Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kutya párzás kérdés
Sziasztok!
A segítségeteket szeretném kérni. Az a helyzet,hogy tűzel a szukám, elvolt zárva, de valahogy kiszabadult a kennelből, és lehet hogy sikerült a kan kutyámnak összehoznia az aktust. Kb. 5 percük lehetett, miután bejöttem tőlük és kiszabadult a szuka, mire kinéztem rá, már csak a kan kutyámat láttam hogy nagyon liheg és és kint van az egész fütyije, ami a földet verte majdnem.
Napközben együtt játszottak, de nem történt semmi, a kan fütyijének is csak a vége volt. Szóval még sose pároztak a kutyáim, fogalmam sincs, hogy most az hogy a kannak az egész kint volt jelenthetié-e azt, hogy megvolt és én már csak a végére érkeztem. Sezrintetek? mert kb. 5 percük lehetett ígx még összeragadni sem nagyon tudhattak. köszi a válaszokat előre is.
A mi németjuhászunknál is ez a két gikszer van. Diszplázia, és daganat.
Vagyonokba kerül.
Egyébként én úgy tudom hogy a kutyáknál nincs szűzhártya, nem lehet tudni hogy szüzek-e, de ez csak az én infóm, lehet hogy vannak rá módszerek.
A topiknak az lett a haszna, hogy a barátnöm átvitte a kutyát az orvoshoz. Nem vemhes, söt még szüz is, nem attól nött meg és keményedett be a hasa. Megállapodtak abban, hogy jövö héten ivartalanítási mütét lesz engedményes áron. 20 ezer Ft-ba fog kerülni így is a lány kutyánál a mütét.
Én is sétáltattam, gondoztam napközben egy német juhászt pár éve. a Csípöjének volt baja a túltenyésztés miatt és a végén már nagyon sántított, vonszolta magát. Aztán rákos is lett. Elaltatás lett a vége..
Szia!
Mindenképpen ivartalaníttasd!!!! Nem kell több kiskutya!!!!
Menj fel a németjuhász fajtamentés oldalára, elkeserítő a helyzet!!!!!!!!
Vidd dokihoz minél előbb!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Csak egy tanács: ha lelkisimeretesen akarod eladni a kiskutyákat akkor szerződést kell kötni a leendő gazdival amiben le van írva, hogy milyen szabályok alapján kell tartani a kutyát (pl: rendes kutyaház, tiszta víz mindig legyen előtte, tilos megkötni stb. stb.) és folyamatosan ellenőrizni kell, hogy valójában jól vannak e tartva. Ha valami miatt nem törödnek velük akkor vissza kell venned.
Ezt csak azért írom le mert ilyen egy igazio tenyésztő!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Nagyon felelőségteljes tevékenység!!!!!!!!!!!!!!
ui.: mi is eladtunk egy törpe schnauzert de mivel télen is ki volt b..szva a kertbe így visszavettük!!!!! és még mesélhetnék, hogy miként élt... A végén még az embernek állt feljebb.
És legalább a kötelezőei eü szűréseik megvannak. A németjuhász rengeteg betegséggel terhelt fajta, tilos szaporítani ezeknélkül.
Ezekkel a jelentkezőkkel meg vigyázz, emrt amíg nincs kiskutya sokan mondják, hoyg jajj majd ők akarnak, aztán ha ott van, hoyg vihetik, megondolják magukat.
Végülis a némejuhász pont az a fajta, akit már 10éve elrontottak a szaporítók.
Pont náluk, egy törzskönyv nem elég. fontosak az EÜ-szűrések, meg a tenyésszemle, külöben nagy kalamajka lehet.
Namindegy szerintem hiába tépem a szám.
Sziasztok! Köszi a hozzászólást. ha össze is jött nekik, szerencsére lesznek gazdiaik, két törzskönyves németjuhászról van szó. csak mi még nem akartuk pároztatni őket, pedig lennének rá jelentkezők.
köszi a hozzászólásokat.