Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

A közrendet védi a romák kiutasítása?

N?k Lapja Café
N?k Lapja Café
Létrehozva: 2010. augusztus 24. 07:44
Nicolas Sarkozy francia elnök elhatározta, hogy felszámolja az illegálisan működő cigánytelepeket, mert ezeket tartja a bűnözés melegágyainak. Az első családok már el is hagyták az országot. A hírt Soma Mamagésa kommentálja.

Tovább a cikkre...
  1. 2010. augusztus 24. 13:1126.

    Azt pedig ideje lenne tisztába tenni, hogy a franciák az illegálisan az országban élő, nem dolgozó, fertőzésveszélyes telepeken összezsúfolt embereket toloncolják ki az országból.

    NEM a romákat.

     

    A legálisan ott dolgozó roma emberek maradni fognak, és ha van a telepen egy olyan román bevándorló, aki történetesen szőke és kék szemű, azt is felrakják a repülőre.

     

    Már a cím hazug és hatásvadász.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  2. 2010. augusztus 24. 13:0825.

    Az az egyik alapvető gond, és az egyik legnagyobb is, hogy vannak bizonyos problémák, amiket nem lehet kimondani.

    Így csak azokra a problémákra keresnek megoldás, amik kimondhatóak.

     

    Akkor mi van, ha a gondok oroszlánrésze pont az, amiről nem lehet, tilos beszélni? 

     

    előzmény:
    Tweety (23)
    2010-08-24  12:28
  3. 2010. augusztus 24. 12:3824.

    Igazad van, de én még előrébb mennék, mert ez nem ilyen egyszerű.

    Ahhoz, hogy munkája legyen, olyan, ami nem csak idény-jellegű, kisegítő stb. Ahhoz tanulni kéne. Namármost mindenféle támogatások vannak, hogy tanuljanak. De ahhoz meg be kéne járni. Mindenki mellé állítani egy embert, aki a gyereket elpofozza az iskoláig? Merthogy otthon aztán erre semmilyen motiváció nincs, az tuti. Hiába van tankönyv, eszköz stb. mindig van kifogás, miért nem ment iskolába.

    Ezért már itt el kéne kapni a grabancukat: csak és kizárólag akkor mindenfajta támogatás, ha a gyerek iskolába jár. Persze nehéz, ha az ott látott és az otthon tapasztaltak között ekkora szakadék tátong. Hiszen a szülők-előző generáció nem éppen így nőtt fel.

    előzmény:
    Tweety (23)
    2010-08-24  12:28
  4. 2010. augusztus 24. 12:2823.

     Ezt a roma-kérdést baromi egyszerűen meg lehetne oldani.

     

    1) Munkát mindenkinek!!! Rendes fizetéssel!!!

    2) Legyen kötelező dolgozni!

    3) Aki nem hajlandó dolgozni, azt csukják le!

     

    Mint a régi jó átkosban... mindenki boldog lenne, pénzt kereshetne, és nem lenne bűnözés sem. Csakhogy már az 1. ponton megbukott a dolog. Ez a kis ország nem tud minden munkaképes embernek munkát adni (pláne rendes fizetéssel). Nincs rá kapacitása. Sajnos ez van.

     

    A fenenagy jogvédők nagy része (tisztelet a kivételnek) pedig szerintem álszent, ájtatoskodó, kétszínű, gerinctelen és gyáva. Felénk is van egy nagy szadeszes, évekig dumált a romák meg a bűnözők jogairól, hogy így meg úgy védjük meg őket, emberi méltóság stb... persze amíg csakis mások voltak a sértettek, ő maga nem. No ez ment egészen addig, amíg ő maga is nem lett érintett az ügyben. A kamasz lányát ugyanis egy diszkóban, amikor a lány tökrészeg volt, egy roma fiú megerőszakolta. Na onnantól kezdve ez a nagy jogvédő lett a legvéresszájúbb rasszista a városban, már olyanokat mondott, hogy "agyon kell lőni mindet"... Miért? Mert személyesen is érintett lett.

     

    Ennyi. Ennyit a jogvédőkről meg a hitelességükről. Egy védett villából könnyű dumálni. Éles helyzetben már picikét nehezebb.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686442 (1)
    2010-08-24  07:44
  5. 2010. augusztus 24. 10:5022.

    Az a baj ezzel az egésszel, hogy pont azzal konzerváljuk a problémát, ha a szőnyeg alá söpörjük. Ha mindenre az a válasz: csak azért igénytelenek, mert szegények. Nos kérem: ez nem igaz. Hány és hány szegény ember él tisztességesen?

