Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kisgyermekes anyukák
2004-03-10 13:451.
Torolt_felhasznalo_946894
Létrehozva: 2004. március 10. 13:45
Arra gondoltam, jó lenne ha megbeszélhetnénk közös gondjainkat, örömeinket és bánatainkat. Eddig csak babás fórumot találtam, meg egy csomó olyat, ami igazából egyedülállóknak való. Nekünk, kisgyerekeseknek sajátos "ügyeink" vannak, akár a gyerekkel, akár a családdal( vagy éppen annak hiányával), akár saját magunkkal kapcsolatban. (Időbeosztás, munka, hobbi stb.) Jó lenne, ha olyan közösség alakulna ki, ahol még talán segíteni is tudnánk egymásnak. Remélem, lesz akit érdekel a dolog. Várom a hozzászólásokat.
Sziasztok!
Köszönöm szépen a Kornél nevében!
Sziasztok
Gyöngyi ha jól tudom, szülinapod volt, így utólag is,
Nagyon sok boldog szülinapot kívánok Neked.
Petra: Kornélnak nagyon sok boldog névnapot kívánok!
Mi már letudtuk a nyaralást, vasárnap jöttünk haza Hajdúszoboszlóról. 5 napig voltunk, ebből volt 2 strandolós nap, 2 kirándulós nap, utolsó nap meg kis séta, játszótér és haza.
Debrecenben és Nyíregyházán voltunk vidámparkban, állatkertekben kirándulni. A nyíregyházit javaslom mindenkinek aki véletlen arra jár, nagyon szupi hely, nekünk nagyon tetszett.
Ilyen hosszabb nyaralás, kirándulás már nem lesz, de egynaposakra még biztos el fogunk menni. Most csak ilyen korán volt hely, azért mentünk ilyenkor, bár ha tudjuk előre hogy milyen a szálloda akkor máshova megyünk.
A Victoria Hotelben voltunk, ide ne menjetek!!! Helyileg nem rossz, de mi csak harmadosztályú kis senkinek számítottunk a németek mellett. Közben meg fizettünk ugyanúgy. Sőt. Még amit meg sem kaptunk kaját, azt is ki kellett fizetni, mert benne volt a csomagárban. Kaja vacak volt és kevés, ennyi kekszet meg kürtős kalácsot még életünkben nem ettünk mint most.
De szerencsére azért feltaláltuk magunkat, így a nyaralást nem tudták tönkretenni, csak hát rossz az ilyen.
Pussz
Egyik doki szerint csak vírus, másik szerint középfül-gyulladástól kezdve a gégegyusziig minden:-(
A meleget sem bírja, úgyhogy kész vagyok már én is.
Mi aug. első két hetében megyünk Fonyódra a nyaralóba.
Mi volt szegénykének a baja?
Én is ismerem ezt az érzést, pedig a lányomat 20 hónapos koráig szoptattam, de mér csak én erőltettem, nekim meg már egyáltalán nem kellet, de annyira sajnáltam abbahagyni.
Mi aug. első két hetében megyünk Fonyódra a nyaralóba.
Mi volt a baja szegénykének?
Ezt az érzést én is ismerem. pedig a lányomat 20 hónapos koráig szoptattam, de már a végén én erőltettem csak, neki meg egyáltalán nem kellett már, de annyira sajnáltam abbahagyni.
Halihó,
hát ezek az óvodai szülőik néha tényleg elég érdekesek tudnak lenni. Múltkor azon ment a téma vagy húsz percet, hogy mit igyanak a gyerekek, ill. hogy gyereknapon egyeneke-e fagyit, ja, meg hogy milyen szuku kell: amit be kell dugni, vagy amit nem kell bedugni Na, ekkor már beszóltam, hogy ennek a nagy horderejű ügynek a megoldását igazán rábízhatnánk az óvónőkre, talán el tudják dönteni ők...
