Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Te beoltatod magad?
Kedves fórumozók!
Talán olvastatok már róla, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása alapján az idei szezonális influenza elleni oltóanyagba a tavalyi pandémiás H1N1 törzs is belekerült, így lehetőség van arra, hogy – elsősorban - az idősebb emberek és a krónikus betegek egy oltással szerezzenek védettséget mindkét típusú influenza ellen. Mielőtt írnánk erről a Nők Lapjában, kíváncsiak vagyunk a véleményetekre: ti szeretnétek-e beoltatni magatokat egy ilyen komplex-oltással?
Köszönjük a hozzászólásokat:
Koronczay Lilla
Nem tudom, guglizd meg!
De le merem fogadni, hogy sokkal többen, mint ahányan H1N1-ben... pedig az ételt már fel sem kell találni...
De van helyette DILIBOGYÓ!
Jajj, persze hogy nem az!
Csak azért írtam, mert zsuzsi1975 vélelmez itt összeesküvést.
A 7 milliárdból?
És hányan halnak éhen?
Ez nem összeesküvés elmélet. A hölgy valószínűleg egy újságíró és egy készülő cikkéhez tette fel a kérdést. Leírta ezt a topikindítóban és bemutatkozott, azáltal, hogy aláírta a nevét.
" Mielőtt írnánk erről a Nők Lapjában, kíváncsiak vagyunk a véleményetekre:"
Éééén még a fikuszt is beoltatom!
Évente 5 millió embert visz el dohányzás okozta egészségkárosodás. Arra mikor lesz védőoltás?
Olyan nagy dillema ez egy szülőnek. Mindenki a legjobbat akarja a gyerekének. Valahogy sok az információ egyszerre de mégis kevés. Több felvilágosító műsor kellene.
Mikor én voltam gyerek, mi nem kaptunk bárányhimlő, meg kanyaró vagy mumpsz ellen semmit. Az öcsém az összeset elkapta és "az én időmben" emlékszem, anyukám kiírta a bejárati ajtóra, hogy pl. rózsahimlős a gyerek. Sőt arra is emlékszem, hogy egyenesen cél volt, hogy én is elkapjam, mivel azt mondták, hogy egy kislánynak a rózsahimlőt kifejezetten el kell kapni (ha terhesen lesz valaki rózsahimlős, a baba beteg lehet). Hát együtt is voltam sokat a betegsége alatt az öcsémmel és én semmit sem kaptam el. Semmilyen gyerekbetegségem nem volt (csak nátha, meg 1X mandula gyuszi), és az anyukám nem örült ennek, mert mindig azt mondta, ha felnőtt koromban kapom el ezeket, jobban meg fognak viselni. Mondjuk 20 évet úsztam, és talán ez is számított. Emlékszem, hogy a Marossi doktorbácsi azt mondta az anyunak, hogy lehet, hogy elkapta a gyerek, csak nem voltak olyan nagy tünetei, mint szoktak. Hát nem tudom. Viszont a mumpsznak és a kanyarónak komoly szövődményei lehetnek!
Hát nem így van.
Lehetőség 1 (matematikai szempontból):
találkozol az influenza vírussal a környezetedben és mivel kaptál védőoltást, nem betegszel meg vagy megbetegszel, csak enyhébb lesz a lefolyása vagy megbetegszel és nem lesz enyhébb a lefolyása.
Lehetőség 2:
Nem találkozol az influenza vírussal a környezetedben, az oltás lesz a ti találkozásotok. Ekkor a lehetőségek, hogy nem betegszel meg, vagy megbetegszel - kissé vagy komolyan, úgy mint egyébként is.
Aki kap oltást, nagyobb eséllyel nem betegszik meg.
Igen, ezzel egyet is értek, és mint írtam, nem is emiatt írtam ezt a példát.
Az is érdekes, hogy mitől/mikortól lesz egy védőoltás kötelező? Mi most a bárányhimlőn filózunk, én eddig nem akartam, de mindig a mumpsz meg a skarlát jut eszembe, ami ellen mi még nem kaptunk, ma meg már kötelező. Lehet, hogy mondjuk 5 év múlva ez is kötelező lesz?
Szerintem egyébként az egyéni kockázatokat kell mérlegelni. Ha én egészséges lennék, nem adatnám be, de nem amiatt, hogy ne gazdagítsak gyógyszercéget, hanem mert úgy gondolom, ezzel az immunrendszerem kis munkával el tud bánni.
