Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Bipoláris depresszió
Létrehozva: 2010. Április 19. 11:24
Sziasztok!
6 héttel ezelőtt 1 hónapig voltam kórházban bipoláris depresszió miatt. Már jól voltam, most kb. 1 hete depresszióval küszködöm.
Tapasztalt bipoláris betegektől várok segítséget, vége lesz ennek valaha is?! Vagy az álandó hullámzás a jellemző az egész életre? 5 éve kezelnek depresszióval, ebből 1,5 éve derült ki, hogy bipoláris vagyok. Azóta nem volt 3 összefüggő hónap, hogy jól lettem volna.
Nagy szükségem van a segítségetekre!
Én is remélem!
Jó egészséget kívánok!
Tavasszal egyébként sok egészséges ember hangulata is ingadozik. 1 hete még én is elég vacakul éreztem magam.
Sziasztok!
Voltam orvosnál, aki felemelte az egyik gyógyszerem adagját, egy másikat csökkentett, és kaptam egy újat - immár az ötödiket- is.
Türelmet kért, mert nehéz a gyógyszerezést beállítani. Az agyammal felfogom ezt, de nem értem meg, mert az én türelmem már réges rég elfogyott. Fáj a lelkem, most nincs ennél rosszabb. Megint bevillant, hogy vágni kéne, megint egy szörnyű mélypont alján gubbasztok. Dolgozni járok, de ilyen gyűlölettel még sosem mentem. Alapjáraton szeretem a munkám, most gyomorgörcsöm van, ha indulni kell.
remélem a gyógyszerek segítenek, és nem tart soká ez pokoli állapot.
Kedves Semiramis!
Én a depresszió kialakulását úgy képzelem el, hogy volt valami kiindulási oka (haláleset, több évig tartó munkahelyi stresszhelyzet, vagy hiábavaló küzdelem valamiért), ami később átváltozott anyagcserezavarrá. Ekkor már önerőből nem lehet kijönni belőle, gyógyszer szükséges és pszichoterápia. De a legelején a beteg nem tudja valahogy megállítani vagy visszafordítani a folyamatot? Mit mond erről a tudomány?
A mániás szakasz meg talán a mai felpörgetett élettempó következménye. Legalábbis 40 évvel ezelőtt nem lehetett ennyi mániás depressziósról meg lelkibetegről hallani. Szinte nincs is olyan ismerősöm, aki ne szedne valamilyen nyugtatót.
Sajnos valóban úgy tűnik, hogy félbehagytak. Nagyon sok "sorstársunk" van, akit hasonlóankezeltek a jó öreg magyar egészségügyben. Ha baj van, akkor hirtelen befektetenk, aztán, ha már többé.kevésbé stabilnak látnak, akkor kiengednek, aztán old meg, ahogy tudod.
Fontos, hogy folyamatosan járj pszichoterápiára, szedd a gyógyszereidet. Voltam én is rossz állapotban, akkor az én orvosom is javasolta, hogy mi lenne, ha befeküdnék, de aztán annyit tett hozzá, hogy +sajnos jó szívvel egyik intézményt sem alánlom". Én magánpraxisba járok évek óta, igaz megengdhetem magamnak az óánként több ezres vizitdíjat. Tudom, hogy ezt nem mindenki teheti meg, és találni a kórházakban is rendes orvosokat.
Mit értesz azon, hogy gyerekkori trauma? Mindig minden ide vezethető vissza...
Kiratrás! Igen, vannak olyan időszakok, amikor másnak teljesen normális dolgok Neked más reakciókat váltanak ki. Pl. egy kenyérbeharapás. A lényeg, hogy fogadják el a betegségedet, és azt, hogy ez kezelhető, lehet kezelni, de gyógyult, egészséges emberi létre nem sok esélyed/esélyünk marad.
Jól érzed, valóban félbe hagytak. Intézményes keretek között egyszerűen nincs idő a betegre. Lefoglalnak a terápiás foglalkozásokkal, de a lelked nem érnek rá gyógyítani, márpedig azt csak úgy lehet, hogy mélyen lenyúlnak, majd elkezdenek a Te közreműködéseddel felfelé emelni. Ez rengeteg idő és energia az orvos részéről. A Te részedről is, de Neked pont erre lenne szükséged, neki pedig erre sem ideje, sem ereje. Marad a gyógyszer és a foglalkozások, a lélek pedig újra visszazuhan, vagy tovább sérül.
Ha teheted, menj el magánrendelésre, bár nekem igazából a kineziológus segített.
A gyakorlatban minek? Hogy némi reménysugárt nyújts. Ha nem szemellenzős pszichiáterként gondolkozol, akkor beláthatnád ezt.
