Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Rubint Réka: „Boldog vagyok, hogy nem adtam fel!”

N?k Lapja Café
N?k Lapja Café
Létrehozva: 2010. szeptember 8. 08:30
Sikeres házaspár, két csodaszép gyerek, azt gondolnánk, a Schobert Norbert–Rubint Réka házaspárnak minden sikerült az életben. Az pedig már csak hab a tortán, hogy Réka ismét kisbabát vár. De mint egymásnak írt őszinte levelükből kiderül, nekik is meg kellett szenvedni a boldog családi életért. Norbi pedig azt is bevallja, hogy ő csak most – negyvenévesen – érett meg az apaságra.

Tovább a cikkre...
  1. Torolt_felhasznalo_583839
    Torolt_felhasznalo_583839
    2010. szeptember 8. 11:3751.

    nem kell ide aranybaöntés, csak szervezés és kellő mennyiségű elszántság.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_167397 (49)
    2010-09-08  11:26
  2. Torolt_felhasznalo_583839
    Torolt_felhasznalo_583839
    2010. szeptember 8. 11:3050.

    ki akar 2-3 gyereket?

    pontosan annyit szeretnék, hogy még legyen ennyi időm magamra. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_167397 (47)
    2010-09-08  11:24
  3. Torolt_felhasznalo_167397
    Torolt_felhasznalo_167397
    2010. szeptember 8. 11:2649.
    Oké.  Aranyba öntelek  :)))))))))))))))))))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_583839 (48)
    2010-09-08  11:25
  4. Torolt_felhasznalo_583839
    Torolt_felhasznalo_583839
    2010. szeptember 8. 11:2548.
    egészen nyugodtan. de márványból kérném. hozzám nem kell annyi, mint a néhány itteni RR-gyűlölőhöz;-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_167397 (45)
    2010-09-08  11:22
  5. Torolt_felhasznalo_167397
    Torolt_felhasznalo_167397
    2010. szeptember 8. 11:2447.

    Majd ha neked is lesz 2-3 gyereked mint RR-nak, de a körülményeid nem lesznek ua. mint az övé, kivi leszek mennyi időd lesz magadra

    Meg lehet csinálni, ezt aláírom. Csak nem olyan egyszerűen és könnyen, mint amíg magadra (Max. a párodra) van gondod

     

    Klein Marinek is ugyanezt tudnám mondani

    előzmény:
    Jeva85 (39)
    2010-09-08  10:46
  6. Torolt_felhasznalo_583839
    Torolt_felhasznalo_583839
    2010. szeptember 8. 11:2246.
    nézd, egy 150 kilós elhízott anyukának már az is nagy előrelépés, hogy norbis kajákat eszik... messze van az egészséges kajálástól, de legalább már tett valamit.
    előzmény:
    micinéni193 (40)
    2010-09-08  10:55
  7. Torolt_felhasznalo_167397
    Torolt_felhasznalo_167397
    2010. szeptember 8. 11:2245.

    És?

     

    Most állítsak szobrot neked ?    :)))))))))))))))))))))))))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_583839 (43)
    2010-09-08  11:20
  8. Torolt_felhasznalo_583839
    Torolt_felhasznalo_583839
    2010. szeptember 8. 11:2144.
    ott a pont: kifogás, kifogás, kifogás...
    előzmény:
    Jeva85 (39)
    2010-09-08  10:46
  9. Torolt_felhasznalo_583839
    Torolt_felhasznalo_583839
    2010. szeptember 8. 11:2043.

    nincs pénzem és dolgozom is, van egy férjem, akivel időt is töltök, mégis jól nézek ki.

     

    ja igen, meló után edzek, és egészséges (és nem annak kikiáltott) ételeket eszem.

     

    és ja igen: a tv-t napi negyed órán keresztül bámulom.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_167397 (42)
    2010-09-08  11:11
  10. Torolt_felhasznalo_167397
    Torolt_felhasznalo_167397
    2010. szeptember 8. 11:1142.

    Ha pénzed és időd mint a tenger marhára nem nehéz jól kinézni.

    egyebet sem csinál, csak ugrabugrál, ápdétet eszik, meg plasztikáztatja magát

     

    Így nekem is menne.  és a többieknek is, ugye hozzászólók?   :)))

    előzmény:
    felhő75 (35)
    2010-09-08  10:07
  11. Torolt_felhasznalo_167397
    Torolt_felhasznalo_167397
    2010. szeptember 8. 11:0341.

    Hmmmm.....

     

    Tök fura h. RR megint babás.

    Mi lesz így a műcicikkel?

