Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Mi legyen a Kislányom neve
2010-05-25 13:151.
Létrehozva: 2010. május 25. 13:15
Sziasztok! Félidős várandós vagyok, és semmire nem jutunk a Férjemmel babanév választásban. A vezetéknevünk Mészáros, ehhez szeretnék egy jól csengő nevet találni. Kritériumaink: ne legyen közel a névnapja a születésnapjához (szeptember), kedves jelentése legyen a névnek, lehetőleg ne becézett név legyen, hogy tudjuk becézni. Köszönöm előre is az ötleteket! :) Szívesen adnék két nevet is Neki :).
Arra is erdemes figyelni, hogy ha tobb nevet adtok neki, legalabb az egyik, ha egyet, akkor az nemzetkozi nev legyen, nagyon megkonnyiti kesobb az eletet, ki tudja, hol kot ki az elete soran.
Hát hogyne!!!Aranyos egy gyerek így is úgy is, én csak azt írom, hogy a gyerek szépíti meg a nevét, nem a név a kölyköt.
Az utolsó mondatodra:
Nem, nem fognak fordítani a helyzeten, olvass utána...a divat mostanában a hagyományos magyar név....ezeket mondjuk értelmiségi szülők adják -ezzel tudom hogy kihúzom a gyufát, de keress rá...3-4 éve az értelmiségi szülők hagyományos magyar nevet adnak gyerekeiknek, sőt a kismamák 85%-ad magyar nevet gyermekének. Tényleg járj utána...:))
De egy ember nem tud beleszólni hogy milyen nevet kap. Persze megvan rá a lehetősége hogy 18 évesen megváltoztassa, de ennyi év után mikor már megszokta a nevét és főleg ha nem Fapapucsnak hívják, akkor megmarad a neve.
Mellesleg én is Szilvi vagyok és a Noel név bizony nálam a top5-ben van benne :) Van benne egy kis csavar, mert ugye értelmes nevem van, erre egy ilyen "gagyi" névért vagyok oda :)
Mellesleg tényleg 20-30 év múlva fog kiderülni hogy mennyire válik be az elméletünk, mert ugye akkor a Bencéknek biztos lesz egy Noel, Dávid, Ármin, Bendegúz nevű barátja, megszokott lesz számára ezek a nevek és majd egy Andrásra vagy Bélára fog úgy tekinteni, hogy a szülők flancoltak és nem illik bele abba a megszokott név világba amibe ők beleszülettek. Egyszóval, a ma még elnyomott divat nevűek nemsokára fordítanak a helyzeten :)
Na de hogy ne csak offoljak, újra szétnéztem egy kicsit a nevek között, nem tudom ezek voltak-e már :)
Zoé
Tamara
Norina
Liza
Eliza
Dominika
Mira/Míra
Mia
Mirtill
Ebben igazad van, a név keveset, a viselkedés többet árul el.
Na most egy állásinterjún ülsz, és meghúzod magad-ez nem sok viselkedés , a tapasztalatosd sem mutathatod be...
Na mármost...én megnézném azt a Koppány nevű igazgatótr aki nem egy Vajkot vagy egy Istvánt vesz fel hanem egy Bencét vagy Noelt...:) Tudod a főnökeim értelmesebbek nálam is....jajj épp 3 hetes a főnök kisfia, Péter lett...a kismama klubban el voltak hűlve, miért nem inkább Noel...Szilvikém dőlt a röhögéstől, innét van a gagyi Noel hasonlat. Erre bizony nem mindenki vevő. Normális név kell, másba nem akarok belefolyni....:) Ne legyen a kislánynak kínos.:) Ennyi.
aztán majd 20-30 év múlva a Bence főigazgató inkább fog alkalmazni egy Noelt, vagy egy Koppányt, mint egy Istvánt.... és ugye ez milyen rendben lesz majd akkor? Mert hát a név, az igen sok mindent elárul... de a viselkedés még többet.
Na mindegy, nekem kommersz nevem van, ha ez alapján nem vesznek fel, akkor tuti valamelyik exre emlékeztetek valakit
Nagyon szomorú és kiábrándító az egész.... méghogy esélyegyenlőség, Mo-on... ja persze.... a Katiknak és Miklósoknak esetleg.....
Imádom az Amira nevet! De nem ezt adtuk a kislányomnak, a férjemnek nem tetszett annyira...
