Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Svájc

walbi
Létrehozva: 2002. Április 15. 08:50
Szep jo reggelt mindenkinek! Lassan vissza kell szallingozni, ahogy irod Pomat, mert aztan nagyon lemarad az ember az esemenyekkel. Fel a fejjel leany! Akkor ezek szerint szerencseje volt a batyusnak, meg jo, hogy nem rosszabbul vegzödött. Ha a baratnö ott van vele az nagyon fontos. Talan tenyleg igaza volt, hogy nem lett volna sok ertelme, ha ketten vigyazzatok az agya mellett. Persze tudom, milyen az amikor az ember tehetetlennek erzi magat, valahogy segiteni akar. Hivjal, ha nehez a lelked, dumalunk egy maratonit, tudod, mint a multkor is! Stuvi, azert ne ess am letargiaba a kilok miatt! Ami feljön, az valahogy le is megy, nem? Persze, akarni azert kell. Na, en most könnyen beszelek itten, mi? Egyebkent a Judo csalad jol van. Büszke anyuka, büszke apuka, büszke Judoanyuka es büszke Judoapuka. Asszem jot tett Judonak, hogy itt volt anyukaja, egy kicsit megnyugodott. Apukaja meg csütörtökön jött es amikor szombaton ott voltam, csak tartotta a kisleanyt es mondogatta, hogy ö ugyan nem tudja miert panaszkodtak eddig, mert miota ö itt van, bizony nem sirt egyszer sem. :) Kocsival voltam nala, pedig tudom, hogy tölünk nem jo moka. Meg meseltem is neki, hogy azert imadom a vonatot, mert azzal tuti pontosan vagyok ott, ahol akarok. Kocsival meg allandoan stau van a tunel epitkezes miatt, meg koszalsz vagy negyedorat mire parkolohelyet talalsz. Valahogy nem volt kedvem vonatra ülni, mondom igy szombat kora delutan nem hinnem, hogy stau lesz. Aha. Persze, hogy hazafele volt es nana, hogy negyedorat kerestem parkolot es nana, hogy ugy szakadt az esö, hogy minden ködlampat bekapcsolva is alig lattuk egymast a vizfelhöben. Akkor minden anyukanak kitartast mara.
  1. 2002. Április 17. 09:3426.
    Sziasztok! Hat itt sajnos nem sut a nap:(((( pedig az elmult ket napban mar egesz jo ido lett, csak fujt a szel. Sikerult is megfaznom, nagyon faj a torkom. Cris: kuldjel Nekunk napsutest:))) Saliek 20 korul jonnek vissza, ha jol tudom. Walbi: a kazetta raer, nem kell elkuldened. Majd a kovetkezo bulin odadjatok:))) Maria: az otthoni kellemetlen esemnyeket legalabb reszben potolta a talalkozo es az unokazas:))) Musli: ne bankodj a fickok utan. . . van egy kozmondas: vart lany varatlant kap (ha jol tudom). . . egy torokfajos puszi Mindenkinek:)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_112551
    Torolt_felhasznalo_112551
    2002. Április 17. 09:0725.
    Napsütéses gyönyörű szép reggelt!! WALBI, adós vagyok egy vallomással: én volnék a Verlobte. . . Nagyon aranyosak vagytok, hogy bekalkuláltok a májusi találkába, de szerintem legyen úgy, ahogy a többségnek jobb! Egyelőre fixet nem tudok mondani, tervek szerint május 17-20/21 között lennék Zürichben. Persze boldogan találkozom mindenkivel, aki ráér!! A buli-részvételt 100%-ig nem tudom még megígérni, de hát hol van még az a május??? MARIAANNA, örülök, hogy jól telt a szabi, eszemben sincs haragudni, gondoltam, hogy telis-tele vagytok programokkal. Andiékkal sem tudtunk találkozni, na de ami késik. . . MÜESLI, vigyázz magadra, próbálj meg pihenni, kikapcsolódni, talán ha végre megjön a tavasz, könnyebben fog menni. Egyetértek, ideje lenne már találkoznunk! Ma helyszíni képzés lesz a munkahelyemen, holnap meg holnapután pedig "kiszállás". Hát, zajlik az élet. Saliék mikor jönnek vissza?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2002. Április 17. 09:0124.
