Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Svájc

walbi
Létrehozva: 2002. Április 15. 08:50
Szep jo reggelt mindenkinek! Lassan vissza kell szallingozni, ahogy irod Pomat, mert aztan nagyon lemarad az ember az esemenyekkel. Fel a fejjel leany! Akkor ezek szerint szerencseje volt a batyusnak, meg jo, hogy nem rosszabbul vegzödött. Ha a baratnö ott van vele az nagyon fontos. Talan tenyleg igaza volt, hogy nem lett volna sok ertelme, ha ketten vigyazzatok az agya mellett. Persze tudom, milyen az amikor az ember tehetetlennek erzi magat, valahogy segiteni akar. Hivjal, ha nehez a lelked, dumalunk egy maratonit, tudod, mint a multkor is! Stuvi, azert ne ess am letargiaba a kilok miatt! Ami feljön, az valahogy le is megy, nem? Persze, akarni azert kell. Na, en most könnyen beszelek itten, mi? Egyebkent a Judo csalad jol van. Büszke anyuka, büszke apuka, büszke Judoanyuka es büszke Judoapuka. Asszem jot tett Judonak, hogy itt volt anyukaja, egy kicsit megnyugodott. Apukaja meg csütörtökön jött es amikor szombaton ott voltam, csak tartotta a kisleanyt es mondogatta, hogy ö ugyan nem tudja miert panaszkodtak eddig, mert miota ö itt van, bizony nem sirt egyszer sem. :) Kocsival voltam nala, pedig tudom, hogy tölünk nem jo moka. Meg meseltem is neki, hogy azert imadom a vonatot, mert azzal tuti pontosan vagyok ott, ahol akarok. Kocsival meg allandoan stau van a tunel epitkezes miatt, meg koszalsz vagy negyedorat mire parkolohelyet talalsz. Valahogy nem volt kedvem vonatra ülni, mondom igy szombat kora delutan nem hinnem, hogy stau lesz. Aha. Persze, hogy hazafele volt es nana, hogy negyedorat kerestem parkolot es nana, hogy ugy szakadt az esö, hogy minden ködlampat bekapcsolva is alig lattuk egymast a vizfelhöben. Akkor minden anyukanak kitartast mara.
  1. 2010. november 25. 10:5611226.

    Szia!

     

    Én még itt vagyok, igaz eléggé új. Persze mihez képest :)

    Sajnos elült a topik, mire kikerültem Svájcba :(

     

    Szobaügyben nem tudok segíteni, max. annyit, hogy felteszem az egyetemi hirdetöfalra. Ha gondolod, írj privit.

    előzmény:
    "Grace" (11225)
    2010-11-25  00:52
  2. 2010. november 25. 00:5211225.

    Te jo ég de réggen voltam ezen az oldalon. Annak idején...2002-ben ragyogo tarsasag gyült össze, hosszu évekig együtt voltunk, talalkozokat rendeztünk..aztan valahogy szétszakadtunk..kar értünk nagyon.

    Nem tudom,hogy ki van itt a gardabol....ujjakrégiek

     

    Minden esetre csak irni akartam, hatha van valaki aki egy szobat keres

    (hazaspar, vagy 2 lany) kb. 3 honapra.

     

    Költözés elött vagyunk...egy szobank üres....atmenetinek jo lenne

    valakit talalni akinek szüksége van ra...

     

    Januar 1-töl lenne..talan marcius 31-ig....

     

     

    csak privat emailokra valaszolok....nem akarok itt senkivel nyilvanosan beszélni erröl..

     

    Jo estét mindenkinek.....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960800 (0)
     
  3. 2010. november 12. 22:3711224.

