Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Paleolit táplálkozás

eva74
Létrehozva: 2010. február 15. 08:33

Sziasztok,

 

Próbálta közületek már valaki ezt az életmódot? 

  1. 2010. március 15. 19:56501.

    Evicke értsd már meg, hogy nem kéne folyton az "ellenfelet" sértegetni.

    Szerintem érted, csak  szándékos nálad, hogy folyton félremagyarázod amit a másik ír...(((( Egy szóval nem írtam, hogy 2 éves kortól a gyereket kenyérrel és édességgel kéne tömni, bár az én véleményemben ebből csak az édesség szerepel. A halálom, amikor kicsik zsinórban eszik a csokit, vagy a csipszeket, kukorica-hernyókat, sőt kólát itatnak velük! Azt sajnos megvárom, amig az ovikban, iskolákban készek lesznek a normál táplálkozás mellett paleo, vega vagy bármilyenfajta táplálkozást választási lehetőségként beépíteni, bár nem lenne ellenemre...((( Én azt kérdeztem, mit eszik a két éves gyerek? Amit a szülei? Párolt-sült-főtt zöldséget, magokat, húst, gyümölcsöt? Egy darab csirkecomb mellé odateszel neki párolt sárgarépát (eddig szeretem, de teszek mellé egy kanál rízst is!) némi őrölt szezámmagot, vagy mogyorót? Ez nem étel és nem tápláló egy kicsinek...((( Esetleg ha utána eszik egy banánt, de ne felejtsük el, hogy banán viszonylag nem régóta kapható nálunk (anyukád még "vadászott" rá) és nem fix, hogy ezután mindig kapható lesz...(((( Mit iszik reggelire, növényi tejet? Hát ne is haragudj, azt nem adnám neki! Egyrészt ellene vagytok a túlságosan feldolgozott és mesterséges élelmiszereknek, másrészt meg előállított, a természetben nem létező növényi tejeket isztok, amiket ha úgy veszitek, bizony kell bennük lenni mindenféle tartósítószernek....és pontosan annyira nem hiszem el, hogy nincs bennük, mint ahogy derülök a babának tejet nem, de tejalapú tápszert, pépet igen -t szajkózokra. Ezenkívül természetesen megkóstoltam a kókusztejet, a szójatejet (brrrr....)---maradok a kakaónál vagy  a teánál. A rizstej házi előállítása  meg egyenesen elborzaszt. (bár azt hiszem, az nem is paleo ital, ha már a rizs nem ehető...)

    előzmény:
    Evicke (499)
    2010-03-15  18:43
  2. 2010. március 15. 18:55500.

    friss írás arról, mennyire nem egyértelműen csak a lisztérzékenyek a betegek.

     

    "A cöliákia betegséget nem lehet beszűkíteni a vérvizsgálattal igazolható esetekre. Minden teszt csupán a gluténérzékenyek egy részét tárja fel. Egy modern amerikai vizsgálat már az emberek felét találta gluténérzékenynek. A gluténérzékenység valószínűleg az emberi faj egyetemes problémája, de látványos tüneteket csak az emberek egy része produkál. Mivel a gluténérzékenység okát alig 50 éve tudjuk, a kutatás még gyermekcipőben jár, s napjainkra kezd világossá válni, hogy évről-évre egyre komolyabb problémának tűnik a gabonaalapú táplálkozás. Paleolit táplálkozás könyvemben szélesebb alapokon vizsgálom a gluténérzékenységet, s az autoimmun betegségektől az autizmuson és schizofrénián át a neurológiai zavarokig megannyi kórképben felismerhető a glutén, mint provokáló tényező. A csontritkulás csupán azoknál lép fel, akiknek bélrendszeri tüneteket okoz a glutén. Akiknél a glutén bélkárosodást nem okozva, átjut a bélfalon, azoknak nem lesz felszívódási zavara, de ettől még rövidebb ideig élnek majd, hajlamosabbak lesznek kb. 150 féle betegségre. "

     

     

    előzmény:
    eda-1952 (498)
    2010-03-15  18:32
  3. 2010. március 15. 18:43499.

    nem is kell zabot enned, értsd már meg!  

    zöldség-gyümölcs, magvak bőven elég. a kenyérnek, tejnek ezek az alternatívái. meg a belőlük készült magőrlemények és növényi tejek.

    egyébként pont az előbb írtad le a helye spelós táplálkozást, amikor az ősembert írtad. :-) 

    szerintem egyébként sajnos tényleg nem olcsóbb, mint a tej+kenyér+margarin+krumpli.  kivéve nyáron, amikor sok olcsó zöldség és gyümölcs van. de sajnos a hús akkor sem olcsó.  

    és igen, tényleg komoly gondban vannak a gyerekes szülők az óvoda-iskola miatt. vagy szerinted pusztán ettől vessük el, mert marhaság a paleó?? nem arra kellene inkább megoldást keresni, hogy palózhasson a gyerek oviban, suliban is?

    abban pedig szintén biztos vagyok, hogy 2 éves kortól se kell a gyereket édességgel és kenyérrel tömni, ha már nem szopik. senki nem írta, hogy erővel kell az anyukát rábírni. olyan butaságokat tudsz írni....

    előzmény:
    eda-1952 (498)
    2010-03-15  18:32
  4. 2010. március 15. 18:32498.

    Nem csúsztatás, mert szó szerint értettem, csak figyelni kell a szervezetünk jelzéseire. Nem úgy értettem, ahogy te, hiszen akkor pl az alkoholisták is mondhatják, hogy nekik olyan jól esik a bor. Főzni meg mindig is főztem, nagyon ritkán eszem felvágottat és egyre kevesebbet, mindig eszembe jut, vajon mit raknak bele...(((( Pizzát néha eszem, de én sütöm, tudom mi van benne. Nem veszek készételt és nem csak azért nem, mert drága, hanem azért, mert nem ízlik. Gyorséttermekben sem eszem. Viszont tényleg: mit eszik egy 2 éves gyermek, akinek paleo táplálkozást folytató szülei vannak? Aki már nem szopik? (ne haragudj, de nem fogadom el válasznak, hogy miért nem szoptatja az anyja..) Mi lesz az ilyen gyermekkel, ha óvodába adják? Éppen elég méreg ér engem is, ha látom az unokám ovijában az étlapot, egy paleos szülőnek meg tényleg sokk lehet...(((( És ha még nem találkozott bizonyos ételekkel (ez válasz is arra, hogy többek közt miért kéne találkoznia), akkor komoly emésztési zavarai lehetnek---szerintem.

    Másik hsz-ed: lehet meghökkentő, de, egy kalap alá veszem...)))) Természetesen egy csecsemőnél nem. De én ma mézes zserbót csináltam, talán tudod, hogy a krémjében tejbedara van. Tehéntől elfogadom az ebbe való tejet, de.....)))))

    Igazad van különben a kefir és paleo ügyben, csak túl sokat van szó úgy általában a tejről és máshol valóban úgy van, hogy tej nem, kefir igen---eltévesztettem.

    Egyébként-ez nem neked szól- nem szoktam úgy véleményt formálni valamiről, hogy előtte nem olvasom el, nem ismerem meg az érveit. Ezt nem is állítottam, hiába kapok ilyen vádat--- Persze nem olyan szinten olvasom, hogy mint azt a bizonyos másik könyvet szokták és  minden szavára emlékszem és hivatkozom rá...)))

    No még, aztán mára befejeztem: miért, mi lehet az alternatívája (a napi 2-300 forintra gondolok) a tejnek és a kenyérnek? Párolt zöldség (ha nincs rántva, sűrítve, az nem főzelék ) zabpelyhes akármivel? Nézd, már vagy 30 éve, amikor még sehol nem volt ez a táplálkozási mód, kipróbáltam a zabpelyhet, zabkását és ez nekem nem táplálék: Isten bocsássa meg, de meg nem eszem, nem ízlik! Fogadjunk, hogy ezzel nem vagyok egyedül.

    Mellesleg az a véleményem az ősemberről, hogy a húson kívül mindent megevett, ami ehetőnek tünt: gyümölcsöt, bogyókat, magvakat (a gabona ősét), gumókat (pl a krumpli ősét). Néha mellényúlt persze. Ha túlélte a mérgezést, onnantól tudta, hogy a nadragulya nem ennivaló....

    előzmény:
    assigned (489)
    2010-03-15  17:08
  5. 2010. március 15. 17:22497.

    a szakértők szerint a bőr állapotához semmi köze a táplálkozásnak..

     

     

    és hányszor de hányszor bebizonyosodott, hogy sokszor idejétmúlt hülyeségeket 

    hangoztatnak nemcsak dietetikusok, hanem orvosok is.... tényleg borzasztó, hogy kényelemből utána se nézek az új dolgoknak és bizony anyagi és egyéb más érdekek miatt sem hajlandóak változtatni.

    vagyis minden más számít, csak a beteg nem... :-( 

    pedig ezt is mennyi minden cáfolja, amit írsz, olyan evidens, hogy már minden női lap is tele van vele.  persze lenézni, legyinteni megintcsak nagyon egyszerű.

    előzmény:
    assigned (488)
    2010-03-15  16:58
  6. 2010. március 15. 17:17496.

    ez a link

     

    na?

     

    előzmény:
    Evicke (495)
    2010-03-15  17:15
  7. 2010. március 15. 17:15495.

    ezt annyira nem értem, de azért próbálkozom....

