Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Miért zavar minket a burka

KerteszGabor
Létrehozva: 2010. március 19. 11:36

„Nyugat-Európát mindinkább irritálja a burka" - szól az MTI aktuális tudósításának címe, amelyben arról a francia törvénytervezetről esik szó, miszerint megbüntetnék a közintézményekben és a tömegközlekedési eszközökön a hagyományos iszlám viseletben megjelenő nőket. „A rasszista buszsofőrök nem állnak meg a fiatal muszlim lányoknak, akik hidzsábban várakoznak a megállóban" - írja ezzel egy időben az angol Daily Mail napilap is. Mint a két idézett címből is kitűnik, Nyugat-Európa nem igazán tudja, mit kezdjen a bevándorló muszlim nők tradicionális öltözködési szokásaival.

 

Sziasztok,

 

a fenti idézet az eheti Nők Lapjából való, a teljes cikket ITT olvashatjátok.

 

Arra gondoltunk a szerkesztőségben, hogy ezentúl néhány témánkat megjelenítünk itt a fórumon, hátha van kedvetek továbbgondolni őket, és megosztani velünk - illetve egymással a véleményeteket. Hiszen a Fórum erre való, nemde?

 

Előre is köszönjük a kommenteiteket,

 

Kertész Gábor

újságíró

Nők Lapja

 

 

  1. 2012. október 11. 16:14701.
     egyetertek ,  ne reklamaljanak  a mikulas miatt  .de  a masik oldalrol  meg  - ne  is tepkedjek le a doktornok fejerol a kendot ...
    előzmény:
    Amarynda (699)
    2012-10-02  13:29
  2. Torolt_felhasznalo_892825
    Torolt_felhasznalo_892825
    2012. október 2. 20:54700.

    Amit állítottam, az megállja a helyét. Írtam valamiről, te felhoztál példának mást. A te példád ráadásul nem fedi teljes mértékben a valóságot, meg nem is érdekelt és nem is a témához tartozott, valamint a belinkelt negatív példát el sem ítélted. A válaszod valójában nem válasz volt, csak amolyan maszatolás. Mikor pedig felhívom a figyelmed Európa kontinens mivoltára, helyesírás-nácinak nevezel. Valamennyi gondolatod közül, még ez a legjópofább és legmulatságosabb. Arab nőből nem néztem ki effajta humort. Hogy magyarul is tudsz írni, az maga a csúcs.  

    előzmény:
    csinomjank (697)
    2012-10-02  12:42
  3. 2012. október 2. 13:29699.

    Hat legalabb latott valami izgalmasata muszlim.

     

    Nem kell oket felteni, megerik a penzuket. nekialltak tiltakozni hogy a gyerekek ne unnepeljenek Mikulast meg karacsonyt az ovikban mert az o vallasukat ez serti.

     

    Akkor vigye a gyereket muszlim kozossegbe , nehogy mar mi alkalmazkodjunk hozzajuk itt a sajat orszagunkban. 

    Es ez csak a jeghegy csucsa , Sydneyben az egyik keruletben ahol nem is muszlimok laknak mecsetet epitettek a kerulet kellos kozepere es ott ordibaltak az imaikat minden par oraban, egeszen addig amig az ott lakok lehetetlenne tettek oket es vegre bezartak a mecsetjuket.

     

    Ha idejonnek elni  egy kereszteny  orszagba akkor nekik kellene alkalmazkodni es nem nekunk.

    előzmény:
    csinomjank (698)
    2012-10-02  12:50
  4. 2012. október 2. 12:50698.

     elt egy baratnom par evet ausztraliaban es o is panaszkodott , hogy pl . furdoruhaban ment ajtot nyitni  es a szamlat hozo fiatalember -egy muszlim - eltakarta a szemet ,amikor meglatta ot - ezen nagyon ki volt akadva 

     

     -de szerintem , nem megserteni akarta ot az az ember  -csak ot erre neveltek , ne nezegessen furdoruhas noket

