Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Retro dolgok-képekkel

nyuci06
Létrehozva: 2010. október 25. 16:04
A címben minden benne van. Olyan jó, mikor rég elfeledett dolgokat egyszercsak megpillantunk és beugrik róla valami jó emlék.
  1. 2017. november 12. 21:39438.

    Jutott még eszembe: Iskolai szünetekben pár méter  gumival ugrálós játék, két vagy három emberrel, ha nem volt ember valamihez kikötve, minden emeleti szint más játékoformát jelentett.


    Aztán kevés fonalat tekertünk az ujjaink köré, azt is mindenféle szabályok szerint vettük át egymás kezéről.


    Talán még nem említették az üveggolyót sem.


    Nekem nagy kedvencem volt a Karli baba az Ndk-ból.


    És ugye most vetítik a Star Wars sorozatot, na akkoriban a legnagyobb film volt.


    Megemlíteném még a Nyolc évszak sorozatot és a Família kft is.


    Rumcájsz. Gusztáv. Mazsola és Tádé. Télapó és ezüst mackó,


    Téli olimpia, pl.Szarajevo. 


    Pár téli sportoló: Katarina Witt, Alexander Fadajev,


    lengyel piacok,karowa cukorka,


    vietnámi balzsam,


    délelőtti matiné előadások a mozikban,

  2. 2017. november 12. 20:50437.

    Sziasztok!


    Az egyik legjobb topic . Ami még nem volt, végig nézve az összes hozzászólást,remélem, nem duplázok.


    Mese: Futrinka utca, Kockásfülü nyúl,Vuk, Doktor Bubó? Rózsaszín párduc? Hahó Öcsi! Szeleburdi család; Pompom meséi,Frakk; Ludas Matyi;Lolka és Bolka;Maci Laci;


     


    Rádióban Kamasz panasz? Miska bácsi leveles ládája..Tv: Vers mindenkinek...Riporter kerestetik..


     


    Nem biztos, hogy volt: Gazdálkodj okosan? 


     


    Nem volt a Derrick; a Nem kell mindig Kaviár; Nem tudom volt e a Szomszédok;a Négy páncélos és a kutya;a Kórház a város szélén;


     


    Emlékeztek még a diplomata táskákra? 


    Kolovok újság orosz tanároktól, szovjet levelező partneroktól? Volt abban is hanglemez, és szólt!


    Világ Ifjúsága nevű újság? IPM?Ifjúsági Magazin? Hahota?


    Ki ne maradjon, felnőtt és gyermek Szot és vállalati üdülők...

  3. 2017. november 12. 19:11436.

    De jó kis fórum volt ez,élesszük fel.

  4. 2016. szeptember 26. 08:41435.

    Sugár reklámarc, Márti. Na és A Centrum reklámarc, Szedres Mariann

    előzmény:
    Szellőlány (35)
    2010-10-25  17:03
  5. 2010. november 2. 12:18434.

    sziasztok, én is találtam valamit

     

    előzmény:
    nyuci06 (1)
    2010-10-25  16:04
  6. 2010. november 2. 12:04433.

    Nem tudok képet berakni, de azt hiszem, a tilitoli még nem volt

     

    Pilleszékünk még mindig van :D

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753701 (0)
     
  7. 2010. november 2. 11:51432.
    Ezek jutottak még eszembe.... :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753701 (0)
     
  8. 2010. november 2. 11:40431.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753701 (0)
     
  9. 2010. október 28. 17:50430.

    Nekem is fehér volt. Nem tudom, mennyire helyi szleng, mert a Retronom oldalon barangolva találtam rá, és ott is diszkógyöngy néven szerepelt.

     

    A Maja meg a méhecske volt.  Egy időben árultak olyan tábláscsokit többféle ízben, aminek a csomagolásán Majáék voltak. Mintha sáska lett volna az egyik szereplő. Az a csoki kókuszos volt, isteni finom!

    előzmény:
    frue (429)
    2010-10-28  15:18
  10. 2010. október 28. 15:18429.
    Ez az! Nekem fehér volt, egyszínű...Mi diszkógyöngynek hívtuk a suliban...de ezek szerint ez valami helyi szleng lehetett.
    előzmény:
    AN0102 (425)
    2010-10-28  13:12
  11. 2010. október 28. 15:17428.

