Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Inszemináció indul!
2010-10-30 08:581.
Létrehozva: 2010. október 30. 08:58
Sziasztok!
Szeretnénk beszélgetni, akik már átestek rajta, és eltudnának jó tanácsokkal látni, vagy akik csak tervezik, és hasonló gondolatok, félelmek vannak benne!
Szívesen venném ha tudnátok doktort javasolni, akivel nagyon megvoltatok elégedve mert az enyém sajnos nem a legodafigyelőbb!
szia!
Aviva tornát lenne érdemes kipróbálnod sztem.
Barátnőmnek ugyanilyen helyzetben segített, és spontán lett baba.
Szívesen csatlakoznék a topikhoz - nekem csak jövőre lenne aktuális, ha addig sikeresen meghozom életem legnagyobb döntését.
De addig is legalább szereznék infókat tőletek :)
Sziasztok!
Miramis gratulálok a sikereitekhez!!! Konc dokiról én is csak jókat hallottam, ha eljutunk mi is végre bmc-be akkor megpróbálom hozzá kérni magam.
Szia Macilaci!
Nem titok miért tavasszal Szóval azért, mert vettünk egy lakást amit most átépítünk és még nincs kész, de reméljük tavaszra nagyjából elkészül és akkor több időnk marad szaladgálni + jobb érzés egy kész lakásban babát várni, babára reménykedni, mint romok között. Ez a nagy helyzet. De ezt a kis időt már kibírom
Én már túl vagyok két inszemen, így már sajnos rutinos vagyok, ráadásul újra negatívat teszteltem, most a mensim várom.:(
Az a "legszörnyűbb", hogy mindketten egészségesek vagyunk, 4 petesejtem volt, s Apuci is nagyon jó. Próbálkozott valaki kineziológussal, vagy Moksa Elixirrel? Most ezeket találtam a neten...hátha segítenének.
Amália, ha nem titok, miért csak tavasszal kezditek?
Üdv, Mindenkinek!
Sziasztok! Negyedéves szülésznő hallgató vagyok, szakdolgozatot írok "Meddőség" témában, kérdőves kutatáshoz szeretném kérni a segítségeteket. Ezen a linken elérhető a kérdőív:
http://ripet.hu/feedback.php?kid=6zad72h54thu8fa1
Remélem nem veszitek tolakodásnak, vagy sértőnek. Ha mégis elnézéseteket kérem, de próbálok minden lehetőséget kihasználni az anyaggyűjtésre. Minden segítséget, tanácsot előre is köszönök
Sziasztok!
Na elindult valakinél az inszem folyamata? Vizsgálatok stb? Vagy még csak intézetet keresgéltek?
Én élvezem, hogy már december van, mert már csak pár hónap és itt a tavasz és indul nálunk is az inszemezés
Gyertek meséljetek!!!!
Moncsi!
Én a Forgács Intézetet tudnám ajánlani. Szerintem nagyon korrektek. Csak az első konzultációra nehéz időpontot kapni, utána már gyorsan megy minden. 40 ezer az inszem, más vizsgálatért nem kellett fizetni. A gyógyszerek ára kb. 10 ezer volt. Kedvesek, aranyosak.
A BMC-ről is hasonló jókat hallottam, az TB támogatott.
Szia:)
Végre valaki jelentkezik...vagy sajnos, de érted, ugye?:)
Nos én is a BMC-t tudom ajánlani, persze mert azt ismerem. De azt kell mérlegelned - és ezt csak fórumokon tudod meg - h melyik intézetnek mik az előnyei és hátrányai. Pl. várólista van-e, pénzileg hogy alakul, rugalmasság....
A BMC tb támogatott, a gyógyszerek ára változó, de ha nézelődsz, akkor beszerezhető olyantól, akinek már nem kell. A személyzet....volt már negatív tapasztalatom, de alapvetően mindenki a tudása legjavát, és a szívét teszi bele az ott folyó munkába.
Sziasztok!
Hát talán, ha írunk ide folyamatosan, akkor feléled. Sokan csatlakoznak még mindig a régi inszemes topichoz aminek már 40 ezres a hsz-e.
De én mondjuk jobban vágyok egy frissen induló kis csapatra, akik együtt izgúlnak.
Moncsi, én itt Budapesten a Budai Meddőségi Klinikát tudom ajánlani (BMC) A János kórház berkein belül van. Ennél konkrétabban én sem tudom, hogy hol, de ami biztos, hogy TB-s és nem kérnek semmiért pénzt. Amiért fizetned kell, az a gyógyszer amit felírnak.... Viszont mivel igyenesek a vizsgálatok és a beavatkozások, nagyon sokan vannak. De sokaktól hallottam, hogy ennek ellenére az ottani orvosok, még így is emberségesek és kedvesek tudtak maradni.
Szóval én ezt tudnám neked ajánlani. Sok BMC-s topic is van, ott érdeklődhetsz konkrétabb infókért Sok sikert kívánok a 3. inszemhez, remélem az utolsó lesz
Sziasztok!
