Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Miért zavar minket a burka

KerteszGabor
Létrehozva: 2010. március 19. 11:36

„Nyugat-Európát mindinkább irritálja a burka" - szól az MTI aktuális tudósításának címe, amelyben arról a francia törvénytervezetről esik szó, miszerint megbüntetnék a közintézményekben és a tömegközlekedési eszközökön a hagyományos iszlám viseletben megjelenő nőket. „A rasszista buszsofőrök nem állnak meg a fiatal muszlim lányoknak, akik hidzsábban várakoznak a megállóban" - írja ezzel egy időben az angol Daily Mail napilap is. Mint a két idézett címből is kitűnik, Nyugat-Európa nem igazán tudja, mit kezdjen a bevándorló muszlim nők tradicionális öltözködési szokásaival.

 

Sziasztok,

 

a fenti idézet az eheti Nők Lapjából való, a teljes cikket ITT olvashatjátok.

 

Arra gondoltunk a szerkesztőségben, hogy ezentúl néhány témánkat megjelenítünk itt a fórumon, hátha van kedvetek továbbgondolni őket, és megosztani velünk - illetve egymással a véleményeteket. Hiszen a Fórum erre való, nemde?

 

Előre is köszönjük a kommenteiteket,

 

Kertész Gábor

újságíró

Nők Lapja

 

 

  1. 2010. december 19. 07:50526.

    Houston, ne felejtsd el, hogy a vilagban nem mindenhol mukodik ez egyforman. Ami esetleg jol megy Amerikaban, az nem megy jol mashol. Mert a gazdagsaghoz is fel kell noni. '

    Mondok egy par peldat; itt betiltottak a buza termelest, a gyapot-termelest, a rizs-termelest. Most hoznak export-arut, ami silany, ehetetlen moslek.  A paraszt, aki eddig ebbol elt, most termelhet sarga dinnyet/ez nem vicc, ez halalosan komoly/ mert a vezetok szerint csak arra van szukseg.

    Mit tesz a paraszt? Elszegenyedik. Es mit tesz a bolcs torvenyhozo?? meggazdagodik-mas boren. Mert az exportban oriasi uzlet van, hatalmasat lehet kaszalni. Hogyan? elmondom; a buza pl. Ukrajnabol gyun, meghozza a legolcsobb, csak allati fogyasztasra alkalmas buza. NA most, ezt behozzak,e s eladjak elso osztalyu buzakent a joembereknek. Mennyit kaszalnak, szamold ki.Ja, es a dolog pikanteriaja, hogy ezek a nagyemberek elhintettek a koztudatba, hogy azert nem lehet itt buzat termeszteni, mert Amerika megtiltotta./Hat en nem is ertem, miert szoltok bele mindenbe?/Igy a tanulatlan foldmuves nem a fonokot utalja, hanem Amerikat.

    De epp igy elmondhatnam ezt a csikre-farmokra, /most Braziliabol hozunk csirket, mert az itteni termeloket megfolytottak/a nepi eledelt, a fult/ez egy babfajta/ kinabol hozzuk,a ruhakat Europabol, es Kinabol, pedig ez az orszag vilagelso volt  gyapot termeleseben.Nos,ezek utan kerdezz meg egy itteni parasztot, mi a velemenye a gazdagokrol..... Mert itt bizony igy alakult ki a gazdag reteg, lopasbol, korrupciobol, ugyeskedesbol szereztek vagyonukat, elvvettek masoktol a jogos megelhetesi lehetoseget.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (524)
    2010-12-19  02:17
  2. 2010. december 19. 07:36525.

    Draga Houston. Mar leirtam egyszer, de leirom megegyszer, mert lehet, elkerulte a figyelmedet; a kerdeses vdeoban nem arabul beszelnek.

    Szudan csek reszben muszlimok es arabok altal lakott orszag. Nagyon s benne az oslakos, afrikai torzs.

    Maga a zaszlo sem szudani, mert nincs benne a zold haromszog. 