     

     lehet oket szeretni nem szeretni - az a ti dolgotok

     de megtiltani egy doktornonek , hogy kendot hordhasson praktizalas kozben az egy nagyfoku kultursovinizmus 

    előzmény:
    Amarynda (693)
    2012-10-01  08:40
  5. 2012. október 2. 12:42697.

    ordoguzo  - olyanokat allitasz rolam , amire en semmi alapot nem adtam hsz. aimmal

      sosem irtam , hogy barmely orszagban is partolnam a vandalizmust

    csak annyit irtam - hogy a vandalizmus egyik megnyilvanulasa  nevezetesen a futbal hulliganizmus nem kifejezetten  kozel -keleti jelenseg - hiaba is allitod ezt - sokkal inkabb europai

     

      szerintem tok ertheto voltam - de nem baj  ,le fogom irni meg szazszor is - mert ugy gondolom , hogy hitelesebb forras vagyok  nalad -es jo ha ilyet is olvasnak az emberek

     mindent kis betuvel irok - igy esik jol - kikapcsolodasbol irogatok - nem azert , hogy barkit elbuvoljek  - meg azt is mejegyezheted , hogy ekezetek nelkul irok  - az ilyen hulyesegekn lovaglokat jobb helyeken egyszeruen "helyesiras-naci" nak hivjak - sot a kanadai magyarok foruman egyszeruen kitiltjak azt , aki a masok helyesirasara vagy nyelvhasznalatara tesz serto megjegyzest

     

     

     a muszlim emberek a vilag  rengeteg orszagaban elnek - hol tobbsegben , hol kisebbsegben   nagyon sokan vannak - es a vallasgyakorlat es egyebek orszagonkent kulonbozo  -teljeseggel hiteltelen altalanosito kijelenteseket  tenni a muszlim orszagokrol

     

     en pl . a vilag egyik legbiztonsagosabb helyen elek - muszlimok a helyiek - es nagyon sokan nyugatrol azert koltoznek ide , mert  kozbiztonsag van ...foleg gazdagabb emberek , akik tudjak , hogy milyen az ,amikor bunozoktol kell rettegni  -itt nyugalom van

     

     de nem allitom  , hogy az osszes muszlim orszag ilyen -sot azt sem , hogy az egesz nyugat  meg olyan  - mert nagyon sokszinu a  vilag

     

     szep napot !

     

  6. Torolt_felhasznalo_892825
    Torolt_felhasznalo_892825
    2012. október 1. 10:26696.

    Én nem sorolok fel neked semmit. Szedd össze magad, ha ebben a témában kutakodsz.

    Én konkrét esetet írtam le, mert ez érdekelt. Ezzel kellene foglalkozni.

    előzmény:
    WASP (695)
    2012-10-01  10:00
  7. 2012. október 1. 10:00695.

    Sorold fel légyszives, hogy hány magyar sportoló nem fog kezet a közjogi méltóságokkal, csak azért mert ők éppen más politikai elveket vallanak.

    Ez egy viselkedési forma, mi köze a muszlim kultúrához vagy éppen kultuláratlansághoz? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_892825 (680)
    2012-09-03  21:23
  8. Torolt_felhasznalo_892825
    Torolt_felhasznalo_892825
    2012. október 1. 09:49694.
    Nekem nincs miért sepregetnem. Ellenben úgy látom, továbbra sem látsz problémát a felétek divatos szurkolói kultúra -felettébb látványos, ám annál veszélyesebb- megnyilvánulását illetően. Tudom, hogy arrafelé a piacon és a buszon is robbantgatnak és ez amolyan helyi folklór, amihez mint írod, tökéletesen alkalmazkodtál. Ez Európában továbbra sem megszokott és reméljük nem is lesz az, még nektek köszönhetően sem. De te erről túl sokat nem tudhatsz, mert Európa egy -bármily hihetetlen- egész kontinens (bizony!), emiatt mint földrajzi tulajdonnevet nagybetűvel írják azok, akik tisztában vannak azzal, hol és merre található. De aki ezt nem tudja, az mit tud erről a témáról, vagy a futballról és az európai élet egyéb dolgairól?
    előzmény:
    csinomjank (690)
    2012-10-01  07:13
  9. 2012. október 1. 08:40693.

