Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Miért nem kötelező az apas

inves99
Létrehozva: 2010. november 30. 16:08
Miért nem kötelező az apaság vizsgálata szülést követően? A bizonytalankodó férfiakat ez meggyőzné és megóvná őket a "kakukkfiókáktól".

 

Érthető hogy korábban nem volt ilyen törvény, hiszen biztosra vehető eredményű vizsgálat sem volt. De most már van és egyre olcsóbb. Én egy bűntető törvényt is hoznék az olyan nők ellen, akik ebben megtévesztik a férjüket.

 

Szerintem egy normális, tisztességes nő, akinek nincsen félnivalója ez ügyben nem tiltakozik egy ilyen vizsgálat ellen, hanem elnézően mosolyog.

  1. 2010. november 30. 20:26126.

    az lenne az igazsagos, ha a nemvaltoztato müteteket IS tb-re lehetne csinalni.

    igen komoly psziches problemat okoz a dolog, megsugom, ennek allando kezelese (termeszetesen tb-re, mint minden mas kezeles) LENYEGESEN többe kerül, mint egy - valoban szükseges - mütet. 

    előzmény:
    pager (124)
    2010-11-30  20:22
  2. 2010. november 30. 20:25125.

    "Az adóbevallás is kötelező, mégsem gondolja senki, hogy azért kell csinálni, mert az állam azt hiszi, adót csalunk."

    De igen, én szoktam rá gondolni, főleg, ha ellenőriznek. Mi másért tennék, ha nem azért, mert nem bíznak bennem, és azt nézik, hogy vajon csaltam-e?

     Az emberek többsége, ha ezt bevezetnék, hidd el, hogy felháborodna, sértené őket és ezt meg is értem. Nem ez a megoldás. Vagy akkor már tegyék ingyenessé, ha kötelezővé is, de mivel ezt úgysem teszik, a vita költői marad.

    előzmény:
    pager (117)
    2010-11-30  20:12
  3. 2010. november 30. 20:22124.

    Nézd, ha az lehet kérdés, hogy travik átműttethetik-e magukat tb-költségen, akkor ez még inkább. 

    Nekem nem jelentene gondot a vizsgálat. És nem személyeskedem, mint itt sokan. 

    Nem hiszem, hogy sértegetni kéne azt, aki feltesz egy kérdést, még akkor sem, ha bántó némelyeknek. Ha nem tetszik, nem kötelező válaszolni. De személyeskedni :(

    előzmény:
    CsillagViki (122)
    2010-11-30  20:17
  4. 2010. november 30. 20:17123.
    persze, ez is elsülhet benan - am a gyerekek vercsoport-meghatarozasanal nem erdekes az apa vercsoportja, tehat szoba sem kerül a kerdes (kiveve, ha az apa orvos es kezebe kerül a papir).
    előzmény:
    CsillagViki (118)
    2010-11-30  20:13
  5. 2010. november 30. 20:17122.
    Senki sem tiltja, hogy elvégeztesd a vizsgálatot. Csak ne a TB-vel (velünk) akard fizettetni!
    előzmény:
    pager (117)
    2010-11-30  20:12
  6. 2010. november 30. 20:16121.

    Egyetértek!

    előzmény:
    az örök Éva (112)
    2010-11-30  20:04
  7. 2010. november 30. 20:14120.
    meg ennyi jelentösege sincs a dolognak. a "nemverszerinti" ui. "jogszerinti" gyerek, ergo, az ö öröksege legfeljebb az örökhagyo többi jogszerinti gyerekere vagy az anyara szallhat. a ver szerinti apara - jogallas hijan - semmi szin alatt nem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_904145 (116)
    2010-11-30  20:11
  8. 2010. november 30. 20:14119.

    Mármint ha ő is pasi.

    Abból nem lesz gyerek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351906 (0)
    2010-11-30  20:12
  9. 2010. november 30. 20:13118.

    Egyébként valamilyen szintű "apasági vizsgálat" nálunk volt is a gyerekek születésekor, annyiban, hogy megnézték a gyerekek vércsoportját. Ez már pl. eleve bukós lehet, ha nem az apuka az apuka.

    És a gyerek vércsoportját elég sokszor kellhet megnézni, amíg felnő.

