Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Segíts az árva kutyusokon
Ezt a topicot a bajbajutott, kidobott, sérült kutyusok, cicák és egyéb állatkák megsegítésére nyitottam, hogy mielőbb szerető gazdihoz kerüljenek és boldogan éljenek, felejtsék el a sok rosszat amit történt velük.
Elsősorban az Ebremény Kutyavédő Egyesület gondozásában lévő kutyusokról szól ez a topic, de igyekezzünk minden kutyusnak és egyéb állatkának segíteni aki rászorul.
Ha szeretnél, és lehetőséged van rá, fogadj örökbe árva kutyust, bearanyozza az életedet az biztos. Hálás, igaz barát.
Ha nincs lehetőséget örökbefogadni, kérlek ajánld a kutyusainkat állatszerető barátaidnak, rokonaidnak, munkatársaidnak.
Segíthetsz úgy is, hogy pénzbeli, természetbeni adománnyal (ennivaló, gyógyszer, takaró, stb.) támogatod az egyesületet, vagy eljössz a kutyusainkat sétáltatni, szeretgetni.
Sziasztok!
Gazdit keres Artúr, egy gyönyörű és okos kétéves németjuhász kan kutyus. Egy kisfiú szerette volna befogadni, de a szülei nem engedték, hónapok óta a házuk előtt várt reménykedve, minden kapunyitásra ugrott, hogy hátha beengedik, de sajnos nem így történt. Biztosan nagyon hűséges lenne ahhoz, aki végre befogadná, nagyon kedves, gyermekszerető, jól nevelhető, intelligens kutya, aki most egy jólelkű ideiglenes befogadónál várja, hogy végre megtalálja az álomgazdi.
Érdeklődni: 06-20-419-9932 , Budapest III. kerület.
(a tel.szám az előbb vmiért nem ment át)
Sziasztok!
Gazdit keres Artúr, egy gyönyörű és okos kétéves németjuhász kan kutyus. Egy kisfiú szerette volna befogadni, de a szülei nem engedték, hónapok óta a házuk előtt várt reménykedve, minden kapunyitásra ugrott, hogy hátha beengedik, de sajnos nem így történt. Biztosan nagyon hűséges lenne ahhoz, aki végre befogadná, nagyon kedves, gyermekszerető, jól nevelhető, intelligens kutya, aki most egy jólelkű ideiglenes befogadónál várja, hogy végre megtalálja az álomgazdi.
Érdeklődni: 20/419-9932, Budapest III. kerület.
Kalászka és kölykei gazdit keresnek!
Kalászkát Budakalászról mentettük egy hajléktalantól 9 kölykével együtt. Jelenleg ideiglenes befogadónál várja, hogy szerető gazdira találjon ő és kölykei is. 5 fiú és négy lány, mindenféle színben. Oltási és ivartalanítási kötelezettséggel örökbefogadhatók. Kalászka nagyon emberszerető, kutyákkal is barátságos, igazi álomkutya. 70-335-3659,70-606-4710
Joyenak gazdit keresünk!
Gazdit keres Joye a 7 év körüli labrador keverék ivartalanított fiú kutya. Joye nagyon barátságos felnőttekkel, gyerekekkel egyaránt, de ennek ellenére nagyon jó jelzőkutya. Joyenak sajnos még nem volt igazi otthona, ezért olyan gazdit keres aki megadná mindazt amire egy kutya vágyhat: szeretetet, törödést, biztonságot és ezt Ő tiszta szívéből viszonozná. Teljesen parazitamentes, egészséges, oltott, chipezett. A cicákat nem szereti. Érdeklődni a 30/670-6871-es számon vagy b p g i r l 2 0 0 0 @ y a h o o . c o m
Talált cicák gazdi keresnek!
Kérésre hirdetem őket:
"3 kis cicát találtam az utcán, valaki kidobta őket. Mielőbb szeretnék gazdit találni nekik mert sajnos én már nem tudom befogadni őket.
Kb. 3 hónaposak és nagyon tündériek.2 lány és egy fiú.
Ember központúak és nagyon tudnak hízelegni.
Email: endzso15@freemail.hu" 70-606-4710
Panda gazdit keres!
