Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Problémás oktatási rendsze

Torolt_felhasznalo_254605
Torolt_felhasznalo_254605
Létrehozva: 2010. október 24. 18:44

Üdvözlök minden kedves érdeklődő látogatót e topikban. Nem azért hoztam létre, hogy megváltsam a világot, hanem hogy aggodalmaimat, érzéseimet, gondolataimat leírjam. Kérem, aki úgy véli, van ötlete, van véleménye, tegye meg azt, hogy leírja, szerinte mi a gond, s szerinte hogyan, mi módon lehetne a felmerült problémákra megoldást találni

Egyre inkább romlik a magyar oktatási intézmények színvonala, egyre rosszabb eredménnyel képesek gyermekeinknek a boldoguláshoz szükséges tudást a fejébe bejuttatni. Sajnos ezért elsősorban nem a tanárok a hibásak, hanem a rosszul felépített oktatási stratégia, a követelmény rendszer, az iskola és a tanárok fegyelmezési dolgokban eszköztelenné válása.

Egyre több iskolában hallani arról, hogy a diákok ütik tanáraikat. Hogy a szülők megfélemlíthetik a tanárokat

Mind több problémát okoznak a túlkoros gyerekek, akik egy vagy több bukás után már jóval idősebbként vannak betéve kisebbek közzé. Ezek rombolják az osztályközösségeket, erejüknél és méretüknél fogva terrorizálják a kisebb, gyengébb osztálytársaikat. Olyan tárgyi és szellemiségű dolgokat visznek be magukkal a jóval fiatalabbakból álló osztályba, ami ott még csak évek múlva lenne téma normális esetben.

 

Szerintem marhaság a 18 éves korig tartó tankötelezettség. Tudomásul kéne venni, hogy vannak olyan gyerekek, akik nem valók az iskolába, mert szellemileg és értelmileg problémásak.  nem valók a normális

Ki az a csökkent értelmi képességekkel rendelkező, aki lehetővé tette azt jogszabályok által, hogy 10-12-14 éves kisgyerekek közzé 15-16-17 éves nagy gyerekek járhassanak? Ki, és milyen okból engedheti meg azt, teszi meg azt rossz jogszabályok segítsége által, hogy magatartászavaros és erőszakos gyerekeket normális gyerekek közösségbe erőszakol be?

 

Miért jó az bárkinek, ha 12-14 éves kislányokat 16-17 éves fiúosztálytársuk molesztálásának tesznek ki? Miért jó, ha 12-14 éves kislányok 16 éves „sokat látott” osztálytársnőjük dicsekedéséből kapják a felvilágosítást, a követendő példát?

 

Miért nehéz kirúgni az iskolából a tanárokat ütő, köpködő, megalázó diákokat? Miért nem lehetne az ilyen gyerekek kirúgását egy tollvonással elintézni, és a gyámügy segítségével rendezni a kisegítő iskolába való átíratást?

Miért nincs a tanárok és az iskolák kezében semmi, ami némi segítséget adhatna nekik abban, hogy legyen némi respektjük?

 

Régebben voltak a kisegítő iskolák. Létezik egyáltalán még ilyen? Mostanában miért nem lehet ezekbe irányítani a mentálisan és szellemileg problémás gyerekeket? Az egy alkalommal többek megbukókat? Hiszen aki többször megbukik, asz sem mondható normálisnak.

Hiszen ez lenne az egyedüli lehetőség arra, hogy a jövőnk, az ország jövője biztosítva legyen, mert ezek az iskolából kikerülő diákokon múlnak mind-mind.

 

Világossá kéne válnia annak, hogy valójában csak a szellemi tőkéjére tud támaszkodni az ország. És ez még inkább így lesz a jövőben. Azt már láthatjuk, hogy jelenleg zsákutcában vagyunk.

Hiába akarunk mi kereskedelemből megélni, nem megy, mert vannak erre alkalmasabb adottságokkal rendelkező országok. Hiába akarunk mi újra agrárország lenni, a jelenlegi lehetőségeink nem teszik lehetővé azt, hogy versenyezzünk más országok agyondotált termelőivel. Hiába akarunk mi millió dolgot gyártani, nem tudunk versenyezni a dömpingáron dömpingmennyiséget termelő országokkal

Csak kutatással, fejlesztéssel, tehát hatalmas méretű innovációval lesz képes arra az országunk, hogy lábra álljon. De ehhez illene az oktatást újra normálissá, minőségivé varázsolni, mert okos, jól képzett emberek nélkül nincs kutatás... Illő lenne meglátni a fától az erdőt, hogy ha más utat választunk, akkor az gyorsabban vagy lassabban, ám egészen biztosan az ország tönkremeneteléhez, ezáltal az emberek megélhetésének ellehetetlenüléséhez vezet.