Az aggyal kapcsolatos tudományos kutatások pedig szédítő iramban fejlődnek. Ha csak azt nézzük, hogy mit lehetett tudni 50 éve és mit most...a 200 éved túlzásnak tűnik.
Tudod, mihez kell 200 év? Hogy a begyöpösödött, magas lóról észt osztó pszichiáterek némileg nyitottabb szemléletet vegyenek fel. De lehet, hogy ehhez 2000 év kell...
(Inkább szidd a koloratúrmezzókat, ahhoz tudnék csatlakozni.)
Kórházba magamtól mentem -kértem az orvosomat küldjön be-, mert összevagdostam a karomat. Egyedül élek, nem akarok meghalni, így nem maradt más választásom. Amikor vágtam, arra nem emlékszem, csak azt tudom, hogy a testi fájdalom elnyomta a lelkit. Nem voltak mély vágások csak felületi, de sok van, és a helye is megmaradt.
A kórházban azonnal zárt osztályra kerültem, és egy hétig ki sem engedtek onnan. További 3 hetet töltöttem nyílt osztályon. A négy hét alatt megtanultam gyöngyöt fűzni (foglalkozásterápia), illetve volt hogy rajzoltunk, vagy csoportban beszélgettünk. Ez utóbbit nem szerettem, mert volt 1-2 hangadó, a többiek szóhoz sem jutottak.
Egyszer egy orvostanhallgató beszélgetett velem, ő visszarántott a depresszióba, mert a múltamban vájkált, azután úgy hagyott. (a gyerekkoromnak "köszönhetem" ezt a betegséget). Ezen kívül gyógyszereket kaptam, és minden nap vizitkor megkérdezték hogy vagyok.
Amikor kijöttem a kórházból azt éreztem- érzem a mai napig is; félbe hagytak. A pszichológusom és a pszichiáterem sokat segítenek, de ez az érzés nem-, vagy csak nagyon nehezen múlik el.
A mostani depressziómat azért sem értem, mert minden rendben van velem-körülüttem. Egy anyagilag nehéz hónap van mögöttem a táppénz miatt (albérletben élek), de túl vagyok rajta, most kellene örülni, de nem megy. Van barátom, aki aggódik értem. Ettől meg lelkifurdalásom van, hogy nem vagyok jól....Szóval: SEGÍTSÉG!
Sokat olvastam erről a betegségről, tudom, hogy nincs választásom, gyógyszert szedek és kész. Csak amikor azért elsírom magam, mert beleharapok a szelet kenyérbe, akkor nehéz ezt elfogadni.
termeszetesen lehet a betegseg resze. es ugyanugy elofordul bipolaris zavarnal is, mint skizofrenianal.
Igazabol a TERAPEUTAJAT kellene faggatnod, hogyan kezeld a dolgot (amugy neki feladata is lenne mindezt Veled megbeszelni)
a gyogyszerrel NEM SZABAD leallnia, visszaesik, melyebbre, mint elobb__es on-es kozveszelyesse valhat.
De azt is mondta, hogy kepezzuk magunkat es GONDOLKOZZUNK.
egyebirant: miert is ne reagaljak, ha nem pszichiater vagyok?
Te pszichiaterkent beszelsz itt?
zarojelben jegyzem meg: de az vagyok, peched van...
elvben igen. gyakorlatban minek? a topikindito MOST el es MOST kerdez. hogy mi lesz kétszŕz ev mulva, neki tokmindegy...
Az ok pedig rendkivul osszetett, ergo az "egyseges csodaszerrol" lenondhatunk.
Viagra, lehet az ember fanatikus, de MINEK? Vannak objektiv dolgok, amik NEM hit kerdesei. Jezus jart a vizen/ bizonyitottan APALY volt, tehat NEM a vizen jart, csak kello tavolbol ugy nezett ki.
Mozes elott megnyilt a voros-tenger: ugyanez a trukk.
Egyebirant pedig eszem agaban sincs szakmai kerdesben laikussal vitatkozni.
Így már igen, értem.
Segíteni szeretnél de nem vagy biztos benne, hogy mi lenne a legjobb módja.
Talán a házi orvossal kellene beszélned erről. Neki el lehet mondani részletesen, hogy mit veszel észre. Ő biztosan jobban meg tudja ítélni, hogy ez a betegségéből fakad-e.
Megértem, ha itt nem akartad részletezni.
Nos, azt hiszem mélyebben ebbe nem szeretnék belemenni.