Gazdit keres Panda, a 9 hónapos, kis termetű kislány kutyus. Szívproblémával született, ami miatt még egészen pici korában műteni kellett. A műtét és az azt követő kezelés olyan jól sikerült, hogy Panda most már teljesen egészséges kutyaként élhet. Olyan gazdik jelentkezését várjuk, akik energikus, eleven, fiatal kutyusra vágynak, és sok szabadidővel rendelkeznek. Panda nem szeretne csak kerti kutyus lenni. Ivartalanítási kötelezettséggel fogadható örökbe. Tel: 06707030241
Gazdit keresnek!!!
Kincső és Tündér 3 hónapos tündéri fekete szuka kiskutyák s.o.s gazdit keresnek. Egy tó mellett a bokorban találtuk őket koszosan, büdösen, kullanccsal, bolhával. Meg lettek fürdetve, kaptak féreghajtót, chipet, oltást. Pusziosztó, élénk, okos, kedves kutyák. Ivartalanítási kötelezettségel örökbefogadhatók. Tel: 06306706871, 70-606-4710
Szuper híreim vannak!
Rozika, Baby és Pami már gazdisok! Azt kívánom Nekik, hogy legyenek nagyon-nagyon boldogok!
ROZIKÁNAK GAZDIT KERESÜNK!
Hihetetlenül okos, kedves, ragaszkodó kutyuska. Igazi bújós kislány. Imád játszani, futkosni, labdázni. Szereti gyerekeket is és a kutyusokat is. Ivartalanítási kötelezettséggel fogadható örökbe. 70-606-4710, bogaragnes@t-online.hu
GAZDIT KERESÜNK PAMINAK!
Pami 1 év körüli ivartalanított keverék szuka kutyus. 2009.08.31-én találtuk katasztrófális állapotban a XVII. kerületben. Valószínűleg kidobták. Csont és bőr volt, rühes volt, szőre kihullot, stb... Sokat szenvedett, míg rá nem talált egy önkéntesünk az M0-on. Az Ebremény Kutyavédő Egyesület gondozásába került. Mára tökéletesen meggyógyult, hízött, kinőtt a szőre.
Pórázon szépen közlekedik, szobatiszta, kutyákkal barátságos. Nagyon megérdemli, hogy végre legyen egy hely, ahol soha többet nem bántják. Örökbefogadásával kapcsolatban az alábbi számokon lehet érdeklődni:
0670-335-3659
0630-680-5558
GAZDIT KERESÜNK VACKORNAK!
Vackor 9 hónapos kan kutyus,akinek eddig nem volt jó élete! Volt "gazdájától" állítólag meglépett! Az Oktogonon találtak rá csont soványan !
A talppárnái tükör simák voltak a körmei kb 5 centi hosszúak,csak a lakásban volt hajlandó wczni és a zárt ajtóktól pánikba került! Ezek a dolgok azt mutatják,hogy sose sétáltatták hanem bezárva tartották! "gazdája" nem érdeklödik utána egyáltalán!
Mostanra teljesen szobatiszta,szótfogadó nagyon szeretet- éhes, csupaszív,kedves kiskutya lett!
Olyan gazdit keres aki soha többé nem hagyja el és élete végéig szeretni fogja Őt!
Csak kinti kutyának nem adjuk!
Tel: 06703353659,06303391242
GAZDIT KERESÜNK BAMBUSZNAK!
Gazdit keres Bambusz a fiatal kislány kutyus akit rettentően alultápláltan és megfélelmlítve találtunk. Mostmár a testi és lelki gyógyulás útjára lépett. Szépen hízik és kezd újra bízni az emberekben. Leirhatatlanul, hálás, kedves alázatos kiskutya. Szereti a gyerekeket, más kutyákat, cicákat, teljesen szobatiszta, egyszóval: álomkutya. Olyan gazdit keresünk Neki aki el tudja feledtetni Bambusszal azt a sok rosszat amit át kellett élni eddigi rövidke élete alatt és elhiteti Vele, hogy az élet szép és jó is lehet....nagyon megérdemli mert ritka jó kutya Ő. Oltott, ivartalanított, féreghajtott, chipes. Érdeklődni 30/670-687 , b p g i r l 2 0 0 0 @ y a h o o . c o m
GAZDIT KERESÜNK BABYNEK!