Segítségeteket szeretném kérni! Mi most költöztünk Budapestre és olyan orvost keresnék aki minnél olcsóbban elvégezné az inszeminációt.
Mi már 2 inszemen túl vagyunk.
Tanácstalan vagyok, hogy hova forduljak. Milyen árak vannak itt és melyik intézetet javasolnátok?
Gyertek inszemesek!!!!
Meséljetek, izgúljunk együtt. Bár nálunk csak legkorábban tavasszal indul az inszem, mégis szívesen csatlakoznék hozzátok.
Együtt talán könnyebb elviselni az inszem utáni 2 hetet az eredményig + jó dolog szorítani egymásért.
Puszi
Ami
Lombiknál helyben kellett leadni az anyagot, vagy ha közel laksz akkor vihetted is azt hiszem. De mi úgy voltunk vele, ha már ennyi energiát beleölünk, a pénzről nem is beszélve nehogy azon csússzon el a dolog, hogy pl. nem érünk be időben, túl melegen tartjuk, vagy épp hidegen, szóval nekünk macerásnak tűnt, inkább helyben adott anyagot a párom. Ja mondjuk leszívásnál időd se lenne szórakozni, mert azonnal frissiben eresztik össze a spermát a petesejttel, ugyhogy oda muszáj ott produkálni.
Inszeminációnál nem tudom hogy megy, de sztem ott sem másképp. Legjobb a helyben adott. Egyébként ezekben a centrumokban normális szobák vannak, nem mint egy állami intézetben, egész mások a körülmények-legalábbis amit a férjemből kitudtam húzni, ő is elég szemérmes ha ilyenről van szó. A dokink meg azt mondta, lehet haza sem akar majd menni a férjem, éjjel nappal mennek a videók- megjegyzem azért hazajött
Mi most kezdtük a szurikúrát inszem előtt. Sztem a gyszerárak változók, én most 33 körül fizettem.
Majd jövő héten visszaolvasok mindent, nem leszek netközelben. De ha kérdésed van és tudok, akkor segítek!
Sziasztok!
Lehet bevinni anyagot vagy ott kell leadni a férfi részéről.
A mintaadással ilyen helyen volt egy kis gondunk.
Nem igazán jött össze.
Te már túl vagy rajta, vagy ho tartotok???
Nagyon jó, hogy te ennyire pozitív vagy...neked mennyibe kerültek a gyógyszerek?
szia
Így van. Amikor megjött, a második-harmadik naponn állíts be, és jelenktsd, hogy ott vagy:) Mivel a papírjaidon szerepel valószíínűleg, hogy indítják az inszemet. Iylenkor már nincs bejelentkezés, csak bemész és kész.
Ne görcsölj azon, mi van ha nem sikerül. Akkor majd sikerül másodjára. Vagy harmadjára. Mindegy. A végeredmény a lényeg!
Ha most nem állsz hozzá pozitívan, akkor később sem fogsz tudni. Mosolyogj!
NEkem azt mondta Koncz, hogy az első inszem sikere 14%-os. Nem sok, de ha ebből indulok ki, sosem vágok bele. Menni kell és kész:)
Szia!
Az oldal felső részén van a kedvencekhez ad
Arra klikkelj rá.
Párodnak mennyire rosszak az értékei?
BMC-Konc doktor, áprilisban voltunk vizsgálaton, nálam nagyon nagyon kicsivel magas a normáls határérték felett a prolaktin, kaptam rá bromotcriptint, páromank meg egy kicsit lassúak és lusták, több minden más rendben, volt petepezeték átjárhatósági és minden egyéb.
Azóta egyszer voltunk augusztusba és abban maradtunk, hogy akkor belevágunk az inszembe, de szeptemberben sajnos pont 7végére esett, amikor mennem kellett volna, októberben külföldön voltunk, így most mehet a november, amikor ugyan is remélem, hogy minden akadály elhárul azelől, hogy mehessünk.
Csak azt nem tudom, hogy meddig érvényesek a vizsgálatok, remélem nem kell ismételni...
Már a receptek megvannak, csak állítsak be a ciklus 3. napján, hogy hello megjöttem, vagy nem tudom mi van ilyenkor...
Félek nagyon, hogy nem fog sikerülni, ezért rettegek, hogy elmenjek, mert utána nagyon magam alatt leszek...
(hogy kell bejelölni a fórumot, hogy kedvenc legyen???)
Szia:)
Mi a BMC-be járunk, és csütörtökön indult a program:) NAgy várakozással tekintek elé:)
Itt a BMC-ben odafigyelnek Rád, kedvesek és elhivatottak, csak ajánlani tudom őket. És nem tartják a markukat két jó szó után:)
Szia!
Nekem ugyan lombik volt, de hova jársz, melyik meddősgi centrumba? Mi a gond veletek, vizsgálatok mik voltak eddig?