    Itt nem rajonganak a muszlimokert , meg az is vita targya volt hogy az egyetemeken (az orvosin) praktizalaskor hordhatnak-e kendot.

     

    Elegge kijon hogy nem tul nepszeruek , mert sok varosban elegge szegragalt tomegben elnek , meg a lakasberles sem mindig tul egyszeru nekik.

    előzmény:
    csinomjank (692)
    2012-10-01  08:36
  10. 2012. október 1. 08:36692.

     es ekozben  britek meg az amerikai kormany itt a kozel-keleten vidaman toborozza a muszlim ertelmiseget es azzal  hivogatja , hogy naluk nincs am oltozkodest eloiro rendelkezes ,mint franciaorszgban -es jot rohognek magukban , hogy milyen jol jartak

     

    a britek leggyakoribb szlogenje " az eu -n belul itt erzik magukat legjobban a muszlim csaladok "

     

     az amerikaiak  new york -i kozepiskolasokat mutogatnka , akik fejkendoben kosaraznak  - gyertek ide ...lanyaitokat senki nem kenyszeriti majd , hogy nekivetkozzon tornaoran

    es ok jarnak jol . 

    előzmény:
    Amarynda (691)
    2012-10-01  07:36
  11. 2012. október 1. 07:36691.

    Igazuk van a franciaknak.

     

    Semmi baj azzal ha fatylat vagy kendot viselnek de azalatt a tetotol talpig fedett ruha alatt barki lehet.

    Terrorista, gyilkos , bunozo barki.

     

    Ha nem tetszik neki hogy igy nem jarhat koltozzon muszlim orszagba.

    előzmény:
    konkoly (673)
    2011-04-11  19:58
  12. 2012. október 1. 07:13690.

       a hozzaszolasom lenyege az volt , hogy szallj le a kepzelt europai magaslorol - es ne legyel olyan ,mint mezga geza -aki azt hitte magarol , hogy kulturalis folenyben van a feketekkel szemben ,akik meg fognak hajolni elotte ...

    leirsz egy jelenseget = foci rajongok vandalizmusa - mint a burkafoldiek tipikus viselkedese   - a kozel-keletre gondoltal ugye - mikozben a futbal huliganizmus europaban is  igen jellemzoen  jelen van   es  alapvetoen europabol ered egyatalan nem a kozel-kelet jellemzoje

     

     nem tudom fogtad e -amit probalok itt elmondani

     

    roviden szolva sepregessen mindenki a sajat haza elott ! 

  13. Torolt_felhasznalo_892825
    Torolt_felhasznalo_892825
    2012. október 1. 06:39689.
    Amit akartam mondani, azt leírtam és belinkeltem. Te pedig csak nem azt akartad mondani, hogy a stadionban való robbantgatás elfogadható számodra?
    előzmény:
    csinomjank (688)
    2012-09-30  23:07
  14. 2012. szeptember 30. 23:07688.
    ugye nem azt akartad mondani , hogy az europai szurkoloi kultura pelda lehetne barki szamara ...a futbal huliganizmust "angol betegsegnek" is hivjak 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_892825 (685)
    2012-09-20  21:19
  15. 2012. szeptember 30. 22:59687.

       erdekes en egyetlen peppe vert / bezart/ rabszolga sorba kenyszeritett not nem ismerek itt a vegyes hazassagokban ...

    ellenben magyarorszagon  a szomszedomhugat agyonlotte az elettarsa  -mert el akarta  hagyni .. egy masik ismersomnek a nyakat metelte el a ferje - o meg el ... magyar hapsik  - hetente ketto not olnek meg otthon 

    es a magyar nok valami arab hercegnok keseru sorsat taglalo limonaden sirnak .... ez egy lelektani dolog - azert olyan nepszeruek otthon az ilyen konyvek ,mert a sanyaru sorsu  honfitarsnoim igy kisrhataajk magukat ... egyszer azt mondta nekem az egyik ismerosom " tegnap a mittom en milyen arab hercegno sorsat taglalo konyvet olvastam -es radgondoltam es sirtam "

     

     mondtam neki , edesem , te magadat sirattad -nezz szembe a dolgokkal !