    Sziasztok! Walbikam tényleg öregszem, mar mindent elfelejtek. Tudtam én is a Baseli kiallitasrol. A hétvégét még nem tudom biztosra igérni, de talan vasarnap délutan jo lenne. Még visszatérünk ra. Mueslikém nincs szerencséd a fiukkal, de valahol biztos var rad egy szuper fiu, csak ki kell varni. En is elkezdem ujra a spininget, mar teljesen eltunyultam. A talalkozo Tatabanyan volt, az rendezte aki a forumot inditotta. Elég sokan voltunk, még Sopronbol is jött valaki. Nagyon lelkes, aranyos csapat. Tovabbi talalkozokat tervezünk.
    előzmény:
    muesli (23)
     
  4. Torolt_felhasznalo_225877
    Torolt_felhasznalo_225877
    2002. Április 17. 08:3123.
    Jo reggelt! Hat mostanaban eleg csöndben voltam, mert nem igazan voltam a helyzet magaslatan. Elegge le vagyok passzolva. Csak dolgozom es tornazom. Aludni meg nem tudok. . . Meghat ha öszinte akarok lenni a Daniel-ügytöl meg mindig nem sikerült teljesen megszabadulnom. . . De hat, ez van. . . . Meg hat mindenki otthon volt (majdnem mindenki), es eleg csendes volt a forumunk. Nem olvasgattam el meg mindent, de remelem lesz meg idöm ra. Hat Walbi, nem vagy egyedül ezzel a faradt-stresszes elettel. Neha nekem is olyan erzesem van, hogy napokig nem aludtam. Ha ez a tavaszi faradtsag, akkor jo lenne, ha jönne mar a nyar. . . . :) Eleg sok munkam van, de ezzel gondolom nem vagyok egyedül. . . . Grace! Igazuk van a lanyoknak. . . . menj el szepen az orvoshoz. . . de ne felj, mert neha nekem is van olyan szuro fajdalmam, es ez biztos nem olyan komoly. . . de mint mondtuk, biztos, ami biztos, es igy azan majd te is megnyugszol. . . Cris: hat, nagyon irigyellek. . . . de emellett szivböl kivanom, hogy minden a legjobban alakuljon. Remelem tenyleg talalkozunk majd, ha legközelebb jössz, hiszen itt lenne mar az ideje, nem? Marzipan: igazad is van. . . hasznald ki az idöt, es probalj ki mindent, amit csak lehet. . . A sportrol meg annyit, hogy te is majd ugy jarsz mint en. . . elöször nagyon nehezen ment, aztan most meg mar majdnem rosszul vagyok, hogyha egy nap nem tudok menni. . . :) csak igy tovabb. . . Mariaanna: biztos nagyon bosszanto volt ez a kocsi-eset. . . . De akkor most mar minden ok, ugye? Es kedves oldalbordadat sem kinozzak mar a fogpanaszok. . . . . !? Na, most gyorsan dolgozok valamit, hogy aztan megint bekukkanthassak, talan a "forgalom" is jobb lesz majd. . . Katalany: apa küldött neked nevjegykartyat, majd odaadom, ha legközelebb talalkozunk. . . . Ja, es kitartas a vizsgakkal. . . . Sali: puszil a viragod. . . . es en is. . . TSA
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2002. Április 17. 08:0022.
    Jo reggelt mindenkinek. Milyen nagy a csend! Maria, bar a szabi miatt ne olvastam volna a forumot! Sajna nem igy volt. Tudod zajlott egy hetig Baselben az ora es ekszer kiallitas es ez nekünk az eves nagy durranas. Ugyhogy elötte es alatta es utana rengeteg a melo. A hetvegem is többe kevesbe ott telt, szinte csak aludni jartam haza. Ha az embert ilyen "javitasi" költsegek erik, nyilvan lenne mindig mashol helye a raköltött penznek. A kazettacsere miatt javasolj valami termint. Nekem most a hetvegen valamikor jo lenne, de meg nem tudok pontosat mondani. Sali emlitette, hogy lesz a talalkozo, no es milyen volt? Hol tudtatok összejönni? Andi, akkor neked a majusi talalkozon visszaadjuk a Bubo kazettakat. Ha sürgös lenne, akkor szolj es küldöm postaval. Tenyleg, mikor legyen a majusi talalka es hol? Kinek mi az ötlete? Kepzeljetek, tegnap este a faradsag kiütessel gyözött felettem, 9-kor agyba bujtam. Ma reggel ereztem is jotekony hatasat. Talan lassan utolerem magam az alvassal.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2002. Április 16. 17:1321.
