Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Egészségügyi tananyagok

rorycyca16
Létrehozva: 2010. szeptember 18. 20:01

Sziasztok!

Ezt a fórumot elsősorban az oldalam látogatóinak hoztam létre, hogy lehetőség legyen leírni a véleményetek a honlapról, beszélgessünk egészségügyi szakmákról, továbbtanulásról, célokról. Legyen lehetőség a kapcsolattartásra, a tanagyagok egymás közti cseréjére, véleménynyílvánításra.

Természetesen az oldal látogatóin túl is szeretettel várok mindnekit, akikt érdekel az egészség témaköre és szeretne beszélgetni róla.

 

Az érdeklődőknek itt a honlap elérhetősége: www.egeszsegügy.hupont.hu

 

Igyekszem folyamatosan feltölteni új tananyagokat, segíteni a hozzám fordulóknak az érettségire való felkészülésben, a célom az, hogy idővel minden egészségügyis diák egy helyen találja meg a neki szükséges tananyagokat.

Mindenkit szeretettel várok a fórumra és az oldalmra is!

  1. 2013. november 27. 16:57476.
    Sziasztok kidolgozott tétteleket keresek végzős ápoló vagyok,sajnos munka mellet nem sok időm van tétteleket kidolgozni.Ha valaki tudna segíteni nagyon megköszönöm. 3716  2323  3710   modulokra lenne szüksém.Köszönöm szépen.
  2. 2013. november 27. 15:21475.

    Sziasztok!

    Tudna nekem valaki segíteni? Csecsemő- é gyermekápoló képzésre járok és még pár modul kidolgozott tételei hiányoznak csak!

    - 3710-10 interakció az egészségügyben

    - 2403-10 csecsemő és gyermekápolók egészségnevelési feladatai

    - 3718-10 csecsemő és gyermek szakápolás

    Viszont megvan: 3711-10, 2327-10, 3716-10, 3713-10, 3715-10, 3714-10, ha esetleg valakinek ezek még hiányoznak, el tudom küldeni!

    Köszönettel Niki

    Ui: Nagyon nagy szükségem lenne a hiányzókra!

    előzmény:
    rorycyca16 (1)
    2010-09-18  20:01
  3. 2013. november 27. 02:05474.

    SZIA TAMÁS!

    MÁR VAN  AZ ASZEPSZIS-ANTISZEPSZISBŐL IS ANYAGOM.

    MÁR NEM KELL KÜLDENED! AZÉRT SZÓLOK, MERT IRTAD, HOGY VIZSGÁZOL

    ÉS AKARLAK EZZEL MÁR TERHELNI.

    KÖSZÖNÖM A TÖBBI ANYAGOT!

    előzmény:
    tomidienes (471)
    2013-11-24  20:17
  4. 2013. november 27. 00:54473.
     KÖSZÖNÖM!
    előzmény:
    viki25 (469)
    2013-11-22  16:37
  5. 2013. november 26. 11:02472.

    Sziasztok!!

     

    Szükségem lenne a 

    Masszazs alapozas 2390-06 kidolgozott 35 tételre!

     

    Tudna valaki segíteni?

    előre is köszönöm

     

    előzmény:
    rorycyca16 (90)
    2011-02-25  17:42
  6. 2013. november 24. 20:17471.

    szia.

     

    Elküldtem amit kértél de az aszepszis nekem csak a korábbi modul van meg, habár mi abból nem lesz szóbeli csak gyakorlati. Ha gondolod a korábbit elküldöm, és mi kell belöle azt ki szeded. 

  7. 2013. november 24. 18:01470.
    Sziasztok.Segítséget szeretnék kérni ezekhez az eü.  kidolgozott modulokhoz:3710-10 Interakció az egészségügyi ellátásban
    3711-10 Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem
    2327-10 Első ellátás-elsősegélynyújtás
    3716-10 Egészséges ember gondozása
    3713-10 Alapápolás
    3714-10 Diagnosztika-terápia
    3715-10 Betegmegfigyelés/Monitorozás
    2323-10 Egészségnevelés - egészségfejlesztés
    3717-10Szakápolás.                                                                                       Előre köszönöm.emil címem:judy757@citromail.hu
  8. 2013. november 22. 16:37469.

    sziasztok

     

    ezen az oldalon is vannak kidolgozott tételek, nagyon jók + sok segédanyag, érdemes nézegetni

     

     http://gyakorloapolo.webnode.hu/

    előzmény:
    mili66 (468)
    2013-11-21  23:58
  9. 2013. november 21. 23:58468.