Ki merre megy nyaralni?
Nekünk egy hétvége jut júli közepén-végén, de még nem tudom, merre menjünk. Valami medencés-strandos-kirándulós hely kéne, rengeteg ilyen van. esetleg vmi ötlet?
jajj, lányok, olyan szomorú vagyok, Dorka nagyon beteg volt, és közben két foga is kijött, 5 napig gyakorlatilag csak karomban a picivel léteztem. de a legrosszabb az, hogy elválasztotta magát, nem kell neki cici. Mondhatnátok, mit akarok, már lassan 11 hónapos, de olyan rossz, hogy elutasít... ezt az érzést nem is tudom leírni, biztos nevetségesnek hangzik. De a lényeg, hogy már jól van, már szedi is szét a lakást
Na, pussz, aztán írjatok.
A meleget mi is bírjuk(a férjem nem annyira). Ma voltunk Gárdonyban, nagyon jó volt. Általánosos korom óta nem voltam a Velencei tavon.
Hát én a telefonálást inkább bunkóságnak mondanám, de hát mit lehet tenni, ha nem veszi észre magát.
Sziasztok
Mi ez a nagy pangás itt?
Egész jól bírjuk még a meleget, már nagyon vártuk hogy jó idő legyen, így míg meg nem unjuk, addig örülünk neki.
Medencézünk majdnem minden nap, fagyi, jégkrém, így ki lehet bírni.
Megvolt Máté első szülői értekezlete. Vannak fura fazonok, nem tűnik olyan jó társaságnak mint Martin csoportjában. Elég túlbuzgóknak tűnnek a szülők, már majdnem rögtön nekiálltak kifesteni az óvodát. De tényleg! Kiderült, hogy 8 éve volt festve a terem, meg a mosdó (bár ez azért rosszabb helyzetű), és rögtön elkezdték szervezni a festést meg a parketta lakkozást egyesek. Majd törik ott a lelkesedésből ahogy telik az idő szerintem, csak most akarnak jópofizni az óvónéniknek. Én inkább rájukhagyom.
A daduska arra nem volt képes, hogy legalább beköszönjön, hogy itt vagyok én fogok vigyázni a kölkeitekre! Annyira nem méltatott minket, hogy bejöjjön! Nálam már most leírta magát! Mindegy, az óvónénik aranyosak. Kifogtuk az óvóda állítólagos legszuperebb óvónéniét.
Volt egy erősen borgőzös fejű és szagú apuka, aki máris jelentkezett télapónak , meg volt egy másik apuka, aki nem zavartatta magát, ott a teremben, miközben az óvónénik beszéltek, elkezdett telefonálni. Nem sokáig, de hát akkoris!! Vannak még bátor emberek!
Ti tulajdonképpen hova költöztök( biztos írtad már csak én nem tudom).
Én egész jól bírom ezt az időt, én szeretem a meleget, a férjem viszont szenved, de szerintem a fölösleges kilók is rontanak a helyzetén.
Sziasztok!
Nálunk már a Kornél is pöttyös,várható volt,csak reménykedtünk,hogy még a hétvégén elmehetünk a családdal.
Ti hogy bírjátok ezt a fülledt időt?
Sziasztok!
Gyöngyi! Jobbulást kívánok Melisszának!
Mi mostmár hamarosan költözünk, csak egy-két hét.Már alig várom, hogy ott lakjunk. Aköltözést viszont nem várom.Én azért nem is írogatok mostanában, mert annyi dolgunk van, mindig későn érünk haza stb. Ott is lesz internetünk, csak előbb át kell vezetni.
Puszi:Magdi
Sziasztok!
Mi van veletek ???
Melisszának tüszős mandulagyuszija van, Éjszaka és reggel 39,7-je volt ami a napközbeni lázcsillapítás és hűtőfürdő ellenére is csak 38,5-39 ig ment le.
Leyla, utólag Boldog névnapot kívánok!!!
