Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Én tisztelem Somát (ha már őt hoztad fel) azért hogy felvállalja azt, amiben hisz.
Ha már elfelejtetted, akkor vasárnap délelőttönként minden misén hallhatod. Az írásodból úgy érzem, hogy Isten félő ember vagy (akár felvállalod, akár nem). Erre utalsz azzal, hogy halottakról jót vagy semmit. Ha nem hiszel a túlvilágban ill. a reinkarnációban, akkor miért félsz tőlük?
Azt a jelmondatot, miszerint egyszer élünk és ezzel jobban lehet boldogulni. . . szerintem az egoista emberek terjesztik. Valóban, ha nem törődsz mással jobban boldogulsz!
Még valami. . . szerinted miért nem logikus, hogy reinkarnálódunk??? Ha nem hiszel benne, akkor csak van valami épkézláb elméleted rá?!
Győzz meg róla mindannyiunkat!
Nagy a csend :) mi a véleményetek az egóról?
mikor annó még én végeztem a tanfolyamot nem volt pránás fokokhoz kötve, bár tényleg előnyös a II-es után menni. Egy ember kapta meg a tanításhoz a jogot Magyarországon, szerintem a mestered tudja, de ha nem, írj privát, hogy érdekelne az elérhetősége és megadom. Ha felhívod, ő mindent elmond neked róla :))
Az utaztatós tanfolyam tényleg nem kapcsolódik a szorosan a pránás fokozatokhoz, de én úgy tudom, hogy csak II-es után végezhető el, ugyanis szükséges hozzá a kettes anyaga is. Hallottam már én is, hogy indokolt esetben előbb is volt aki elvégezte, csak nem tudom, hogyan használja.
Ennek része ez a bizonyos utaztatás, amit be lehet illeszteni a gyógyítás folyamatába.
Nekem 3 gyerköcöm van , mindegyik indigó gyerek(kineziológushoz járok a nagyobbikkal), őrá azt mondják, hyperaktív emelett még dysleksziás is.
Nem könnyű vele.
Egyiptom már kicsi korom óta vonzott, minden róla szóló könyvet elolvastam de jobban szeretem a regényes fajtákat.
A Fáraó című nekem is a kedvencem!!!
Fantasztikus könyv, láttam filmen is de ott nem volt annyir látványos, a saját képzeletemben sokkal élethűbben láttam.
Gyerek koromba volt egy visszatérő álmom nekem is. Sétáltam a városunkba és a főtéren volt egy kút(csak álmomba), belenéztem és beleestem, és csak zuhantam. Ekkor szoktam felébredni.
Néha mostanában is érzek olyat félálomba mintha elesnék és szabályosan megrándul az egész tesetem. Erre szoktam magamhoz térni.
a prána része, de nem illeszkedik a fokozatok közé, az is elvégezheti, aki nem pránás. érdeklődj a mesterednél.
Persze, hogy vannak más módszerek is, pl. a légzéstechnikák.
A téma érdekes, mi ez a módszer?
szerintem az álmok szimbólum rendszere teljesen egyéni, nem hiszem, hogy bárki is meg tudná fejteni a tied rajtad kívül. Segíteni viszont lehet az értelmezésben. van olyan technika ami segítségével meg lehet nézni a tudatalatti milyen élményei hatására térnek vissza ezek az álmok. Ezek igen gyakran előzőéletbeli élmények . . . de nem feltétlenül . . .
Nagyon jó, hogy feljött ez a visszatérő álom téma. Engem nagyon foglalkoztat egy álom, ami állandóan visszatér: Egy álomszép tájon vagyok, ami tulajdonképpen egy természetes tó, amibe minden oldalról vízesések zuhognak bele, de olyan átlátszóan kék, mint a legdurvább mesterséges medence. Úszom a vízben és élvezem. Nagyon kellemes élmény és olyan mintha tényleg "haza" értem volna. Utóbbi időben van egy új visszatérő részlet az álmon belül:"többszintes" - szinteltolással képzeljétek el, mintha egyik belefolyik a másodikba, majd ez egy harmadik tóba, stb - a "tórendszer", és a legfelső- legszebb és "legszentebb" (nem jut rá jobb szó eszembe, ezt érzem) tónál van még valami rom vagy oltárféle is.
Egyébként gyerekkorom óta vonzódom a vízhez, mindig imádtam uszodába, strandra bárhova járni, ahol víz van. Próbáltam megnézni az álmoskönyvben, de vízesésre semmi nincs, a vízre meg csak nagy általánosságok, amikkel nem megyek sokra. Estleg valakinek nincs vlami megfejtése vagy ötlete? Köszi!:-)
Szerencsére ismerek más módszert a rezgésszámom növelésére, mondjuk voltak is már tapasztalásaim amikről biztosan tudom, hogy nem halucináltam, de lelke rajta aki ki akarja próbálni, de tényleg óvatosann!
Ha nem eszel napokig, megemelkedik a rezgésszámod,
így olyan dolgokat lát/hatsz/, hall/hatsz/, amelyeket egyébként nem.
Én még nem próbáltam, aki próbálta nem nagyon mesél, úgysem hinnék el. !
A bosnyák eset, amelyet tömeges hallucinációként aposztrofáltak, a kiéhezettség miatt történhetett.
Csak óvatosan!