    Miért nem olvastad két hétig a forumot? Nem is tudtam, hogy szabin voltal. Tényleg lehet, hogy nalatok is a golya kopogtat? Igazad van, hogy otthon még mindig jutanyosabb, de masra is tudtuk volna költeni azt a pénzt. Grace! Neked üdvözletet és egy zaszlot hoztam. Az 50-60-sok millio puszit küldenek. Apr. 13-an volt a talalkozo. Remekül sikerült. Hianyoltak Téged és Salit. Sali sem tudott eljönni, mert az unokara kellett vigyaznia. Csinaltunk fényképeket, videot igy Te is megismerd öket legalabb fényképröl. A videon hallhato, hogy ök is birjak szusszal a beszédet. Finomsagokbol sem volt hiany. Walbi, Péter szeretné a kazettat visszakapni. Talan össze tudnank jönni valamikor, akkor kicserélnénk a Bubo kazettat is. Cris remélem nem haragszol, hogy nem sikerült talakozni.
    előzmény:
    walbi (20)
     
  7. 2002. Április 16. 16:4820.
    Ja igen. A kilenc bebitvaro baratosnemböl most mar hatan anyucik. Az arany abszolut az erösebbik nem oldalan: januarban egy Peter, marciusban Judoek reven egyetlen kisleany es egy Tamas, aprilisban EGY NAPON egy Fabrice egy Nicolas es tegnapelött egy Noa, mondvan ha mar igy zuhog az esö! :o))) Egyebkent tenyleg ezert lett Noa! Az ember alig birja követni az esemenyeket. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2002. Április 16. 16:4319.
    Na, mi van te kis "unvalid"! :0))) Verlobung - valamiröl lemaradtam?? Ajaj, akkor itt az erezhetö eredmenye annak, hogy ket hetig nem olvastalak benneteket! Szoval arulja el magat az a valaki, lecci! Drusza, csatlakozom Stuvihoz, tenyleg akkor talan a legjobb lenne, ha hozzad igazitanank valahogy a majusi forumtalalkat. Maria, akkor ezek szerint tenyleg nem unatkoztatok! Azert a hütöcsere es a fogcsere odahaza meg mindig olcsobb, mint itt, nem? Az ember nezze a pozitiv oldalat a dolgoknak. Müesli, köszönjük a biztato szavakat rossz napok esetere. Stuvi, milyen napod van ma? Rossz? :o)))) Asszem ma feldolgzom a hetvegi mosast es meg befejezem a takaritast. Sajna a hetvegen nem futotta. Kepzeljetek csinaltam zserbot a hetvegere. Hat isteni lett. Tenyleg, nem kell valakinek esetleg a recept? Grace, nem kivanjatok ujra? Karacsony mar reg volt ugye.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_654328 (18)
     
  9. Torolt_felhasznalo_654328
    Torolt_felhasznalo_654328
    2002. Április 16. 14:1218.
    Nagyon érdekes volt ez a belépés. Midkét oldalon warning, meg hogy nem vagyok valid. Jo tudni:-)))Müesli:Ezt biztatasnak szantad a rossz napokra?WALBI:ha a terhességet kizartad, akkor szerintem is bestresszeltél. Nekem az esküvö elött olyan légszomjam volt, fulladoztam egy par napig. De aztan elmult. Ez is csak stressz. üDV A HAZATÉRÖ CSAPATOKNAK!Végre beindul megint a forgalom. Cris:Majusban kb. mikor tervezed az utat?A következö buli is akkor esedékes. Csinalhatunk egy spontan verlobungs/baby begrüssung/stb. partyt.
    előzmény:
    mariaanna (17)
     
  10. 2002. Április 16. 11:3417.