     

    előzmény:
    assigned (492)
    2010-03-15  17:13
  8. 2010. március 15. 17:15494.
    ne add fel! :))
    előzmény:
    Evicke (493)
    2010-03-15  17:14
  9. 2010. március 15. 17:14493.

    most újra próbálom IE-rel:

     

     

     

    előzmény:
    assigned (492)
    2010-03-15  17:13
  10. 2010. március 15. 17:13492.
    szerintem tedd be a linkeket excelbe, aztán szerkeszd meg a hiperlinket, és úgy illeszd be ;)
    előzmény:
    Evicke (490)
    2010-03-15  17:12
  11. 2010. március 15. 17:12491.

    MIÉRT nem teszi be a linket??

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Evicke (490)
    2010-03-15  17:12
  12. 2010. március 15. 17:12490.

    én ezen egyáltalán nem lepődök meg, mert bárki elkezdte eddig a paleót, "mellékhatásként" mindenkinek legelőször a bőre lett szebb, simább. nálam is így volt és azóta is tart. 1 hónapja már egyetlen pattanásom sem jön elő, pedig ciklusfüggően mindig volt pár db havonta.

     

    kérdéseddel kapcsolatban: most olvastam ezt az új cikket. elég hosszú, ha nincs időd, elég az utolsó, Búcsúzó című bekezdést elolvasni:

     

     

    előzmény:
    assigned (488)
    2010-03-15  16:58
  13. 2010. március 15. 17:08489.

    " Tudod mindenki fogyassza (ha teheti) azt, ami jólesik a szervezetének, ugyanis nem vagyunk egyformák, lehetőleg nem kéne mesterségesen előállított mű-dolgokat enni, de  ez egyrészt manapság nehéz, másrészt meg sokan örülnek, ha egyáltalán van mit enniük."

     

    tele van csúsztatással, amit írsz.

    Ami neked jólesik, nem biztos, hogy a szervezetednek jót tesz. Nem mondok példákat, biztosan te is tudsz ilyet mondani.

    Egyáltalán nem nehéz natúran étkezni, inkább csak időigényes, mert nekünk kell főzni. De nem drágább, mint a hagyományos kenyér, felvágott, kakaó, pizza módi. 

    Arról pedig, hogy sokan örülnek, ha egyáltalán van mit enniük  - hidd el, hogy nem a kenyér és a tej a legolcsóbb, az csak a legegyszerűbb.

    Abba nem akarok belemenni, mert általánosítani nem akarok, de sokszor a legszegényebbek pont azok, akik dohányoznak, vagy isznak, ergo lenne azért pénz normális kajára.

    Ha nekem napi 2-300 Ft-om lenne ételre, ami tényleg nem sok, akkor is tudnám, hogy hogyan egyek, hogy mi az alternatívája a kenyérnek és a tejnek. 

    Minden csak szokás kérdése, és amíg valaki nem töri a fejét azon, hogy a rendelkezésre álló összeget, mennyire hatékony módon használja ki, addig valóban marad a virsli meg a kenyér. 

     

    Nem az a cél, hogy csak úgy túléljünk dolgokat - ha kis mértékben adagolsz magadnak mérgeket naponta, azt is túléled, ahogy a glutént és a tejfehérjét is túléled. A cél a minőségi egészség, hosszútávon. 

    előzmény:
    eda-1952 (464)
    2010-03-14  21:50
  14. 2010. március 15. 16:58488.

    hello,

     

    én 2. hete nem fogysztok semmilyen tejterméket (még sajtot sem), nekem főleg a bőrömmel voltak/vannak problémák.. már ilyen rövid idő alatt látok javulást. Jártam bőrgyógyásznál többször, kipróbáltam szinte mindent (a roaccutant nem vagyok hajlandó), és elkeserít, hogy a szakértők szerint a bőr állapotához semmi köze a táplálkozásnak.. a maximum amit ki mernek jelenteni a bőrgyógyászok, hogy ne együnk csipszet, fűszereset, csokit.. 

    szerintem nem érdeke senkinek sem, hogy az emberek egészségesek legyenek. :(

    miből élne a kozmetikai ipar erre szakosodott része, a bőrgyógyász, a dietetikus, a sok orvos, a gyógyszergyártó cégek..? van egy probléma, még pedig, hogy egyre betegebb az ember, és senki nem tudja megoldani.

    nem lehet, hogy azért mert a megoldás túl kézenfekvő és magán az emberen múlik? 

    előzmény:
    Evicke (485)
    2010-03-15  16:51
  15. 2010. március 15. 16:56487.

    Azt pedig, hogy a zabban nincs glutén, és a diatetikusok hülyék, nem gondolhatod komolyan.

      

    ha rékeresel a guglival, sok találatot kidob, amiben szintén az áll, hogy a zab NEM tartalmaz glutént. kapható pl. sok helyen zabital és egyéb, zabból készült termék, amiknél ott áll, gluténérzékenyekis fogyaszthatják, valamint épp a napokban tetták be ide azt a vizsgálatot, hogy csak más gluténtartalmú ételekkel lehet ártalmas, vagy vmi ilyesmi. persze tudom, neked idézhetek bármilyen vizsgálatot, új kutatási eredményt, ha a dietetikusok 100 éves kijelentésének akarsz hinni.

     

    pedig nem ez az egyetlen dolog, amiben eltérő infók keringenek, hm? és amiben változik az álláspont, mert új kutatások vizsgálják.

    én részemről a hitelesebb infónak hiszek.  

     

    előzmény:
    frue (463)
    2010-03-14  21:26
  16. 2010. március 15. 16:53486.

    " Elvégre ha más anyától kap anyatejet egy kicsi, ott ugyanerről van szó valahol, nem?"

     

    te komolyan egy kalap alá veszed a tehéntej emberre gyakorlolt hatását a más embertől származó anyatejével...????  

     

    A Nobel díj járhatna igen, de nem Szendinek, NEM Ő TALÁLTA ki az egészet, márcsak ezért sem kellene őt emlegetni mindig. :) 

     

    A kefírt nemtom ki engedi meg, a paleo diéta biztosan nem.

     

    Az pedig, hogy előny lenne, hogy minél korábban találkozunk az életkor során valamilyen élelmiszerrel, háááát.. pont a glutén és a tej kivétel ez alól, minél korábban adod egy gyereknek, annál nagyobb esélye lesz, hogy érzékennyé válik rá. 

     

    pl itt is írnak hasonlót - innen tényleg csak egy lépés már az, hogy tulképp senkinek sem igazán egészséges a tej..

    tehéntej

     

    előzmény:
    eda-1952 (484)
    2010-03-15  14:23
  17. 2010. március 15. 16:51485.

    "Azt pedig, hogy a zabban nincs glutén, és a diatetikusok hülyék, nem gondolhatod komolyan."
    De, komolyan gondolja...

     

    igen, teljesen komolyan gondolom.

     

    Úgy egyébként ezt ebben a formában Szendi sem jelenti ki.

     

    de bizony, kimondja, olvasd el a könyvet.

    tudom, egy könyv nem bizonyíték neked. dehát ez a te bajod. bár kissé furcsa ezt állítani úgy, hogy még csak bele se néztél.

     

    Valahol olvastam, egy ember szervezete korán kell találkozzon bizonyos tápanyagokkal, ételekkel, hogy megtanulja feldolgozni. Ez is egy teória, de ezt hajlamos vagyok elhinni.

     

    ez marhaság. vajon miért hiszed el ezt jobban, mint azt, hogy a tej emberi fogyasztásra teljességgel alkalmatlan (kivéve persze az anyatejet csecsemőkorban) és betegséget okoz?

    csak mert a Szendi írja vagy esetleg mert én mondom?

    hm?  

    előzmény:
    eda-1952 (484)
    2010-03-15  14:23
  18. 2010. március 15. 14:23484.

    "Azt pedig, hogy a zabban nincs glutén, és a diatetikusok hülyék, nem gondolhatod komolyan."

    De, komolyan gondolja...mint ahogy azt is, ha én dühös leszek, hogy azt mondja az autoimmun betegségeket a glutén okozza és ez szerinte nagyobb gorombaság, mint ha ő másokról azt mondja beleugatnak meg különben is hülyék ---és az előbbi nagyobb gorombaság, mint az ő modora...(((( Úgy egyébként ezt ebben a formában Szendi sem jelenti ki. Éppen ezért érdeklődtem a Nobel-díj felől, mert ha valaki végre rájön mi okozza, az megérdemli és meg is kapja. Mint ahogy annak is van oka, amit a csecsemőkori vizsgálatról írtam. Olvasni kéne és tájékozódni, de nem csak egy könyvből.
    Amit a tejről írsz. Sok ember van, akinek a szervezete nem tudja feldolgozni, ez elég hamar ki szokott derülni, vagy vizsgálattal, vagy úgy, hogy ösztönösen nem szereti, nem esik neki jól. Hanem a "más állat váladéka" kifejezés már egyfajta undorkodó elnevezés, eleve olyanok nevezték így el, akik nem szeretik, ellenzik a tejet...))) Elvégre ha más anyától kap anyatejet egy kicsi, ott ugyanerről van szó valahol, nem? Meg nem csak a tej ilyen: a nagyobbik gyerekem pl nagyon szerette a vajasmézes kenyeret, de amikor az iskolában tanulták, mi is az a méz, azóta nem eszi meg...)))) A tejjel persze még egy gond van: manapság az emberek többsége csak feldolgozott, tartósítószeres, higított formában jut hozzá, ezt nem szívesen adnám kicsiknek, pedig az enyémet is korán kaptak tejet. Valódit. (mellesleg a tejivás-ellenzők többsége a kefirt stb megengedi, mintha annak eredete nem a más állatok váladéka lenne)
    Valahol olvastam, egy ember szervezete korán kell találkozzon bizonyos tápanyagokkal, ételekkel, hogy megtanulja feldolgozni. Ez is egy teória, de ezt hajlamos vagyok elhinni.
    előzmény:
    frue (463)
    2010-03-14  21:26
  19. 2010. március 15. 13:37483.
    a tenyek-tevhitek főoldalon a bal oldal fenti gombra kattintva (scientia poetica) megjelenik a cikk
    előzmény:
    Evicke (480)
    2010-03-15  13:32
  20. 2010. március 15. 13:33482.
    qrva anyját az NLC-nek
    előzmény:
    Evicke (481)
    2010-03-15  13:33
  21. 2010. március 15. 13:33481.

    azért is berakom

     

     

    előzmény:
    Evicke (480)
    2010-03-15  13:32
  22. 2010. március 15. 13:32480.