    Nezd meg jobban; a not csak latszolag verik.

     Szoval, ezek utan en az egesz vdeot fenntartassal fogadom..

    Budapest utcait meg inkabb hagyjuk; szemem lattara lett rosszul egy oreg ember a metro bejaratanal, es a harom allat-formaju or hatratett kezzel, szetterpesztett labakkal figyelte, de nem mozdult volna. A kisoreg a foldon fekudt mar, mikor az egyik allat oda ment hozza, es durvan kirangatta a metro teruleterol.

     Tudom, ez nem asszony pufoles, ez annal sokkal rosszabb.Az en szemembe legalabbis.

    Es ezen kivul meg nagyon sok mindent meg lehet tenni Budapest utcain, a kutya nem szol, hogy torveny-ellenes. 

    Szoval, rossz pelda volt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (522)
    2010-12-19  00:43
  3. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2010. december 19. 02:17524.

    megmondom oszinten , fogalmam sincs hol elsz.

     

    de amit lefestettel, ez allitom hogy az USA-ra nem ervenyes, igy ahogy te eloadtad.

     

    Eloszor is mert az USA-ban progressziv adozas van. 

     

    tehat aki xy osszeg alatt keres...NULLA ADOT FIZET!

     

    aztan van aki tobbet, az 25% 

     

    es aki meg tobbet az 35%

     

    no most akkor nezzuk hogy hogy all az hogy kizsakmanyolni, meg nem adni!

     

    az USA-ban a legnagyobb intezmenyek, konyvtarak, szinhazak, egyetemek ADAKOZASBOL LETTEK EPITVE...

     

    vannak olyan korhazak ahol a betegnek egyetlen fillert nem kell fizetnie, mind mind adomanyokbol van. 

    Igaz, hogy neked is legyen igazsagod, a torvenyek elosigitek hogy adakozz, mert ez adokedvezmenyt idez elo. vagyis ha mondjuk adsz 5 milliot egy mondjuk a noi mellrak kutatasra, akkor az utan az 5 millio utan nem fizetsz ado. 

     

    Nezzuk az ingatlant...

    ismet csak szazalekos az adofizetes.

    vagyis tegyik fel, csak a pelda kedveert, ahol en elek az ingatlan ado (ingatlan, vizmuvek, iskolaja a kornyeknek, korhaza, mentoje, tuzoltoja) kb 3.5% ...

    no most ha nekem van egy 100 ezer dollaros hazam, en arra fizetek 3.5%, akinek felmillios az a felmillionak a 3.5% fizeti, tehat megint csak igencsak kiveszi reszet a kozkolcsegekbol.

     

    nezzuk a "kizsakmanyolast"

    van egy munka "tehetseged' en egeszsegugyben dolgozom, tehat ezt veszem most alapul... a korhazak is magankezen vannak, az en "oradijam" xy osszeg.

    akkor ez altalaban az egesz varosban ennyi... volt hogy dolgoztam allami korhazban, most magankorhazban... a papirom szabta meg mennyi a fizim, nem hogy milyen a korhaz. Erre a "papirra" ennyi az oraber. Tehat nem ereztem magam kizsakmanyolva, legfeljebb elmegy az ember lanya masik allamban, ott magasabb az orabere, de viszont minden mas magasabb...pl most Tx. elek, es van haverom Californiaban. O ott ugyan ezert tobbet kap.. de tobbe kerul a benzin, a lakas is. szoval nagyjabol egyforma. 

     

    azert pedig sosem tapsoltam hogy a corporation-t megadoztattak, (az USA-ban a vilagon a legmagasabb) mivel az ado RESZE AZ ELOALLITASI ARNAK.. azok akik tapsolnak, nem veszik eszre, hogy holnap ugyan azert a termekert TOBBET FOG FIZETNI, mivel a vallalat is tobb adot, magasabb koltseggel allitja elo.

     

    mit gondolsz, miert mennek sorban a vilagon ahol tehetik a vallalatok Kinaba, Pakisztanba, Indoneziaba??????// 

     

    mert ott fillerekert dolgoznak...kevesebb adot fizetnek. 