    Sziasztok Lanyok! Vasarnap este szerencsésen megérkeztünk. Tegnap még otthon voltam, és serényen takaritottam, mostam és hasonlo vidam dolgokkal mulattam az idöt. Nagyon szép volt a szabink, igaz amiket beterveztem nem valosultak meg, de nem azért megy az ember szabira, ha közben épitkezik, hogy élvezkedjen. Igy az élvezkedés kimerült a csempe, mosdo, tuskabin és tarsai vasarlasaba. A hab a tortan, férjuram fogorvosa volt, akit minden nap fel kellett keresnie, azutan az autonk hüttöje unta meg az életét, és ugy gondolta nem megy Pécsre, mert éppen utközben voltunk, amikor szökökutat jatszva kiadta a lelkét. Akkor telefon a rokonoknak, dobjak el a fözökanalat, feküdjenek le, lehet tovabb aludni, nem megyünk. Több napig a vizes üveg volt a fö utitarsunk, azutan végre volt uj hütö és be is szerelték. A fogorvos és a hütö komoly karokat okozott a pénztarcankba is. Sajnos nem sikerült talakozni Crisel és Salival sem. Elnézést legközelebb potolni fogjuk. Azért voltunk kétszer szinhazba is. Lattuk a Nemzeti szinhazat, nekünk nagyon tetszik. Voltunk a Vaci arborétunban. Unokaztunk is egy kicsit, lattuk a csaladot. Egyszoval remek volt. Katalany Neked vettem amit kértél. Ha lesz egy kis idöm, megprobalom elolvasni mi ujsag Veletek, mi történt az elmult hetekben.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_112551 (13)
     
  11. Torolt_felhasznalo_112551
    Torolt_felhasznalo_112551
    2002. Április 16. 11:1916.
    MUESLI, nagyon jó és igaz, amit írtál. Nem árt néha mindezt végiggondolni, hiszen hajlamosak vagyunk természetesnek venni. WALBI Drusza ezer bocs, akkor én már csak a szállóige terjesztőire emlékeztem. . De látod, mindannyiunk fejében megfogant Apukád frappáns, sokat sejtető megfogalmazása! Hát ez a két ballábas sztori nem semmi! És aki a doboz tartalmát kicserélte, az vajon két jobblábasra vágyott??? A májusi randira vonatkozó kérdéseddel egyből beletapintottál a dolog közepibe: AKKOR MEGYEK SVÁJCBA! Erről persze még sokat írok majd. Lehet, hogy találkozunk????????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_225877
    Torolt_felhasznalo_225877
    2002. Április 16. 10:5715.
    Falls Du heute Morgen gesund und nicht krank aufgewacht bist, bist Du glücklicher als 1 Million Menschen, welche die nächste Woche nicht erleben werden. Falls Du nie einen Kampf des Krieges erlebt hast, nie die Einsamkeit durch Gefangenschaft, die Agonie des Gequälten, oder Hunger gespürt hast, dann bist Du glücklicher als 500 Millionen Menschen der Welt. Falls Du in die Kirche gehen kannst, ohne die Angst, dass Dir gedroht wird, dass man Dich verhaftet oder Dich umbringt, bist Du glücklicher als 3 Milliarden Menschen der Welt. Falls sich in Deinem Kühlschrank Essen befindet, Du angezogen bist, ein Dach über dem Kopf hast und ein Bett zum hinlegen, bist Du reicher als 75% der Einwohner dieser Welt. Falls Du ein Konto bei der Bank hast, etwas Geld im Portemonnaie und etwas Kleingeld in einer kleinen Schachtel, gehörst Du zu 8% der wohlhabenden Menschen auf dieser Welt. Falls Du diese Nachricht liest, bist Du doppelt gesegnet worden, denn 1. Jemand hat an Dich gedacht und 2. Du gehörst NICHT zu den 2 Milliarden Menschen die nicht lesen können. Und. . . Du hast einen PC! Arbeitet, als würdet ihr kein Geld brauchen, Liebt, als hätte euch noch nie jemand verletzt, Tanzt, als würde keiner hinschauen, Singt, als würde keiner zuhören, Lebt, als wäre das Paradies auf der Erde. Dies ist die internationale Woche der Freundschaft. Schickt diese Mail an alle, die Du Freunde nennst. Wenn Du sie nicht weiter schickst, wird nichts passieren, wenn Du dich doch dafür entscheidest wirst Du von jemandem ein Lächeln erwerben.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2002. Április 16. 10:5214.