    és végül az elsőnek szánt link az orvosok félrevezetéséről:

    előzmény:
    Evicke (479)
    2010-03-15  13:32
  23. 2010. március 15. 13:32479.

    úgy látszik, egyszerre csak 1 linket enged át:

    http://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/koleszter in.php

     

     
    előzmény:
    Evicke (478)
    2010-03-15  13:31
  24. 2010. március 15. 13:31478.

    de jó, lehagyott 2 linkemet. 

     

     

    itt kb. azt írja le, hogy működik az orvosok, ezáltal pedig az emberek félrevezetése "kutatók" által:



    ilyen blöff a D-vitamin, a só és a magas koleszterinszint "ártalmassága".
    nemhogy az emberek, de az orvosok sem néznek utána, áll-e valójában hiteles vizsgálat mögötte.

    a koleszterin-blöff leírásán keresztüül mindenkinek világossá válik, hogy működik a dolog:


     http://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/kolesz terin.php

     

     

     

    előzmény:
    Evicke (477)
    2010-03-15  13:28
  25. 2010. március 15. 13:28477.

    itt kb. azt írja le, hogy működik az orvosok, ezáltal pedig az emberek félrevezetése "kutatók" által:

     

    ilyen blöff a D-vitamin, a só és a magas koleszterinszint "ártalmassága". 

    nemhogy az emberek, de az orvosok sem néznek utána, áll-e valójában hiteles vizsgálat mögötte. 

    a koleszterin-blöff leírásán keresztüül mindenkinek világossá válik, hogy működik a dolog:

     

    medikalizáció:

    http://www.tenyek-tevhitek.h u/medikalizacio.htm

     

     

     

     

    előzmény:
    frue (472)
    2010-03-15  13:01
  26. 2010. március 15. 13:18476.

    sokminden csak a könyvben van részletezve, elmagyarázva, levezetve. ezért lenne fontos elolvasni azt is. ha meg nem olvasod, nincs mivel vitatkoznod sem. sőt, sokminden meg csak a blogon kerül szóba.

     

    ettől függetlenül a weboldal cikkei ezeknek nem mondanak ellent. 

    előzmény:
    frue (469)
    2010-03-15  10:27
  27. 2010. március 15. 13:16475.

    ha olvastad volna a könyvet, most azt is értenéd, miért "zárkóznak el" az orvosok és válnak hülyeségek mértékadóvá sok évtizedre az orvoslás területén... többek között pl. azért, mert üzleti érdekek alapján rendszeresen hamisítanak kutatási eredményeket.

     

    meg hogy hogyan működik a medikalizáció vagyis hogy a gyógyszerhez találnak ki betegséget, hogy el tudják adni. stb.

    megpróbálok neked keresni cikket ehhez.... 

    előzmény:
    frue (472)
    2010-03-15  13:01
  28. 2010. március 15. 13:11474.

    ott a weboldal, azt azért sokan olvassák, meg a blogot is, és vannak már klubnapok a kiadó szervezésében hetente. Szendit szerencsére elég sokat hívják a médiába is.

    a könyv pedig hetek óta előkelő helyen szerepel a nagy könyves sikerlistákon, úgyhogy azért szerintem terjed az eszme.

    és egyre több orvos gondolkodik el legalább rajta - bár ugye a gyógyszermaffia még sokáig erősebb lesz.... 

    előzmény:
    frue (472)
    2010-03-15  13:01
  29. 2010. március 15. 13:08473.

    mondom, fogalmad sincs, miről beszélsz. nem kell zabot enni egy életen át, sajnos az is szénhidrát, csak kisebb a glikémiás indexe, mint a többi gabonának és glutén sincs benne, ezért engedhető meg NÉHA kompromisszumként. 

    honnan veszed, hogy hosszú távon problémákat okozhat?? milyen bizonyítékod van rá?? 

     

    azt meg hadd tudjam már én jobban, mitől, mióta és hogyan vagyok jobban. a te "valószínűleg"-jeiddel semmire sem megyek.  köszike. 

    előzmény:
    eda-1952 (471)
    2010-03-15  12:58
  30. 2010. március 15. 13:01472.

    Ok, igaz...vannak durvább hangnemben írt szkeptikus vélemények is.

     

     

    Ha segít eü-problémákon, akkor ezt a táplálkozást szélesebb körben kellene hirdetni.

     

    Bár..Az orvosok is csak legyintenek, vagy felháborodnak, ha valaki előáll ezzel a tejmentes, gluténmentes ötlettel.

     

    Azok, akik a test működését tanulják és vizsgálják évtizedekig, elzárkóznak ettől a táplálkozástól. Ők azért csak nem hülyék mindannyian.

    előzmény:
    Evicke (470)
    2010-03-15  12:15
  31. 2010. március 15. 12:58471.

    Nos én nem szoktam ugatni és baromságokat sem beszélni.

    Egy weboldal gyógyulási sikersztorijai nekem nem bizonyítékok, biztosan azért, mert hülye vagyok szerinted...))))

    Nekem egy könyv sem bizonyíték, ha szembenáll több tucat másikkal.

    Azt viszont tudom, hogy azon kívül, hogy pl kevés virsli egészséges (és ezt nem az ujjamból szopom, hanem tudom, mit tesznek bele---első kézből), de ettől eltekintve is ez a táplálkozási mód, ha nem is azonnal, de hosszabb távon gyomor és epeproblémákat okoz---hat, arra hajlamosaknál. Már elnézést, de nem szeretnék életem végéig köretként zabpelyhet és egyéb zabterméket enni, krumpli, rízs nélkül, ha már eltekintünk a gabonáktól. Különben meg szabad választás, ki melyik oldalnak hiszi el az igazságot szegény zabról, mindenesetre vicces a vita számomra.

    Tudod ha elvégeztek volna nálad egy bizonyos vizsgálatot gluténfogyasztó korod előtt (azaz újszülöttként), akkor most nem mondanád valószínűleg, hogy a glutén okozta az autoimmun betegségedet. Laikusként feltételezem, hogy volt egy rejtett lisztérzékenységed és amikor elhagytad a glutén fogyasztását, sokkal jobban érezted magad.

    előzmény:
    Evicke (466)
    2010-03-14  23:37
  32. 2010. március 15. 12:15470.

    azt már tisztáztuk szerintem, különben is általánosságban írtam, te meg magadra vetted.  nekem mindegy, mit olvasol, de azóta sem vagy képben. normális stílusban mondtam, kérdezz. mi a problémád még?

    amiket kijavítottam nálad, a weboldalon nem olvashattad. természetesen az is hiteles. vagy mire gondolsz konkrétan, hogy ki akarok bújni alóla???

     

     

    a magad nevében háborodj fel. az a bizonyos legutóbbi "szkeptikus" bizony elég gúnyos és bunkó hangnemben szólt be (464), olvasd csak vissza még egyszer. az minden volt, csak nem beszélgetni akart.  te sem a témáról beszélsz most sem, hanem minden(ki) másról.

     

    és ha anonim történetek, akkor már nem is igazak?? miért kéne bárkinek odaírnia a nevét-címét?? vagy szerinted ki lehet találni ilyeneket??

    és bocsika, de én se írom le a nevemet. egy biztos: konkrétan tudom, hogy a Szendinek mailben küldik el valós személyek a történeteiket, magam is úgy tettem. persze nem kell elhinned. aki nem akarja, azt névvel-címmel-telefonszámmal se lehet meggyőzni, hiszen azokat is ki lehet találni. 

    előzmény:
    frue (469)
    2010-03-15  10:27
  33. 2010. március 15. 10:27469.

    A weboldalon szereplő anyag ezek szerint nem is hiteles? Arról is lenne mit beszélgetni, ha nem bújna mindig minden paleos ki alóla.

     

     

    Mellesleg az oldalon szereplő sikertörténetek nekem nem bizonyító erejűek.  Anonim történetek...

     

     

    Egyszer már befejeztem itt a céltalan csevegést, most csak azért írtam, mert megszólítva éreztem magam. Egy olyan hsz-ra reagáltál (sértően), ami elvileg nekem szólt.

     

    Természetesen úgy eszik mindenki, ahogy akar.

    Ha valaki érdeklődik itt, vagy szkeptikus, nem kell egyből lehülyézni, meg lebarmozni. Örüljön, akinek használ, de ne sértegese azt, aki nem hiszi el, és beszélgetni akar róla!

    A topikindító szövegben nem szerepel, hogy itt csak dicsőíteni lehet a módszert, vagy csak akkor lehet beírni, ha valaki olvasta a könyvet. BESZÉLGETÉS valamiről, ami még sokaknak újdonság.

     

    Az klassz, hogy meggyógyultál. Jó lenne még több igazi, hiteles eredményről olvasni.

     

    Reméljük, egyszer majd a tudomány igazán felfigyel ezekre a kutatásokra,  eredményekre, amennyiben valósak.

     


     

     

    előzmény:
    Evicke (465)
    2010-03-14  23:32
  34. 2010. március 15. 07:40468.