     

    LEGY OSZINTE, HA NEKED VALLALKOZASOD LENNE...NEM UGYAN EZT TENNED????

     

    arrol mar nem beszelve, hogy amig a kinai cipot - tiszta bort megveszel a mal-ba mondjuk 10 ezer forintert..egy olasz cipo..ennek tobbszorose..

     

    melyiket veszed meg?????? 

     

    en hiszek abban, (lehet hogy nagy naiv vagyok) az eletben mindenert fizetni kell... MINDENERT! 

     es nem vagyunk egyformak emberek abban, hogy ki mennyit hajlando "fizetni"... 

    előzmény:
    Rakastaa (523)
    2010-12-19  01:30
  4. 2010. december 19. 01:30523.

    Nos nézd. A kozteher azt jelentené, hogy mindenki a sajat mertekeihez kepest adozik.

    Es nem azt, ami manapag a vilagban van. Aranyaiban kell nezni, es nem egyenloen. Ugyanis akinek nincs, az nem tud annyit adni sem. Azt hiszem ez teny.

    Es teny az is, hogy keves a hozzad hasonlo, ugyanis miota vilag a vilag, rendes tisztesseges munkabol nem lehet meggazdagodni. Ahhoz, hogy valaki lopas vagy orokles nelkul gazdagodjon meg, ahhoz ott kell lennie egy jo nagy adag szerencsenek is, vagy tamogatonak, de onmagaban a tisztes munka nem eleg, hiaba mondod, hogy igen. Mert ha elég lenne, akkor nem lenne mirol beszelnunk sem. Vannak akik szegenyek, de valamivel jobban allnak, tudnak toket szerezni hitelbol, amibol elindulnanak. De vannak akik annyira lentrol jonnek, hogy meg hitelt sem kepesek kapni. Az ilyen ember sosem fog tudni elorebb jutni, mert valoszinuleg a csaladnak meg iskolara sincs eleg penze.

    Azonkivul pedig nem hinnem, hogy azok akiknek nincs penzuk, nem dolgoznanak legalabb annyit mint te. Sot... Minel kevesebbet keres valaki, annal tobbet is dolgozik.

    Aztan persze teny az is, hogy ahogy irtad, segiteni kell azokat akik onhibajukon kivul szegenyek (ezt nem tudom, hogy ertetted, szerintem az emberek nagy resze onhibajan kivul az), de kinek kene segiteni oket? Nem azoknak, akiknek van mibol segiteni? De altalaban a nagy tobbseg olyasfele felfogassal bir mint te, es a vilagért sem adna abbol ami az ove. Vedelmezi mint ha a gyereke lenne, es irigyli masoktol is. Elzarja, rejtegeti, fellazad azok ellen, akik szocialisabb erzekkel rendelkeznek.

    Tudom eloszeretettel hangoztatod, hogy a gazdagok adjak a munkat.

    Ez igaz is. De milyen munkat? Semmi kis fizetésért, kizsakmanyol, megalaz, lejjeb taszit. Pontosan tisztaban van azzal, hogy a masik ember ki van neki szolgaltatva, es ezert o barmit megtehet vele, es csak meg kiszolgaltatottabba teszi. Hatalmaskodik felette, eltiporja, es meg magat a masik fole helyezi. Igenis akinek tobb van, adjon tobbet, mert akinek nincs mibol adnia, az nem tud tobbet adni. Ezt jelenti a kozteherviseles, hogy aranyaiban oszlik meg. Vagy igazsagosnak tartod, hogy akinek tobb van adjon ugyanannyit mint akinek nincs? Ha neked van 10ezer forintod, es a masiknak van 20ezer, akkor te is es o is adjon 5000-ret? Ez lenne a te igazsagod? Es akkor neked marad 5ezred, a masiknak meg 15? Mikozben te is es a masik is gyereket tart el, elete ugyanolyan mint a tied, es ugyanannyit is er? Egyik ember sem all felette a masiknak, es akkor foleg nem, ha penzrol van szo. A masik ugyanugy szeretne elni, es enni adni a gyerekenek. De nem teheti meg, az olyanok miatt, akik igy gondolkoznak.