    Drusza, hat ezek igazan jo hirek! Akkor gondolom most rozsaszinben latjatok a vilagot! Az "erezzetek jol egymast" tölem van! Illetve hat az origin az a joatyam szajabol valo! Kepzeld, küldtem neki a Saliekkal husveti ajandekot. Vetem neki egy kafa menö pacskert, erre ket ballabas volt a dobozban. Ö meg meg azt gondolta, hogy csak varni kell, majd jön a jobbos is, bizti ez volt az aprilis 1-i atveresem neki. Hat nem jött a jobbos. Most hozzak vissza, kicserelni. Mik vannak, mi? Mi is nagyon vezettük am a talalkozasokat a naptarban. A mai napig is megvan az a kartyanaptar amiben a kedves jelölgette, hogy mikor vannak "mezes" heteink. Ha panaszkodtam, hogy megint vagy ket honapig nem lattuk egymast, mindig kiszamolta, hogy atlag egy evben 12-szer talalkoztunk, tehat havonta. Bumm. Ez a nudis fürdözes nem rossz am! Nalunk van egy banyato, aminek a partjan üztük is mindig ezt a tevekenyseget. Annyira vadregenyes eldugott hely, hogy ha mindenki igy maszkal sem zavarja a masikat. Egyszer egy egesz hetveget lent voltunk satorozni igy. Hat hetfön reggel a melohelyen total fura volt ruhaban lenni! A Balcsin is szoktunk, föleg az uszaskor lebben le a fürdöruci. Es milyen isteni is anelkül az uszas! Na, most almodozom en is itt a "melegben strandolas"-rol, miközben odakint talajmenti fagyok keringtek ma reggel. Es pünkösdkor hol lesz a randi? Mikor jössz mar vegre ide is? Hogy a stressztöl vagyok-e faradt, az nagyon lehet. Bar a kollegakon is lehetett latni, hogy mindenki ki van bukva. Nem is emlekszem, hogy az utobbi ket evben ennyire hajtos lett volna a kiallitas. Mindenkinek rengeteg ügyfele es targyalasa volt. Es hat ugye reggeltöl estig ott van az ember. Nehez koncentralnom, de muszaj csinaljam a dolgom. Közben meg probalkozom egy espresso-val. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_112551
    Torolt_felhasznalo_112551
    2002. Április 16. 09:0813.
    Jó reggelt Mindenkinek! Jól aludtatok? Itt végre gyönyörű napos az idő, bár picit hűvös van még. WALBI Drusza, ezeket a panaszokat nem a túlfeszített, stresszes állapot okozta Nálad? A lelki nyomás nagyon ravasz fizikai tüneteket bír kiváltani! Na de én nem doktorizálok, hiszen abszolút amatőr vagyok hozzá. Térjünk át inkább a "mézes hetekre", ahogy fogalmaztál. . . Azon vihorásztam itt magamban, hogy eddigi kapcsolatunk felfogható úgy is, mintha állandóan mézes heteinket (olykor persze csak napjainkat) élnénk. . . Nagyon klassz volt, gyönyörű időt fogtunk ki, ragyogott a Nap, kék volt az ég és a tenger, épp kezdtek virágozni a fák. . . Szinte egész nap a szabadban voltunk. Képzeljétek, az igazi nudisták már be (vagyis inkább le) vetettek mindent! Ott heverésztek anyaszülten a tengerparton, sőt, néhányan a vízben is megmártóztak (gondolom, a hímnemű fürdőzőknek utána azért be kellett vetni a keresőszolgálatot. . . ) Szóval hogy plagizáljak (Marzipántól vagy Stuvitól, nem is tudom!) "nagyon jól éreztük egymást". Legközelebbi randi Pünkösd környékére betervezve. Épp tegnap lelkendezett a párom, hogy az utóbbi időben minden hónapban (!!) találkozunk. Kérdeztem is tőle, nem lesz ez sok? Hát igen, minden relatív ugye. Na megyek dolgomra.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2002. Április 16. 07:5012.