    Akkor mi egy cipőben járunk.Nálam voltak ezirányban kivizsgálások,mert folyton rosszul voltam,fogytm és fájdalmas görcsökkel éltem. 4x tükröztek +egy csomó más vizsg. A vékonybélben folyamatosan gyulladást találnak de nem tudták kimutatni a cöliákiát.

    Így most totál gm étkezem,muszáj. De sehol,semmit se ehetek meg,csakis az amit én sk elkészítek és listákról megveszem. Még a gyógyszereket is ki kell listáznom,mert glutént tart.

    A bio boltban vásárolok,nem eszem cukrot évek óta,csak ami a gyümölcsben van,minden nap zöldség köreteket főzök ,bio barna rizzsel,hajdinával,kölessel,magokat rágok,répát,retket vacsizom. És nem a fogyókúra hajt,nem kell fogynom. Hanem az,hogy ne fájjon,ne görcsöljön,hogy legye erőm egy programhoz,hogy ne szédüljek folyton,amíg ettem a búzás ételeket ,akár biot is,folyton gyenge voltam. 

    Ma már nem tudnának beleerőltetni a számba egy falat sütit se,mert sokat hánytam a wc fölött éjszakánként.:( De ez egy szélsőséges példa,engem valóban megbetegített a glutén,és hozzá kell tegyem,jobban vagyok,de most sem az igazi,pedig ennél biobban nem ehetek,mert akkor kimehetek a rétre legelni .

    Jobbulást neked és mindekinek !

    előzmény:
    Evicke (460)
    2010-03-14  20:37
  35. 2010. március 14. 23:38467.
    a paleós weboldalon (tenyek-tevhitek) van már sok gyógyulástörténet.
    előzmény:
    frue (462)
    2010-03-14  21:21
  36. 2010. március 14. 23:37466.

    bizony, a saját példámmal tudom igazolni, hogy ha nem is fújják el a betegségét, jelentősen javulhat, akár tünetmentessé is válhat. 

     

     

    te meg okosodj előbb egy kicsit. akkor majd nem beszélsz baromságokat.

     

    a könyvben vizsgálatok százainak eredményei vannak  felvonultatva, minden egyes állítás szakirodalommal igazolva. a weboldalonpedig szépen gyűlnek a gyógyulások történetei.

     

    persze nem muszáj tájékozódni, beugatni és leugatni egyszerűbb. dehát ez is, mint sokminden, IQ-függő.  

     

     

    előzmény:
    eda-1952 (464)
    2010-03-14  21:50
  37. 2010. március 14. 23:32465.

    és mindezt mondod úgy, hogy nem olvastad a könyvet. no hát akkor teljesen megáll az első hsz-om.

    ennyi. ugyan miről is beszélgethetnénk ezután?  

    előzmény:
    frue (463)
    2010-03-14  21:26
  38. 2010. március 14. 21:50464.

    "mégis mindenféle betegségeik vannak, amik bizony a gluténra vezethetők vissza. pl. a sokféle autoimmun betegség."

    Azért van, amit nem állok meg: EZT honnan állítod ilyen magabiztosággal? Szóval ha valaki elhagyja a gluténtartalmú élelmiszerek fogyasztását, kigyógyul az autoimmun betegségéből?!

    Ne haragudj, de ez már vastag..... Kinek jár a Nobel-díj, ha szabad kérdeznem? Tudod mindenki fogyassza (ha teheti) azt, ami jólesik a szervezetének, ugyanis nem vagyunk egyformák, lehetőleg nem kéne mesterségesen előállított mű-dolgokat enni, de  ez egyrészt manapság nehéz, másrészt meg sokan örülnek, ha egyáltalán van mit enniük.

    előzmény:
    Evicke (460)
    2010-03-14  20:37
  39. 2010. március 14. 21:26463.

    A 441. hsz-om csak a paleosok következetlenségeire válasz.

    Kb. annyi fogalmam van nekem is róla, mint a többieknek.

     

     

    Egyáltalán nem kell úgy étkeznünk, mint az ősembernek. A szervezetünk ugyanúgy alakult, és alkalmazodott az új feltételekhez.

     

    Ettől függetlenül, abban lehet valami, hogy a tejjel nem tud mit kezdeni az emberi szervezet. (Mármint más állatok váladékával.)

     

    A glutén károsságát egyelőre semmilyen tudományos kutatás nem támasztja alá. Találgtaások, feltételezések...persze, vannak.

     

    Azt pedig, hogy a zabban nincs glutén, és a diatetikusok hülyék, nem gondolhatod komolyan.

     

     

    előzmény:
    Evicke (461)
    2010-03-14  20:44
  40. 2010. március 14. 21:21462.

    Érdekes, amit írsz az egészségedről. Esteleg tudsz más autoimmun betegről, akinek segített? Ez hatalmas eredmény lenne.

    Mióta étkezel így?

     

    A tejtermékeket én is elhagytam, pedig töménytelen mennyiségű joghurtot meg tudtam enni. 

     

     

    A könyvet nem olastam, de a paleos weboldalt igen.

     

     

     

    előzmény:
    Evicke (461)
    2010-03-14  20:44
  41. 2010. március 14. 20:44461.

    a 441. nem azt mutatja, mintha lenne róla fogalmad...

     

    1. olvastad a könyvet?? 

    2. a zabban NINCS glutén (sokminden hülyeséget mondanak még a dietetikusok...) 

    3. a sajtot sem ette az ősember, de az a készítés során átalakul annyira, hogy addigra eltűnik belőle a veszélyes tejfehérje.

    éppen ezért csak a  kemény sajtok fogyaszthatók. egyes kutatók szerint az sem mindenkinek.

     

    ebből is látszik, hogy nem feltétlenül pontosan ugyanazokat kell  ennünk, mint az ősember.

    előzmény:
    frue (457)
    2010-03-14  18:34
  42. 2010. március 14. 20:37460.

    de, sajnos a kevés is lehet sok. nem túlzás, amit a Szendi állít.

     

    a legtöbb embernél nem mutatták és nem is mutatható ki a gluténérzékenység. mégis mindenféle betegségeik vannak, amik bizony a gluténra vezethetők vissza. pl. a sokféle autoimmun betegség.

    én még csak nem is puffadtam soha, nem voltak emésztési panaszaim, eszébe nem jutott volna senkinek gluténérzékenységre vizsgálni.

    a glutén és a tejfehérje (nem a laktóz, hanem a kazein!) gyulladásokat idéz elő szervezetben, ha elhagyjuk, ezek elmúlnak. nálam is ezt történt. autoimmun ízületi gyulladásom van vagy 30 éve, és amióta paleózok, semmilyen gyógyszert nem szedek.

     

    csak bio és natúr cuccokat még sokkal nehezebb enni, mintha legalább azokat a gluténtartalmú kajákat kerüljük, amiket megtehetünk. elég jól ki lehet kerülni a felvágottakat, konzerveket, de ennél többet nemigen tehetünk.

    imádtam a joghurtot. kiválóan megvagyok nélküle. 

    előzmény:
    dindis (458)
    2010-03-14  19:42
  43. 2010. március 14. 20:32459.

    éspedig? 

    kérdezz, megpróbálok válaszolni. azt hiszem, én eléggé képben vagyok. :-)

    előzmény:
    frue (457)
    2010-03-14  18:34
  44. 2010. március 14. 19:42458.

    Szerintem Szendi is kissé eltúlozza ezt a témát,azt gondolom,hogy sok igazság van benne,de a szélsőségek feleslegesek,kivéve ha vkinek táplálék allergiája,ill gluténérzékenysége van ami ugy e komoly diétát igényel. 

    Glutén mentesen pedig nem könnyű étkezni,tehát ha vki csak a paleolit diéta miatt erre szánja magát,akkor hajrá,de rengetek feldolgozott élelmiszerben ott lapul a gonosz glutén mint sűrítő anyag.

    Vagy marad a natúr.Mindenből csak natúr ,és sok zöldség,gyümölcs mellé,semmi tészta,kenyér stb,soha többé fagyi,joghurtok,fagyi ,bármilyen édesség stb.

     Szerintem  a mértéken van a hangsúly ,és azon ,hogy mit mivel együnk meg. 

     

    előzmény:
    eva74 (1)
    2010-02-15  08:33
  45. 2010. március 14. 18:34457.

    ...nekem van fogalmam róla, hogy miről van szó...

     

     

     

    Érdeklődtem, (és nem "fikáztam", ahogy írtad). Volt pár kérdésem, amelyek megválaszolatlan' maradtak.

     

     

    A hozzászólásokból (e legelejétől idáig) azt lehet látni, hogy sajnos azok sincsenek teljesen képben, akik esküsznek erre a táplákozásra...

     

     

    előzmény:
    Evicke (456)
    2010-03-14  18:28
  46. 2010. március 14. 18:28456.

    egyetértek, jól mondod. mindig azok fikáznak a leghangosabban, akiknek fogalmuk sincs, miről van szó.

     

    előzmény:
    customer (436)
    2010-03-01  08:34
  47. 2010. március 14. 17:49455.

    Sziasztok!

     

    Most nyilt egy uj topik ebben a temaban, a topikinditot pedig idekuldtek...

    En csak kivancsi lennek, hogy mirol szol ez az eletmod?

    előzmény:
    eva74 (1)
    2010-02-15  08:33
  48. 2010. március 6. 20:50454.

    Ne add fel! :)

     

    Először én is azt gondoltam, hogy és akkor mit lehet enni?

     

    Kinyitottam a szakácskönyvet és rá csodálkoztam, hogy végül is mindent lehet enni, csak a köretet kell másra cserélni.

     

    Ehhez képest, most hétvégén, már egész másképpen vásároltam be.

    A heti 7 liter tejemet elcseréltem + zöldségre és gyümölcsre.