    Észre sem vettem! :-) Mär megszoktam, hogy nem mindig sikerülnek a betük oda ahovä szänjäk öket. :-)

    A zürichi repteret nem szeretem , a bp-it sem, mert nincs "semmi" sem, de az legaläbb jo drägän van. :-)

    A keresztapämnak a tavalyi ajändékät ott vettük. 12 kisüveges helyi pälesz. Meg még volt valami csokiféleség is amit csak a reptéren lehetett kapni, meg amig dohänyoztam addig lehetett egy fajtät amit még Izraelben szivtam ott kapni. A poén az, hogy magät a cigit Sväjcban gyärtjäk, de nem lehet sehol sem kapni. :-)

    előzmény:
    Tiheli (11223)
    2010-11-08  09:42
  4. 2010. november 8. 09:4211223.
    A lemaradt á és é betüket gondold hozzá, nálam még nagyon hétfö reggel van
    előzmény:
    Tiheli (11222)
    2010-11-08  09:40
  5. 2010. november 8. 09:4011222.
    Na ja, lehet, hoyg duty free, de kétszer akkora árréssel dolgoznak, mint egy normál bolt Viszont általban elég jó a válszték és nyugodtan lehet garázdálkodni anélkül hogy letámadnának az eladók. A múltkori 4 órás vrakozást Münchenben csakis a parfümria miatt éltem túl
    előzmény:
    cicalany976 (11221)
    2010-11-07  21:01
  6. 2010. november 7. 21:0111221.
    Ja a duty free itt drägäbb, mint az Import Parfümerie vagy a Marionaud... :-(
    előzmény:
    Tiheli (11219)
    2010-11-06  22:42
  7. 2010. november 7. 20:5911220.

    A hugom Németorszägban lakik. :-)

    Az oldaladra majd ränézek...

    előzmény:
    Tiheli (11219)
    2010-11-06  22:42
  8. 2010. november 6. 22:4211219.

    Az akció a nemzetközi csomagokra is  érvényes. Rendeltem egyébként, mivel közben kiderült, hogy csak akkor kell fizetni, ha a fizetendő összeg meghaladj az 5 frankot. Mondjuk így csak két dolgot tudtam kérni, de ez is valami. Remélem jól számoltam :)

     

    Megyünk majd haza karácsonykor, ha minden igaz 17-e és jan. 2. között otthon leszünk. Atöbbi cuccot majd megrendelem otthonra.

     

    Givenchy tuti van a reptéri duty-free boltban, és tartanam az Osswaldban is (paradeplatznál). Nem tudom mikor megy haza hugod, talán még időben megy az info :)

    előzmény:
    cicalany976 (11218)
    2010-11-04  01:26
  9. 2010. november 4. 01:2611218.

    Europäba is? Mert ältaläban "okosan" kiirjäk, hogy ingyenes szällitäs, aztän közlik, hogy ja csak kontinensen belül. :-)

    Hugom ma volt itt. Ö Givenchi parfümöt keresett, ha mär mäszkältunk egy kicsit. Hät nem talältunk, de megnyugtatott, hogy Németorszägban sincs. Ö csak otthon a Douglasban tudja megvenni. :-)

    Mentek haza az idén még? Mert ha nem, akkor én december 25.-én jövök vissza és szivesen hozok neked, ha addigra nem tudnäd beszerezni.

    előzmény:
    Tiheli (11217)
    2010-11-01  12:13
  10. 2010. november 1. 12:1311217.
    Igen, apostaköltség elég szép tud lenni. Viszont a fragrantex.com-on most olan akció van, hogy nincs postaköltség. Na ezért akartam rendelni. (20$ amúgy)
    előzmény:
    cicalany976 (11216)
    2010-10-31  19:39
  11. 2010. október 31. 19:3911216.

    Yves Rocher-nél kärtyäm van, majdnem mindent onnan szerzek be. :-) Viszont a nöi parfümjei nekem nem jönnek be. A päromnak igen, neki onnan van a Hogart nevezetü. Én Bulgari Red imädo vagyok, nekem itt olcsobban jött ki, bär a forintromläs ota nem väsäroltam még parfümöt otthon.

    Amerikai dolgok, mivel majdnem 1 az 1-ben vältjäk a dollärt nagyon olcsok. 2 baj van csak velük. Vagy nem szällitanak Europäba, vagy horribilis összeg a szällitäsi dij. Meg ugye a többi järulékos költség. Igy mi vagy összeällunk többen, vagy annyit rendelünk, hogy megérje. :-)

    Ebay-ben, Ricardoban még nem csalodtam, ezért irtam, hogy nézd meg ott is.

    előzmény:
    Tiheli (11215)
    2010-10-31  08:57
  12. 2010. október 31. 08:5711215.

