Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kisgyermekes anyukák
2004-03-10 13:451.
Torolt_felhasznalo_946894
Létrehozva: 2004. március 10. 13:45
Arra gondoltam, jó lenne ha megbeszélhetnénk közös gondjainkat, örömeinket és bánatainkat. Eddig csak babás fórumot találtam, meg egy csomó olyat, ami igazából egyedülállóknak való. Nekünk, kisgyerekeseknek sajátos "ügyeink" vannak, akár a gyerekkel, akár a családdal( vagy éppen annak hiányával), akár saját magunkkal kapcsolatban. (Időbeosztás, munka, hobbi stb.) Jó lenne, ha olyan közösség alakulna ki, ahol még talán segíteni is tudnánk egymásnak. Remélem, lesz akit érdekel a dolog. Várom a hozzászólásokat.
Folyamatosan vagyok GYED-GYES-en 4, 5 éve. A 2. után is jár az egy évre eső szabi, vagy csak az első után????
A közös ovis csoportról: attól én is félek, hogy a nagynak külön teher lesz a kicsi, de mivel csak 2 év van köztük, nem anyáskodik annyira fölötte, ráadásul a kicsi sokkal önállóbb, mint anno a nagy volt. Az is előfordult már, hogy a nagy összefogott a barátnőjével s kizárták a kicsit a játékból, na ettől is tartok. A kicsi rettenetesen csalódott volt. Idegentől lazán vette volna, de hogy a nővére ezt teszi vele. A szívem megszakadt.
A szobatisztaság nálunk nappalra 2 évesen simán ment, éjszakára a nagy gyorsan, s alig 3-4 balesettel lett szobatiszta. A kicsi viszont még ebéd utáni alváskor is belepsil a pelusba, nem merem levenni róla. Ráadásul éjjel sokat iszik. Ha hosszabb időre megyünk valahova, még kap pelust nappal is, olyankor megkérdezi, hogy pelus van-e rajta :)). Ha végre tényleg jó idő lesz, ebéd után fogok próbálkozni, ha az megy, rátérünk az éjszakára is. Csak legyen gyorsan meleg, mert felbontottam az utolsó csomag pelust, apa nem hajlandó többet venni :))).
Végre ide tudtam jönni a géphez. Vendégeink voltak eddig, meg aztán a férjem sem bír leszállni a gépről.
bencealszik, Olivér már felébredt és szerintem hamarosan vehetem ki a járókából ha észreveszi, hogy a gép előtt ülök és nem őt fogom. Nem bírja elviselni ha nem vele van foglalkozva.
Nálunk most a Némó nyomában c. mese a menő. Bevallom nekem is nagyon tetszik, persze unalmas lesz ha majd már huszadszor fogom látni. Ugyanis ha valami új mese van, akkor azt kell nézni folyamatosan, aztán megint jöhet a többi jól ismert mese. Mostanában nem akarja a Minimaxot nézni Bence, inkább a Carton Network /főleg ha Tom és Jerry van benne/. Azt nem is bánom ha nézi. Már azt hittem a fiamról, hogy tv függő lett, és nem nagyon örültem neki, de rá kellett jönnöm, hogy kinn azért jobban szeret lenni!!!!!!!
Nálunk az éjszakai szobatisztaság 3 évesen jött össze. Persze néha van baleset, de ez még érthető.
Egyszerűen fogtam magam és nyáron levettem a pelust róla. Pedig akkor még mindig bepisilt, Kb egy hónap alatt megszokta és kibírta reggelig. Éjszaka mindig benn van a bili a szobájában és vagy szól, vagy magától belepisil.
Sziasztok: Magdi
Ebéd után, de még mosogatás előtt gondoltam "beszélgetek"veletek egy kicsit. A kicsi alszik, a nagy pihen, Apa horgászik.