 

Szóval nagyjából ennyi így hírtelenjében...

Ezt ki kellett írnom magamból, mert felháborít az, amit nap mint nap hallok, tapasztalok, és mert úgy vélem, van mit javítani az oktatási rendszeren, és talán még nem késő….

 

  1. 2010. október 24. 22:0326.

    Sajnos tény, hogy nincs a pedagógusok kezében fegyelmezési eszköz. A diákoknak jogaik vannak, a kötelességeik meg valahogy elsikkadnak.

     

    A gyerekek egy jó része nem tiszteli sem a szülőket, sem a tanáraikat. Ez pedig visszavezethető a túlzottan megengedő nevelésre, ami manapság divat. Pedig minden gyereknek szüksége van határokra, korlátokra ahhoz, hogy tudja, meddig mehet el biztonságban, és hol van az a határ, amit ha átlép, megszegi a szülei által felállított szabályokat, aminek következménye van!

     

    Ha a gyerek hazamegy panaszkodva, hogy a tanár ezt vagy azt mondta, akkor az én gyerekkoromban (ami azért nem a múlt évezredben volt), azt mondták a szüleim, igaza volt a tanárnak. Ma azt mondják: hülye tanár. Hogy legyen így tekintélye a tanárnak? A szülő cinkossá, baráttá válik, ahelyett hogy megmaradna a szülői szerepében.

     

    A magatartás zavarok egy része nem csak nevelési hiba, hanem a gyerek születése körüli valamiféle trauma következménye. Sok ilyen gyerek volt koraszülött, oxigénhiányos, stb. Csak erről nem szeretnek beszélni, mert olyan ciki, hogy míg az orvostudomány egyre előrébb halad a kisbabák megmentésében, arról elfelejtenek szólni, hogy ezeknek a gyerekeknek egy része valamiféle viselkedési, magatartási vagy tanulási nehézséggel fog később küzdeni. 

     

    A túlkoros gyerekek normál iskolákban csak integráció esetén lehetnek együtt a kisebbekkel, de ennek - elméletileg - meg kellene hogy legyenek a feltételei. Illetve a speciális iskolákban lehetséges még ilyen (ahol sokszor elő is fordul), de az egy másik dolog. 

     

    A magatartás zavaros gyerekek az egyik legnehezebb dió, ugyanis sokszor meg sem állapítják ezekről a gyerekekről, hogy mi a valódi problémájuk, csak rájuk sütik, hogy "rosszak, kezelhetetlenek". 

     

    A régi kisegítő iskolákat ma speciális tantervű iskoláknak hívják, de az ő feladatuk nem elsősorban a magatartászavaros gyerekek kezelése (bár természetesen vannak ilyen gyerekek is), hanem a tanulásban akadályozott (régen őket hívták enyhe értelmi fogyatékosoknak) gyerekek oktatása. Ha ilyen gyerekek közé tömegével beraknák a kezelhetetlen, magatartás zavaros gyerekeket, akkor ezeknek a tanulásban akadályozott gyerekeknek ártanának. 

     

    Hadd kérdezzek vissza. Ha a magatartás problémás gyerekeket mindenhonnan kiszórnánk, akkor mi lenne velük? Őket ki karolja fel? Nekik ki segít? Ha minden ilyen gyereket bezsuppolnál a speciális iskolákba, akkor mi lenne a tanulásban akadályozott gyerekekkel. Vagy nekik úgyis mindegy? Így is nagyon nehéz ezekben az iskolákban a tanítás, kemény munka kell, hogy eredményt érjenek el, mert a diákanyag - többek között a magatartási problémás gyerekek illetve a kisebbség miatt is - nagyon rossz. Nemtörődöm szülők, akiket nem érdekel tanul-e a gyereke vagy sem, az meg végképp nem, hogyan viselkedik. 