    Persze mindez amit irtam, nem vonatkozik egy nagy nagyon kicsi kisebbségre, aki a kivétel, minthogy kivétel mindenhol van.

    De ez a vilag nem az igazsagra, es a becsuletre epul. Es aki mast allit az beteg, vagy torz az igazsagerzete.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (521)
    2010-12-19  00:41
  5. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2010. december 19. 00:43522.

    elnezesed kerem!

     

    lehet hogy nem jol lattam, hogy a not az UTCAN , NYILVANOSAN VERIK... es a rendor nem tartoztatja le aki ezt elkoveti?

     

    meglehetne ezt tenni Budapest utcain??????

     

     

    előzmény:
    niloofar (520)
    2010-12-18  23:42
  6. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2010. december 19. 00:41521.

    Eloszor is tudnod kell hogy dolgozo ember vagyok, tehat se nem loptam, se nem orokoltem amim van..

     

    masodszor hiszek abban hogy aki poziciojanal fogva lop, EL KELL TOLE KOBOZNI, ES BORTONBE TENNI.

     

    de abban is hiszek, hogy AKI MEGDOLGOZIK VALAMIERT , engedtessek meg hogy ne kobozzak el tole azon a cimen, hogy masnak adjak.

     

    a kozteher viseles nem azt jelenti hogy en megdolgozom erte, aztan odaajak amit tolem elvesznek ado formajaban annak aki abbol el hogy tolem ellopjak. Mert az adok amik ki vannak osztva aki SEMMIT NEM TESZ ERTE..az lopasbol el!

     

    a kozteher mint a szo mondja KOZTEHER...nem azt jelenti hogy mert valakinek tobb van TOBBET ADJON...

     

    Vannak emberek akik onhibajukon kivul anyagi bajban vannak, azokat kell segiteni a tarsadalomnak, beteget, gyereket, gyengebbet, munkanelkulit.

     

    de az egeszseges, csak mert nincs kedve tanulni, dolgozni, tenni valamit... az ne abbol eljon hogy elveszik attol aki megdolgozik erte. 

     

    illetve most en megkerdezem hogy szerinted minden ember EGYENLOEN TESZ LE AZ ASZTALRA? 

    szerintem nem..mert nem vagyun egyformak... sosem voltunk, sosem leszunk. Vannak akik nagyon szorgalmasak, es vannak akik nagyon lustak. Sot vannak akik vegtelenul tehetsegesek, es vannak akik riszket vallalnak hogy elobbre jussanak. 

     

    Viszont ha a tarsadalom ugy dont, hogy akinek tobb van, (mindegy miert) el kell tole venni..es szetosztani... eddig sehol nem mukodott...

    tudod miert? 

    mert abban a pillanatban mihelyt elveszik a tobbletet AKINEK ESZE VAN LEALL DOLGOZNI! Azert senki nem akar tobbet dolgozni, hogy tobbet vegyenek el tole. Hogy aztan politikai okokbol szetosszak, hogy legkozelebb ujbol RAJUK SZAVAZANAK. 

     

    Arrol mar nem is beszelek, hogy ha mindenki leszegenyitenek...mond ki fog adni munkat: a fodrasznak, a hentesnek, az asztalosnak, az akarkinek??? 

    minel tobb embernek van EXTRA PENZE, ANNAL JOBBAN EL MINDENKI.

     

    es az is igaz, hogy MINNEL NAGYOBB A NYOMOR, ES TOBB A SZEGENY EMBER, ANNAL NAGYABB A KRIM. (lopas, betores, ) 

     

    attol meg egyetlen orszag sem viragzott fel, hogy a lakoit lenyomoritottak adokkal! Ott az emberek elobb utobb fellazadnak, es valtoztatnak a helyzeten. 