     

    Jövő héten azért majd ki szeretném kalóriára is számolni az ennivalót, mert nem szeretnék túl gyorsan sokat leadni. Annak úgy is csak visszahízás a vége, de az alapanyagcseréd kalóriáját meg meg kell enned, hogy zsírból tudjál fogyni és ne izomból. :)

     

     

    előzmény:
    eva74 (453)
    2010-03-05  15:02
  49. 2010. március 5. 15:02453.
    Ügyes vagy, gratulálok. Tej elhagyásával már próbálkoztam, de azt helyetesitők nagyon nem jöttek be. Pl. zabtej. Előre látom sorsomat. Maradok ilyen kövér,és kb. 10 évvel fogok kevesebbet élni.
    előzmény:
    bigacsiga2 (452)
    2010-03-05  14:53
  50. 2010. március 5. 14:53452.

    kipróbáltam, 

    nem ettem egész héten kenyeret, nem ittam tejet és így kávét sem, meg cukrot sem

     

    egyetlen egyszer sem fájt a fejem,

    előtte többször és sokat

     

    soha nem voltam éhes, olyan értelembe, mint előtte, hogy korog a gyomrom vagy mardos az éhség vagy kívános vagyok valami nasi után,

     

    ja és könnyebb lettem 3 kilóval  

     

     

     

    előzmény:
    customer (443)
    2010-03-01  16:45
  51. 2010. március 5. 14:39451.
    vannak vegetáriánus paleosok is, 
    előzmény:
    frue (434)
    2010-02-28  23:33
  52. 2010. március 2. 15:05450.

    Ott a pont, de úgyis jön valaki, aki szó szerint veszi és azt mondja, hogy dehát nem evett az ősember avokádót sem..

     

    előzmény:
    magique (447)
    2010-03-01  19:01
  53. 2010. március 2. 15:03449.

    Jó látom, már nem vagy itt, de azért leírom, hogy nem értem, hogy miért jössz a húsfogyasztással, - bár a hús általában paleo, de nem kell húst hússal enni. Sőt, nagyrészt helyettesíthető az állati fehérjebevitel tojással, hallal, pl.

    A húst fogyaszthatod mérsékelt mennyiségben és nem lesz tőle bajod, a glutén viszont kis mennyiségben is káros.

    előzmény:
    frue (446)
    2010-03-01  17:49
  54. 2010. március 2. 10:31448.

    Sziasztok!

     

    Lehet, hogy már volt róla szó, én most láttam, hogy Szendi Gábor Paleolit táplálkozás című könyve most 35%-kal olcsóbb az alexandránál.

    előzmény:
    eva74 (1)
    2010-02-15  08:33
  55. 2010. március 1. 19:01447.
    Szerintem a paleo-ság kevésbé arra utal, hogy mit evett, inkább mit NEM evett az ember évtízezredekig. Itt jön a tej, gabona (glutén) stb, amiknek -főleg ilyen mértékű fogyasztásához-nem adaptálódtunk. Még. Mondjuk a jelenlegi orvostudomány mellett lehet, nem is fogunk.
    előzmény:
    frue (445)
    2010-03-01  17:44
  56. 2010. március 1. 17:49446.

    Neked még gyorsan válaszolok, mert nem vagyok bunkó.

     

     Biztosan van sok tanulmány, ami a glutén károsságát támasztja alá. De legalább annyi van arról is, hogy a hús mennyire káros az emberi szervezete.

     

    Mindenki maga dönti el, melyiket hiszi el jobban, de valami nem stimmel a tudományokkal, mert nem igazán csengenek össze a nagy csodatanulmányok.

     

    A legjobb, ha megpróbálunk egészségesen táplálkozni, de már ez is nehezített pálya, mert a gyümölcsök, zöldségek vegyszerezésével beviszünk sok mérget...szóval nem lehet tudni, mivel ártunk, használunk.

     

    Remélem, senkit nem bántottam meg a kérdéseimmel és a virsliről szóló kis cikkel.

     

    Szép napokat!

     

    előzmény:
    assigned (444)
    2010-03-01  17:09
  57. 2010. március 1. 17:44445.

    Komolytalanná válik, mert komolytalan.

     

     

    Valójában én vagyok itt a kakukktojás.

     

    Te maradj, én megyek!

     

     

    Mindenkinek sok erőt az új életmódhoz!

     

    Üdv!

     

     

     

    előzmény:
    customer (443)
    2010-03-01  16:45
  58. 2010. március 1. 17:09444.

    Szerinted trendin hangzik ez a paleo-izé? :) Szerintem pont, hogy nem. Az átlagosnál több energiát igényel, egy csomó "jótól" megfosztja az embert, amit megszokott, - biztosan nem könnyű az egész ehhez való alkalmazkodás.

    A glutén nem azért tilos, mert az ősember nem ette, leírtam már itt.

    Legjobb lenne idemásolni az egész könyvet :)

     

    Apropó, te olvastad? Mert ami a neten van belőle, az nagyon kevés, még a tények-tévhitek oldalon is, és egy csomó kérdésre, ami benned is felmerül, nem ad választ - csak a könyv.

    Nemcsak az ősemberekre, hanem a természeti népekre is hivatkozik sok kutatás, amit leír. Pl hogy a természeti népeknél nem ismert az akne, amíg a nyugati ember nem viszi oda nekik a maga élelmét.

    Hogy ezek a kutatások mind kimutatták, hogy a glutén és tejfehérje fogyasztással bizonyos antitestek jelennek meg a szervezetben, amelyek felelősek bizonyos betegségek kialakulásáért. 

    Azért engem elgondolkodtat, hogy ha a bevitt táplálék átalakítja a szervezetem egyes sejtjeit, annak működését, akkor az nem biztos, hogy jó nekem.

    előzmény:
    frue (441)
    2010-03-01  15:04
  59. 2010. március 1. 16:45443.

    Ehhez fűzök még annyit hozzá, hogy a glutén nem az ősember nem ette miatt tilos, ld 266 hsz.

    Sok mindent nem evett az ősember, ami ma van, ez tény, de nem értem miért kellene száműzni dolgokat, amelyek megfelelnek az alapelveknek. A lehetőségek köre szélesebb, és ezekkel lehet élni.

     

    Á, már tényleg fáradt vagyok ehhez ;)

    Inkább csak csinálom, nem beszélek róla :)

     

    Egyébként is, szerintem tök hülyeség volt itt topikot nyitni róla (bocs eva), komolyan beszélgetni ezekről a Szendi blogon lehet. Itt csak elsikkad és komolytalanná válik - részben nyilván azért is, mert én sem vagyok annyira felkészült és időmilliomos, hogy minden felmerülő kérdésre teljesen kielégítő választ adjak ;)

     

    sziasztok

    előzmény:
    frue (441)
    2010-03-01  15:04
  60. 2010. március 1. 16:40442.

    Részemről inkább kihátrálok ebből a topikból, nincs értelme (nem azért, mert nem vagy jó partner hozzá, csak tényleg nem olyan fontos nekem, hogy erről cseréljek eszmét és vitázzak) és időm sincs rá ;)

    köszi a beszélgetést.

    előzmény:
    frue (440)
    2010-03-01  14:59
  61. 2010. március 1. 15:04441.

    Lehet, hogy nem is annyira logikát kell keresni benne, mert tulképp csak pár alapelv van, és ha annak megfelel az adott élelmiszer, akkor paleonak minősül.

     

     

    Akkor most el kellene dönteni, hogy azért paleo, mert az ősember táplálkozási szokásait veszi alapul, vagy azért, mert ez tök trendin hangzik, de persze köze nincs az ősember táplálékaihoz...

     

    Szerintem ez utóbbiról lehet szó.

     

    A glutén tilos. (mert az ősember nem ette)

    A sajt, zab stb. belefér (ezeket sem ette, akkor most mi van?)

     

    előzmény:
    assigned (437)
    2010-03-01  08:47
  62. 2010. március 1. 14:59440.

    Ezt én is olvastam. De ettől függetlenül a gluténérzékeny rosszul lesz a zabtól. Ha nem hiszed, kérdezz meg néhányat!

     

    Ja persze...biztos nem megfelelően állították elő...de akkor a nem megfelelően kezelt zabot nektek sem tanácsos enni.

     

    Én sokat böngésztem azt az egy magyar paleo-oldalt. Továbbra is ellentmondásosnak érzem.

     

    Az egyél mamutot tanács valóban picit cinikus, de az elmélet szerint jogos kritika.

     

     

    előzmény:
    customer (435)
    2010-03-01  08:31
  63. 2010. március 1. 11:40439.

    Igazad van, köszi a helyreigazítást :)

    Akkor mondjuk azt, hogy 1. a kóla egészségtelen és azért SEM felel meg a paleonak, mert még ráadásul 2. cukor is van benne :))

     

    mondjuk a cola light-ban nincs cukor, ilyenkor ld 1. pont.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_504466 (438)
    2010-03-01  11:11
  64. Torolt_felhasznalo_504466
    Torolt_felhasznalo_504466
    2010. március 1. 11:11438.
    A kóla azért nem felel meg mert cukrot tartalmaz, és azt sem evett az ősember, max ami a gyümölcsökben volt. Esetleg egy kevés mézet lehet enni, ill. nyírfacukrot mert annak alacsony a glikémiás indexe.
    előzmény:
    assigned (437)
    2010-03-01  08:47
  65. 2010. március 1. 08:47437.

    Lehet, hogy nem is annyira logikát kell keresni benne, mert tulképp csak pár alapelv van, és ha annak megfelel az adott élelmiszer, akkor paleonak minősül. Ahogy a paleo alapanyagokból főzött étel is paleonak minősül.