Henianya:Az ablakra általában lehúzható üvegfestékkel készített képeket szoktam tenni. A bejárati ajtóra nem rakok kopogtatót-pedig nagyon tetszik-, mert elmossa az eső. Nagyon odaver az ajtóra, nyári nagy viharoknál be is jön a víz az ajtó alatt, hülyén áll a küszöb, befelé vezeti a vizet. . . Van 5 lépcsőfok az ajtóig, most nem nagyon szeretem a gyerekek miatt. Van egy elég széles boltívünk a konyha-étkező és a nappali között. Oda szoktam lógatni ezt-azt. Most méhsejt papírból csinálunk tojásokat Dorkával. Tavaly ebből az anyagból készültek a locsolkodók ajándékai, mindenkinek tetszett(tojás formájú hűtőmágnes)Tényleg, Ti mit szoktatok adni a locsolkodóknak?Én adtam már tojásgyertyát, Kinder tojást, pici csibéket, mini üveges italt. Most nem igazán van ötletem. Talán kis szalvétabatyuba rakok apró csokitojásokat.
Balú:nekem óvónőként jó tapasztalataim vannak a vegyescsoporttal kapcsolatban. Sokkal több odafigyelést igényel, ezért az idősebb pedagógusok nem is szeretik, őket már fárasztja. Az én lányom középső-nagy vegyes csoportba jár. Testvéreknél viszont nem olyan jó-szerintem. Egyszer volt ilyen, de szét is tettük őket pár hónap után, mert a kicsi örökké a nagyon lógott, az alig tudott játszani a kortársaival. Ha a kicsi nyűgösködött csak a tesó volt jó neki, így annak egy plusz teher volt.
Mythril. Nálunk Dorka 20 hónaposan lett szobatiszta nappalra. Mivel reggelre száraz volt ált. a pelus, 2 hét után éjszakára sem kapott. Mellettem aludt, de én napokig nem tudtam nyugodtan pihenni, mert mindíg a lába közé nyúlkáltam, nem pisilt-e be. De nem volt gond.
Rmagdi:A Minimaxon szerintem sok normális mese van. Mi ki szoktuk válogatni, s azt nézheti ami nem rémisztő vagy bugyuta. Kis korában Dorka is szerette a Teletubikat. Szerintem jó az Egyszer volt. . . sorozat, az Albert kérdezi. . . , s sok olyan rajzfilm, ami a mi korunkban volt, pl. Kockás fülű nyúl, Magyar népmesék, stb. Szeretem az RTL-en a Micimackót, ezt én is meg szoktam nézni. .
Na, megyek mosogatni.
UGY alakult hogy sok szabadidőm van . a gyerekeim már nagyok . szivesen segitenék gyerekere vigyázzni . iItt budapesten bármikor
Az ovival nekünk is mázlink lesz, a bejáratunktól odalátni. Ennél messzebb ne legyen soha semmi!
Kinél mikor jött az éjszakai szobatisztaság?
Jól döntöttem! Most ennyit, haza ért a férjem
A hazaindulás nálunk is úgy ment néha, hogy én elindultam végül, az "otthagyott" gyerekem meg hanyatt-homlok rohant utánam. A kicsinél viszont ez egyáltalán nem működik. Vele előre, elinduláskor tisztázom, hogy mikor kell hazaindulni, ha kell, az órámon is megmutatom, hogy a mutatók már bizony odaértek. 2, 5 évesen a delet lazán megismeri az órán :)) Máskor meg vmi kecsegtetőt mondok. A kicsinél a kaja ált. beválik. ( Szerencsére szinte bármilyen, s amúgy is ált. eszünk megérkezés után. )
Nálunk nem nyerők a tévés mesék. A nagy sokáig háttal ült le a tévéhez :)). Van pár kedvenc videókazettájuk, de a tévében a National Geographic reggeli összefoglalója a kedvencük, a többi mesére ált. azt mondják, csúnya. Könyvből órákig mesélhetek, fejből meg akármeddig. A nagy 2 éves kora körül nagyon nem bírta a mesében a rosszat, így a mesék nálunk meglehetősen cenzúrázott formában hangzanak el. A Kis Bencét sem veri meg az anyukája, a farkas sem eszik nagyit, pláne nem Piroskát, s a hasát sem vágják fel. Illetve mostanság kezdünk rátérni a valós verziókra. Félek, hogy az oviban nagyon másként hallja majd, s ez megkeveri, no meg ma már elbírja a horrorisztikus elemeket is. Bár egy-egy tévéhíradót hetekig magyarázunk. Most pl. a lábánál beakadt, lefelé lógó kínai vezetéktolvaj van műsoron. ( Hetekkel ezelőtt volt a tévében). Így ált. mesélek nekik, míg apa megnézi a híreket.