Ami a Fifivel vetekszik: Dióbél
Mészáros Márta:)
szép, magyar név és nagyon illik a vezetéknévhez:)
Hát létezik sajnos, szándékosan nem írtam honnét és milyen családból való. Tudod már a neve alapján láttuk a helyét a családban, ami bőven a családfő fölött volt. Még mielőtt bejött volna már mosolyogtunk, igen Ő egy Tiffany volt. A konkurens cég felvette, egy nagyszájú "mit képzeltek én nem csinálok ilyen munkát" hölgy volt, 2 hónap után rúgták ki lopásért.
És igen, most is azt mondom hogy a névadás az egész családot jellemzi, nagyon egyszerű Pszichológia . Normál kieggyensúlyozott értelmes családok egyszerű nevet adnak gyerekeiknek. Ahol gond és probléma, hátrányos problélma van ott jönnek a Dzsenik, Tiffik, Eszmeraldák...és a többi kacifánt. Na igen, ezez ott kellett ülnünk 4-en, össz 9 gyerekünk volt, és jól belegondolni hogy aki ezt a nevet adja az nem nevel, és tudod beletrafáltunk.
Diszkrimináció? Legyen, egy állásinterjúnak a lényege hogy válasszunk . Sokkal jobban járunk egy szerény és dolgos nővel mint egy születésétől királylánnyá nevelt nullával.
De ezt elmondom hogy mindenhol így megy, mindenhol így szűrnek, aki a kacifántos nevével munkához jut abban tényleg van spiritusz és el tudja adni magát. Nem én vagyok a főbűnös de mindenhol inkább vesznek fel egy Miklóst mint egy Ármint. Ezért bocs, de ezzel biztos mindenki tisztában van, már aki belegondol..:)
Nem akartam reagálni az offos témákra, de én sem tudom kihagyni.
Tifanit azért nem felvenni, mert ez a neve? Kiábrándító! Felőlem akárhogy hívhatnak bárkit, ha megfelel az elvárásaimnak, felveszem. Ennyi.
Dzsenifer: én is csatlakozom ahhoz a hozzászólóhoz, aki elismerte a szülők kultúrált hozzáállását - már ami a név megtartását illeti, örökbefogadás után. Persze ezzel is alátámasztottad, hogy az ilyen - és ehhez hasonló neveket kisebbségek adják a babájuknak. Nekem speciel ezzel sincs semmi bajom, csupán ezért IS magyar hangzású nevet szeretnék.
Bokor Andrea: ugyan "iritál" a topikom, mégis féloldalas ötletáradattal láttál el :). Többek között azért indítottam el, hogy tanácsokat kapjak. :) A férjemmel minden este leülünk megszülni a Kisasszony nevét, de nem jutunk egyről a kettőre. Egyelőre.
És igen, KÜLÖNLEGES nevet szeretnék, olyat, ami nem tucat, mégis magyar(os). Mert a többi babák sokan vannak, az én Picikémből csak egy van :).
Köszönöm az összes ötletet, legalább 10 név feljegyzésre került, amiket eddig szóba se hoztunk, de Ti megszerettétek velem.
És persze továbbra is várom az ötleteket szeretettel :).
Nem akartam hozzaszolni a topikhoz, mert eszement otletnek tartom ilyen targyban forumozok velemenyet kikerni (ennyi erovel eletunk minden -akar legintimebb - mozzanatarol kozvelemnyekutatast vegeztethetnenk), de a hozzaszolasod meghokkentett...
A neve alapjan - amit nyilvan nem o valasztott - valakit kizarni, a szemelyisegerol pusztan ez alapjan velemenyt alkotni valoban kimeriti a diszkriminacio fogalmat (egyben megkerdojelezi a szakmai kompetenciatokat is). Nem hiszem el, hogy ilyesmi letezhet...es megis...
a fikázásról annyit: a nagyképűség sem különb, mint azok, akik másokat fikáznak:)
írtad, hófehér, diplomás szülők vagytok, az V. ker.ből.
Kellene, h jelentsen ezutóbbi információ bármit? Pl azt, hogy manapság az V.ker. tele van vidéki felzárkózókkal (értsd, ahogy kell..azon kívül semmi bajom vidékkel), s elveszítette régi, eredeti fényét. Nekem, mint pestinek, ezt jelenti.
Sajnálom is, rendesen.Hogy ne sajnálnám/sajnálnánk? csomó bunkó...(atlétában, sortban, trikóban, melltartóban, mint dzsungel papagály, hosszú szőke hajjal) ...és a gyerek neve Andzselína, hirtelen lett pesti muterja mellett.
A diploma pedig nem egyenlő az értelmiséggel...ez egyre jobban igaz, manapság már egyáltalán nem közhelyes.