    Tehát:

    - Ha valami nem tartalmaz glutént, nem tejtermék (kivéve egyes sajtok) és nem hüvelyes növény, akkor bátran bevehető a paleo étrendbe.(Most fejből nem tudom felsorolni az összeset, van még valami az olajokról is)

    Plusz szűrő, hogy lehetőleg minél levésbé feldolgozott legyen.

    Tehát a kóla hiába felel meg a fentieknek, ha közben meg egészségtelen.

     

    előzmény:
    frue (434)
    2010-02-28  23:33
  66. 2010. március 1. 08:34436.

    Bár ezt nem nekem írtad, de szerintem meg azért mosolyognak sokan a paleo diétán, mert csak annyit tudnak róla, hogy "ez valami ősember diéta", és ebből kiindulva gondolkodnak, alkotnak elméletet, miközben nem ismerik sem a külföldi kutatásokat, az eredeti könyvet, sem a Szendi-félét. ;)

    Nekem a legtöbb ide beírt hsz-ből ("egyél mammutot", "tényleg csak nyers ételt esztek?", stbstb) ez jön le, és elnézést ha megbántok vele valakit.

     

    előzmény:
    frue (434)
    2010-02-28  23:33
  67. 2010. március 1. 08:31435.

    figyu, a neten találok infókat arra is, hogy glutént tartalmaz, meg arra is, hogy gluténmentes (a zab). Szóval én azt gondolom, hogy valószínűleg tényleg a vizsgált mintában keresendő a válasz:

     

    kenyersutes.hu:

     

    ZAB A GLUTÉNMENTES DIÉTÁBAN?

     

     Tanulmányok tucatja foglalkozik azzal, hogy milyen hatással van a zab a cöliákiás emberek diétájára. Egy érdekes kísérletben a zab hatását figyelték meg gluténmentes diétán élő gyermekek esetében és vizsgálták a zab aveninje elleni antitestképzést (a zab fehérjéje hasonló a búza gliadinjához). Korábbi kísérletek már kimutatták, hogy kezeletlen cöliákiás gyermekek vérében avenin-antitestek keringenek.

    A kutatók 116 gyermeket vizsgáltak, akiket véletlenszerűen két csoportba osztottak:

    az egyik csoportot normál gluténmentes diétán tartották, a másikat gluténmentesen plussz zabot kaptak.

    Az anti-avenin antitesteket 0, 3, 6 és 12 hónap múlva mérték.

    A két csoport véreredményei között nem találtak különbséget! Ez az eredmény azt mutatja, hogy a lisztérzékeny gyermekek esetében a zab fogyasztása nem produkál semmilyen immunreakciót, ha egyébként a gluténmentes diétát betartják.

     A kutatók azt vélelmezik, hogy a zab fogyasztása abban az esetben  produkál immunreakciót, ha valaki glutén tartalmú étellel együtt fogyasztja.

     

    Forrás: Hollen E. és társai Scandinavian journal of gastroenteology  2006; 41(1):42-7


    Megjegyzés: Egyes országokban engedélyezettek olyan lisztérzékeny diétában fogyasztható, zabot tartalmazó ételek, melyek betakarítása, feldolgozása szigorú ellenőrzés mellett folyik, így más gabonákkal való érintkezése, gluténnel szennyeződése kizárt. Ezen termékek gluténmentesként kerülnek megjelölésre!

     Mivel hazánkban ezt nem lehet garantálni a jelenlegi mezőgazdasági technológia mellett, tekintsék a cikket egyelőre tájékoztatónak, lehetőségnek a jövőre nézve.

     

    előzmény:
    frue (433)
    2010-02-28  23:27
  68. 2010. február 28. 23:33434.

    Arról az időszakról van szó, amikor még nem volt gabona, se állattenyésztés.

     

    Tehát sem csirke, sem disznó stb...tehát ezeket is TILOS enni a logika alapján...

     

    Azért mosolyognak sokan ezen a paleo-étkezésen, mert erősen kettős mércés és sok támadható pontja van.

     

    Persze, ettől függetlenül biztosan egészséges, mintha csokiparányon meg kólán élne valaki...

     

     

    Na, mielőtt megsértődne valaki: csak vicceltem. Kíváncsiskodtam, bejöttem, kérdezősködtem, kicsit jótakartam...,csináltam magamnak sokmagas kenyeret zabliszt nélkül zabpehellyel (úgy is finom volt)...

     

    DE ez nem az én táplálkozási formám, már csak azért sem, mert én nem szeretem a vöröshúst...sőt a húsért sem rajongok.

     

     

    előzmény:
    assigned (432)
    2010-02-28  21:41
  69. 2010. február 28. 23:27433.

    Gondolom, nem először és nem utoljára írom itt le, hogy a zab, ha nem szennyezett búzával (feldolgozás, betakarítás, stb) során, akkor gluténmentes.

     

     

    EZ NEM IGAZ! Van gluténérzékeny ismerősöm, és TILTÓLISTÁN van a zab nála, mert GLUTÉNT TARTALMAZ!

    Az ő felesége védőnő, és hidd el, pontosan tudja mit ehet s mit nem...és nem a feldolgozás minősége miatt.

     

     

    Ennek olvass utána, mert ez legalább akkora melléfogás, mint az, hogy a virsli nem egészségtelen.

     

     

     

    Persze, mindenki azt eszik, amit akar, ez eddig sem volt vitatott pont.

     

     

     

    előzmény:
    customer (430)
    2010-02-28  21:11
  70. 2010. február 28. 21:41432.

    Jaj már megint a megsértődve elvonulás, naponta 20x látom itt a nlc-n.

    Most kezdene érdekes lenni..

     

    Na, megpróbálom használni a saját eszemet.

    Azért paleolit, mert ez az étrend nem az utóbbi 100, 1000 vagy párszázezer, hanem az évmilliókkal ezelőtti táplálkozást veszi alapul. Valószínűleg akkoriban még nem volt túl gyors a változás étkezési kultúra terén, így nincs értelme arról beszélni, hogy melyik szakaszát veszik alapul.

    Arról az időszakról van szó, amikor még nem volt gabona, se állattenyésztés. A könyv egyébként több helyütt leírja és én is találok benne logikát, hogy minden mai megközelítés az arányokon vitatkozik, mennyi ch, mennyi zsír, mennyi fehérje, miközben nem kérdőjelezi meg az egészet úgy, ahogy van.

    Jó példa erre, hogy ha mindenki dohányozna, akkor a tüdőrák okát genetikai eltérésben keresnék - a gabonafogyasztás pedig olyan kutatási alaphelyzetet okoz, mintha mindenki dohányozna - vagyis ez a természetes alapállapot manapság és azt hisszük, hogy a gabona alapélelmiszer.

     

    Egyébként Szendit még akkor is jó követendő példának találnám, ha nem értenék vele egyet. Az antidepresszánsok ellenzése miatt elveszítette az állását anno - nem tudom, hogy ki az, aki manapság ilyen mértékben ki merne állni vélt vagy valós igaza melett.

    előzmény:
    rola@ (429)
    2010-02-28  21:06
  71. 2010. február 28. 21:14431.

    nem állt szándékomban "elüldözni", igazából csak nem értem, hogy miért támadsz, gunyólódsz és mi kivetnivalót látsz abban, hogy találtunk egy étrendet, ami bejön.

    Nem kell ismernem a fizika összes törvényét ahhoz, hogy elhigyjem, van gravitáció - ennek mintájára, nem kell utánaolvasnom olyan kutatásoknak, amelyeket mások már elvégeztek.

    előzmény:
    rola@ (429)
    2010-02-28  21:06
  72. 2010. február 28. 21:11430.

    Gondolom, nem először és nem utoljára írom itt le, hogy a zab, ha nem szennyezett búzával (feldolgozás, betakarítás, stb) során, akkor gluténmentes.

     

    Egyébként érdekes a virsli témában, hogy mindkettőtöknek van egy elképzelése és természetesen megtaláljátok az ennek megfelelő tartalmú internet oldalt, cikkírót (ki az a Molnár Ágnes egyébként?) - vagyis vicces, de tulképp forrásokon, más szellemi termékein vitatkoztok.

    Aki nem akar virslit enni, ne egyen, aki meg akar, az egyen.

     

    A VIRSLI NEM PALEO, még ennyit tennék hozzá, de el tudom képzelni, hogy nem rosszabb egyes felvágottaknál. Mondjuk egyiket sem eszem, de édesanyámék saját készítésű szalonnájából, kolbászából azért eszek egy kicsit nagynéha :)

     

    előzmény:
    frue (421)
    2010-02-27  21:51
  73. 2010. február 28. 21:06429.
    Hát igen, akivel nem lehet beszélni azzal nem lehet. Ne aggódj lépek a topikból, nem szeretek olyanokkal beszélni akik mások szavait használják, a saját eszük helyett.
    előzmény:
    customer (428)
    2010-02-28  21:03
  74. 2010. február 28. 21:03428.

    Jól van, elmondtad a véleményedet, köszönjük :)

    Értelmeztem, amit leírtál, de ha kötözködsz, ráadásul olyan dolgokról, amikről lövésed sincs (olvastad a könyvet? nem? na ugye), akkor elég nehéz beszélgetni.Főleg, hogy nem a beszélgetés a célod, hanem a magad igazának a hangoztatása.

     

    azért paleo, amiért leírtuk itt is, meg a könyvben is: az alapanyagokról van szó, hogy minél kevésbé feldolgozott legyen, és ne legyen köze gluténtartalmú gabonákhoz és tejhez. Melyik dietetikus/étrend mondja ezen kívül, hogy ne egyél teljeskiörlésű kenyeret sem?