    Ok, szóval mégsem 10%. Akkor inkább az otthoni webshop, még ha várnom is kell majd :(

    (addig meg veszek valamit az yvess rocher-tól, azt meg lehet fizetni

    előzmény:
    cicalany976 (11213)
    2010-10-31  03:10
  13. 2010. október 31. 08:5611214.

    Hidd el, alaposan szétnéztem. Nem tudom, te mit kerestél, de én akármit néztem, az sokkal drágább itt, mint a neten.

    Pl. Fancy Love - itt 30 ml 40 CHF, 100 ml 80 CHF. Neten 100 ml 30-31$ vagy 8200 Ft.

    L'Instant de Guerlain - itt 30 ml 80 CHF, netről 7700 Ft vagy 40$. Vagy az 50 ill 80 ml-es teszter 8000 ill. 11000 Ft.

    Más dolgokat is néztem, kivétel nélkül mindegyik lényegesen olcsóbb az otthoni vagy amerikai webshopokban. Ebay-t még nem néztem.

     

    Mondjuk ha csak 10% jön rá az árra, akkor még megfontolandó. Lehet megkérdezem a titkárnőnket vagy a postafelelős munkatársat, hátha ők képben vannak és tudják a pontos szabályokat.

     

    előzmény:
    cicalany976 (11211)
    2010-10-31  03:00
  14. 2010. október 31. 03:1011213.

    NLC-t megviselte az oraätällitäs. :-)

    Szoval még egyszer korrigälok.

    Kb. 10%-ot szämolj még ezen fölül rä az ärra. (eredeti är (netto v. brutto) + sväjci äfa(+väm) + 10% + postaköltség)

    előzmény:
    cicalany976 (11211)
    2010-10-31  03:00
  15. 2010. október 31. 03:0511212.

    Nem korrekt.

    Äru ära(brutto vagy netto ez a küldötöl függ) + sväjci ÄFA + kb 10%  valamint ugye postaköltség :-)

    előzmény:
    cicalany976 (11211)
    2010-10-31  03:00
  16. 2010. október 31. 03:0011211.

    Miért nem nézel szét itt? Import Parfümerie, Marionaud, Müller. Ezek azok ahol "olcsobban" hozzäjuthatsz a parfümökhöz. Amit én hasznälok az pl itt olcsobb, mint otthon... :-) Söt otthon a Douglas-ban nem is volt 100ml-es. Azt mondtäk szivesen megrendelik nekem... csak 5 napot kellett volna rä värni. :-( Itt meg bemegyek akärmelyik üzletbe és azonnal van.

    Mi rendszeresen rendelünk az USA-bol is. Kb. 10%-ot szämolj rä az ärra. Igaz, mär régebben történt, de rendeltünk Németorszägbol nagyobb tételben többek között nadrägot is és a vämos végösszegnél volt egy olyan, hogy anyagado(Stoffsteuer). :-) Nem volt egy nagy összeg, csak meglepödtünk egy kicsit, hogy ez meg mi? :-)

    Viszont amit az Ebay-en vettünk Angliäbol parfümöt, azért nem kellett vämot fizetni.:-)

    előzmény:
    Tiheli (11210)
    2010-10-30  09:34
  17. 2010. október 30. 09:3411210.

    Köszi!

    En nyi nekem bőven elég, ebből már látszik, hogy nem is érdemes onnan rendelnem, ahonnan akartam :( Marad a magyar boltból magyar címre való rendelés, aztán majd előbb-utóbb eljut hozzám...

    előzmény:
    kkinga79 (11209)
    2010-10-29  21:59
  18. 2010. október 29. 21:5911209.

    Szia

     

    En most rendeltem Franciaorszagbol egy kabatot. A csomag ertek 100 Frank es a postan meg fizetnem kell 26 Frankot a vamra.

     

    Remelem valamennyit tudtam segiteni!

     

     

    előzmény:
    Tiheli (11208)
    2010-10-29  16:11
  19. 2010. október 29. 16:1111208.

    Sziasztok!

     

    Rendelt már valaki külföldi cégtöl árut a svájci címére? 