     

     

    előzmény:
    Rakastaa (519)
    2010-12-18  23:03
  7. 2010. december 18. 23:42520.
    Ezt hol hallodtad hogy az iszlámban megengedett a nő verése?!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (518)
    2010-12-18  19:33
  8. 2010. december 18. 23:03519.

    Szerinted mit jelent a kozteherviselés?

     

    Csak ha mŕr annyira és annyiszor élteted itt a gazdagokat?

     

    A szegény belerokkan a sajat terhébe, mig érdekes modon a gazdag mindig csak gyarapszik.

     

    Szerinted miért van ez?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (517)
    2010-12-18  19:22
  9. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2010. december 18. 19:33518.

    azert hogy egy magyar reszeg ferj uti a feleseget, (ami hallom eleg sok van) ez tudtommal,  TORVENY ELLENES...

     

    nem tevesztendo ossze a shii law-val, ahol ez TORVENYESEN ENGEDETT...

    es a nep elott hajtjak vegre. (mint a felvetel amit betett valaki) 

     

    Sharia (Arabic: شريعة transliteration: Šarīʿah) is the body of Islamic religious law. The term means "way" or "path to the water source"; it is the legal framework within which the public and some private aspects of life are regulated for those living in a legal system based on Islamic principles of jurisprudence and for Muslims living outside the domain. Sharia deals with many aspects of day-to-day life, including politics, economics, banking, business, contracts, family, sexuality, hygiene, and social issues.

     

     

     

    előzmény:
    Lulu76 (512)
    2010-12-18  11:41
  10. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2010. december 18. 19:22517.

    ha van velemenyem az inkabb csak amit hallok hogy pl az USA-ban atternek.

     

    nincs olyan rendszer ami mindenkinek tetszik, mindenkinek jo. 

     

    pl. az USA-ban is mindig is volt akik a kommunismust "istenitettek", sot a mai napon is van aki a szocialista eszmeket vallja...lasd jelenlegi elnokunk.

    ha jol megnezed honnan jott - szuletese, szegenysege, szine, de volt esze, bejutott az egyetemre. Ott talalkozott a nagy liberalis szocialis eszmekkel..miszerint a gazdagtol el kell venni..mert az mind lopta , es a szegenynek kell adni. 

    igaz, hogy ez a vilagon sehol nem mukodott meg, ahol megprobaltak hamar megbukott (kevesebb mint 100 ev a tortenelemben masodpercnyi sincs) de azert ezeket a "szep" eszmeket elnokunk es a liberalisak nagyon szivesen hirdetik, es persze van reteg, aki csak kapni szeret, ezert az ilyen politikus dumajat beveszi.

     

    no most akiket latok hogy itt amcsi letere, fiatal , de valahogy bejut egy olyan radikalis csoportba ahol nem csak arrol predikalnak neki hogy a gazdagoktol el kell venni, hanem mar egy lepessel tovabb is mennek, meg kell olni hogy egy kis zurzavart keltsunk. 

    Talan Kahera jol mondta, ezek az egyeni aktusok inkabb olyan partizan harcra emlekeztetnek. Mert nem csoportos, csak egyeni , tarsadalm ellenes kis mozgalmak. Szerintem Alah olyan messze van tole mint Makko Jeruzsalemtol.

     

    Hogy Europaban miert terjed?

    ott egyreszt a hazasagok vegett, hogy a gyerek is majd az legyen, es mint a nyelv (anyanyelv) a gyerek az anyatol tanul meg alapveto dolgokat.

    Nem tudom mi lehet a statisztika, hany nem muszlam vesz el muszlam not, ahol a FERFI LESZ MUSZLAM a felesege vegett... 

     

    Es egy resze aki atter, se ferj, se politikai nezett, sem partizan erzelmek vegett...talan mert ugy erzi valahova jo tartozni, a regi vallasok nem eleg "felvilagosultak" szamara, ebben megtalalja a "lelki nyugalmat"... nem tudni hany van ilyen. 