    Szóval elég nagy a véletlenül kiderülés valószínűsége, ha anyuka félrelépett, mert nem hiszem, hogy valaki direkt vércsoport szerint választ szeretőt.

    előzmény:
    inves99 (1)
    2010-11-30  16:08
  10. 2010. november 30. 20:12117.

    Hát pont ez az. Nem lenne sértő, ha mindenkinek kötelező lenne. Akkor ugyanis elejét lehetne venni annak, hogy bizalmatlanságra hivatkozzon bárki. Az adóbevallás is kötelező, mégsem gondolja senki, hogy azért kell csinálni, mert az állam azt hiszi, adót csalunk. (Érdekességképpen bele kéne gondolni, hogy ennek ellenére mennyi az adócsalás :D)

     

     

    Azt, hogy nincs értelme, cáfolom. Tudok olyanról, aki tudtán kívül összeházasodott a féltestvérével, és mikor kiderült, mi történt, beleőrült. Azért az ilyet érdemes lenne megakadályozni.

     

     

    Szerintem a férfinak joga van dönteni arról, hogy neveli-e más gyerekét, vagy sem. 

    Hosszú évekig hazudni erről, egy esetleges válás esetén pedig a nem-apától várni a gyerektartást... Semmivel sem jobb, mint bármelyik gazdasági bűncselekmény. Szóval ezt mindenképpen büntetném. 

    előzmény:
    Matilda (102)
    2010-11-30  19:42
  11. Torolt_felhasznalo_904145
    Torolt_felhasznalo_904145
    2010. november 30. 20:11116.
    aha, mert aztán ő fog örökölni, mi?! Ne a brazil szappanoperákból indulj ki, nem az egész világ szarkeverők tömkelege. Egyébként baromi kicsi az esély arra, hogy a "kakukktojás" öröksége a nemzőjére száll, mert szerencsére általában az idősebbek mennek el, nem a gyerekek előbb.
    előzmény:
    inves99 (32)
    2010-11-30  17:46
  12. 2010. november 30. 20:08115.
    Így van.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351906 (0)
    2010-11-30  18:53
  13. Torolt_felhasznalo_392281
    Torolt_felhasznalo_392281
    2010. november 30. 20:06114.

    Miért ne???? Mivel nem vagyok férfiellenes, apaellenes, meg semmi jónak az elrontója, ennyit megérdemelnek a apák, vagy: akik annak hiszik magukat!

    Okoska vagy!!!!

     

    előzmény:
    inves99 (1)
    2010-11-30  16:08
  14. 2010. november 30. 20:04113.
    Pontosan így van.
    előzmény:
    semiramis (62)
    2010-11-30  18:40
  15. 2010. november 30. 20:04112.

    Egyre olcsóbb, most 58000 Ft-ért láttam a neten.

     

    Tudod mit?

    Aki nem kéri, az kapja meg helyette a pénzt. És akkor lenne értelme az agyalágyult ötletednek.

     

     

    előzmény:
    inves99 (1)
    2010-11-30  16:08
  16. Torolt_felhasznalo_904145
    Torolt_felhasznalo_904145
    2010. november 30. 20:04111.
    Bár elborzadok,hogy milyen lehet leélni egy életet hazugságban és amikor mondjuk a gyerek úgynevezett apja meghal és látom,hogy a gyerek sír,akkor azt kibírni,hogy ne mondjam,hogy ne sírj,nem is az apád volt,az apád itt lakik két utcával arrébb.
    idézet:
    Lióra (22)
    2010-11-30 16:45:36
    Aki nemzi, az nem azonos az apa fogalmával adott esetben.
    előzmény:
    Lióra (22)
    2010-11-30  16:45
  17. Torolt_felhasznalo_904145
    Torolt_felhasznalo_904145
    2010. november 30. 20:03110.
    A védőnőm mondta,hogy nagyon sok nő gyerekének nem az az apja,akinek a nő azt mondja,azt mondta,hogy olyan nőknek is,hogy "elájulnál,ha megtudnád,hogy milyen tisztelt nőknek".Neki ugye el merik mondani  a nők,hiszen sokakat azért mégis bánt,ugyanakkor a védőnő nő,mégis csak bizalmasabbak vele,mint egy férfi orvossal, és ugye a védőnőt is köti  a hivatali titok.Természetesen neveket nekem sem mondott,hiába próbálkoztam be:)))
    idézet:
    Lióra (21)
    2010-11-30 16:43:20
    Érdekes, én még egy védőnővel sem beszélgettem arról, hogy ki a gyerekeim apja.Egyrészt mert semmi köze hozzá, másrészt mert fel sem merült, hgoy nem az, aki "papír szerint".
    előzmény:
    Lióra (21)
    2010-11-30  16:43
  18. 2010. november 30. 19:58109.
    Ezt nem képes felfogni !
    előzmény:
    Matilda (103)
    2010-11-30  19:43
  19. 2010. november 30. 19:55108.
    Mit jelent az "hogy félre tesz a család elől"?
    idézet:
    inves99 (36)
    2010-11-30 17:52:03
    AZt, hogy a családnak annyival kevesebb jut, amennyit fizet a másik gyereke után.
    előzmény:
    inves99 (34)
    2010-11-30  17:52
  20. Torolt_felhasznalo_904145
    Torolt_felhasznalo_904145
    2010. november 30. 19:54107.