    Ha valaki nem látta volna még, tudnak a cigányok is így.

     

    http://www.youtube.com/watch?v=CqDhenOpPWA&feature=search 

     

    A sorok között megbújva-kimondva-kimondatlanul látszik ám: tudják, hogy nem ártatlanok a róluk kialakult véleményekkel kapcsolatban. Maguk is akarniuk kéne, de sajnos igen csekély a szándék. Rengeteg videot lehet látni arról, s most tényleg ne menjünk el afelé, hogy belinkelek ezret - inkább csak a fentebbi pozitív példa maradjon itt - hogy azért az ember zsebében tényleg kinyílik a bicska: A legegyszerűbb dolog állandóan rasszistázni. Fel sem merül, hogy esetleg a nagy számok törvénye alapján mégiscsak a hozzáállásukkal lehet a gond. Persze aki nem él köztük az messziről sajnálja. De sajnos az tényleg fárasztó, mikor a szintén szegény öreg háza tetejéről lelopják a cserepet, a kis veteményeséből a termést. És mindehhez még az az öntudat: arrogáns, tiszteletlen miközben mások tartják el. Mert ő neki jár. A szája igen. Mi meg kussolunk. Én igenis elhiszem, hogy gond volt az illegális bevándorlókkal, azokkal alapból egyébként is gond van, s hogy Sárközy nem érzett késztetést hogy támogassa ezt a projektet. Gyakorlatilag egyre inkább feneketlen kútnak tűnik: Adjál lakást - de úgysem tudja fenntartani - adjál pénzt is mellé - de hát ezt is végtelenségig, hiszen nemlehet munkája, mert nincs képzettsége, adjál pénzt az iskolára - de ha kötelezni akarod, hogy járjanak oda, akkor fel vannak háborodva - vedd el a gyereket mind a tizet, állam nevelje fel. stbstbstb. Egyszerűen egy ördögi kör, amit ki tudja hol kéne elkezdeni megoldani. Azt hiszem, mivel arra alapból nem lehet apellálni, hogy belátják: egyre kevesebb ember képes eltartani őket, ezért inkább szépen integrálódjanak - hiszen szegények elveszítik az identitásukat: nem lophatnak, üvölthetnek, koszolhatnak, s akkor már nem is cigányok. Szóval álszent mindenki, aki a a kis elefántcsonttornyából osztja azt észt. Azt hiszem szigorú és igazságos szabályozás kellene. Ami mindenkire egyformán vonatkozik. S akkor a csóri fehér ember sem érzi, hogy a cigány diszkriminálva van. Pozitívan. Mert nem lehet rájuk mondani semmit: mert az rasszista. Nem lehet büntetni: mert szegény nem tehet róla, hogy ilyen s különbenis.... De mi eltarthatjuk a mindenféle hepatitissal fertőzött nyolc gyereket "nevelő" igénytelen alkoholista családokat. Félreértés ne essék: ez a fehérekre is vonatkozik. Csak azért meg lehetne nézni az arányokat. Ja, hogy nincs ilyen felmérés? Vajon miért is nincs? Persze, mert ez is álszent dolog.  Mert ha lenne, akkor maximum annyi történne, hogy még a legutolsó szemforgható is elhinné a számoknak, hogy baj van, s megkezdődhetne a valódi, tényleges program kidolgozása. De így.....

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  6. 2010. augusztus 24. 10:2721.

    Vagy amikor valaki akinek volt egy kis darab földje amin történetesen erdő volt, megunta, hogy egy évben 3x büntették meg tiltott fakivágásért, ugye mondanom sem kell, hogy kik termelték ki az erdejét??

    Miután minden alkalommal megtette a feljelentést, hogy lopják az erdejét, majd rendes polgár lévén kifizette a büntetést, besokalt, kiment az erdőbe(a sajátjába) egy puskával, és fogott 11 barnabőrű favágót akik éjszakai műszakban vágták a fát. Sakkban tartva őket naívan felhívta a rendőrséget, hogy jönnének gyorsan megvannak a fatolvajok, nem hiszitek milyen választ kapott L nincs ember, mert őrzik a cigánytelepet, mert azok épp féltek a gárdistáktól. Nem irigylem az illetőt aki ott maradt magára éjjel 11 hátrányos helyeztűvel.

      

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
    2010-08-24  09:17
  7. Torolt_felhasznalo_893358
    Torolt_felhasznalo_893358
    2010. augusztus 24. 10:1420.