Hát a férjem sajna nem házitündér :))). A kakaó megfőzése kb. a csúcs nála. Kiporszívóz, ha nagyon megkérem (és nem felejti el) kitereget. Ennyi. Viszont a lányok körül rengeteget segít a kezdetektől. Na jó, a kakis gyerek egyből az enyém volt :))), de fürdet a mai napig, játszik velük rengeteget, öltöztet is ( kikészített ruhát ), imádja őket, csak ne ordítsanak. A "férfias" munkákban csúcsszuper. Lazán elmenne bútorasztalosnak, parkettáz, csempéz, sziklakertet épít. Egyszóval ő az a bizonyos aranykezű mesterember. Ennek ellenére a fejében is van bőven, van pár diplomája. Na, jó nem tökéletes, s nem adom ám!!!
Oviválasztásnál én a játszótéri anyukáktól tájékozódtam, előre tudtam, melyik csoportba akarom iratni. Bementünk párszor az oviba előtte játszani, s végül a lányom egy másik csoportban kötött ki, ő azt választotta :). Én nem repestem ugyan, de reméltem erősen, hogy jól választ. A tesó meg ugyanoda megy, mivel vegyescsoport. Tényleg, van vkinek tapasztalata arról, hogy jó az azonos csoport, vagy jobb lenne egy másik? Itthon ebéd után már nem hagyják aludni egymást, félek, hogy az oviban is káoszt okoznak :). Persze egy csomó érvem van a közös csoport mellett, de aggályaim is vannak bőven.
Ma különben nem volt gond vele, pedig motorral mentünk és jöttünk az oviból. Én toltam a babakocsit, ő meg jött mellettem és falatozott valami fornettit. Aztán még lenn maradtunk játszani és még ő volt az aki indult felfelé /ugyanis a másodikon lakunk/.
Különben csak azért merek elindulni vele motorral az oviba, mert itt van kb. 50 méterre, aztán szóltak, hogy aki tud vigyen motort, mert nincs sok, és mindenki motorozni akar.
Bencének különben is a motor a mindene, ha meg itthon vagyunk a mesenézés. Azt nem szereti ha olvasok neki, inkább nézi, főleg ezeket az animációs filmeket.
2 évesen még a Teletubbies volt a mindene. Én már annyira untam. Ti hogy vagytok a mesékkel????
Helló: Magdi
Hát igen! Én is mindent bevetek, hogy végre elinduljunk a játsziról. Az 5 perces utat általában fél óra alatt tesszük meg:))) Persze ekkor is mindig más irányba megy, mint én szeretném! Általában a vacsit beszéljük meg, meg hogy apának mit mesél majd, kinek a bicójára ült rá. Szóval terelem a szót. De volt már olyan, hogy a kezemben a motor, az összes homokozócucc, a hátizsákom és a másik hónom alatt az Ábel:) Szép látvány lehettünk:))) Ha könyörgök neki, ő sem hajlandó jönni, inkább hagyom hogy magától induljon el.
Kitartás!
Szió:Heni
Más!
Mit csináljak a gyerekemmel, ha nem akar az udvarról feljönni, pedig már kijátszotta magát. Ordit, hisztizik, már az összes lakó kinéz, hogy mi van, én meg ott állok tehetetlenül. Könyöröghetek neki, de erről nem akar leszokni. Az oviban ő a legjobb gyerek, mindig dícsérik, itthon meg meg van lergülve. Miért nem fordítva történik????????????????
Jaj de irigykedem rátok! Én is kertes házban nőttem fel, de mióta eljöttem hazulról, csak lakótelepi jut:( Imádok hazamenni anyuhoz, főleg most majd a jó időben milyen klassz lesz az udvaron. Az Ábelre sem kell már úgy vigyázni, mint tavaly, szinte pihenés lesz az a pár nap, amit ott töltünk.