    Szia Tamás!

    Elnézést! Elfelejttem leirni a kért modulokat. Igaz, hogy előzőleg már kiirtam a fórumon, de inkább többször legyen meg.

    Ezekre lenne szükségem:

    3710-10 Interakció az egészségügyi ellátásban
    3711-10 Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem
    2327-10 Első ellátás-elsősegélynyújtás
    3716-10 Egészséges ember gondozása
    3713-10 Alapápolás
    3714-10 Diagnosztika-terápia
    3715-10 Betegmegfigyelés/Monitorozás
    2323-10 Egészségnevelés - egészségfejlesztés
    3717-10 Szakápolás

  10. 2013. november 18. 00:54467.

    Sziasztok!

    Én is az ápolói tételeket keresem a neten. Most tévedtem erre az oldalra.

    Nagyon tetszik és köszönet érte. Ha már valakinek megvannak, nagyon

    szépen megköszönném, ha nekem is eljuttatná.

     

    Ezekre lenne szükségem:

    3710-10 Interakció az egészségügyi ellátásban
    3711-10 Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem
    2327-10 Első ellátás-elsősegélynyújtás
    3716-10 Egészséges ember gondozása
    3713-10 Alapápolás
    3714-10 Diagnosztika-terápia
    3715-10 Betegmegfigyelés/Monitorozás
    2323-10 Egészségnevelés - egészségfejlesztés
    3717-10 Szakápolás

     

    dalachre-nek!

    Találtam egy oldalt, ahol van egy ilyen tétel kidolgozva:

     

    Gyermekfogászati és fogszabályozási beavatkozások kidolgozott tételek! (nem saját kidolgozás, én is csak kaptam őket)

     

    nem tudom, hogy ez kellett-e , de lehet, hogy már késő is, remélem még nem és hasznát veszed

     

    http://egeszsegugy.hupont.hu/1/bemutatkozas

     

     

     

                                           

     

    előzmény:
    dalachre (450)
    2013-09-30  19:35
  11. 2013. november 17. 16:24466.

    Sziasztok :)

    Szükségem lenne néhány kidolgozott tételre, nagyon hálás lennék, ha valaki elküldené 

     3710-10 Interakció az egészségügyi ellátásban

    3711-10 Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem
    2327-10 Első ellátás-elsősegélynyújtás
    3716-10 Egészséges ember gondozása
    3713-10 Alapápolás
    3714-10 Diagnosztika-terápia
    3715-10 Betegmegfigyelés/Monitorozás
    2323-10 Egészségnevelés - egészségfejlesztés
    3717-10 Szakápolás

     ***Előre is  nagyon köszönöm!  ^^   
  12. 2013. november 15. 17:43465.

    Szia Tamás!

     

    Egészségügyi asszisztens iskolába járok. Nekem nagy szükségem lenne a 6. módul 29-es tételére, mely igy szól:

    35 éves nőbeteg deráktáji fájdalmakkal, alhasi panaszokkal érkezik..stb.

    Képalkotó eljárások csoportosítása előnyei és hátrányai 

    Rtg laboratóriumok jellemzői

    betegek és dolgozók sugárvédelme

    nativ rtg. felvétel célja

    beteg előkészitése pszichésen és szomatikusan

    vesebetegségek csoportosítása, vesebetegségek jellemző hármas tünetegyüttese 

     

    Nagyon-nagyon szépen megköszönöm a segítségeteket-segítséged! :-) 

  13. 2013. november 11. 11:09464.

    Kedves Tamás!

     

    Én is a HID ápoló képzésre járok!

    Sajnos az oktatóktól nem sok segítséget kapounk a tételekkel kapcsolatban. 

    El tudnád küldeni nekem is a tételeket? Nagy segíttség lenne!

     

    Üdvözlettel: Marianna

     

  14. 2013. november 10. 16:33463.
    Hello. Szeretném elkérni tőled a tételeid, Ápoló hídra járok én is. Tételeket nem kapunk. :( Előre is köszönöm a segítséged.
    előzmény:
    rorycyca16 (1)
    2010-09-18  20:01
  15. 2013. november 6. 08:25462.

    szia megkaptam az uzidet, és elküldtem amire szük. van.

    tamas

    UI. A facen megtalálsz  Tamas Radics néven. Ha bármire is szükséged lenne csak szólj. 

     

    előzmény:
    viky87 (461)
    2013-11-05  13:53
  16. 2013. november 5. 13:53461.