    Szerintem is elgondolkodtató, hogy azok, akik lemennek tréningeket meg játszóházat tartani 1-2 hétre, azok biztos, hogy a valóságos helyzetet látják? 

     

    Soma ezzel a témával darázsfészekbe nyúlt, az biztos.

    Mert ugye vannak azok a cigányok, akik ki szeretnének törni a mélyszegénység-bűnözés köréből, de eleve sokkal kevesebb eséllyel indulnak akár egy állásért,akár egy albérletért, akármi másért, mint egy nem cigány. Nem tagadom, nekem is vannak - nem előítéleteim - rossz tapaszlatataim, ha cégvezető lennék és egy cigány jelentkezne munkára, hát... minimum jobban elgondolkodnék a dolgon. Egyszerű oka van: önvédelem. Pedig távolról sem vagyok rasszista, csupán a rossz élményből van túl sok.

    előzmény:
    kkata (18)
    2010-08-24  09:35
  8. 2010. augusztus 24. 09:5419.

    "Képzést, beléjük vetett hitet és munkát, nagyurak!"

     

    Yeahhhhh! Egyetértek! Minden magyarnak, nemcsak a színes magyarnak!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686442 (1)
    2010-08-24  07:44
  9. 2010. augusztus 24. 09:3518.

    Hú, ez nagyon bátor volt Somától, így belenyúlni ebbe a témába... Nem hiszem, hogy lehetne jót írni. Mivel senki nem tudja, mit is kellene csinálni, nehéz okosságokat mondani az ügyben. MIndenképpen indulatokat gerjeszt, akármit mond bárki. 

     

    Mint ahogy Soma írása is indulatokat keltett... Bevallom, hogy bennem is... Mert első körben én is azt gondoltam, hogy könnyű két hétre leköltözni Hétesre, éljen valaki Borsodban/Szabolcsban évekig. Aztán viszont azt gondoltam, hogy más még két hétre se költözik le, úgy osztja az észt. 

     

    Szóval legalább két hétig a saját szemével látta.

     

    PErsze más dolog egy ilyen tábor, mert az ugye esemény, nem pedig a boldogtalan hétköznapok... NEm lehet egyfolytában focipályát építeni. Ez csak ideiglenes elfoglaltság. VIszont még mindig több, mint a semmi.

     

    Soma azt mondja, hogy Franciaország az, aki adhat... Hát ezt is vitatnám. Adhat is, de miért adjon? Nem kötelessége más ország romáit asszimilálni. Soma is adhat, pl. tarthatna ingyen nőtréningeket ózdi cigányoknak. Mert az általa javasolt Hellinger, Kriston stb izék még számomra is elég húzós áron vannak. Szóval nem hiszem, hogy az ő munkásságának célcsoportja a roma társadalom.

    De vajon, ha már itt tartunk és én is osztom az észt, én csináltam valamit az ügy érdekében? (Talán amúgy igen, de csak annyit, amennyit akartam, nem pedig annyit, amennyit tudtam...) 

     

    Mégis, valahogy jóindulatúnak tartottam az írását.

     

    Kicsit bizonytalannak érzem magam. Vagy mégsem?  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686442 (1)
    2010-08-24  07:44
  10. Torolt_felhasznalo_390011
    Torolt_felhasznalo_390011
    2010. augusztus 24. 09:2717.

    Én amikor olvasom Soma cikkeit, akkor egy mondat jut általába eszembe "Így hülyítjük a népet"!

    Vannak igazságok néha abba, amit ír, de még egy gond van vele, hogy nem a saját gondolatai!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
    2010-08-24  09:17
  11. naz
    naz
    2010. augusztus 24. 09:1416.

    Az a legnagyobb baj, hogy ők mindent elkövetnek annak érdekében, hogy utálják őket! És az a kevés kivétel, nem a többit okolja, hogy miattuk kerül ő is sz@r helyzetbe, hanem mindenki más, hogy még csak esélyt sem adnak nekik!

    Azért mert náluk úgy működik, hogy nekik mindent lehet, mindent kapnak, attól még más országokban a törvény mindenkire vonatkozik!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  12. 2010. augusztus 24. 09:1015.

    Dicsak!

     

    http://www.168ora.hu/globusz/franciaorszag-uja bb-romakat-inditott-utnak-romaniaba-60320.html

     

    "A román államfő kijelentette, ami Párizsban történik azt mutatja, szükség van egy európai szintű programra a romák integrációja érdekében. A hazatoloncolt romák máris visszakészülnek Franciaországba. "

     

    A román elnök is velem ért egyet, miszerint nincs, de kéne egy egységes, európai szintű program.