     

    ahogy Kahera es te irod, hogy ISTEN AKARATABOL tortenik, ezzel azert NEM ERTEK EGYET, mert minden vallasban , a keresztenyben is OTT AZ ISTEN... tehat Isten nem akarhatja hogy mostantol Isten helyett Allah-nak hivjak, mert akkor jobban erzi hogy szeretik. 

    Ez olyan nagyon emberi megfogalmazas. 

     

    Mint mar tobbszor irtam, ISTEN EGY VAN..MINDEGY HOGY HIVOTT..

    es szerintem MINDEGY HOGY SZERETED... 

     

    A vallas pedig emberi krealta dokmak tomkelege, amit tanitanak, emberek, embereknek...ISTEN NEVE ALATT... 

     

    mert azert lassuk be, hogy amikor a papok megszenteltek a fegyvereket amivel a katonak haboruba mentek, vagy amikor ma a jihad neveben emberek fejet levagjak...  ENNEK SEMMI KOZE SEM ISTENHEZ SEM ALLAHOZ.

     

     

    előzmény:
    Lulu76 (510)
    2010-12-18  11:30
  11. 2010. december 18. 15:54516.

    Igazad van. Borzalmas amit tesznek vele, ezért is azt szeretném inkább látni hogy téged ütnek a lány helyett!!!Itt b@ctatod a muszlimokat az helyett hogy megnéznéd hogy mit össze fröcsögtél itt már a muszlimokra. te akarod elmagyarázni hogy mi a mi vallásunk?

     

    Szánalmas egy élhetetlen lény vagy az már egyszer biztos. 

    előzmény:
    rétilepke (484)
    2010-12-14  11:35
  12. 2010. december 18. 14:42515.

    Kár, hogy sokan elfelejtették ezt a jó öreg zsidó mondást...Az izraeli vezetőknek fel kéne frissíteni az ősök tudását 

    Én azt hittem az ókori rómaiaktól ered ez a mondás, valami miatt így maradt meg az emlékezetemben. Szép és igaz mondat! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_783768 (506)
    2010-12-18  01:18
  13. 2010. december 18. 14:38514.
    USA, Kína, Oroszok...sokan tolakodnak előre :)
    előzmény:
    Lulu76 (513)
    2010-12-18  14:37
  14. 2010. december 18. 14:37513.

    A vallást felhasználókat ki nem állhatom, de a világuralomtól iszonyat messze vannak a muszlimok.

    Az USA sokkal nyilvánvalóbban törekszik erre. Véres sztori ez is és még vége sincs. Igaz, nem a vallást rántják maguk elé leplező szövegnek, a duma a demokrácia és rend eljövetele...új messiással az élen , a jó öreg,- keresztes háborúzást emlegető-,piás Bush lejárta után.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (502)
    2010-12-17  17:55
  15. 2010. december 18. 11:41512.

    Nekem anno a szomszédasszonyomat verte szanaszéjjel minden este a piás magyar ura és parancsolója, mert nem volt elég meleg a leves stb.

    Biztos szép anyag lenne a videója ennek is a neten...

    meg a tornaórán szép nagy fekete-lila ütésnyomok az  akkor max. 8 éves osztálytársnőmön :( a keresztény, magyar apukától, aki fizikai melós volt, hatalmas, erős állat...nem tudom már ott mi "rosszat" tehetett a szegény kiscsaj.

    Vagy a gyerekkori legjobb bnőm, akik családostul minden vasárnap mentek a misére, de ha nem ötöst kapott a suliban vagy hasonló szintű borzalmas rosszaságokért, akkor addig verte szíjjal a drága apu, amíg össze nem pisilte, szarta magát az általános sulis gyereke...és volt neki 3 is!

    Ha valamit együtt csibészkedtünk, akkor velem max. vitázott egyet az apám, őt meg félholtra verte az "édesapja". 

    Mindenhol van szemét, aljas görény, aki bármiért szarrá ver egy nála gyengébb gyereket vagy nőt.