Baby 9 hónap körüli ivartalanított, chipezett, oltott, féregtelenített szuka kutyus. Kedves, okos, bújós, kutyabarát és a gyerekeket is kedveli. Jelenleg ideiglenes befogadónál várja, hogy örökbefogadják. Szobatiszta, pórázon szépen sétál és nagyon ragaszkodó.
Tel: 06703353659 vagy 06706064710
GAZDIT KERESÜNK MACKÓLÁNYNAK!
Mackólány 8 éves pumi szuka kutyus. Oltott, ivartalanított, chipezett. Gazdája halála miatt került az Ebremény Kutyavédő Egyesület gondozásába és várja, hogy egy új gazdi jelentkezzen érte, aki mostantól minden jót megad neki. Maci nagyon ragaszkodó, bújós, de nem tolakodó, szófogadó, szobatiszta kutyus, aki lesi gazdája minden gondolatát. Kutyákkal és macskákkal egyaránt barátságos.
Örökbefogadásával kapcsolatban a 06703353659, vagy a 70-606-4710-es számon lehet érdeklődni.
GAZDIT KERESÜNK SHÍVÁNAK!
Shíva 3 év körüli golden retriever keverék szuka kutyus.
2010.04.18-án találtuk a VIII. kerületben, tele kullancsokkal és nagyon fáradtan. Mára már jól van. Teljesen jól kijön kutyákkal,macskákkal egyaránt. Imádja a gyerekeket! Nagyon jó természetű nyugodt eb.
Oltva ,féreghajtva,chipelve várja azt a gazdit aki élete végéig szeretni fogja Őt!!
Tel: 06309398094 vagy 06703353659
GAZDIT KERESÜNK JOYENAK!
Jelige:"örök hűség"
55cm magas, 32 kg, 7 év körüli de nagyon fiatalos, fitt kan (de ivartalanított), szenvedélyektől mentes (kivéve macsekok hajkurászása), egészséges, oltott, chipezett de jobb mellső lábára enyhén bicegő (régi sérülésből adódóan), igen Labradoros kinézetű kutya, csillogó bundával keresi élete értelmét: gazdáját.
Amit elvárhatnak tőlem: hűség, jókedv, móka-kacagás (mivel igen jó humorérzékkel vagyok megáldva), biztonság (imádom jelezni ha idegen közeledik), kedvesség és feltétel nélküli szeretet. Amit viszonzásul kérnék: törődés, biztonság, finom falatok, pár jó szó, simogatás esetleg fültővakarászás.
Eddig sajnos a fent említett dolgok elkerültek, amíg nagyon-nagyon rossz állapotban nem kerültem ideiglenes gazdámihoz akik meggyógyítattak és ha imádnak is és állandóan azt mondogatják, hogy álomkutya vagyok, mégis keresik igazi gazdámat...nekik összesen 6 kutyusuk van már, csak ezért. Ha e hirdetés alapján úgy érzed, szeretnél többet megtudni rólam és esetleg személyesen megismerni, kérlek, hívd fel ezt a számot: 30/670-6871 30/670-6871 . Várlak már nagyon!!!
GAZDIT KERESUNK BRUCENAK!
Bruce 3,5 éves rodesiai ridgeback-vizsla keverék kan, aki eddig utcán élt, ahol bántották, autó ütötte el. Sajnos az utcán átélt negatív élmények miatt szimpátia alapján dönti el kivel barátkozik, kivel nem. Valószínűleg eddigi élete során nem sok jót kapott az emberektől, nem igazán foglalkoztak vele, pedig nagyon igényli. Alapvetően jó indulatú, de kissé nehéz természetű kutya. Önálló, független akaratú, de könnyen tanul, jól kommunikál és figyel az emberre. Kézhez, pórázhoz szokott kutya. Akiben már megbízik, annak nagyon tud örülni és ragaszkodni, puszit osztani.
KIZÁRÓLAG HATÁROZOTT EMBERNEK RENDELI ALÁ MAGÁT. GYEREK MELLÉ NEM AJÁNLJUK! Olyan gazdit vagy ideiglenes befogadót keresünk neki, akinek van tapasztalata nehéz természetű kutyával és aki képes növelni az önbizalmát és csökkenteni - az ijedtségéből eredő - hárításait, gátlásait.
Tel: 06-30-556-11-39,
Sikerült feltennem a képeket a talált kutyuskáról, Rozinak nevezték el. Tündéri kutymó.