     

    A jó megoldás az lenne, ha lenne olyan iskola, vagy az iskolákban olyan osztály, ahol szakértelemmel tudnának foglalkozni az ilyen gyerekekkel. De ugye ismét csak visszaértünk a pénz kérdéséhez, ami mint tudjuk kis hazánkban a legkevesebb...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_254605 (1)
    2010-10-24  18:44
  2. Torolt_felhasznalo_254605
    Torolt_felhasznalo_254605
    2010. október 24. 21:2725.

    Nekünk anno a szakmunkás, szakközép, technikum besorolású iskolában már 1986-ban kötelező volt mindenkinek az első évben EGY év informatikai oktatás! Teljesen mindegy volt, hogy három, négy, vagy öt évig tartott az oktatása. És az idegen nyelv választási lehetőség is volt… akár angol is.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_755340 (21)
    2010-10-24  21:16
  3. 2010. október 24. 21:2324.
    Talán ez volt az egyetlen jó ötlete. Ezen kívül viszont írdatlan sok bajt okozott. A tanárok összes jogát elvette, a gyerek megpofozhatja a tanárt, de ha az csúnyán mer ránézni, kirúghatják érte.  Többek között ezt is okozta az az okos ember, akinek annyira hálás vagy.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_755340 (21)
    2010-10-24  21:16
  4. Torolt_felhasznalo_254605
    Torolt_felhasznalo_254605
    2010. október 24. 21:2023.
    Szerinted Te a mondandó lényegét ragadtad meg ezzel?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_755340 (18)
    2010-10-24  21:08
  5. Torolt_felhasznalo_254605
    Torolt_felhasznalo_254605
    2010. október 24. 21:1722.

    Magyar Bálint szerintem is igen rossz választás volt anno oda, a bársonyszékbe...

     

    A liberális oktatási rendszer többek közt Angliában, Amerikában, és itthon is bebizonyította, hogy mire képes. Negatív csúcsok dőlnek meg…

    A magyar szellemi tőkére nagy szükség van. Nem az idegen szellemi tőkét szolgáljuk ki manapság, hanem igen erősen működik az úgynevezett agyelszívás napjainkban is. Magyarán szólva képzett embereket elcsábítják azon országok, melyek saját maguk ezeknek hiányában vannak. Ez a szakmunkásoktól kezdve az agysebészekig, a zenészektől a gyógyszerkutatókig minden ágazat, szakma képviselőjére igaz. Ezáltal még „szegényebbé” válunk.

    (bocs, a nyelvtanulást Te írtad)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_664144 (15)
    2010-10-24  20:21
  6. Torolt_felhasznalo_755340
    Torolt_felhasznalo_755340
    2010. október 24. 21:1621.
    Én nagyon hálás vagyok Magyar Bálintnak: 5 osztályos gimnázium amuben 1 év a nyelvtanulásé és az informatikáé. Jelen világinkban ez a 2 a legfontosabb! Akár tetszik akár nem a magyar nem világnyelv! Ezen lehete siránkozni-ez olyan jó magyar össznépi sport-de ez van, aki pedig info analfabéta az semmilyen munkára nem lesz rövidesen alkalmas
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_664144 (15)
    2010-10-24  20:21
  7. 2010. október 24. 21:1620.
    Egyetértek. Mindenki a tanároktól várja a gyerekek nevelését, holott az elsősorban a szülő feladata. Már csak azért is, mert mire a gyerek az iskolába kerül, a tanár már nem sokat tehet. A gyereket 6 éves koráig lehet nevelni, utána már csak finomítani lehet rajta. A tanár ilyenkor már nem tehet túl sokat. Ezt kéne tudomásul venni. Hogy a gyerek neveléséért nem a tanár a felelős, hanem a szülő.
    előzmény:
    dri (6)
    2010-10-24  19:23
  8. Torolt_felhasznalo_755340
    Torolt_felhasznalo_755340
    2010. október 24. 21:1219.

    1. kommunizmus soha nem volt

    2. diktatúra jobb?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_425455 (13)
    2010-10-24  20:15
  9. Torolt_felhasznalo_755340
    Torolt_felhasznalo_755340
    2010. október 24. 21:0818.
    szűlöi feledat és jog nem lehet nyakleves osztogatása!!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_254605 (4)
    2010-10-24  19:14
  10. Torolt_felhasznalo_254605
    Torolt_felhasznalo_254605
    2010. október 24. 21:0617.