    Palinkas jo reggelt, ahogy Judo szokta volt mondani! Bizony, a forumbebi aranyos nagyon, a szeme Judoe, az orra Stefane. . . . Mindenkinek köszi a biztatast! Meg a vegen megorvosoljatok Gracet igy a neten! Grace draga, tenyleg menj el vele dokihoz. Nekem pont ket hete volt ilyen. Hirtelen elkezdett szurni a szivem körül, alig tudtam levegöt venni es a fajdalom a bal karomba is kisurgazott. Egyik pillanatrol a masikra jött. A kedvesem meg azt hitte, hogy akkor most infarktusom van, vagy mi. Zavart a dokihoz. Ö meg azt mondta, hogy ez a bordamtol van, csinalt egy tüdöröntgent es ekg-t, hogy kizarjuk a legrosszabbat. A röntgenenen elmagyarazta, hogy lehet latni, hogy nem lelegzem rendesen, mert keves a levegö a tüdömben. En is fajdalomcsillapitot kaptam, hogy a fajdalom miatt ne lelegezzek kevesebbet. Na, nem is huzom tovabb. Szoval nem volt semmi komoly. Azert vigyazz magadra, jo? Drusza, veled amugy mi ujsag? Hogy teltek a "mezes" hetek? Milyen idötök volt a szigeten? Katalany, azert ha odafagy a kezünk a sörös kriglihez, tan nem is olyan rossz. El sem birjuk engedni! :o))) Tenyleg Doktorunk, az mitöl van, hogy reggelente alig birok kimaszni az agybol? Pedig a hetvegen aludtam, tegnap este is idöben estem agyba. Nem is birok fent lenni. Most ennyire ki lennek? Vagy leesett a vastartalmam? Hogy mik vannak? Mindenesetre miutan kileptem az utcara ma reggel, ugy megcsipte a hideg az orrom hegyet, hogy mindjart felebredtem! Legyetek jok !
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2002. Április 15. 16:0411.
    draga Stuvikam, a vizsgak utan kezdödik csak a gyalyazas!!!!Négy kemény honap a pszihiatrian, ott is lesz a gyakorlati "allamvizsgam". Utana megkell irnom a diplomamunkam, majd még egy szobeli összefoglalo vizsga. F@sza nem?De utana PAPIROM lesz arrol, amit eddig is csinaltam (és nem rosszul!)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_654328 (8)
     
  17. 2002. Április 15. 15:5810.
    draga Grace, ugye még az sem biztos, hogy a lépeddel függ össze a fajdalom. . . lehet ez mas is, van ugy hogy a bordak közé becsipödik valamilyen ideg és az hasogat/szur. Szerintem is a legokosabb lenne felkeresni egy orvost, aki megnyugtatna, hogy ez most mi. De mondom, legtöbbször ez a fajta fajdalom elég artalmatlan okot takar. Azonban jobb a békesség. A maj nagyrésze a jobboldali bordak alatt van, de atnyulik a baloldalra is, az is rendetlenkedhet(baloldali majlebernyeg)szakember kell ide, nem olyan lodoktor mint én, legtöbbször a félelem a betegségtöl a legnehezebb diagnozis. Ezért kell minél elöbb kizarni/biztosat tudni. Ne panikolj!!Ha van otthon Temesta, vagy Lexotanil, kapj be belöle egy fél szemet. Lehet, hogy a stressz a mamaval okozta a becsipödést, hirtelen rosszul vettél levegöt és attol szur. Az is lehet, hogy a borda ludas a dologban. Nem köhögsz erösen?Sokszor egy erös tüsszentéstöl is lehet a bordan egy hajszalrepedés ami szintén hasonlo tüneteket produkal!!!!Vigyazz magadra, varom a valaszod, pusszantas
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_282201 (7)
     
  18. Torolt_felhasznalo_654328
    Torolt_felhasznalo_654328
    2002. Április 15. 14:219.
    Grace, mondtad, hogy a sziveddel is voltak problémak?Attol nem lehet?Lép nélkül priman lehet élni, ugy tudom. Miért nem hivod fel a dokit, hatha van valami ötlete. ?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_282201 (7)
     
  19. Torolt_felhasznalo_654328
    Torolt_felhasznalo_654328
    2002. Április 15. 14:198.
