Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Esti futás 56 és fél évese
Szia mindenkinek!
Azért inditottam ezt a topicok,mert kb.2 és fél hónapja esténként elkezdtem futni.
Nagyon jól esik az esti mozgás. Egy parkban futok,és én már elmúltam
56 éves. 6 km. a napi adagom.Képzeljétek a fiatalok megmosolyognak,persze ez még nem volna baj,lelkük rajta
Ellenben az elhízott,és műveééletlen lányok akik ülnek egy padon,
chipset,majszolva,és colát iszogatva bántó megjegyzéseket tesznek felém,és még azokra a kik "mernek mozogni".
Az offolók,és a rosszindulatú megjegyzéseket,kérem mellőzzétek
Köszönöm. További szép napot mindenkinek
Köszi Fürediszilvi1972
Azt hiszem Szegeden van Intersport,és majd benézek novem,ber végén.
Addig remélem kibiírja ami most van a Fila.
Tegnap este a fiammal együtt voltunk futni.
Én 6 km. futottam,este már elég nehéz a levegő a fűtések miatt.
Mire lefutom a 6 km. menetrend szerint megérkezik a füst,és attól kezdve már nem jó futni.
Én ezzel is elégedett vagyok.
Üdv.:teca
én mindig régi modellt veszek, ami pár éves, igy 13000ft-nál drágább futócipőm nem volt
http://www.intersport.hu/
2éve itt vettem, a duna plazaban, előtte a neten megnéztem, hogy mik a jók, meg kb milyet
végül asics lett és nagyon jó
Szia mindenkinek!
Tud-e valaki olyan helyet ahol "nagyon-nagyon "akciósan lehet jóminőségű futócipőt kapni? 37 méretben.
A cipőm már alig bírja,a pénzem meg még úgyse
szóval jól jönne valami olcsó futócipő.
Amiket nézegettem háááááááát nem nekem való árak!
Köszi a segítséget
Üdv.teca
Szia mindenkinek!
Ma este már felvettem a nyúlcipőt és 6 km!
Jó éjszakát mindenkinek:teca
Esik az eső!
Futás ma elmarad !
Üdv. mindenkinek:teca
Szia minden futrinkás,nyúlcipős barátnőnek!
Tegnap este megint kinn voltam egy kis futkározásra
Örömmel veszem tudomásul.hogy szaporodnak esténként, a futótársak már nem csak én,vagy még rajtam kívül1-2 emberke fut.
Én este 7 óra körül szoktam kimenni,és kb. fél 8 körül jönnek a többiek is.
Jó látni,hogy van köztük fiatal és középkorú is.
A 6 km-nél többet nem tudtam futni,mert mostmár esténként be kell gyújtani és van aki műanyaggal,és még ki tudja,hogy mivel fűt.A füst jól le száll a fák alá és akkor már nehéz fojtott a levegő.Akkor inkább marad a 6 km.Igaz én azzal is elégedett vagyok
Ti merre jártok?
Mindenkinek üdvözlet és jó éjszakát :teca
Szia mindenkinek!
Úgy látom,hogy csak egyedül maradtam
Tegnap megvolt a 8 km. Imádom ezt a kellemes hűvös jó futó időt.(azt,hogy lassan fűteni kell azt nem imádom sőt...)
Üdv mindenkinek:teca
Szia szomszédasszony! Szia mindenkinek!
Ma este 6,6 km. de nem hagyott többet az eső,pedig nagyon jól belelendült a kis"nyúlcipőm!"
Nagyon jó kellemes hűvös volt,fújdogált a szél,és ma nagyon formában voltam.
Jó éjszakát mindenkinek:teca
Szia! Üdvözöllek
Én Makói vagyok .
Ma este 6,6 km.
Jó éjszakát mindenkinek:teca
Szia minden nyúlcipősnek!
Szia szomszédasszony!
Tegnap este meg volt a 7,2 km.
Ma csak szeretnék ki jutni de nem hiszem,hogy sikerül mert későig dolgozon.
Üdv mindenkinek:teca
SZIASZTOK NYÚLCIPŐSLÁNYOK!
SZOMSZÉDASSZONY-TECA-!Újra indítottam a nyúlcipősfutamot,majd ha lesz miről beszámolok.
Most még nyögve nyelősen kezdtem,de menni fog,mert menni kell.
Mindenkinek jó éjszakát kívánok,máris jobb a hangulatom.
Szia minden nyúlcipősnek!
Tegnap este 7,2 km!
Ma reggel 7-este 6-ig dolgoztam,és most "pihenőnapot"
tartok
Üdv. mindenkinek :teca
Szia vannaróza!
Köszönöm kedves szavaid,hát tényleg imádom is ezt az ici-pici csöppséget.Az első unokám.
A nagy melegekben én sem futottam,megvártam a kicsit hűvösebbet. Esténként még ha melegnek érzem az időt nem futok én sem csak 6-7,2, km.majd
ha egészen jó hűvös lesz akkor lehet emelni a távot.
Nagyon ügyes vagy,elég az az 5 km. is csak jól essen.
Én utána olyan jól érzem magam,szoktam momdani a kisfiamnak,hogy ilyenkor éveket "fiatalodok"
Üdv.teca
Jó éjszakát.
Kedves Teca!
Csak egy IGAZI NAGYMAMA tudja úgy ölelni az unokáját, ahogy Te is a képen!Sok örömet kívánok !
Gondoltam, most már írok- ennyi felhívásra, ami jólesett. Köszönöm.
Ám , mivel a téma a futás, hát ,nem túl sok írnivalóm volt ...
Amióta kellemesebbek az esték,nincs forróság, én is megpróbálkoztam a kocogással.Öt-hat futáson vagyok túl, de csak 5 km-t vallok be egy-egy estére.Ez viszont nagyon jó.
Az ősznek is megvan a családi házas munkája: sok befőtt, paradicsomlé, lecsó, ....Rengeteg munka, de tele a kamra!
Szép futóidőt kívánok mindannyiunknak! Erika
Szia mindenkinek!
Ma este 6 km!
Jó éjszakát mindenkinek:teca
itt szoktam lenni, csak nem irtam:)
én most picit kevesebbet kocogok, inkább sétálok, és hvégén kirándulok amig szép az idő
Szia mindenkinek!
Itt vagyok ám én mindennap,és várom a kedves futótársakat
Csütörtök este futottam 6 km.és vasárnap este 7,2 km!
Az egyik nap futok a másik nap meg aerobikozok. Most ezt a felállást kombinálom. Nagyon szeretem a Bíró Ica DVD-jét,és vagy egy srác aki egy tengerparton tartja az edzéseit, na az is nagyon jóóóóóóóóó!
Úgy megdolgoztat,hogya vééégén csak úgy folyik a ví rólam!
Szomszédasszony??????????
FürediSzilvil9 72?????????
vannaróza????????
Pöttöm??????
Erika48? ?????
Mindenkinek jó futóidőt,töretlen kedvet,éééééés száguldó nyúlcipőt!!!!!
üdv.teca
Szia szomszédasszony!
Köszönöm
Értem én SZOMSZÉDASSZONY!
ISTEN ÉLTESSEN SOKÁIG,PÉNZBEN JÁRJÁL BOKÁIG.
Boldog szüli napot kívánok!
Szia minden nyúlcipős futrinkának!
Nyúlcipőre fel! Ma igazán jó idő volt,és futottam 6 km!
Fürdőruhát a sarokbaa nyúlcipőt meg felhúzni!
Merre jártok???? Ha itt vagytok jelentkezzetek
Mindenkinek jó éjszakát:teca