    Ez nem öröm kérdése. Hanem az, hogy egy vagy kettő problémás diák szabotálhatja-e az órát, semmissé teheti-e, akadályozhatja-e másik húsz normális gyerek tanulását az osztályban?

    Itt nem az „emberek vagyunk” hangzatos kijelentésekről van szó, hanem arról, hogy egy-kettő a többi jövőjét is tönkreteheti. Így meg kissé már más a dolog megítélése. Szerintem.

    Írod, hogy fontos az idegen nyelv tanulása. No igen. Ebben egyetértünk. De ha a matematika és a történelem nem sikerül, akkor az angolra talán fogékony lesz a problémás gyerek?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_750339 (12)
    2010-10-24  20:14
  11. Torolt_felhasznalo_254605
    Torolt_felhasznalo_254605
    2010. október 24. 20:5816.

    No igen, csak egy a probléma. A jogaival mindenki tisztában van, szajkózza is eleget, de mi a helyzet a kötelezettségekkel? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_425455 (13)
    2010-10-24  20:15
  12. Torolt_felhasznalo_664144
    Torolt_felhasznalo_664144
    2010. október 24. 20:2115.

    A sok "ki az, aki úgy gondolta" kérdésedre tudom a választ: Magyar Bálint.

    Ő ugyanis annyi kár okozott a magyar oktatási rendszerben, mint a többi oktatási miniszter együttvéve sem.

     

    Nem értek egyet azzal, hogy az országot a magyar szellemi tőke mentheti csak meg.

    Sajnos úgy állnak a dolgok, hogy nincs szükség magyar szellemi tőkére. Kizárólag arra van szükség, hogy az idegen szellemi tőkét kiszolgáljuk. Ma az boldogul, aki nyelveket beszél és megtanulja hogyan kell a multikkal együttműködni.

    Ezt kellene tanítani az átlag iskolákban a nagy tömegeknek.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_254605 (1)
    2010-10-24  18:44
  13. Torolt_felhasznalo_425455
    Torolt_felhasznalo_425455
    2010. október 24. 20:1714.
    Ja
    előzmény:
    dri (6)
    2010-10-24  19:23
  14. Torolt_felhasznalo_425455
    Torolt_felhasznalo_425455
    2010. október 24. 20:1513.

    Régebben voltak a kisegítő iskolák.

     

    Létezik egyáltalán még ilyen? Mostanában miért nem lehet ezekbe irányítani a mentálisan és szellemileg problémás gyerekeket?

     

    Az a kommunizmusban volt. Azóta mindenkinek jogai vannak.

    Tudod ez olyan alapvető emberi jog, mint szoptatni, nem szoptatni, otthonszülni- kórházban szülni, gyereket első perctől kezdve hordozóban magaddal cipelni, hogy az idegrendszere szokja a terhelést egynaposan, mivel farkastörvényekbe nő bele, apa nélkül szülni, inkább elválni, mert egy életünk van, egyedül csak nők között épp gyereket nevelni, óvónőt, tanítót szidni, ha a gyerekre csúnyán néz, az anyuka hasában lévő gyereket bölcsödébe íratni, számítógéppel neveltetni, ....................

     

    Bocs, hogy hosszúra  sikerült a mondat. Tehát, ha utcán közösülni, félmeztelenre vetközni nyáron, és meztelenül felvonulni stb. jogában áll bárkinek, akkor ezeknek a gyerekeknek is joga van beintegrálódni a normál iskolai képzésbe kisegítő helyett.

    Tudod ez a demokrácia. Nem csak az éjjel nappali shoppingolást, és a Levis farmert hozta magával.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_254605 (1)
    2010-10-24  18:44
  15. Torolt_felhasznalo_750339
    Torolt_felhasznalo_750339
    2010. október 24. 20:1412.

    Kit nem háborít fel az agresszív diákok viselkedése? Senki sem názi jó szemmel, ha a saját, vagy a gyereke tanulmányait szabotálja más. De nem olyan egyszerű a helyzet, mint ahogy idealistán "söpörjük ki a szemetet" stílusban gondolkozunk.

    Az agresszió mindig valahonnan kiindul. Tekintve, hogy emberek vagyunk, nem nézzük a másik vergődéseit tétlenül, megpróbálunk rajta segíteni, ez pedig kizárja, hogy csak kijebb tessékeljük a "szemetet". A bukásoknak is mindig van oka. Nagyon nem lennék oda az örömtől, ha egy nehéz helyzetben levő család gyerekét egy zürős tanév, és bukás után kitoloncolnánk a társadalom peremére. 