    Hey, Grace, le ne robbanj itt nekünk!!!Köszönöm a biztato szavakat, munka ügyben még semmi, csak a nyari szünet elött kezdek el keresni, mert addig még van 1-2 Kurs , amit el kell végeznem. POMAT:ez szörnyüüüüüü!Jobbulast a tesodnak. Esküvö ügyben hogy alltok?:-))))KATA:Mi lesz a vizsgak utan, mehetsz rögtön dolgozni?WALBI, megadtak a kért pénzedet legalabb?Valami jo is legyen mar a dologban:-))Üdv mindenkinek!
    előzmény:
    katalany (6)
     
  20. 2002. Április 15. 14:147.
    Kicsikém. . szuro. Egy enyhe fajdalmat mindig érzek. . ha fekszem. . beleszur, hogy még levegöt sem kapok. Ha megnyomom. . rendkivül érzékeny. . . de csak egy ponton érzem, hogy igazabol faj. A jövö héten megyek igaz ultraschalra. . . muszaly lesz. Milyen karosodasa lehet egy lépnek. . még az sem jutott az eszembe, hogy ilyen is van:)))) csak most, hogy irtad. De ez nem bél. . nem gyomor(ismerösek azok a fajdalmak. . az operaciom elött voltak) és nem is tüdö. . mert nem légzéskor van fajdalom. . . . puszillak.
    előzmény:
    katalany (6)
     
  21. 2002. Április 15. 11:086.
    Grace, ott a lép van, mellette meg a gyomor huzodik enyhén kiszélesedve balra!Milyen fajdalmaid vannak?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_282201 (5)
     
  22. 2002. Április 15. 10:435.
    Sze Szerbusztok lanyok:))) na lassan visszajöt mindenki:))))) Pomat. . nagyon sajnalom a battyadat. . reméljük, hogy teljesen felépül. Hat akkor nem egy lanyalom volt a szabadsagotok. Gondolom a szüleid mennyire kivannak. Andibaba: köszönöm:)) az anyagot. . . nem baj, mikor kerül ide. . még vannak parnaim varni:)))Pomattol:) ez nekem egy idegesség levezetö. . . :)) Walbikam: jo rolad is hallani. . izgultam érted, hogy mi lesz a meloddal. . . pesze most a te kezedben vannak alapok:)) te keversz:))) az elsöszülött fiam is igy csinalta:)))) és nagyon jol sikerült neki:))))) amit neked is szivböl kivanok. Judokam itt van még az anyukad? Szoval Walbi te mar lattad az utanpotlast:)) a héten én is elmegyek hozzajuk. . nem csak igérgetem. De annyi intézni valonk van. Hogy mindenki igy van vele. . vagy csak én. . . :(( de ez rettenetes. Mondjatok meg, hogy mi van a bal oldalon elöl a bordak alatt. . olyan fajdalmam van. . alig tudok feküdni. . (érzékeny volt mar de most kimondottan faj) de mi van ott. . a maj a masik oldalon van. Katalany dragam:)))))) szoval semmi kéjutazas. . ma meg süt a nap igaz? igy szokott ez lenni. . habar megint rossz idöt josolnak. De hat ez aprilis:)))) inkabb most, mint nyaron. Na megyek. . anyu visszajött az orvostol. . meg ebédet kell készitenem, mert ö ebédelni szokott. . igy vacsorata megmarad Mikenak is. Puszi lanyok. . . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2002. Április 15. 10:274.