     

     a kerdes az , hogy miert zavar minket a burka -ami otthon nincs is ugye -de nemigen zavar a heti ketto meggyilkolt feleseg/elettars ... mert inkabb arrol kene itt cikkezni , hogy miert es hogy jutottak idaig ... 

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-03-19  11:36
  16. 2012. szeptember 30. 22:48686.

    en sem szeretem a mindent eltakaro viseletet -itt elek kozottuk -de az o dolguk ,kulonosen engem nem zavar .. csak ha a nok strandjan -ahol mindenki nekivetkezik egy ket eltakart no setal -azon be tudok kattanni ... nok kozott mi a fenenek takargatjak magukat ?

     

     en nem erzem , hogy nekeunk kene alkalmazkodni  - nagyon lenge ruhakban jarnak erre a nyugatiasabb oltozetet kedvelo nok ...mini szoknya ,spagetti pantos top -vannak arab nok is -akik igy jarnak

     

     ez az egesz burka hiszteria europaban olyan nevetseges - alig van par no -aki eltakarja magat  -es kulonben is fejlett demokraciakban hagyjak az embereket ugy oltozni ,ahogy akarnak

     

    en egy alkotmanyos monarchiaban elek  es itt lehet mindenfele modon oltozni . csak harmadikvilagbeli despotak szoktak eloirni alattvaloiknak , hogy mit es hogyan szabad  viselni .

     

    ha europa is igy tesz -akkor   azok szintjere sullyed .

     

     vannak tenyleg muszlim orszagok -ahol eloirjak mit kell viselned . talan osszvissz ketto . a tobbiben meg nem szolnak bele allamilag . es az is elarulom , hogy tobb  millio  nyugati el a kozel-keleten es  sajat eletstilusukban elhetnek ... 

  17. Torolt_felhasznalo_892825
    Torolt_felhasznalo_892825
    2012. szeptember 20. 21:19685.
  18. Torolt_felhasznalo_495813
    Torolt_felhasznalo_495813
    2012. szeptember 10. 22:59684.
    De hát ezek itthon sem kötelező függelékei egy férfiembernek.
    előzmény:
    Rena__ (683)
    2012-09-10  22:24
  19. 2012. szeptember 10. 22:24683.

    " Nincs budos zokni, se izzadt gatya, se koszos ing, se lab az asztalon, sor es foci."

     

     

    Nocsak... nem izzadnak, nem piszkolódnak ezek az arab pasik???

    Tiszta főnyeremény. (csak ne lenne annyi péppé vert és bezárt, rabosított európai nő a feleségeik közt )

  20. 2012. szeptember 10. 21:50682.
    "itt a nok vagy otthon vannak, vagy dolgoznak es a fizetesukkel azt csinalnak amit akarnak. Nem kotelezo huzni az igat hogy a hovegen legyen mit enni.

    A ferj maximalisan gondoskodik a felesege es gyermekei joleterol."

    Nem szeretnék senkit megbántani, de ezt már meg kell kérdeznem: a taxisofőré, a kertészé, a gyárimunkásé is? Van alkalmazottad? Ő miért nem otthon él nyugodtan? Mindig volt olyan érzésem, ha ilyesmit olvasok érvként, hogy akik innen odakerülnek feleségnek, azoknak a férje nem fenti munkákat végzi, ami logikus is, mert akkor meg sem ismerkedtek volna.

    A büdös zoknit egyébként nem értem: miért, nekik nem izzad  a lábuk? Vagy van büdös zokni, csak nem te mosod?