Nem oltatom be magam semmiképpen, sajnos most nincs időm kifejteni, hogy miért, illetve nincs időm arra, hogy végigolvassam utána hogy milyen felelőtlen barom vagyok.
csak egy kicsi kis adalék:
http://hirszerzo.hu/belfold/166921_meghosszabbito ttak_a_tavalyi_h1n1vakcina_sz
(ha a házipatikámban lejár egy gyógyszer szavatossága akkor azt kidobom legyen az akár c vitamin. ha a gyógyszergyárban jár le a szavatosság akkor meghosszabbítják. szerintem brutálisan átvernek bennünket. )
Hát bizony, azok a több évtizedes tapasztalatok...
Arról pedig nem is beszélve, hogy nem ám holmi influenzára adják ám azokat, hanem olyan betegségekre, mint pl. a gyermek paralízis, ami miatt nagyon sok egészségesen született gyermek vált végleg mozgáskorlátozottá, illetve halt meg stb. Pl. Ennek az oltásnak köszönhetően a mai édesanyáknak már nem kell ettől félniük. Az én ismerettségi körömben 2 ilyen ember is van, aki gyermekparalízis miatt egy egészen más életet élt és él, mintha egészséges lenne. Ha nem jutna hirtelen eszedbe mi is a gyermek paralízis, gondolj azokra az emberekre, akiknek az egyik lába vékonyabb és sokszor rövidebb is, mint a másik és azon a lábukon fura magasított cípőkben próbálnak előre haladni. Szerencsére manapság már ritka látvány. Hát az oltás előtt nem volt az. Ez a komoly indok. Ez ellen a szervezet önállóan nem tud védekezni. És ez csak az egyik kötelező védőoltás a gyerekeknek. És a bizonyíték, hogy egy védőoltás veszélyes is lehet: ma is élnek közöttünk olyan paralízis következtében mozgáskorlátozottá vált emberek, akik a védőoltástól betegedtek meg.
Tavaly beoltattam magam, hogy a fél éves fiam ne kaphassa el tőlem. Idén nem tervezek ilyen marhaságot.
Nem olvastam végig a hsz-ket, igy lehet hogy már elhangzott a kérdés.
Mi lesz azokkal, akik tavaly kaptak H1N1 oltást, és idén is szeretnék megkapni a szezonális oltást? Ők akkor duplán lesznek oltva H1N1 ellen?
Nem pont erre gondoltam, hanem az elvre, hoyg egyik esetben miért baj, ha nekik adom a pénzem, másikban meg miért nem. nem értem magát az elvet, és mostanában olyan sok mindenkitől hallom.
Közvetve azért ez ide tartozik, mert sokan emiatt nem kérik az oltást, pedig mondjuk az egyéb oltásokkal nincs bajuk, mondjuk mindenféle rossz érzés nélkül beadatják a gyereknek a kötelező oltásokat...
Persze az nem egészen ugyanez, ott igazolt az összefüggés több éves/évtizedes adatok alapján, csak az elv miatt írtam.
Én igen.
Tavaly beadattam magamnak a H1N1 elleni oltást és az akkor 4 éves lányomnak is.A világon semmi bajunk nem volt.Gondolom egy-egy betegség minket is elkapott-őszintén szólva nem emlékszem-, de nem betegeskedtünk többet, mint korábban.Lányom immunrendszere amúgy is nagyon jó szerencsére.Lekopogom...
Sokan tévedésben vannak:azt várják az oltástól, hogy utána egész télen ne legyenek betegek.Millió vírus okozhat megbetegedést, kizárt , hogy némelyiket ne kapja el az ember, vagy ne fázzon meg.
Ez azért van, mert itt most nem ez a téma.
Jó téma lenne az is, amit felvetettél. Vajon mit veszünk be, amikor C-vitamint, táplálékkiegészítőket, stb veszünk be - a tavalyi vizsgálati eredmény gyalázatos lett, a vitaminok dobozán feltüntetett vitaminoknak csak a töredéke vagy az sincs a tbl-ban - és vajon mire is jó és legföképp mennyi jó a mire is.
Ki mit szed avagy mi mindent szed és mi van a kölcsöhatásokkal? Erről nem esik/esett szó.