Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Grafológia-önismeret
2004-03-21 16:391.
Torolt_felhasznalo_476856
Létrehozva: 2004. március 21. 16:39
Arra lennék kiváncsi, hogy kinek milyen tapasztalata van a grafológiával kapcsolatban; illetve milyen fogalma van egyáltalán róla.
Kért-e már valaki kézíráselemzést?
És kit érdekel tanulás szintjén is?
Kért-e már valaki kézíráselemzést?
És kit érdekel tanulás szintjén is?
Remélem van olyan könyvtár, ahol meg van!
Igényes gyűjteménynek kel, hogy legyen, mert nem régi kiadvány.
felkeltette az érdeklődésemet,utánnajárok majd a könyvtárba.
szeretem ezt a témát!
Pár gondolat még Biegelbauer Páltól, ha nem baj...
A létezo lényegének tartom a szeretetet. Ami ezen kívül van, az káprázat, mondhatnám: abszolút lényegtelen. Mindegyikünket legbelül az mozgat, hogy végre odaadjuk magunkat valakinek. Én csak egyetlen birtokviszonyt létesíthetek az egész létezésben, hogy odaadom magamat. Az egyetlen valós birtokviszony, hogy a Tied vagyok.
Amikor úgy döntöttem, hogy odaajándákozom magam és áradok, abban a pillanatban kiszolgáltatottá válok, mert az elvárásaimból épült védelmi falam azonnal magszunik. Kiszolgáltatottá válok, mert a másik szabad, így nem éntolem függ, hogy o elfogadja-e ajándék mivoltomat. Én egyirányú utca vagyok. Minden önátadásom és cselekvésem egyirányú utca, mely nem az én szándékomtól válik kétirányúvá, hanem a másik szabad döntése révén. Minden szeretetaktus, szeretetcselekvés egy halálugrás, és nem tudod ki van-e feszítve a háló. Én csak egyet tehetek: önként odaajándékozom magamat.Semmi mást.
A szeretet lényegének tartom önmagam ajándék mivoltát, amely ugyanúgy ahogy egy almafa, napfény, eso, nem lehet személyválogató. Minden ember csoda, kivétel nélkül. Amikor én személyválogató vagyok, akkor gyakorlatilag önmagamat teszem szegényebbé.
Mi azt szoktuk mondani, hogy a szeretet ellentéte a gyulölet. Szó sincs róla. A szeretet ellentéte a félelem. A félelem az, ami meggátol engem az önmagam áradásában, amely zárttá tesz, védekezo alapállásúvá, s nem elárasztóvá.
Ezért a szeretet ellentéte a félelem és nem a gyulölet.Lehet bennem tomboló ellenszenv, gyulölhetek valakit érzelmileg, de ez nem akadályozhatja meg elfogadásomat "
Biegelbauer Pál
Sajnos már nincs köztünk!
A fényadást Ő hozta létre csaknem egy évtizede, a Sukyo Mahikari "magyarítása" által. Saját szavaival: "A Fényadás esetén "csak" annyi történik, hogy kimondom kimondatlan szavakkal: "Én a Tied Vagyok!" Ennek az alapállásnak adunk (nem mindig) egy gesztussal jelt, azaz a másikra, vagy a másik fölé tesszük a kezünket. Hogy miért fényadás? Lehetne éppen szeretetadás is, vagy igazi önmagam adása is, mindegy. Nem az elnevezés a lényeg, hanem ami akkor történik."
A "fényadás" tulajdonképpen egy eszköztelen gyógyítás, ahol a szeretet fényével nem egy beteg testrészt gyógyítunk, mint általában az energiás kezeléseknél, hanem a betegség okát, az embert, annak lelki problémáját kezeljük.
Bővebbet olvashatsz róla Biegelbauer Pál: Az egészség szivében című könyvben.
Egyébként az egyik legjobb magyar aromaterápiás könyv is a nevéhez fűződik. Gyógyító illatok a címe.
Ő a fényadók "atyja" volt. Országszerte tartott előadásokat, de Szegeden a legsűrűbben.
Voltam grafológia előadásán, nagyon érdekes volt.
Üdv, Zody
Azta! Micsoda szégyen!
Elgépeltem!
Biegelbauer Pál.
Biegel Bauer Pál tartott grafológiai előadásokat. Ismerted?
a rajzos grafológiai elemzésről?
vannak neves képviselői ennek a területnek is.más mint a kézírás elemzés. gyerekeknél használatos inkább,de felnőtteknél is kérhető.kiegészítheti az íráselemzést mindkét esetben.
gyerekeknél nagyon pontosan leképezhető a gyerek lelkiállapota, viszonya a környezetéhez és az emberi kapcsolatainak minősége.
szóval én nagyon jónak és hasznosnak tartom. a szülőknek érdemes lenne a legalapvetőbb dolgokat megtanulni, így kiváló képet kaphatnának a gyermekeik érzelmi értelmi szintjéről, persze aki már erre is adafigyel, az a szülő egyébként is foglalkozik a gyerekével. esetleg lehetnek olyan dolgok,történések a gyerek életében, ami a gyereket nyomasztja,szégyell,nem meri elmondani, de a rajzaiban megjelenik az biztos.
És mi a véleményetek a rajzos grafológiai elemzésről?
Üdv:Zody
Meely
Sziasztok,
Megörültem amikor olvastam,hogy te foglalkoztál ezzel a témával, kiváncsi lennék, hogy tudsz -e nekem valamit mondani arra, hogy én jobb kézzel úgy írok mint egy bal kezes, teljesen kicsavarom a kezemet kis gyerek korom óta és szép kerek betükkel írok.Gondolom nem tudsz nekem teljes elemzést adni és nem is ezt várom el, csak hogy erre a rejtett balkezességre mit mondanak a garfológusok??..Előre is köszönöm a válaszodat:
Zsuzsi
Sziasztok!
Én érdeklődni szeretnék, hogy tud e valaki grafológust Kecskeméten, vagy megbízható ( nem túl drága ) emberkét levélben?
Köszönöm Timi
Sziasztok!
Én okleveles grafológus vagyok, de csak informálisan használom a megszerzett tudást. Nem vagyok elég talpraesett, hogy meg is éljek belõle.. Amúgy mûködik a dolog..
Én már csináltattam grafológiai elemzést! És nekem nagyon bejött!!!
Engem érdekelne a tanulás szinten!!
Én júniusban megyek szóbelizni grafológiából. Van valakinek kidolgozott szóbeli tétele ebből a tantárgyból?
köszönöm
A drafológiát nagyon sok munkaadó használja az új ember felvételéhez. Igenis, komoly dolog. A lányom most fejezte be az első évfolyamot a Grafo Intézetben / 3 éves, szakvizsgával zárul /.
Nemcsak elemzést tanulnak, henem biológiát, pszichológiát, stb.
Engem nagyon érdekel a grafológia, persze nem tanultam semmit. Az írásomat is most elemeztetem, remélem egy héten belül megjön a válasz.
Kérdésem, hogy mi van akkor, ha valaki tudatosan kezd el egyes betűket adott formában írni? Pl valakinél lát egy szép "g" betűt, ellesi, eltanulja, és maga is úgy kezdi el írni? Nekem van ilyen betűm, amit fiatalabb koromban lestem el valakitől, mert tetszett, korábban egészen másként írtam. De nem a személyiségem változott meg akkor, csupán szerettem volna "kacifántosabb" írást.