    Mert egy normális kapcsolatban, ahol gyerek születik, fel sem merül a kérdés, hogy ki az apa. Mellesleg én marhára nem mosolygtam volna, ha a férjem ilyennel jön, hanem azonnali hatálylal elváltam volna tőle.Mert még burkoltan se kurvázzon le, főleg alaptalanul, a becsületembe gázolva azzal, hogy megkérdőjelezi a hűségemet.

     

    Egyébként kitalálták már az apasági nyilatkozatot.

    előzmény:
    inves99 (1)
    2010-11-30  16:08
  21. Torolt_felhasznalo_389202
    Torolt_felhasznalo_389202
    2010. november 30. 19:54106.

    Az előbb már írtam de most megismétlem a kedvedért az idézetet amit egy 4 gyermekes apa mondott nekem ( a 2 nagyobb nem az ővé genetikailag)

     

    "ÉN TYÚKOM TOJTA ŐKET ÉN NEVELEM ŐKET TEHÁT AZ ENYÉMEK"

     

    A gyerekek őt szólítják apának és egyáltalán nem keresik a vérszerinti apjukat pedig már nem voltak kicsik amikor elhagyta őket.

     

    Előttem már többen is okosan megfogalmazták a dolgot:Nem a genetikán múlik az apaság és az anyaság hanem a szereteten,odafigyelésen....

     

    De ezt neked hiába magyarázom mert halványlilaködfelhőd sincs azokról amiket leírtam/tunk itt neked.

     

    Őszintén remélem,hogy soha nem lesz gyermeked mert amilyen lelkiszegény vagy csak egy lelki sérültet tudnál nevelni belőle.

    előzmény:
    inves99 (100)
    2010-11-30  19:35
  22. 2010. november 30. 19:53105.

    Miért csak akkor ????

     

    Ha a pasi félrekúrt, és fizet azután a gyereke után, akkor a háztartásból esik ki az a pénz. 

     

    Mi köze ehhez a feleségének, és miért fizetné ő a gyerektartást ???

     

     

    előzmény:
    inves99 (29)
    2010-11-30  17:35
  23. 2010. november 30. 19:44104.

    legfeljebb genetikai megbetegedeseknel fontos.

    egyebirant semmilyen szempontbol NEM ertekitelö.

     

    (tudod-e, hogy a francia kiralyok nagyresze NEM kiralytol szarmazik?)

    előzmény:
    inves99 (100)
    2010-11-30  19:35
  24. 2010. november 30. 19:43103.
    Ja, és amellett iszonyúan sértő, bántó és megalázó is lenne, és nem csak a nőnek, a férfinak is...
    előzmény:
    Matilda (102)
    2010-11-30  19:42
  25. 2010. november 30. 19:42102.

    Szerintem felesleges és ostoba dolog lenne kötelezővé tenni.

    Jelnleg opcionális, ami tökéletesen megfelelő. Aki kételkedik, csináltassa meg, ha vita van belőle, vagy gyanakszik, esetleg nem akarja, akarta a babát.

    De minek köteleznénk rá (gondolom nem ingyen) a párok jóval nagyobb százalékát, akik tökéletesen boldogok egymás mellett és fel sem merül bennük az igény ilyesmire? Hülyeség lenne.

    előzmény:
    inves99 (1)
    2010-11-30  16:08

Címlap

top