Ja és a párod! Ez igen! Miben segít még neked? Vagy alapvetően ilyen házias?
Voltunk ovinézőben, ugyanis már most be kell iratni, mivel egy év múlva 3 éves. De ti ezt tudjátok:) Szóval tettszik az ovi, baromi közel van- alattunk. Vagyis 10 m-re a háztól. Azért még bemegyünk párszor, mit szól hozzá a tökös, elvégre ő fog oda járni, aztán iratom csak be.
Mire figyeljek, tanácsokat kérek!!!
Én is mindenkinek kellemes hétvégét kívánok!
Sziasztok:Heni
Jobbulást kívánok a pici lánynak!
Azért a jó időben tudtok sétálgatni?
Üdv!
Ja! ha csak úgy kiveszem a gépből, aztán fel a függöny a helyére, úgy könnyű:))))
Már akartam kérdezni, merre vagy? Jól eltűntél!
Jól vagytok? Örülök, hogy a kislányod meggyógyult!
Mi is írtóra örülünk a jó időnek, a délelőtti játszós ruháit most centrizi a mosógép:))) Komolyan a mosásba mennek tönkre a ruhák!
Szió:Heni
Üdvözöllek!
Ovi ügyben sajna nem tudok segíteni, mi nem Pesten élünk.
Nálunk most nyugi van, alszik. Nekem is fiam van, most lesz két éves.
Szia:Heni
Nekem nem csipkefügönyöm van, hanem ez a nylonos. Már az üzletben mondták, hogy sajna vasalni kell:) Mikor kivettem a gépből, meg is győződtem róla!
Mindegy, az étkező-konyha megvan!:)
Téged, Magdi, mint újat külön köszöntlek!
Nálunk is lassan vége az ablakpucolásnak, mivel a férjem is besegített. Néhány éve ui. kijelentette, hogy ez férfimunka. Hogy addig miért nem ő csinálta?!? :)))
No persze az ablakkeret, mint az ablak része, örök vitatéma, úgyhogy ált. akkor pucolom, mikor dolgozik. A függönymosás még laza nálunk, mert a 4 ablak+ 2 üvegajtós nappalira még mindíg nem találtam meg az általam megálmodott függönyt. ( amit még a pénztárcánk elbír-kategóriában legalábbis) :((
Ilyenkor viszont örülök neki!
Hétvégén vendégeink lesznek, utána meg mi megyünk névnapozni, így a délelőttöket tudjuk majd csak kint tölteni, ill. a lányok, mert én ugye konyhatündérkedek majd. Olyan klassz, hogy kimehetnek már egyedül, nem kell felettük ülni, mint anno a lakótelepen! Így legalább haladok. És még enni sem kell bejönniük. Imádnak kint falatozni. ( Persze az ebéd az kivétel, annyi mindent nem hordok ki-be. )
Mindenkinek kellemes hétvégét kívánok!
Hiper-szuper háziasszony vagyok: én már túlvagyok a függönymosáson. (jaj, de jó!) Szerintem is jobb vizesen visszatenni. A lányom már teljesen meggyógyult szerencsére. Hétvégére még jó időt mondanak, gondolom, mindenki ki fogja használni kirándulós-jólevegős programokra. MIndenkinek jó szórakozást kívánok hozzá.
Más. Nálunk a gyerek addig játszhat (ha akar) a szgépen amíg mi a híradót nézzük a párommal, hogy csönd legyen. Persze, legtóbbször valami mást akar csinálni, ami jó zajos. De hát ilyenek, mit csináljunk.
Ha van valakinek hétvégére ötlete, írjatok. Mi a Rómaira fogunk kimenni, ilyenkor már szokott ott élet lenni.
Üdv.
Csatlakozhatok hozzátok? Nekem van egy 3, 5 éves kisfiam és ega 10 hónapos kisfiam. Szabadidőm mellettük nem nagyon van. Ilyenkor hétköznap legalább a nagyobb oviban van és dokkal könnyebb az élet, aztán hazajön és vége a "nyugalomnak"!!!!!!! Ismeri valaki Budán a Törökvészi úton található óvodát? Szeretnék róla többet tudni.