    Az innovációk miatt ne aggódj. Az igyekvő cégek mindig megtalálják azt a tanulói réteget, akit már idejekorán támogatnak, és saját vállalataikba építik be az ő tudásukat. 

    Az viszont nagyon érdekelne, hogy tehetős, okos, intelligens szülők "agyabuggyant" gyermekét hogyan lehetne bárhonnan is kitenni. Szerintem sehogyan. Én inkább a felsőoktatásba bejutókat szelektálnám, mert nagyon nem bírom az óra alatt kajáló, vihogó, facebookoló, rejtvényfejtő, körmötfestő csajokat. 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_254605 (1)
    2010-10-24  18:44
  16. Torolt_felhasznalo_254605
    Torolt_felhasznalo_254605
    2010. október 24. 20:0511.

    Valóban, pénz nélkül sincs. De ne felejtsük el, hogy befektetés nélkül nincs nyereség sem. Tehát valahol el kell kezdeni a munkát. Igen sok „hülyeségre” mennek el milliárdok. Nem hozok fel példát az elmúlt húsz évből, és nem hozok fel példát az elmúlt hónapokból is. Mert nem a másikra való mutogatás a lényeg. Hidd el, lenne ott pénz igen sok mindenre, csak egy kicsit át kéne gondolni… No meg nem csak milliárdokban lehet gondolkodni, számtalan olyan magyar találmány született meg az elmúlt években, ami szó szerint forint százezrekből jött létre, és ha lett volna némi ész és alap ezen dolgok felkarolására, akkor most ezek a magyar gazdaságnak termelnék a hasznot, a dollár milliókat… Tehát nem csak a pénz a lényeg. Hanem hogy ezrével legyen olyan képzett, találékony elme, mely képes újat alkotni.

    előzmény:
    emma33 (8)
    2010-10-24  19:55
  17. 2010. október 24. 20:0010.

    Tőkéletesen egyetértek Veled! A " normális" gyerekek sínylik meg ezt a mindenáron egy közösségbe vegyítését a speciális igényű gyereknek. A folyamatos fegyelmezéssel megy el az óra nagy része, és aki akar se tud figyelni, elmélyülni az anyagban.

     

    Nekem is három gyerekem van. Szinte minden osztályban van ilyen gyerek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_254605 (1)
    2010-10-24  18:44
  18. Torolt_felhasznalo_254605
    Torolt_felhasznalo_254605
    2010. október 24. 19:579.

    Sajnos nem ilyen egyszerű a probléma!

    Mert sajnos mint ahogyan nem lehet mindent a szülők nyakába varrni, ugyanúgy nem lehet a tanárok, az iskola és az oktatási rendszerének „nyakába” sem.

    A 4. hozzászólásomban utaltam a szülők felelőségére is. De szerintem a változtatásokat nem a szülőknél kell elkezdeni. Azoknak inkább alkalmazkodniuk kéne a megváltozott körülményekhez, ezáltal kénytelenek lennének csemetéjük körmére jobban ránézni, már ha nem szeretnék azt, hogy át tegyék magatartási problémákkal küzdők iskolájába.

    Más az ok-okozati összefüggés.

    előzmény:
    dri (6)
    2010-10-24  19:23
  19. 2010. október 24. 19:558.

    szabályozni kell ezt is, mint annyi mindent, az iskola és tanárok kezébe több eszközt adni

     

    egy megjegyzés egyébként:

     

    "okos, jól képzett emberek nélkül nincs kutatás..."

     