    Szia küldtem neked üzit.

    eltudnád küldeni nekem is a szakápolás és az egészségnevelés tételeket.

    köszi elöre is

     

    Viki

  17. 2013. november 3. 16:59460.

    Sziasztok! OKJ Ápolói suliba /Híd/ járok.Szükségem lenne ki dolgozott tétlekre.Kérlek segítsetek!

    Előre is köszönöm! Kata

     

    3710-10 Interakció az egészségügyi ellátásban   3716-10 Egészséges ember gondozása   3713-10 Alapápolás   3714-10 Diagnosztika-terápia   3715-10 Betegmegfigyelés/Monitorozás   2323-10 Egészségnevelés - egészségfejlesztés   3717-10 Szakápolás  

     

  18. 2013. november 2. 09:49459.

    Kedves Tamás!

    Ápolónak tanulok, májusban végzek, és nagyon hálás lennék, ha a következő 3 modul kidolgozott tételeit elküldenéd:

    - 3717-10 szakápolás

    - 3714-10 diagnosztika terápia

    -3716-10 egészséges ember gondozása

    Előre is nagyon köszönöm 

    előzmény:
    tomidienes (393)
    2013-07-08  17:47
  19. 2013. november 1. 00:59458.
    Sziasztok! Csecsemő- és gyermekápolónak tanulok, és érdeklődnék, kinek vannak meg a 3713-10-es modul, kidolgozott tételei. Előre is köszönöm :)
  20. 2013. október 27. 18:48457.

    Sziasztok! Tudnátok nekem segíteni ápolónak tanulok és kidolgozott tételekre lenne szükségem!

    3713-10 Alapápolás

    3714-10 Diagnosztika

    2323-10 Egészség nevelés

    3717-10 Szakápolás.

    Nekem megvan:

    3716-10 Egészséges ember gondozása

    3715-10 Betegmegfigyelés. Ha valakinek ez hiányzik írjon és küldöm!

    Köszönöm előre is a segítségeteket.Üdv:Eszter

  21. 2013. október 23. 21:29456.

    Sziasztok :)

    Szükségem lenne néhány kidolgozott tételre, nagyon hálás lennék, ha valaki elküldené 

     3710-10 Interakció az egészségügyi ellátásban

    3711-10 Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem
    2327-10 Első ellátás-elsősegélynyújtás
    3716-10 Egészséges ember gondozása
    3713-10 Alapápolás
    3714-10 Diagnosztika-terápia
    3715-10 Betegmegfigyelés/Monitorozás
    2323-10 Egészségnevelés - egészségfejlesztés
    3717-10 Szakápolás

     ***Előre is  nagyon köszönöm!  ^^   
    előzmény:
    rorycyca16 (1)
    2010-09-18  20:01
  22. 2013. október 19. 19:38455.

    Szia Tomi!

    Szeretnék kérni,ha nem okozok ezzel Neked kellemetlénsséget..ápolónak tanulok és idén fogok végezni és egyetlen egy kidolgozott tételre,az egészséges emberre lenne szükségem. Nagyon sokat segítenél.

    Köszönöm előre is!

    Üdv,Livi

    előzmény:
    tomidienes (422)
    2013-08-30  07:42
  23. 2013. október 9. 18:06454.

    Szia Tomi!

     

    Eltudnád nekem küldeni ezeket a tételeket kidolgozva?:)

    Suli után dolkozok és sajnos nincs időm kidolgozni a tételeket:/

     

    és ezek kellenek,9 modul:

    3710-10 Interakció az egészségügyi ellátásban
    3711-10 Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem
    2327-10 Első ellátás-elsősegélynyújtás
    3716-10 Egészséges ember gondozása
    3713-10 Alapápolás
    3714-10 Diagnosztika-terápia
    3715-10 Betegmegfigyelés/Monitorozás
    2323-10 Egészségnevelés - egészségfejlesztés
    3717-10 Szakápolás

    ***Nagyon szépen köszönöm!

  24. 2013. október 3. 22:59453.

    Kedves szema 32!

     

    El tudom Neked küldeni a 2327-10 Első ellátás-elsősegélynyújtás tételeket! :)

    Kérlek írj ***

    előzmény:
    szema32 (449)
    2013-09-27  07:02
  25. 2013. október 2. 11:35452.

    Sziasztok!

    Én is ápoló szakon tanulok, és nagyon megköszönném, ha elküldené valaki a kidolgozott szóbeli tételeket:

    3717-10 szakápolás

    3714-10 Diagnosztika terápia

    3716-10 Egészséges ember gondozása

     

    Előre is nagyon köszönöm

     

Címlap

top