  21. Torolt_felhasznalo_892825
    Torolt_felhasznalo_892825
    2012. szeptember 10. 21:37681.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_892825 (680)
    2012-09-03  21:23
  22. Torolt_felhasznalo_892825
    Torolt_felhasznalo_892825
    2012. szeptember 3. 21:23680.

    A normális, európai értékrenddel bíró embert bizony irritálja a burka, ez a mindent eltakaró boszorkányviselet. Rendes, intelligens ember Európában nem hord ilyet. Intelligencia, mint alkalmazkodóképesség. Egy európai nő sem rohangál Iránban szőke hajfonattal, Iránban még le is csukják a nemes perzsák (Jóságos Mithrász, hogy hová jutott ez a nép is?!). Ellenben egy mohamedán megteszi azt, hogy a paralimpián a díjat átadó angol királyi hercegnével nem fog kezet. Pedig a sportikonnak illett volna ismernie az európai szokásokat és alkalmazkodnia, ám ha toleránsak kívánunk lenni, ez egy alacsonyabb kultúrából érkezőnek nem roható fel. A minap elfeledve a történelem tanulságait és büszkeségeit, óriási malőrt vétettünk: egy a boszorkányviseletes kultúrához tartozó népcsoportnak adtunk ki egy a korábban az egyetemes európai értékrend szerint aljas gyilkosnak számító vadállatot.

    Ezért is zavaró a burka: ugyan elrejti a beilleszkedni képtelen boszorkány bibircsókos orrát, de egyúttal le is árnyékolja a befogadó országok irányítóinak az agyát.

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2010-03-19  11:36
  23. 2012. július 12. 17:01679.
    "Izelitoul: itt a nok vagy otthon vannak, vagy dolgoznak es a fizetesukkel azt csinalnak amit akarnak. Nem kotelezo huzni az igat hogy a hovegen legyen mit enni.

    A ferj maximalisan gondoskodik a felesege es gyermekei joleterol.

    Nyugodt csaladi eletet elnek. 

    Nincs budos zokni, se izzadt gatya, se koszos ing, se lab az asztalon, sor es foci. Mar magaban ez is eleg lenne"

     

    Pont mint nálunk.

     

    Ráadásként az én feleségem úgy öltözik ahogy akar (akkor is ha máshogy akar, mint nekem tetszik), oda megy ahova akar (akkor is ha máshova akar, mint nekem tetszik), vezethet autót és pont annyi joga van megcsalni engem, mint nekem őt (pont olyan büntetést kap érte, mint én). Ráadásul nem csak nőnek, hanem embernek is tartom.

    És még mennyi minden, de már magában ez is elég lenne.

  24. 2012. július 9. 11:52678.

    Látod, pont ez a fajta vak szélsőségesség, ami ennyire taszító abban a kultúrában. Majd, ha elfogadjátok, hogy nem az az egyetlen üdvözítő megoldás, ahogyan ti éltek, akkor érdemes tovább beszélgetni.

     

    Addig ez csak vagdalkozásba, általánosításokba és sértegetésbe fordul.

  25. 2012. július 7. 22:57677.

    Valaki elég korrektül leírta, amit én is gondolok és támogatok. 

     

    Minden országnak, régiónak megvan a maga szokása, vallása, kultúrája. Amikor én meglátogatok egy másik országot, akkor elfogadom az ő sajátságaikat, kultúrájukat, stb. Felöltözök nyakig, csöndben vagyok a boltban, mikor imádkoznak.

    Amikor ő jön az én országomba, akkor fogadja el a mi kultúránkat, szokásainkat.

    Nem fogok egy arabot, indiait, muszlimot, stb. sem arra rávenni, hogy vasárnap 10-re jelenjen meg a  katolikus templomban, mert ez nálunk így szokás. 

    De elvárhatom, hogy az alap európai szokásokat elfogadják. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
    2012-07-07  22:46

Címlap

top