Ismétlem magam: én nem akarok diagnózist felállítani, csak érdekelt, hogy lehet-e ez is egy tünet, vagy nem. Merthogy vannak komolyabb tünetei, de azok egyértelműen a betegségből fakadnak. (pl magára zárja az ajtót napokig, nem eszik stb...)
Mos ezt tudtam meg: nem biztos, hogy a betegségéből fakad, de akár fakadhat abból is.
Egyébként 28 éves és ő hagyta abba a kezelést (a pontos diagnózist nem tudom, mert nem hajlandó róla beszélni, én meg nem akarok tapintatlan lenni).
Szeretnék segíteni, de nem akarok kárt okozni.
Talán érted a dilemámat.
Ha már megjárta a pszichiátriát, akkor gondolom van diagnózis.
Ha súlyos lenne a betegsége, az sokkal komolyabb tünetekkel járna.
Azt írod, "Olyan, mintha mindenkiről lenne egy fekete listája"
Ugye az előző hsz-ben rátapintottam! Te is kombinálsz, hogy olyan mintha.....
Minden emberben van hiba, attól még nem az elmebeteg kategória.
Különben a telefon lehallgatást mostanság nem kell kitalálni. Szinte mindenkiben felmerül néha, és senki sem gondolja a másikról, hogy hallucinál vagy bolond.
Lehetnek lelki problémái, olyan sérelmek, amiket jó lenne ha valakivel megoszthatna. Erre tényleg alkalmasabb lenne szakember, mint laikus, de ha már van diagnózisa, és nem tartották súlyosnak, akkor el kell fogadni, hogy ő ilyen.
Gondolom idős valakiről van szó.
Igen, teljesen egyetértek veled, de árnyaltabb a helyzet.
Valószínű nem voltam eléggé egyértelmű, talán nem is akartam nagyon részletezni, de a lényeg, hogy nem csak ez az egy tünete van, és megjárta már a pszichiátriát is. (Hónapokig gyógyszert szedett, de felhagyott vele).
Igazából tényleg csak arra voltam kíváncsi, hogy ez lehet- e melléktünet, mert emiatt utasít el mindenkit maga mellől, és nem tart igényt a segítségre. Közben meg szenved, mert lassan mindenki magára hagyja.
Olyan, mintha mindenkiről lenne egy fekete listája, és arra naponta irosgatná, hogy ki mit csinál, mond, gondol róla stb.
Próbálom a legmegfelelőbb viszonyulást megtalálni, és ehhez lett volna szükségem arra az információra, hogy ez lehet -e a betegség része.
Egyébként eleinte én is a kisebbségi érzésre gyanakodtam, főleg amíg csak olyan emberekről mesélt, akiket nem ismertem (el is hittem, hogy rosszat akarnak neki). Aztán olyan emberek is sorra kerültek, akikről tudtam, hogy soha semmi rosszat nem akarnak neki. És ehhez jött még az üldözési mánia, amely nem személyekre, hanem intézményekre irányult (lehallgatják a telefonját stb.)
Szerintem nem elég világos a tájékoztatásod ahhoz, hogy véleményt írhasson bárki. Ez így eléggé homályos.
Az összeesküvés-elmélet gyártása alapján ítélni valakinek az elmeállapotát nagyon veszélyes dolog. Ugyanis akkor nincs épelméjű ember a világon.
Gondolj bele! Ha veled valami rossz történik, keresed az okát.
Ha valaki keresztbe tesz neked, annak is keresed az okát, az összefüggéseket a történetek között.
Ha rosszindulatot feltételeznek, annak szintén konkrét oka lehet, amit nem biztos, hogy elmagyaráznak neked.
Főleg egy bizonyos kor után az emberek többségének hosszú évtizedekre vissza nyúló események határozzák meg a jelenét, jövőjét.
Nem biztos, hogy ha valakiben rosszindulatot vélnek, az alaptalan, legfeljebb nem magyarázzák, hogy mire alapozzák.
Előfordulhat, hogy sok-sok kudarc, sérelem elszenvedése után kisebbségi érzés kialakult valakiben, az fokozza a kombinálást, de annak még köze nincs az elme kóros állapotához.
Sőt a nagyon intelligens, művészi lélekkel megáldott emberek érzékenyebbek, náluk fordul elő, hogy minden sérelmet felfokoznak.
Apunak a mániás szakaszaiban, amíg nem kezelték rendesen gyógyszerrel, addig voltak ilyen képzelgései, őt is mindenki üldözte, a legrosszabb az volt, amikor azt gondolta, hogy mindenféle újságokban üzennek neki
Pszichiáter, gyógyszer, ha magától nem akar (senki sem akar), akkor igenis erőszakkal el kell vinni és ki kell benne alakítani a betegségtudatot.