    Nahát...érdemes volt idejönnöm, kb. 20-25 év után kell ezt megtzdnom!

     

    Köszi az infót!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_208979 (427)
    2010-10-28  14:51
  12. Torolt_felhasznalo_208979
    Torolt_felhasznalo_208979
    2010. október 28. 14:51427.

    dede.. Majka:) Ezt találtam:

     

    Az űrből érkezett lány sztorija Václav Pavel Borovička 1967-es ifjúsági regényére épül, amelyben egyébként Majka végül meghal. A filmben csak elröpül és megígéri, hogy visszajön. Jobb is így, ne sokkoljuk fölöslegesen a gyermekeket ufóhalállal. Majkának volt mindene, gumicsizmája, bilifrizurája, meg tárgyszaporító biszbasza, nem is sorolom. A sorozat 13 részes volt, 78-ban készült és Magyarországon '83 januárjától futott Csillagok küldötte címen (eredeti címe: Spadla z oblakov).

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_714307 (426)
    2010-10-28  14:26
  13. Torolt_felhasznalo_714307
    Torolt_felhasznalo_714307
    2010. október 28. 14:26426.
    Lehet, de az előttem szólók írtak már róla, és ők is Majkának írták, de lehet, hogy félreolvastam. Nem tudom.
    előzmény:
    frue (422)
    2010-10-28  12:46
  14. 2010. október 28. 13:12425.
    Diszkógyöngy. Én csak strasszkőnek ismertem, ebből a topikból kell megtudnom a nevét?!
    előzmény:
    frue (178)
    2010-10-25  19:34
  15. 2010. október 28. 13:09424.
    mese
    előzmény:
    nyuci06 (1)
    2010-10-25  16:04
  16. 2010. október 28. 13:09423.
    Még mindig finom
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  17. 2010. október 28. 12:46422.

    Biztos Majka volt a neve? Nem MAJA?

    Teljesen úgy emlékeztem...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_714307 (400)
    2010-10-27  23:43
  18. 2010. október 28. 11:55421.
    Én meg innen kaptam olyan játékokat, amiket aztán tizenéves koromban tovább adhattam a kisebb unokatestvéreimnek 
    előzmény:
    HaManLiLa (420)
    2010-10-28  11:52
  19. 2010. október 28. 11:52420.

    sziasztok...

     

    csak azért irok, mert nagyon szép élmények kötnek ehhez a céghez...

    TRIÁL

     

    itt kezdtem süldő koromban.... jók voltak a reklámjaik is...

     

    én a játék részlegen dolgoztam.

    előzmény:
    Gerty (419)
    2010-10-28  11:42
  20. 2010. október 28. 11:42419.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_896286
    Torolt_felhasznalo_896286
    2010. október 28. 11:06418.

    Felszab tér, Emke :)))

     

    Bár akkor még nem utazgattam egyedül, de sokszor hallottam :)

    előzmény:
    Szellőlány (417)
    2010-10-28  11:03
  22. 2010. október 28. 11:03417.
    Egy képet találtam
    előzmény:
    Szellőlány (416)
    2010-10-28  10:54
  23. 2010. október 28. 10:54416.

    Ja és ehhez ugyan nincs kép, de én akkor érzem magam igazán retronak, mikor a régi utcanevek jutnak csak eszembe, Lenin körút és társai...

     

    Nyolcvanas években megmosolyogtuk az Andrássy utat emlegetô idôseket, aztán tessék :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  24. 2010. október 28. 10:51415.

    Ha már csehszlovák, akkor:

     

    http://www.youtube.com/watch?v=iMueWjz2kvw

     

    De már maga ez a kifejezés és.... csehszlovák :) retro lett.

     

    Én ezt használom más értelemben is, mert a magyarban a "csehül állunk" az ugye azt jelenti, hogy nem túl jól.

     

    És annak idején ezért mondtuk, ha valami nem teljesen OK, hogy "ez nagyon csehszlovák" Mondtam a lányomnak is, amikor rosszul kötötte meg a cipôjét és visszakérdezett: Anya, mi az a csehszlovák?...Na most magyarázzam???

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_714307 (400)
    2010-10-27  23:43

Címlap

top