     

    előzmény:
    rétilepke (484)
    2010-12-14  11:35
  16. 2010. december 18. 11:38511.

    Engem nem zavar! Éééés azt a sok buncsifejűt miért zavarja????

    Mindenkinek ahogy nekik is van hitük. Valószínűleg nem viccből hordják!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  17. 2010. december 18. 11:30510.

    Azért, mert isteni kinyilatkoztatás és mint ilyen sokaknak vonzó. Igazság sokaknak, felfedezés és megnyugvás. Ezért is terjed, mert ez a dolga Isten akaratából, ahogy anno terjedt a keresztény vallás is. 

    Azért is terjed, mert élő vallás, élő rituálé és ilyesmik nem kényszer, mint anno a kommunista eszme volt. A tömeges áttérés nem kényszer eredménye, egyéni esetek vannak, amikor férjem uram, anyós, após filemile tudja ki erőszakolja az Iszlám felvételét, de erőszak hatására egy ilyen vallás nem terjedhet ilyen ütemben. Ahhoz azért a mai világban kényelmetlen, meg még piálni sem lehet. Aki meg választja, az próbálja is betartani a szabályokat, még ha kényelmetlenek is először... 

    Érdekelne, hogy szerinted miért terjed ez a vallás szerte a világon?

    Úgy érzem van véleményed erről  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (492)
    2010-12-17  05:03
  18. 2010. december 18. 10:05509.
    Ha ugy latod, hogy kepmutato, akkor inkabb az Al-munafiqun kifejezest hasznald.
    előzmény:
    Liimo (503)
    2010-12-17  20:41
  19. 2010. december 18. 09:33508.
    ezt nem is tudtam. De mindig tanul az ember. Szep, es igaz mondas.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_783768 (506)
    2010-12-18  01:18
  20. 2010. december 18. 09:31507.

    Nezd Houston, Napoleont, es a tobbieket dzsihaddal egy lapon emliteni ertelmetlen. Amirol irsz, azok valos dolgok, de nezd meg, a muszlimok hany szazalekat teszik ki a szelsoseges elemek. Azert elgondolkodtato.Soha nem fognak tudni akkora tomegeket megmozgatni, mint mondjuk anno a kommunizmus gondolata,Stalin, Hitler, Napoleon, esatobbi...Ezek inkabb a volt partizan mozgalmak semajara mukodnek,titokban,  a nepszeruseg tamogatasa nelkul. Es mert igy van, nem is lehetnek hosszu eletuek.

    Az meg hogy a foldon mindig is voltak-vannak-lesznek ilyen mozgalmak, en azt hiszem, torvenyszeru. Ezen fel lehet haborodni, de erdemben nem sokat tehetunk ellene, ahhoz tul kicsik vagyunk. Meg aztan sokszor nem is igazan erdeke a nagy politikanak a rend.A zavarosban jobban lehet halaszni...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176444 (502)
    2010-12-17  17:55
  21. Torolt_felhasznalo_783768
    Torolt_felhasznalo_783768
    2010. december 18. 01:18506.

    Koszonom,  hogy  olyan  kedvesen  valaszoltal.

    Es,  ne  haragudj,  ha  megirom,  hogy  valamiert  mosolyognom  kellett----

    ugyanis,  az  a  mondatod:  "Elni  es  elni  hagyni".   ez  az  egyike a   legregibb  ZSIDO  mondasoknak!

     

    be'ke  Veletek,   

     

     

    szio 

    előzmény:
    niloofar (505)
    2010-12-17  23:36
  22. 2010. december 17. 23:36505.

    Igen a kereszténység és az iszlám írásai nagyban megegyeznek.

    Azonban a többnejüség -egyébként helyesen írtad hogy a magányos nőket volt hívatott segíteni- nem feltétlenűl jelentette azt hogy sorban el is hálta velük a házasságot. De persze manapság mikor már mondhatni "úripasszióból" élnek a többnejűség engedélyével, biztos nem csak nézegetik az arát..