A Dzsenifer, Marcelló, Ronaldó, Napsütés, Andzselína, Gyönyörű meg tsai nevekről annyit:
habos-babos, rémes-krémes sose lesz guszta, csak eljutunk oda, hogy húsz éve múlva csomó brazil hős, vérbeli focista és Jennifer Lopez magyarosított gnóm megfelelője fog iskolába járni és a jóízlésű "kisebbség" hülyét kap.
Nota bene: a rongyrázás, giccsparádé ma már nem egyedi, nem különleges, hanem kommersz és mennyiségéből adódóan végtelenül taszító. Túl sok van és mind durván ízléstelen.
Egymást űberelni olyan, mint amikor sok hülye beszáll egy idióta rivalizálásba és mindegyik be akarja bizonyítani, akkor is ő a leghülyébb.
No, az "olyanok", mint én, ezt látják... nem a felszínt... mint ahogy a szemem sem rebben az V. ker. hallattán, láttán...a diplomára meg végképp nem.
A kevesebb néha több mára eltűnt.
Ezt én így látom.
Jól értem hogy valakit a szülei döntése miatt "diszkrimináltatok"?
Ezek után mi jön? Majd máshol egy átlag Katit azért nem fognak felvenni, mert a mélyen tisztelt felvételiztető aktuális pasijának az exe is Kati?
Persze mindenkinek szíve joga eldönteni hogy kit vesz fel, de én azért nem hangoztatnám hogy azért nem vettem fel az illetőt (aki amúgy lehet hogy szakmailag tökéletes választás lett volna), mert nem tetszett a neve, szeme, haja, ruhája, táskája. stb....
Bocs az offért.
Jujj, de nagyon egyetértünk!!!:)
A Mészáros egyébként nem tucatnév, ez egy szép vezetéknév amihez elég bő választási lehetőség van keresztnevekből.
Tucatnév az épp divatos keresztnevek tömkelege, mint 8 éve az Anna, Viktória, Krisztina. Ugyanakkor a Bence, Dávid...stb. Most a Noel....ami nagyon vicces, babának édes de az nem tart örökké, Egy 35 éves Noel nekem kezet nyújtana, valószínű hogy szétröhögném a buksim őt meg nagyon nagyon sajnálnám.....:)
A Kacifántos nevek tükrözik a családot, egy Dzsesszika 98%-ban kissebbségi családba születik. Ezzel lehet vitatkozni, de tény.
Sokan úgy gondolják hogy a "különlegesebb" gyermeknevek úgymond tükrözik a család eleganciáját.....na de már "a gagyi kertitörpe mögött is látszik a talicska" Sajnos a gyerekkel tolnak ki a szülők. A gyerek lehet okos, édes, tündéri, kikerülvén a suliból pedig a név határoz. Én 4 hónapja ültem be először egy állásinterjúra . Jöttek a jelentkezők, egy betöltendő posztra 2 ugyanolyan szakképzettségű jelentkezőnk volt, egy Kati és egy Tiffy /Tiffani/....hát nem a királylány kapta meg a munkát, a neve volt a hátránya, a név mögött számunkra egy nagyzolós család állt , egyébként nagyon jól választottunk. :) Épkézláb 2 lábbal a földön élő emberek nem adnak hülye nevet a gyereküknek, nem teszik őket céltáblává, nem nehezítik meg a dolgukat egy Leona névvel. Tiffy egyébként úgy tudja hogy már előtte nap betöltötték a helyét, nem is baj ha nem tudja. Tényleg gond, és nekik okozunk a hülyeség miatt problémát, szerintem nem szégyen az elegáns egyszerű név, sok van belőle lehet válogatni.
Nekem tetszik, ha nem hetkoznapi, de megsem olyan "kulonleges", hogy par ev alatt minden , magat kreativnak tarto anyuka ezt akarna a gyerekenek, igy tucatnevve valna.
Ezeknek a kriteriumoknak nalam megfelel a Robina.
szerintem a hangzás miatt jó olyan nevet választani, hogy a magánhangzók egyensúlyban legyenek.
tehát a Mészáros é-á-o-hoz pl. Eszter, Tünde, Ildikó neveket tudom elképelni..
Hogy érdemben is hozzászóljak:
Mészáros Anna Kata
Mészáros Melinda
Mészáros Csenge Réka
Mészáros Mariannna
Na jó,de csak a kedvedért!
És természetesen neked is jár a keresztszülőség.
Milyen poénos lenne:
-Hogy hívják a gyerekeket?
-Álmos, Kincső, Hajna és Zsülijen Loenzó