    joreggelt mindenkinek!POMAT, én is együttérzek veled, rém tehetettlennek érzi magat az ember, ha tavol van a szeretteitöl, föleg ilyen helyzetben!Azért a jo hir mégis csak az, hogy viszonylag jol meguszta a batyjad a balesetet, és valoszinüleg hamarosan teljesen fel is épül. Drukkolok neki én is!WALBI, ügyes voltal!Alkudozni kell, mert egyébként kihasznaljak az embert!Ez van. Ha tré marad a helyzet, még mindig veheted a kalapodat. ANDI, Birmensdorfba az S9-vonat jar, a HB-rol mindig ora 34 és 04 kor indul a 21-22 vaganyrol. /Hardbrücke/Altstetten/Urdorf/Weihermatt/Birmensdorf. Autoval azt hiszem töletek Bern/Basel felé, elagazas Urdorf/Urdorf-Süd kijarat. Ezt azonban csak olyan orakban ajanlanam amikor gyenge a forgalom, mert 7-8 km dugo szokott ott lenni ki és be a faluig. Tegnap a gyerekek felvonulasa volt, ma lesz az "igazi". En nem megyek mert hideg van és allitolag esni is fog, ugy sajnos nem az igazi. . . de jövöre is lesz, talan akkor az idö is jobb lesz. Ez akkor jo, ha kint lehet üldögélni/csavarogni, ha hozzafagy a kezed a söröskriglihez, ugy nem az igazi. A TV egyenesben közvetiti, lehet nézni. (mar akit érdekel)Nekem még két hét suli, vizsgak, de valahogy most nem majrézok, valahogy majd csak lesz. Eddig elég sokat tanultam, gyakorlati tapasztalatom is elég nagy, elégnek kell lennie. Végül is nem kell nekem kitünönek lennem, egy 4-es ölég. (az alatt elégtelennek minösül ez a vizsga, kapjak be. . . )Akkor most mindenkinek kivanok veröfnyes szép napot, késöbb még benézek, pusszantas
    előzmény:
    Andibaba (3)
     
  24. 2002. Április 15. 10:043.
    Szaisztok! Itt nalunk jelentem kisutott a NAP!!! Hurra!!! Orulnek, ha ilyen maradna, mert nem is tudtunk kimenni setalni mar vagy 3 napja:((( Cris: jelentem a "barikadok" felallitasa megfelelo volt, most persze a kisfiam ujabb probalkozasokat vet be:))) de folyamatosan teszteljuk egymast:)) Elfejtettem irni, hogy meg penteken du-n egy-ket lepessel probalkozott a kisfiu:))) Nora: neked mar megy a kislanyod? Megkaptam a prvit, majd hivlak. Walbi: ugyes voltal, hogy sikeresen ki tudtad hasznalni a lehetoseget:))) Orulok annak is, hogy irtal Judoekrol:))) Az biztos, hogy sokat jelent (sokszor inkabb lelkileg), ha a szulok ott vannak:)))es segitenek. Stuvi: koszi az infot, tenyleg irtad, de en bevallom elfelejtettem. A merleg miatt ne bankodj, majd ha elkezdesz tanitani minden meg fog valtozni. :)) Tenyleg van mar vmi biztato? Kata: nem tegnap volt Zurichben a tel bucsuztato? mert vmi felvonuls volt, lattam felszemmel a tvben? Pomat: csatlakozom a tobbiekhez abban, hogy a testverednek mielobbi gyogyulast kivanok:))) Mindenkinek (akikrol nem irtam Nekik is) sok puszi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_112551 (2)
     
  25. Torolt_felhasznalo_112551
    Torolt_felhasznalo_112551
    2002. Április 15. 09:262.
    Jó reggelt, Leányok! Csodás a zöld színvilág (először aprókat rúgtam a PC "agyába", azt hittem, kábelelmozdulás miatt látok mindent ilyen színárnyalatban - néha meg szokott lepni ilyesmivel, de csekély bökdösések hatására mindig visszatér az eredeti színvilág. . . ) POMAT, ezt olvasván biztos a fejedet fogod :))). Borzasztó rossz lehetett a baleset hírére hazaérkezned! Elhiszem, hogy legszívesebben itthon maradtál volna. Az viszont nagyon jó, hogy bátyád mellett van a barátnője - biztos gyorsabban fog így gyógyulni! Gondolok Rátok. WALBI Drusza, hát előkerültél??? Ez jó hír a munkával kapcsolatban, érdemes volt rájuk ijesztened! Biztos kimerített ez a hét, ugye? Jó lenne most egy kis pihi, nem? ANDIBABA, a barikádok kiállták a próbát? Ezek a kis örökmozgók tényleg nagyon találékonyak, olyasmit is észrevesznek, ami nekünk fel sem tűnne. . . Nem lehetett könnyű kidolgozni a védelmi vonalat! Írok Neked privit (azt hiszem, elég hosszú lesz. . . ). MARZIPAN, csak kapkodtam a fejem napirendedet olvasván. Kész energiabomba vagy. . De igaza van Stuvinak, így aztán tényleg repül az idő. Használj is ki minden percet! Szép napot Mindenkinek, STUVI, jobbulást!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top