    Én legfeljebb csak fogyókúrát ismerek olyat, amia nevéből is adódóan, nem tart sokáig.

     

    Egyébként meg nem volt felháborodás, csak ha valaki ilyen stílusban írogat mint te ("nevetséges, hogy ezt beveszitek", " gondolkodjatok már el"), azzal az emberrel nehéz kedves hangot megütni. :)

    előzmény:
    rola@ (416)
    2010-02-26  15:13
  75. 2010. február 28. 10:21427.

    Oké, feladom. Egyél sok virslit!

     

     

    Jó étvágyat!

    előzmény:
    bigacsiga2 (425)
    2010-02-28  00:00
  76. 2010. február 28. 00:04426.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  77. 2010. február 28. 00:00425.

    nagyon kalassz ez meg egy "háziasszony" blog... 

     

     

    előzmény:
    frue (422)
    2010-02-27  21:59
  78. 2010. február 27. 23:58424.

    az a baj ez már megint egy bulvár hír, 

     

    nem kerül bele csontvelő, nem kerülhet bele, az ugyanis a leg romlékonyabb dolog...

     

     

    előzmény:
    frue (423)
    2010-02-27  22:04
  79. 2010. február 27. 22:04423.

    A sok Maggi, Knorr vagy Nestlé félkész műkaja sokkal de sokkal károsabb.

     

    Azt tudod, hogy mivel tartósítják a virslit és társait? Pl. nitrittel...

     

    http://bulvar.ma.hu/tart/rcikk/d/0/179131 /1

     

    Érdemes elolvasnod, ebből az is kiderül, hogy kerülhet csont is bele.

     

    A Knorrokban legalább tartósítószer nincs. Azokat sem szeretem, de ilyenekt ne jelents ki, mert nem igaz.

     

    Ennyit a szuperegészséges virslikről.

    előzmény:
    bigacsiga2 (420)
    2010-02-27  21:20
  80. 2010. február 27. 21:59422.

    Fincsi virsli.

     

    Bakker. Most jut eszembe, hogy az ősember minden hulladékot megevett. Szóval ebből a szempontból rendben van a virsli.

     

     

     

     

    előzmény:
    frue (421)
    2010-02-27  21:51
  81. 2010. február 27. 21:51421.

    Na neeeee...

     

    Ez most komoly?

     

    Meg ne magyarázd már, hogy a virsli egészséges...na ja, mihez képest! 

    De itt baromira nem ez volt a kérdés.

     

    A virsli EGÉSZSÉGTELEN. Ezek a hülye húsüzemek meg össze-vissza hazudoznak, amikor felírják a csomagolásra a sok összetevőt, mi?

     

     

    Egészségtelen (és az ősember nem ette). Ne egye a család, ugyanolyan rossz, mint a kóla.

     

    Érdemes elolvasni:

     

    http://www.boldogabban.hu/letoltes/ne_egyuk.pdf

     

    Olvasgattam az oldalt, hááát...A zabot sem értem. Ha a glutén rossz, akkor a zab hogy a viharba került a képbe????

     

    A lisztérzékenyeknek tiltólistán van, mert gluténtartalmú!

     

     

    Olvasgass a virsliről!

     

     

     

    előzmény:
    bigacsiga2 (420)
    2010-02-27  21:20
  82. 2010. február 27. 21:20420.

    A férjem a marhavágóhídon dolgozott, mint gépszerelő. 

     

    Megkérdeztem tőle, hogy hogy is van ez.

     

    Nincs csont a húskészítményekbe!!!

    Azt mondta, ha lenne

    - tönkre mennének a gépek

    - nem lehet olyan finomra darálni, hogy ne éreznéd benne

    ropogna a fogad alatt, szilánkokat köpködnél, olyan lenne, mintha sóderral szórnád meg só helyett a zsíroskenyeredet. 

    A csontokat az enyv gyárba szállítják és ott dolgozzák fel, nem érdekük beledarálni a többi cuccba.

     

    -----

    Az a hús amire azt írják, hogy más formában nem lehet értékesíteni, az a gépi csontozású hús, de az nem rosszabb, mint a többi, csak esztétikailag más. Töltelékárú gyártására alkalmas, de boltban valóban nem eladható.

     

    ----

    És nem jó minőségű virsli a káros, és itt most csak arra gondolok, aminek azért ára is van, és nem arra, ami 200 Ft/Kg.

     

    A sok Maggi, Knorr vagy Nestlé félkész műkaja sokkal de sokkal károsabb.

     

    ---

    És egy család inkább egyen vacsorára egy egy pár virslit jóízűen, mint 2-3 zacskó csipszet, egy üveg kólával.

     

    És, ha innen nézem, akkor lehet, hogy a virsli egészségesebb... 

     

    -------

    Megtaláltam azokat az oldalakat is, ahonnan a cikkek származnak.

     

    Az egyik egy "háziasszony" blog kategória a másik egy zöld oldal. 

     

    előzmény:
    frue (400)
    2010-02-25  18:02
  83. 2010. február 27. 21:01419.

    Ez van a virslibe:

    Ez a magyar szabvány. 

     

    http://www.omgk.hu/Mekv/1/13131_2.pdf

     

    3. Virsli

    Legfeljebb 30 mm átmérj, természetes, vagy mbélbe töltött húspépet tartalmazó, fzéssel

    hkezelt, füstölt, (vízgzzáró mbélbe töltött termék esetén) füstöletlen, vagy füst ízesítés

    homogén metszéslapú készítmény. A hústartalom a késztermékre vonatkoztatva legalább

    40%.

    3.1. Minségi jellemzk

    a) Kémiai jellemzk

    Fehérjetartalom legalább 10,0% (m/m)

    Víztartalom legfeljebb 70,0% (m/m)

    Zsírtartalom legfeljebb 25,0% (m/m)

    Nátrium-klorid-tartalom legfeljebb 2,5% (m/m)

    b) Érzékszervi jellemzk

    Alak, méret: Egyenletes vastagságú, az átmér legfeljebb 30 mm.

    Burkolat: A burkolat sima, tiszta, alatta 5 mm-nél nagyobb zsírzsák nem látható.

    Állomány, szerkezet, metszéslap: Tapintásra rugalmas, se nem puha, se nem kemény.

    Szerkezete homogén, pép jelleg, a fszereloszlás egyenletes. A metszéslap homogén

    állományú, 5 mm-nél nagyobb légüreg nem, legfeljebb csak néhány kisebb látható.

    Nem tartalmaz 3 mm-nél nagyobb ín- és kötszöveti hártyadarabot, legfeljebb néhány

    1-2 mm-es mérett tartalmazhat. Rágás után jól összeálló, melegen lédús, rágási

    maradék nincs.

    Szín, íz, illat: A metszéslap egyenletes világos rózsaszín. A fszereloszlás egyenletes.

    A ftt húspép íze mellett bors- és paprikaíz érezhet, de idegen és mellékízek nem

    érezhetk. Kellemesen, enyhén sós íz. Illatában a ftt húspép, a bors és a

    fszerpaprika illata érezhet, idegen szagok nem érezhetk. Füstölt termékek esetében

    ízében és illatában a füst érezhet.

    3.2. Megnevezés

     

    Virsli

     

    előzmény:
    frue (400)
    2010-02-25  18:02
  84. 2010. február 27. 20:50418.

    Éppen a Tótágas könyvesbolt előtt mentem el és láttam a Béres A. által kiadott könyvet, 999.- Ft-ért. 

    Annyit azért megér. :)  

    előzmény:
    bigacsiga2 (385)
    2010-02-24  20:26
  85. 2010. február 27. 15:16417.
    Elvileg ahoz lenne  köze,az őskor elején fogyasztott táplálék összetevőkhöz.
    előzmény:
    rola@ (416)
    2010-02-26  15:13
  86. 2010. február 26. 15:13416.

    Nos, el kéne olvasni és főleg ÉRTELMEZNI amit írtam. Ugyanis odaírtam, hogy nem mondom hogy nem ésszerű a diéta, és valóba vannak benne jó részek.

     

    Csak megkérdeztem mitől paleo? De erre nem jött válasz, csak a nagy felháborodás.

     

    Csak ugyanazt mondja amit nagyon sok más diéta , semmi extra.

    De a neve vicces. Mert köze nincs a paleo ember táplálkozásához. Ennyi.

    előzmény:
    customer (414)
    2010-02-26  09:21
  87. 2010. február 26. 12:45415.
    Az Nlcafe-n sem ismeri mindenki.
    előzmény:
    bigacsiga2 (409)
    2010-02-25  20:54
  88. 2010. február 26. 09:21414.

    Egyébként ez nem "őrület", sem valami szélsőség, úgyhogy nem kell ellene iylen aggódóan fellépni sem ;)

    miért zavar téged, ha mi tudatlan, befolyásolható emberek bedőlünk a agy gonosz Szendinek, akinek nyilvánvalóan világuralmi céljai vannak?

     

    Az alapelvet megkérdőjelezni úgysem tudod, főleg, hogy nem olvastad a könyvet, és felületesen ítélkezel. Támadhatod persze, de annak mi értelme? hacsak az nem, hogy a saját magad meggyőződését hirdeted?

    előzmény:
    rola@ (402)
    2010-02-25  18:35
  89. 2010. február 26. 09:17413.

    Hát ehhez nem tudok mit hozzátenni :)

     

    Egyébként abszolút igaz, nehéz minden 10 hsz-ben előlről kezdeni a témát, merthogy már minden kérdést feltettek itt korábban, és mindet meg is válaszoltuk.