     

    A cikkben azt írják, hogy 139 utassal szállt le a különgép, más forrásokból pedig kiderül, hogy több, mint 7000 ezren érkeznek évente.

     

    A telepek, amiket felszámoltak, szintén megtekinthetőek: se víz, se villany, a higiénia , sátrakban, pedig ott is van ám tél! Klassz, egészséges, gyereknevelésre alkalmas környezet.

     

    Ugye, milyen kár, hogy felszámolják az ilyen jó kis vándor táborokat?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_390011
    Torolt_felhasznalo_390011
    2010. augusztus 24. 09:1014.

    Ha ezt a topikot törlik az az NLC szégyene, hiszen a saját cikküket kommentáljuk mi és hogy ez éppen politikai az már az ő gondjuk!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
    2010-08-24  09:03
  14. 2010. augusztus 24. 09:0713.

    Sziasztok!

     

    Hmm. . . .hozzáértő szociológust is "kár" megkérdezni.

    Nem túl rég készült egy tanulmány, hosszú hónapok "együttélése" után.

    A szociológus lány sommás véleménye az volt, hogy nincs mit tenni, a romák nem akarnak beilleszkedni. Aki akar, az úgyis kitör, aki meg nem, azt hat ökörrel sem lehet kivontatni az életformájából.

    Na ne tudd meg, hogy mit kapott! Hát persze, hogy a rózsadombi álszentektől! Akkora volt a műfelháborodás, hogy ihaj. De azért Ózdra senki nem akar leköltözni. Pont!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
    2010-08-24  08:54
  15. 2010. augusztus 24. 09:0712.

    Úgy emlékszem, az nlc-nek deklaráltan nem célja a politika, politikai, közéleti témákkal való foglalkozás, reflektorfénybe emelése.

    Mégis heti rendszerességgel tolnak be szerkesztőségi írásokat aktuális hazai és külföldi hírekkel, eseményekkel kapcsolatban, emlékszem, a magyar nyugdíjrendszer változtatásával kapcsolatban is ugyanez a "hölgy" véleményezett.

     

    Kíváncsi vagyok, az nlc, a Nők Lapja mikor lesz kissé összeszedettebb, hitelesebb, korrektebb. 

    Elég kényelmetlen és kínos ez már régóta.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
    2010-08-24  08:54
  16. 2010. augusztus 24. 09:0311.

    Erről jut eszembe: az egyik barátnőm szociológiát tanult az egyetemen, nem tudom hanyadéves volt, de már a végefelé járt, mikor feltettem neki a bűvös kérdést: mi lesz a magyarországi roma helyzettel, mi lesz ennek a vége? Tudjátok mi volt a válasz? Fejvakarás, hát izé, ott még nem járunk...  Frappáns válasz...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
    2010-08-24  08:54
  17. 2010. augusztus 24. 08:4910.
    Az is elképzelhető, hogy Soma Mamagésa bezsebelt egy kis uniós pályázati pénzt ezért a cikkéért
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698619 (7)
    2010-08-24  08:30
  18. 2010. augusztus 24. 08:449.
    *******

    Soma mamagésa, a zabolázatlan vadkanca beleszólt a francia belügyekbe. Szerintem most ...ta össze Sakozy a bokáját, és csinálja is vissza az egészet.

    Arról, hogy a fancia állam adhatna valamit: ennyi pénz nem elég? 

     

    Annyi történik, hogy az illegális, munkanélküli, bűnözésből élő bevándorlókat teljesen jogosan kitoloncolják, vissza a feladónak.

    Arról nem a franciák tehetnek, hogy egészen véletlenül nem szorgos német vendégmunkásokkal akadt ilyen problémájuk, vagy amerikai indiánokkal.

     

    Van egy törvény, ami mindenkire vonatkozik, aki megszegi, az vessen magára.

    Pont.

     

     

    Azt kommentálja, amikor a hazatérő romák röhögve mondják bele a kamerába, hogy a franciák pénzén mentek haza nyaralni, és mennek vissza még egy körre.

    300 euró nagy pénz, főleg egy román faluban.

    előzmény:
    ezisen (4)
    2010-08-24  08:14
  19. Torolt_felhasznalo_709922
    Torolt_felhasznalo_709922
    2010. augusztus 24. 08:408.

    Nemvagyok roma ellenes!A legjobb barátnőm is roma!De ez a Franciaországi eset azt kell,hogy mondjam,jogos!

