Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kisgyermekes anyukák
2004-03-10 13:451.
Torolt_felhasznalo_946894
Létrehozva: 2004. március 10. 13:45
Arra gondoltam, jó lenne ha megbeszélhetnénk közös gondjainkat, örömeinket és bánatainkat. Eddig csak babás fórumot találtam, meg egy csomó olyat, ami igazából egyedülállóknak való. Nekünk, kisgyerekeseknek sajátos "ügyeink" vannak, akár a gyerekkel, akár a családdal( vagy éppen annak hiányával), akár saját magunkkal kapcsolatban. (Időbeosztás, munka, hobbi stb.) Jó lenne, ha olyan közösség alakulna ki, ahol még talán segíteni is tudnánk egymásnak. Remélem, lesz akit érdekel a dolog. Várom a hozzászólásokat.
Az oldal ismerős, de a dalt még nem hallottam, most ez szól:) Köszi, hogy eszembe juttatad!
A lányaim szeretik. Az ára is megfizethető:450 ft/ alkalom, nem gyerek szám után fizetsz
Az Arany J. u-ban még nem voltunk csak jókat hallottam róla, az Aktív szülésközpontban vannak Manó foglalkozások.
Arany J u. 10 a pontos cím. . . igen. . . . ahol a bizsubörze is volt!!!
:-)))
Arany J. utcában és a Harminckettesek terén tudok játszót, vagyis zenebölcsit:-)
Ha kall , megírom a pontos címet!!:-)
Egy igen zajos két és fél éves nőszeméllyel én is társulnék!
Ha van jó módszere valakinek a gyerkőc zaj és energiaszintjének csökkentésére, sürgősen írja meg :)))
Tényleg, szerintetek mikortól lehet hordani a csemetét valami táncolós vagy ugri-bugri foglalkozásra, ahol kitombolhatná magát kedvére? Tudtok ilyeneket a belvárosban (Nyugati környékén)?
Keresel munkát? Nem akarsz visszamenni a régi helyedre? Nem akarod "egyedülhagyni az oviban" a gyermekedet vagy mi a baj? Nem értem a :-(((-t.
Most már tényleg indulok.
Viszlát mindenkinek estig.
Ui: hallottam hogy van egy Arany vagy Vörös oroszlán nevű teázó ami szupi. Ki ismeri? Azt hiszem, imádnék egy ilyen helyre elmenni.
Várom a válaszokat.
A nagyot egyébként nálunk is főleg ala hordja oviba és haza, mivel autós a buli, s neki útba esik. Én csak akkor megyek, ha ő nem ér rá, akkor viszont a kicsivel. Tavaly még elég nehézkes volt, főleg télen. Míg öltözött a nagy meglógott, leizzadt stb. a kicsi.
Sziasztok, én is megyek a jányért az oviba.
Később visszanézek, most járunk egyet. Sziasztok!
! gyermeket nevelni nem semmi. Segít valaki? :-)
Oszd meg a titkodat velünk!