Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Te beoltatod magad?
Kedves fórumozók!
Talán olvastatok már róla, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása alapján az idei szezonális influenza elleni oltóanyagba a tavalyi pandémiás H1N1 törzs is belekerült, így lehetőség van arra, hogy – elsősorban - az idősebb emberek és a krónikus betegek egy oltással szerezzenek védettséget mindkét típusú influenza ellen. Mielőtt írnánk erről a Nők Lapjában, kíváncsiak vagyunk a véleményetekre: ti szeretnétek-e beoltatni magatokat egy ilyen komplex-oltással?
Köszönjük a hozzászólásokat:
Koronczay Lilla
Még soha nem oltattam magunkat, mert alapvetően oltás, és gyógyszer ellenes vagyok.
Tavaly oltattam, h1n1-re, simára nam. Nem lettünk betegek, semmi mellékhatásunk sem volt.
Idén még nem tudom, olyan 60 % igen, 40 % nem.
Igen tervezem, hogy beoltatom magam és a gyerekeket is, kivéve a kicsit. Édesanyám is pont a napokban mondta, hogy ő is be fogja adatni.
Tavaly megkaptuk a H1N1 oltást és a normál influenza ellenit is. Nem is voltunk betegek, legalábbis influenzásak nem.
Mindenesetre furcsa, hogy hosszú évekig még csak a háziorvos tájékán sem jártam de az oltás után, mint már mondtam igencsak gyakran.
Én ezzel nem lebeszélni akarok senkit, ha ez nem jött volna le de nekem semmi szükségem még egy ilyen télre. Eddig a neocitrán és a C-vitamin is elég volt. Így lesz ez idén télen is remélem, oltás nélkül.
Szépnapot!
én nem kockáztattam meg az oltást,nem is voltam beteg:-)
Igen , pontosan én is így voltam.
Más esetben volt hogy évekig nem volt semmi bajom.Megfelelő étkezéssel ki tudtam védeni.
Na , de az oltás után bepótoltam mindent.Viccesen szólva" dögrováson" voltam hosszú ideig mint azt le is írtam.
Egyébként lehettél influenzás is, de nem azért, mert be lettél oltva, hanem annak ellenére.
Ahogy influenzára sem.
Az antibiotikum baktériumos fertőzés ellen jó.
Ja, igen ez lemaradt.
Tavalyelőtt egyszer az életemben beoltattam magam .Rábeszélésre.
Az is igaz , hogy mégis magam döntöttem és kötélnek álltam.
Soha olyan beteg nem voltam , mint a védőoltás után.Volt idő , hogy azt gondoltam végrendelkeznem kell.
Igen! Tavaly oltattam magam először és végre nem voltam beteg.
Ehhez tudni kell, hogy az idősebb emberek szervezete - ha a családban van fiatal, akitől elkapja az influt -, bizony elég rosszul reagál már rá. Nem három nap, hanem két hét sem elegendő, hogy valahogy talpra álljon.
Ettől függetlenül, szerintem ez egyéntől függő.
Lehet hogy ugyanúgy lett volna ha nem oltottak volna is, amit nem fogunk megtudni, mert nincs mihez hasonlitani.
Ha csak az oltás lett volna a különbség, minden más körülmény ugyanaz.....
Hát nem!
Tavaly is fennen hirdették ugyanezt és a végén kiderült , hogy világméretű business - ben lennénk a kárvallottak.
Nem bízom bennük.Lejáratták magukat.
Nincs olyan vállalat amelyik nem a profit miatt létezik.
Aki a pénzét befekteti, azt meg kell jutalmazni érte.
Nem lesz senkinek jobb csak azért, mert ők szegényebbek lesznek.
Nekem nagyon fontos dolgom akadt, szép napot mindenkinek.
Nem oltatunk. Sem a gyerekeket, sem magunkat.
Alapvetően nem vagyok oltásellenes, de az influenzaoltást felelslegesnek tartom.Nem kellően hatásos, (a vírus mutálódik szezon közben is) és évről évre ismételni kell.