Szia!
Amig nem voltak bárányhimlősek a gyerekeim,én is nagyon paráztam,hogy mi lesz.De most már tudom,hogy nem olyan vészes,mint amilyennek képzeltem az egészet.Persze gondolom neki nem ilyen kellemes!!!Most már nem szenved a vakarózástól,csak szégyenli a pöttyöket,és nem bírom kirángatni a lakásból.Talán holnap lejön velem egy kicsit,végűl is a friss levegő jót tenne neki.Gyerekek közé nem vinném,csak a Zsuzsit sétáltatnánk meg.
Szia!
Köszönjük a bíztatást!1. nap volt hőemelkedésük,Bibinek volt 38 fokos láza,de azóta semmi.Bianka úgy néz ki már túl van rajta,Ricsi nagyon szenved.Állandóan vakarózna,de már mondtam neki,hogy le fogom kötözni.Ezeken ő jókat nevet.Ha tudná,hogy én komolyan gondolom Most kelt fel a Ricsi,hát rondább mint volt!!!Kap gyógyszert,hintőport,és kamillás vízzel kell lemosnom.Szegényt annyira sajnálom,mert végre most hétvégén ő is jött volna Dömösre,de így nem tom levinni.Így most nem megyünk.Bár a németek biztos örűlnének egy kis bárányhimlőnek!!
Vica!Jó kis meccs volt!De az a lényeg,hogy hoztuk a papír formát.Nézd meg a képet,csak ennyire vagyok olasz fanatikus,hogy a sátramon is egy AC Milan zászló van!De ma is jó meccs lesz,BRAZILIA!
Ricsinek, Biankának miellőbbi gyógyulást, kevés viszketést...
Megyek, most kezdődik a meccs
Petra, remélem, hamar átmegy rajtuk, addig is kitartás!!!!!!!!
Sziasztok!
Miért jó,hogy nem tudtunk nyaralni menni???Mert legalább a gyerekek nyugodtan tudnak bárányhimlősek lenni!!!
Reggel Bianka felkel,apja üvőlt,hogy anya nézd a lányunk milyen pöttyös lett!Megnéztem,elájúltam feldolgoztam!!! Ricsinek még csak a mellkasa tiszta pötty,a lányomon viszont nem találtam szabad területet!!!
Vica!Akkor Forza Italia! Én még a Brazilokat is szeretem,de az igazi szerelem már lassan 20 éve az olaszoké!Tényleg nekünk milyen egyforma izlésünk van(LOTR,fantasy művek,foci)!
Sziasztok!
Biankának, boldog szülinapot kívánok én is!!!
Én szerencsére nem vagyok náthás, a gyerek taknyos egy kicsit.
A focit én is . Szerencsére eddig a férjem sem nézte.
Leyla, hát ez nem túl jó hír.
Halihó,
rendelejen már valaki jó időt, mert ma bugyiig áztam a gyerekkel együtt, már nagyon utálom. NA, ahogy ezt leírtam, előbújt a nap! Végre valaki meghallgat engem.
Képzeljétek, Bálinttal kedden elmentünk az orvoshoz, hogy fáj a torka, vett kenetet is a doktornő a torkából. Kedd este óta végülis semmi baja, csak piros a mandulája, de tegnap visszavittem. Betelefonált a doki a laborba az eredményért, közölték, hogy skarlátos. De egy pötty nincs a fiamon, még hőemelkedése sem volt. Az orvos szerint azért van ez, mert korán elkezdtük az antibiotikumot. Most annyiban változott a kezelés, hogy az antiizét 10 napig kell szednie. Hát nagyon örültem neki, hogy így megúsztuk, de olyan fura, szerintem semmi baja.
A VB engem se köt le, a srácok között megy a fogadás. MAx annyiban, hogy megnézem majd a pasikat És annak a csapatnak szurkolok, amelyikben a legjobbak vannak