    Szeretnék pár parfümöt rendelni egy amerikai cégtöl de most teljesen elbizonytalanodtam a vám miatt. Elolvastam a tájékoztatót a hivatalos oldalon, de nem igazodom ki rajta.

    Meg tudná valaki mondani, hogy milyen plussz költségekre kell számítanom egy könnyü, kb. 100 CHf értékü csomagnál?

     

    A segítséget elöre is köszönöm

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753701 (0)
     
  20. KBL
    KBL
    2010. október 18. 08:2711207.

    Sziasztok!

     

    Két hete már, hogy Svájcban vagyunk, egész jól belerázódunk az itteni életbe Egyenlőre jól érezzük magunkat. A lakás nem igazán ideális kisgyerekkel, 4.emelet, tetőtér és a lakáson belül is két szint, lift nincs...december elsején költözünk, addig fél lábon is...

    Tudom, elég sok kérdésem volt már a családi pótlékkal kapcsolatban,  de még egy lenne: itt is így hívják?

    Akinek van kisgyereke: milyen programot ajánlanátok szívesen?

     

    Szép napot mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  21. 2010. október 7. 10:4811206.

    Sziasztok!

     

    Egy kis segítségre lenne szükségem. Nem tudna nekem valaki elhozni e gy csomagot Magyarországról Zürichbe (vagy legalább Svájcba), okt. 18-ig?

    Postával vagy futárszolgálattal 10000 felett lenne

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_390011 (0)
     
  22. 2010. szeptember 22. 00:4311205.

    Nincs mit!

    A San Bernardinon mi is szoktunk versenyezni.

    Viszont a barätom ez egyszer beszivta, mert akit otthagyott, mint eb a szaharät az véletlenül rendör volt és beszolt a haveroknak. Az alagut mäsik végén mär värtak rä... a kocsijät szépen otthagyhatta és hivnia kellett valakit, hogy hazavigye. Amugy az alagutban ha a német részröl mész az olasz felé, ha jol emlékszem az 5. és a 6- km között van 1 radar. ( belecsusztam, 160 pizembe került... NAGYON FÄJT) Ez a fölujitäs utän hoztäk ät az egyik lenti falubol, mivel Tessin kantonban megszavaztäk az emberek, hogy nem ällithatnak föl ujabb fix radart. Amugy Lugänonäl is volt egy az épitkezésnél kb. 2 hete, de mivel dugo volt, igy szerencsére nem tudtunk beleszaladni. 

    Németorszägban ältaläban csak Stuttgartig megyünk, ugyhogy a tapasztalat az onnan van. Amugy az oszträkok sem pitik, föleg Bécs környékén nagyon durva.

    előzmény:
    flopp (11202)
    2010-09-19  22:50
  23. KBL
    KBL
    2010. szeptember 20. 14:0111204.
    Köszi, átnézzük!
    előzmény:
    Tiheli (11199)
    2010-09-18  10:07
  24. KBL
    KBL
    2010. szeptember 20. 14:0011203.
    Igyekezni fogok
    előzmény:
    cicalany976 (11200)
    2010-09-18  20:57
  25. 2010. szeptember 19. 22:5011202.

    Köszi szepen cicalany a tajekoztatast, nagyon kedves csaj vagy! :)

    Jo, hogy meseled a provokalast, azt hiszem nagyon nekem van cimezve!:::))) Eppen ma jöttem fel a San Bernardinon es nagyon jol lehetett jönni, semmi nem volt!

    Amit leirtam Svajc deli reszen tapasztaltam vagyis veszesen közel Olaszorszaghoz!:) 

    Erdekes a nemet Schumacheres meglatasod, nekem ilyesmi nem tunt fel, pontosabban en helyseghez kötöm a Schumikat es nem az egesz orszaghoz! Starnbergi rendszammal pl. csak porschet vagy hasonlo kalibert latsz a belso savban es mar 500 meterrol levillog, mert o jön. :) Az augsburgiak pedig az altalad emlitett szakadt corsa esete, amikor ok azert meg megmutatjak, hogy fel tudnak teged kilometereken at tartani!:)

     

    Köszi meg egyszer a kedvesseged, minden jot!

    előzmény:
    cicalany976 (11201)
    2010-09-18  22:02

Címlap

top