     

     

    A levelek:   ha ezt valóban egymásnak szánták, a legintimebb magánügyük.  miért kell kiteregetni a  nyilvánosságnak????

    nem tanultak semmit az évek alatt?

    utána meg csodálkozunk, sírunk a tévében, h. támadnak, kikezdenek bennünket.....

     

     

    Ha viszont ezeket a sorokat direkt a nyilvánosságnak szánták, akkor nagyon rossz és nagyon csúnya véleményem van róluk

     

     

    Babához gratula! ez mindig örömteli esemény! 

     

    De télleg, mi lesz RR mellével?  Megint megcsináltatja?

    Hajrá Norbi, adjál még ki pár kazettát, hogy legyen miből finanszírozni!

    Aztán utána Kalmopirin, mert ha minden bébi után kés alá köll feküdni az asszonynak,  az zsebbevágó lesz :)))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  12. 2010. szeptember 8. 10:5540.

    Bár nem az én hozzászólásom volt, de maximálisan egyetértek vele. A biciklizésre pl. a térdfájás nem kifogás, az egyik térdet legjobban karbantartó sport a bringázás. És azt hiszem, ha pl. valaki 10 kmre lakik a munkahelyétől és azzal megy dolgozni, ez elég jókis mozgás:)

    A Réka féle torna izületzabáló, ahogy egyébként a futás se kifejezetten jó egynémely esetben.

    A Folyamatos, változatos, mindenre kiterjedő mozgás, amit jó kedvvel végzel, az jó.Úszás, tánc, túrázás stb, lehetőleg szabad levegőn, amit csal lehet.

    Nekem pl. Réka alakja sem tetszik, már túl szálkás. és a régebbi képein szépen fejlett köldöksérve is szépen látható volt.

    A túlzásba vitt mozgás épp annyira nem jó, mint az, ha valaki egyeltalán nem mozog. és az sem mindegy, hogy mit eszel: az egészséges, jó élelmiszer létfontosságú: ebbe konkrétan nem tartoznak bele a Norbi féle kaják..

    És még mielőtt a további kérdések jönnének:igen sportolok-nem punnyadok. Én pl. kettlebellezem:) 

    előzmény:
    Jeva85 (39)
    2010-09-08  10:46
  13. 2010. szeptember 8. 10:4639.

    Inkább tornázok és csinos anyuka leszek, minthogy tespedjek a tv előtt, hízlalva a seggemet.

    A térdfájás lehet kifogás még a biciklizésre, futásra is... ennyi erővel semmit nem szabad csinálni????

    Én nem keresek kifogásokat...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_874733 (36)
    2010-09-08  10:11
  14. Torolt_felhasznalo_583839
    Torolt_felhasznalo_583839
    2010. szeptember 8. 10:4138.
    te sportolsz valamit? (itt nem a "biciklivel megyek munkába" típusú "sportra" gondolok)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_874733 (36)
    2010-09-08  10:11
  15. Torolt_felhasznalo_474806
    Torolt_felhasznalo_474806
    2010. szeptember 8. 10:1137.

    Én csak azt látom,hogy Nrobi telei van pszichés feldolgozatlan problémákkal...amikről nyilván nem tehet,és ezért tisztelem,hogy felmerte vállalni az érzéseit.De nem igy kellett volna,nem levélben amit a feleségének irt...

     

    Viszont én soha,de soha a Szerelmemmel váltott leveleket nem tenném közhirré,az csak ránk tartozik.Ha igaziak az érzelmek,akkor egyikünk sem kivánja napvilágra teriteni mások elé.

    Csak az teszi közhirré,akinek nem fontos annyira a másik,fontosabb a hirnév...ez nagyon szomorú...:-(((

     

    És szerintem,itt irta valaki,hogy tanulságos és lementi a lányának a cikket...valóban van tanulsága...de a magánélet az nagyon benső dolog.

    Én továbbra is igy vélem...és a másik érzése,a páromé, a gyermekek lelke ezerszer fontosabb minthogy kidobjam mások elé,mint egy rongyot...

     

    Engem nagyon elszomoritott ez a mentalitás:-(

    A családokban pont az a szép,hogy meg van a maga bensősége...

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_874733
    Torolt_felhasznalo_874733
    2010. szeptember 8. 10:1136.
    Most meg birod a tornait, de par ev mulva a terded tropara megy. Esz nelkuli torna.
    előzmény:
    Jeva85 (29)
    2010-09-08  09:56
  17. 2010. szeptember 8. 10:0735.