    De azt se feljetsd el, hogy ezek a nők tisztában vannak azzal hogy nem csak velük osztja meg a hálóját,hanem a másikkal is..ha nekik ez nem rossz, én azt gondolom, másnak se legyen rossz. Tény, nekem nem kellett volna ilyen férfi, de mások vagyunk,ettől színes a világ.

     

    Hogy visszatérjek az eredeti témához, a burkát én magam nem venném fel,-kendőt hordok- de ha valaki hordja, nincs jogom elítélni, ahogy másnak sem.Élni és élni hagyni, ez a kulcsa békében együtt élésnek. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_783768 (504)
    2010-12-17  23:18
  23. Torolt_felhasznalo_783768
    Torolt_felhasznalo_783768
    2010. december 17. 23:18504.

    szia niloofar!

    Tudod,  en  ugy  vagyok ezekkel a  dolgokkal,   hogy  az  izlam  es  a  kereszteny  vallasokat     nagyon  hasonlonak tartom.

     

    Amikor  Saudi  baratokkal  beszelgettem  errol,  mindig  azt  mondtak,  hogy  Mohammed  mindig  nagy  "propfeta"-nak  tartotta  Jezust,  es  a  legtobb  dolog  a  Koranban  arra  e'pult  amit Jezus  eredetileg  predikalt.

    MARIA,  Jezus  anyja  kb. 20  km-re   Rhyadtol  van eltemetve.  A  sirjahoz, me'g  a  70-es  evekben,  sok kereszteny  zarandokolt.  (ez  a  hely  kb.  10  e've  za'rva  van...) 

     

    Es, --- hogy  a  tobbnejuseg  azert  lett  behozva,  mert  a  szingli  noknek  szimplan  nem  volt  senkijuk,  aki etette  volna  oket,  torodott  volna  veluk.  Igy  hat  egy  mozlem  ferfi  tobb  no"t  is  eltartott.   Az,  hogy  agyba  is  ment  veluk  neha?  Hat,  kerem,  legalabb  nem  kellettek  a  prostik.  Na,  bumm--

     

    AZ  persze,  hogy  az  utobbi  50-100  evben  lelkismeretlen,  hatalomra-vagyo   IMAMOK  politikat  csinaltak  az  egeszbol,  es  ugy  

    elmagyaraznak  mindent  ahogy  azt O"K   akarjak,   az  nagyon   szomoru  dolog. 

     

     

    Es,  me'g  szomorubb  az,  hogy  a  ne'p  SZEGE'NYEKKbol  all,  akik  alltalaban GYENGE'k    e's  FE'LNEK a retaliaciotol,   ezert  csendben  szenvednek.

     

     

     

    előzmény:
    niloofar (505)
    2010-12-17  22:53
  24. 2010. december 17. 20:41503.
    Akkor ha ezt mondom egy pakisztáninak, akkor venni fogja a lapot?Azt akarom a tudtára adni, hogy nem a Korán szerint él, hanem egy hipokrata barom.
    előzmény:
    kahera (500)
    2010-12-17  09:42
  25. Torolt_felhasznalo_176444
    Torolt_felhasznalo_176444
    2010. december 17. 17:55502.

    tudod mikor valami nagyon terjed, es vilag ura akar lenni...annak mindig meg eddig a tortenelemben VERES VEGE VOLT...

     

    lasd Napoleon

    Stalin

    Hitler

     

    senki, semi, sem ember, sem hatalom, sem egy idea (kommunizmus) nem tudja a vilagot ELFOGLALNI ES URALNI.

     

    nem ment...nem is fog soha..

     

    de addig sok ver hullott... mig egy vilag hatalomra torekves megbukik..

     

    de mind megbukik...csak ido kerdese!

     

     

    p.s.

    es itt termeszetesen nem a te hitedrol, egyszeru emberekrol beszelek, hanem akik a vallast felhasznalva vilag uralomra torekszenek. 

     es jelenleg ez a JIHAD. 

    előzmény:
    kahera (501)
    2010-12-17  09:49

Címlap

top