Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Te beoltatod magad?
Kedves fórumozók!
Talán olvastatok már róla, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása alapján az idei szezonális influenza elleni oltóanyagba a tavalyi pandémiás H1N1 törzs is belekerült, így lehetőség van arra, hogy – elsősorban - az idősebb emberek és a krónikus betegek egy oltással szerezzenek védettséget mindkét típusú influenza ellen. Mielőtt írnánk erről a Nők Lapjában, kíváncsiak vagyunk a véleményetekre: ti szeretnétek-e beoltatni magatokat egy ilyen komplex-oltással?
Köszönjük a hozzászólásokat:
Koronczay Lilla
Az én nagymamám - na jó nem a H1N1ről van szó -, de belehalt egy sima, szezonális influenza elleni oltásba. Mégsem került a címlapokra, nyilván azért mert nem volt kirívó eset.
Az osztályban majdnem az összes beoltott gyerek megbetegedett. A tanárok is (ott szinte mindenki),de nekik muszáj volt az oltás.
Nekem is nem egy kollégám esett 40 fokos lázzal ágynak nemsokkal az oltás beadása után.
"Sajnálom azokat,akik belehaltak,de róluk azért kiderült,hogy eleve volt valamilyen alapbetegségük."
Igen, pl. várandósak voltak.
Nem!
Sajnálom azokat, akikre rákényszerítik, akik nem mondhatnak nemet, mert az állásuk függ tőle.
Lehet,hogy pánikkeltés volt,de látod,egy csomó ember még mindig nem hiszi el. Még mindig oltat,egyre több káros anyagot visz be a szervezetébe. Lehet, hogy a mostani H1N1 oltástól senkinek nem nőtt rózsaszín malacfarka,de nem is tudhatja, hosszútávon lesz-e mellékhatása.
A foglalkozásom végett nagyon sok emberrel találkozom,de nem hallottam olyat,hogy valaki vagy valakinek a valakilye tavaly elkapta volna a H1N1-et. Sajnálom azokat,akik belehaltak,de róluk azért kiderült,hogy eleve volt valamilyen alapbetegségük.
Semmiképpen sem!
Tavaly mekkora pánik volt a H1N1 körül, az ismerőseim meg azért dőltek ki mert beoltatták magukat. Én nem mentem el, és láss csodát még élek... Na meg amúgy is... annak a korosztálynak, aki az országban "termelőképes", annak fizetnie kell!
elég sok orvos és gyógyszerész ismerősöm van, egyik se oltatná be magát, még véletlenül se.
Ha a haziorvosom javasolni fogja akkor igen. Tavaly is beoltott a influenza ellen is. Ingyen van miert ne?
Igaz influenzas nem lettem viszont van kis kunkori rozsaszinu farkam
el akarják adni
Ezt én is olvastam, és felháborítónak tartom!
Valahogy még el akarják a tavalyról megmaradt vakcinát, holott már azt is elmondták, hogy vaklárma volt az egész H1N1 pánik, és az egész pánikkeltés mögött az óriási hasznot húzó gyógyszergyárak állnak.
A lejárt vakcinát pedig kérjük szépen nem átcímkézni és nem beadni a népnek!!! Meg kell semmisíteni és le kell nyelni ezt a békát, ahogy MÉzga úr mondaná :)
Szerintem egészséges immunrendszerű embereknek nincs szüksége az influenza oltásra.
Megelőzséképpen mi graphefruit magcseppolajat és D vitamint használunk.
Két kisgyerekem van és tavaly egész évben nem voltak betegek, illetve egyszer volt egy pár napos orrfújásos időszak.
Most. Még.
Amúgy örvendetes, hogy a fejed sem szokott soha fájni.
Nekem sem sűrűn, de akkor elég rossz. Mindaddig, míg be nem szedek egy algopirint. ÉS akkor a dolog meg van oldva.
Rendben. És egyébként van igazságod természetesen.
Én tudtam, hogy mi a helyzet, annak tudatában válaszoltam. A szerkesztő meg csináljon vele, amit akar. Csak egy kérésem van: ne másítsa meg a szavaimat. (De ez alapveltevés.)
Nem.
Oscillococcinum, az mindegyik fajtához jó + Ester C 500 mg.
Ha nyavalya, akkor Nelson pathologia.
Gaz nem gaz, ez van. Amugy meg ez nem valami tudomanyos kutatas ahol fontos hogy az ember vegigolvassa amit irnak.
Tavaly is volt tobb hasonlo topik ahol X azt kerdezte hogy oltasson e vagy sem csak az influenzaval kapcsolatban. De sokszor megkerdezik ugyanezt pl a hpv oltassal kapcsolatban is. Havonta nyilnak "oltassak x ellen?" cimu topikok csak itt az enelcen.
Itt találsz adatokat ezzel kapcsolatban.
Worldometers