    Hogy jót is mondjak! Rékának rendkívül jó alakja van. Elismerem, hogy szakmailag jó. Abban kétség nincs.

     

    De én nem dobom hanyatt magam 3 gyerektől!!! Megvan hozzá mindene, hogy segítségére legyen.

    előzmény:
    felhő75 (31)
    2010-09-08  10:02
  18. Torolt_felhasznalo_220005
    Torolt_felhasznalo_220005
    2010. szeptember 8. 10:0734.

    Csak  Réka levelét olvasam el, nagyon meghatót akart írni, de az olyan mondataival, mint pl. :

     

    "A családért élő lelkem többször meghalt...

    ...még egyszer az életben megszavazom neked a legnagyobb bizalmat

    Kérleltél, s én tétováztam...  mert túl mély sebeket ejtett rajtam a múlt."

     

    inkább az jön le, hogy nagyon látszatházasságban élnek és nagyon szar lehet a házasságuk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  19. 2010. szeptember 8. 10:0633.
    Igazad van. De! Én pl. azért olvastam el a Nők Lapját - tehát magát az újságot - mert nem volt bulvár. Egy ideje sajnos csak itt a neten tudom olvasni, de ezek szerint nem is baj, mert elindultak egy másik úton.
    előzmény:
    Jeva85 (27)
    2010-09-08  09:49
  20. 2010. szeptember 8. 10:0432.

    Nekem szimpatikusak, bár lehet, hogy csak azért, mert anyósom utálja őket?

    Mindenesetre további boldog babavárást a családnak!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686442 (1)
    2010-09-08  08:30
  21. 2010. szeptember 8. 10:0231.

    Nekem is ellenszenvesek. Mert átjön, még képernyőn is, hogy mennyire mű!

     

    Én az ilyen párokat az életben sem bírom. Nekem nem tetszik ez az "american smile" Nem tehetek róla. Messziről virít, hogy mesterkélt.

     

    Pedig rengetegen szimpatikusak a médiában. Ők nem.

     

    Szeretem, ha érzem valakiben az esetlent is. Az embert! Mosolyogjon ha kell, és legyen szomorú, ha az.  Még a médiából is kiszűrődik az emberi!

    előzmény:
    maszi (28)
    2010-09-08  09:53
  22. 2010. szeptember 8. 10:0130.
    Így van. Bár én nem bírom a Rubint Rékát, de azt tisztelem benne hogy élvezi amit csinál, és hogy több gyerekes anyuka. :) De ennél több nem érdekel róla.
    előzmény:
    Jeva85 (29)
    2010-09-08  09:56
  23. 2010. szeptember 8. 09:5629.

    Könyörgöm! Ha nem bírod elviselni a mai médiát, akkor mi a fenének nézed???? Miért nem nézel National Geographicot???

    Én pl semmi ilyet nem tudok a Rékáékról, hogy mikor mit csinál, stb, mert én a dvd-ire tornázom és ennyi!!! Hogy a pletykalapok mit tesznek közzé, az marhára nem érdekel!!! És én baromira szeretm a tornáit.

    előzmény:
    maszi (28)
    2010-09-08  09:53
  24. 2010. szeptember 8. 09:5328.

    Szerintem meg úgy van, hogy a Norbi és Réka mindenképp szerepelni akar, mindenképp ismertséget akar, és ők úgy hiszik, hogy ők a tökéletesek. És képtelenek elviselni, ha másnak jobb híre van mint nekik, vagy más valamiben jobb mint ők.

    Amikor megszületett Béres Alexandra kislánya, akkor rögtön bemutatták az aktívban, hogy réka ultrahangra ment, mert lehet, hogy terhes. Már csak azért is, hogy velük foglalkozzanak ne Béres A-val. 

     

    Amikor a korcsolyás műsor  ment a tv-ben mit műveltek Dobó Katával!! Mert Kata ügyesebb és népszerűbb volt, mint R.

     

    Mikor Réka terhes volt szinte minden aktív meg ehhez hasonló műsorban benne volt, hogy éppen mit csinált. 

    Áhhh. Ezek azok az emberek akik még ha jót is tesznek mindig ellenszenvesek maradnak!!! 

     

     

    előzmény:
    inmélius (22)
    2010-09-08  09:24
  25. 2010. szeptember 8. 09:4927.

    Én nagyon gratulálok nekik!!!!!! Ez egy nagy öröm minden családban, nem tudom miért kell ellenségeskedni!

    Aki nem szereti az ilyen "pletyka" híreket, az ne olvasson el ilyen cikkeket, ennyi!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     

Címlap

top