    pénz nélkül sincs, sajnos 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_254605 (1)
    2010-10-24  18:44
  20. 2010. október 24. 19:527.
    Én azért kiegészíteném még azzal, hogy a tanári pályára készülőket is szűrni kéne. Sajnos sok olyan fiatal választja a pedagógusi hivatást akik a gyerekekhez sem értenek, sőt olyannal is találkoztam ,aki olyan csúnyán beszélt a kisgyerekekkel hogy a szemem felakadt és nem hittem a fülemnek. Ha nem a saját fülemmel hallom akkor nem is hiszem el. 3 éves körüli gyerek szólt az óvónéninek hogy pisilnie kell. Óvónéni rá sem hederített csak pletyózott tovább a dadusokkal. A kicsi fiúnak bement a nadrágjába, mert a cipzárral nem bírt és beakadt. Kicsi fiú kijött a mosdóból és be volt pisilve. A kisfiú sírt, de a nagyobb testvére segíteni akart neki. Erre az óvónéni olyan szavakkal illette az 5 éves kisfiút: A te testvéred, rakd tisztába, öltöztesd át, és csak közben káronkodott hogy milyen hülye szülei vannak, és megállás nélkül nyomta a szöveget. Amikor megnyitottam az ajtót, hirtelen elhalgatott, és mosolyogva nézett rám. Ekkor már két gyerek sírt és én csak annyit mondtam a drága Marika óvónéninek, hogy örüljön neki hogy nem az anyuka hallotta, mert bevallom hogy én is szájon vágtam volna legszívesebben. Két kis roma gyerek volt 3 és 5 évesek - éppen ezért nem kellett volna velük csúnyán beszélni, hisz semmi rosszat nem tettek. Viszont arra gondoltam hogy mi van ha minden gyerekkel így beszélnek az oviban. Sajnos suliban is tapasztaltam már hasonló dolgot, pedig a mi sulink még nagyon nyugis is. Szerintem egyszerűen nincs türelmük az embereknek, sem a pedagógusoknak,sem a szülőknek
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_254605 (1)
    2010-10-24  18:44
  21. dri
    dri
    2010. október 24. 19:236.
    Nem az oktatási rendszerrel van gond, hanem azzal, hogy a szülők elfelejtik, hogy a gyereket nevelni is kell...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_254605 (1)
    2010-10-24  18:44
  22. 2010. október 24. 19:225.

    Kisegítő iskolák persze, hogy léteznek, csak most speciális iskola  néven futnak.  És ide  mentálisan sérült, tanulási gondokkal küzdő értelmi sérültek járnak.  

    A szadista, kegyetlen gyerekek nem feltétlenül  értelmi sérültek, csak lelki sérültek.   Szép lenne, ha középsúlyos, vagy súlyos sérültek közé  beraknának pár ilyen  garázdát!!! Elszabadulna a pokol!

     

    Nekik a  javító-nevelő iskolák lennének valók. És igen, vissza kellene adni a pedagógusi hivatás tekintélyét, szigorát. Ha nincs a tanárok kezében semmi eszköz a megtorlásra,  jobb helyzet nem is várható.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_254605 (1)
    2010-10-24  18:44
  23. Torolt_felhasznalo_254605
    Torolt_felhasznalo_254605
    2010. október 24. 19:144.

    Szia! Néha illik reám a név, néha meg nem… Mostanság egy kicsit gyakrabban robbanok…

     

    Három iskolás gyermekem van, plusz a családban és ismeretségi körben sok-sok tucatnyi gyerek, így van némi összehasonlítási alapom, illetve némi információm a valóságról.

    Ha a tanároknak, iskoláknak kicsit több fegyelmezési eszköz lenne a kezében, több megbecsülést és elismerést kapnának, akkor a kis meg nem értett „zsenik” szülei is visszavennének a paraszt-tempóból. Bármennyire is nem tetszik nekik, megpróbálhatnának azért pedálozni, hogy gyerekük egyáltalán bent maradhasson a normális iskolában, és elgondolkodnak azon, hogy talán a kezükbe kéne venni a saját gyerekük sorsát, nevelését. Mert nem lesz jobb egyikkőjüknek sem attól, ha kígyót békát köpködnek mindenkire, mert magukat hibátlanak és mindenen felől állónak gondolják.

     

    Félreértés ne essék. A nyaklevesek osztogatása, az alap kultúráltságra nevelés, valamint az otthoni tanulás leellenőrzése és az ellenőrző aláírása a szülő feladatának kéne maradnia…

    előzmény:
    kerge_zsiráf (3)
    2010-10-24  18:58
  24. 2010. október 24. 18:583.

    Igazad van, de remélem, illik rád a nicked, mert mindjárt jön egy tucat meg nem értett bukott zseni anyukája/felesége és lekapnak a tíz körmödről.

     

    Nyilván első körben jogszabály-módosításokra lenne szükség, amíg az nincs, túl sokat a kisember nem tehet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_254605 (1)
    2010-10-24  18:44
  25. Torolt_felhasznalo_254605
    Torolt_felhasznalo_254605
    2010. október 24. 18:482.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_254605 (1)
    2010-10-24  18:44

Címlap

top