    Aki egy kicsit is érti,átlátja a roma kultúrát,az tudja,hogy a vándorcigányok nem azért vándorollnak,mert munkát keresnek,leakarnak telepedni.Ideiglenes boldogulás megy,minden országban.Ha tényleg franciaországba akartak volna maradni,akkor menekült státuszt kértek volna,tettek volna lépéseket afelé,hogy hivatalosan,jogilag is tisztán lehessenek ott,nempedig letáboroznak,és késsz,majd amikor ellenörzést kapnak,akkor még szítják a bajt.

    Nemvárható el Franciaországtól,hogy azt mondja,semmi gond,hogy illegálisan tartozkodnak ott,és esetleg feketén dolgoznak,még ennek fejébe állampolgárságot is ad nekik,és átképzést,munkát...

    Szép mese..Ilyen a világon nincsen.Minden országnak elsősorban a saját polgárai érdekeit kell néznie,és segítenie a boldogulásban.

    Ezzel az erővel énis kimehetnék Angliába,és feltehetném a kezem,hogy tessék itt vagyok,lehet engem ellátni,átképezni,munkát adni!

    Az ithoni helyzetben viszont igazat adok Somának!Nemszabad félretolni a problémát,nemszabad lekezellni őket!Akiben van kurázsi,és kap egy lehetőséget,az élni fog vele,mert kiakar emelkedni a szegénységből,becsülettel akar élni,dolgozni.

    Nemszabad azt mondani,hogy minden cigány ilyen meg ilyen..!

    Az én barátnőm dolgozik,tanul,lakásra gyüjt!

    És nem ő az eggyetlen.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686442 (1)
    2010-08-24  07:44
  20. Torolt_felhasznalo_390011
    Torolt_felhasznalo_390011
    2010. augusztus 24. 08:307.

    Amikor Soma kommentál az felér egy totális agymosással!

     

    Én nagyábból értem, amit mondani akar, csak ne akarna ennyire hiteles lenni

    előzmény:
    goofy75 (6)
    2010-08-24  08:29
  21. 2010. augusztus 24. 08:296.

    "Mindenki  tudja azt, hogy alapvetően jobb tevékenynek lenni, mint tétlennek"

    Nekem ez a kijelentése tetszett a legeslegjobban

    Miféle agymosás ez???

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686442 (1)
    2010-08-24  07:44
  22. Torolt_felhasznalo_390011
    Torolt_felhasznalo_390011
    2010. augusztus 24. 08:275.
    Na  igen!
    előzmény:
    ezisen (4)
    2010-08-24  08:14
  23. 2010. augusztus 24. 08:144.

    Én azt mondom, könnyű a Rózsadombról egy egy napot eltölteni közöttük. 

    Le kell költözni borsodba egy két évre. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698619 (3)
    2010-08-24  07:48
  24. Torolt_felhasznalo_390011
    Torolt_felhasznalo_390011
    2010. augusztus 24. 07:483.
    Somáról meg csak annyit, hogy még szerencse, hogy az NLC teret ad az önfényezésnek, csak éppen azt felejti el hozzá tenni, hogy amikor éppen nem nagyvonalúskodik, akkor jóformán egy tanfolyam árával megnyúza azt aki érdeklődik egy általa felhozoott téma íránt!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_686442 (1)
    2010-08-24  07:44
  25. Torolt_felhasznalo_390011
    Torolt_felhasznalo_390011
    2010. augusztus 24. 07:442.
    Na ez az a cikk, ami néhány embernél tuti kiveri majd a biztosítékot. Nálam is!
    A roma ember sem más mint a fehér és még mielőtt marhára sajnálnák a kitelepítetteket, azért az adsz vagy kapsz elvén, ahogy a cikk is írta adni is kellett volna a táborokba és a franciák tuti nem ezt várták : „a feketekereskedelem, az embertelen életkörülmények, a gyerekek koldulásra kényszerítése, a prostitúció és a bűnözés forrásai és melegágyai”.
    Itthon sem más a helyzet. Rengeteg cigányt ismerek. Ugyanúgy van köztük dolgos és munkakerülő is mint a fehér emberek között. Az biztos hogy van megkülönböztetés viszont alanyi jogon mindenkinek van lehetősége tanulni. A magyarnak nincsenek ingyenes képzések. Elvégezhet egy tanfolyamot több százezerért.
    Azért álljon már meg a gyász menet. Csak azért mert más a bőrszíne ne kapjanak már nagyobb támogatást v agy figyelmet. Küzdjenek ők is!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     

Címlap

top