     

    nem is értem, hogy kit, mit kellene követni és egyáltalán, egy átlagember, mint mi, hogyan kellene "gondolkodnunk" a témában, esetleg saját kutatásokat végezni? vagy új elméletet kellene alkotnom, hogy hiteles legyek?

    azzal miért nincs baj, aki összeeszik mindent, rendszer nélkül, vagy aki 90 napozik, vagy vega - és miért van baj azzal, amit mi csinálunk?

     

    vagy az itt a legnagyobb baj mások szemében, hogy ez nem 2-3 hónapra szól, hanem hosszú távon..? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_299877 (412)
    2010-02-25  23:09
  90. Torolt_felhasznalo_299877
    Torolt_felhasznalo_299877
    2010. február 25. 23:09412.

    Egy pillanat...

    Elindult itt egy fórum, te 410-ként csatlakoztál hozzá valamikor a virsli témánál és rögtön lehúzod az egészet. Legalább annyit tegyél meg, hogy megnézed miről szól a dolog.

    Customer már az elején írta, hogy elég fárasztó újból és újból elkezdeni a témát, ami azzal indult, hogy van-e valakinek tapasztalata.

    Ha valakinek nem tetszik, ne csinálja, és ne is érdeklődjön, hogy miről szól ez az egész, ami nem vallás, és valóban tény: lehetséges, hogy kiderül fél év múlva, hogy sok minden nem helyénvaló.

     

    Ha bármikor is korábban bármilyen Szendi-féle irományt olvastál, akkor láthattad: sokféle adatot közöl. Te meg eldöntöd, hogy egyetértesz-e vele.

     

    és azért paleo, mert ez egyfajta csökkentett szénhidrát-bevitelt ajánló étrend. Nem mediterrán, nem lowcarb, hanem paleo, mert nincs benne tejtermék a sajton kívül, nem ajánlja a hüvelyeseket a lektin miatt, nem ajánlja a gabonaféléket a glutén miatt, hanem ajánlja a húsféléket és a  zöldség/gyümölcsöt, mert az ő vizsgálódásai és sok statisztikai adat miatt az emberek jelentős javulást mutattak az életkörülményeikben, ha ilyen módon táplálkoztak.

    De neked nem kell!! A világért sem!!

     

    Igen, mivel él többmillió ember a földön és 2010-et írunk, napi 8 órában dolgozunk nem tudunk a klasszikus paleo-módon élni (SENKI nem tud), csak annyiban paleo, hogy próbáljunk meg húst enni zöldéggel/gyümölccsel.

    Ja, és az egész könyv úgy kezdődik, hogy nem kellene annyit enni. Mert a legnagyobb gondot az elhízás okozza.

    Igen, nekünk is nehéz nem bekapni egy-két pogácsát ha hirtelen megéhezünk, igen, elég fárasztó úgy bevásárolni, hogy ezt helyezzük előtérbe, amikor a boltok roskadoznak a szebbnél szebb tejtermékektől, félkész ételektől és illatoznak a helyben sütött pékáruk.

    Aki már annyit előre haladt, hogy nem rendel az irodába egy nagy pizzát ebédre, valószínűleg már azzal is sokat tett az egészsége érdekében.

     

    Mondjuk én sem eszem virslit, és kolbászt sem. De azért valamit enni kell, szóval nézd el nekünk, ha néha nem tudunk kitörni a saját korlátaink közül és képesek vagyunk főzelékbe fojtani bánatunkat...

    előzmény:
    rola@ (410)
    2010-02-25  21:05
  91. 2010. február 25. 22:56411.

    Én lassan fél éve táplálkozom a diéta elvei szerint. Tök mindegy hogy hívod, ha neked jobban tetszika a szénhidrát és tej mentes diéta hívd ugy. Viszont úgy osztani az észt hogy nem próbáltad szerintem minden alapot nélkülöz. És ha visszaolvasol, akkor látni fogod hogy aki próbálta és csinálja annak bevált. Én nem olvastam olyan hozzászólást hogy így étkezem és bajom lett tőle, sőt ahol angol forrásokban is utánanéztem (ahol régebb óta elérhető ez a diéta) ott sem találtam negativ visszhangot...

     

    Igazán meggyőzni viszont a saját példám győzött meg. Úgyanis egészségesebbnek érzem magam mint valaha, szebb a bőröm, kipihentebb vagyok és jelentősen csökkent az amugy magas alvásigényem (10-12 óráról 6-8 órára), beállt a mentruációs ciklusom ami korábban rendszertelen volt, sőt még a vérképem is jobb lett (pl alacsonyabb a koleszterin, annak ellenére hogy hetente minimum 20 tojást eszek)...

     

    Sztd ezt mind bebeszélem magamnak mert "vakon hiszek Szendinek"???  

    előzmény:
    rola@ (402)
    2010-02-25  18:35
  92. 2010. február 25. 21:05410.

    Nem tudsz hiteles választ adni, csak vakon követni Szendit? Köbyörgöm, gondolkodj? Milyen paleolit táplálkozásról beszélünk itt, mikor sajtokat, főzelékeket, stb.. esztek? Komolyan gondoljátok, hogy ez paleolit?

    Nevetséges, hogy ezt beveszitek.

    előzmény:
    bigacsiga2 (408)
    2010-02-25  20:52
  93. 2010. február 25. 20:54409.
    Igen az NLC elég szűk réteg, nem fedi le egész magyarországot... 
    előzmény:
    frue (406)
    2010-02-25  19:58
  94. 2010. február 25. 20:52408.
    Kérdezd meg Szendit van honlapja blogja, majd ő ad neked hitelesebb választ, én nem tudok neked.. sajnálom,
    előzmény:
    rola@ (407)
    2010-02-25  20:26
  95. 2010. február 25. 20:26407.

    Ez teljesen irreleváns.

    Akkor is marhaság, és a feltett kérdéseimre se felelt senki.

    Azért mert xy angol ( német ... stb. tetszés szerint helyettesíthető) valaki már leírta Szendi előtt, még nemfogom elhinni. Nem kell mindent benyalni amit valaki publikál, nem ártana előtte tájékozódni. 

    előzmény:
    bigacsiga2 (405)
    2010-02-25  19:56
  96. 2010. február 25. 19:58406.

    így került be a magyar köztudatba.

     

    Naaaaaaaaaaa ez azért túlzás! Egy nagyon-nagyon szűk réteg hallott róla,  a magyar köztudattól igen táol áll PILLANATNYILAG.

    előzmény:
    bigacsiga2 (405)
    2010-02-25  19:56
  97. 2010. február 25. 19:56405.

    De, ezeket nem Szendi találta ki és nevezte el

     

    nézzetek már ki a világba

     

    sokkal régebbi ennek az irodalma

     

    Szendi csak lefordította és összefoglalta egy könyvbe, így került be a magyar köztudatba.

     

     

    előzmény:
    rola@ (402)
    2010-02-25  18:35
  98. 2010. február 25. 19:56404.

    A virsliben tudom mi van. Igen, van aki ott dolgozott, s ő mesélte el.

    De ha nem hiszed, kérj üzemlátogatásra bebocsáttatást, s tapasztald meg magad! Egyébként meg is nézheted avirslik csomagolásán az összetevőket.

     

     

     

    A sajtról állítottak pedig legalább annyira vannak tudományosan alátámasztva, mint a kőkorszaki táplálkozás.

     

     

     

    Amúgy...Ha már kőkori, akkor abba a sajt sem fér bele...

     

     

     

    A nyersevőket sem értem, de ők legalább következetesek. Nincsenek "bűnözések" vagy megingások, vagy szabadosan kezelt elvek...

     

     

    előzmény:
    bigacsiga2 (403)
    2010-02-25  19:50
  99. 2010. február 25. 19:50403.

    Ezt remélem nem gondolod komolyan! Netről másoltam, valami házipatika vagy hasonló oldalról, DE mindenki tudja, mi van a virsliben s mi a baj a sajtokkal.

     

    Valóban tudja? Vagy csak elhiszi azt amit a többiek mondanak? 

    Ők vajon ott dolgoznak abban a gyárban, vagy van erről tudományos fokzatuk, kutatási területük, publikációjuk?

     

     

    És mi van a nagy sajttermelő fogyasztó országokkal? Ott is mindenki beteg, vagy csak nem olvasnak a neten áltudományos cikkeket. 

     

    ----

    A sajt (mely tulajdonképpen rothadt tej), a belekben tovább rohad...

     

    Ez egy komunikáció? 

     

    Az ember belében nem rohad semmi, max. majd ha meghal, de akkor sem...  

     

     

    előzmény:
    frue (400)
    2010-02-25  18:02
  100. 2010. február 25. 18:35402.

    Hát beleolvasgattam a topikba, kiváncsi voltam, mi az új őrület.....

     

    És hangosan röhögök, ahogy elképzelem, hogy a paleolit ember virslit eszik, meg felvágottat, netán sajtot... vagy főzeléket főz, vagy zöldség kenyeret süt....

    Semmi baj nem lenne ezzel a diétával, hiszen sok táplálkozástudományi szakember mondja ugyanezeket, amiket Szendi, de hogy azt bemesélni hogy ez egy paleolit táplálkozás, egyenesen nevetséges.

     

    Arról nem is beszélve hogy miért pont úgy kell enni mint a paleolit ember? 

    És egyébként is hogy evett a paleolit ember? Paleolitikum körülbelül 2,4 millió évvel ezelőttől i. e. 4500-ig tart.  Ennyi időnk keresztül mindig ugyanúgy ettek???? Vagy melyik szakaszát veszítek figyelembe?

     

    Ez az egész diéta minden alapot nélkülőz, egy nagy humbukk az egész, ugyanaz amit más ezer szakember is mond, csak most ráhúztak egy nevet, ami mellesleg világosan mutatja Szendi " hozzáértését". 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     

Címlap

top