Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Boxzsák
2010-01-25 14:431.
Létrehozva: 2010. január 25. 14:43
Sziasztok NLC fórumozók!
Itt a fórumon adrijan vagyok, egyébként Szeberényi Adrián, a Nők Lapja Cafe szerkesztője.
Azért indítom ezt a topikot, hogy legyen egy olyan hely itt a fórumon, ahol maga a fórum a téma. Ahol megbeszélhetők a technikai gondoktól kezdve a moderációs nyavalyákig minden. Nem helyettesíti ez a topik a moderációs topikot sem, meg az Ügyfélkaput sem - inkább olyan 0-24 órás szerkesztőségi fogadóóra-szerűségnek gondolnám.
A címe pedig azért lett boxzsák, mert sejtem, hogy jópáran fogtok püfölni majd itt. Nem mondom, hogy 100%-ban nyugodtan várom a kérdéseket, biztosra veszem, lesznek mélyütések is - azért mégis valamiféle baráti meccsre készülök. Hát ez.
És akkor indulhat a menet, ha ti is akarjátok...
Itt a fórumon adrijan vagyok, egyébként Szeberényi Adrián, a Nők Lapja Cafe szerkesztője.
Azért indítom ezt a topikot, hogy legyen egy olyan hely itt a fórumon, ahol maga a fórum a téma. Ahol megbeszélhetők a technikai gondoktól kezdve a moderációs nyavalyákig minden. Nem helyettesíti ez a topik a moderációs topikot sem, meg az Ügyfélkaput sem - inkább olyan 0-24 órás szerkesztőségi fogadóóra-szerűségnek gondolnám.
A címe pedig azért lett boxzsák, mert sejtem, hogy jópáran fogtok püfölni majd itt. Nem mondom, hogy 100%-ban nyugodtan várom a kérdéseket, biztosra veszem, lesznek mélyütések is - azért mégis valamiféle baráti meccsre készülök. Hát ez.
És akkor indulhat a menet, ha ti is akarjátok...
Szia pihe!
Bocs, most elég sok más dolgom volt, nem tudtam a fórumon annyit pörögni, de napközben bejövök a topikba :)
Üdv:
Adrián
szia... jöttelek püfölni :))
á nem ám, csak kérdezném hogy az nlc új ruhájába be szoktatok-e még nézni...
mert panaszkodtam egy-két sort, sőt jövök ide is...
mostanában egyre gyakrabban és hosszabb ideig megszakad az összeköttetés, mint megtudtam hogyaszongya:
a kapcsolat időtúllépés miatt megszakadt, a webhely ideiglenesen nem érhető el vagy túlterhelt...
namost ez mit jelent? nincs is csúcs, akkor mitől vagyunk leterhelve? :)))
Nem kell izgulnod, Dapazso.
Választás előtt egy hónappal mindig összefésülik a politikai topikokat egy topikba.
Tényleg, Adriján, most hogy fogjátok a zárt és félnyílt politikaiakat egybefésülni a nyíltakkal?
És Adriján, kérlek, végre válaszold meg, miért törlöd rendszeresen, ha idézem a moderátor topik 1478-as állásfoglalását:
"Egyik topikban sem tartom helyesnek,ha személyes véleményeket idéznek,majd kommentálnak,hiszen egy félig zártban ugye,ahogy írtam is,nem tud az illető sem cáfolni,sem mást tenni,mert nem tagja a topiknak.rnÁltalánosságban úgy gondolom lehet mindenről írni,anélkül,hogy viták alakuljanak ki.Azt gondolom,hogy ezeken túl nem lenne jó olyan szintre korlátozni a fórumhasználatot,hogy az már a kellemes fórumozás kárára legyen.
Lehet idézni más weboldalakról,linkelni,forrás megjelölésével.
Üdv.
Nekem is ez az egyik "problémám"..
A fórumozás feltételeit elfogadjuk amikor regisztrálunk.
Bár elég tág határok között értelmezhető a Szabályzat ,de vállalható.
Én is évekkel ezelőtt.
Azután akkorát változott a fórum "közönsége",hangneme,hogy elképesztő.
Valamikor nem volt ennyi emo,mégis pontosan tudtuk,hogy kinek milyen a stilusa,és valóban nagyon durvának kellett lennie,ha moderálták.
Volt humor,és volt elfogadás.Volt vita,és cáfolás,szóval szórakoztató volt a dolog.
Mostanság meg olyan nickek vannak többségben akik győzni akarnak.
Nem meggyőzni,hanem legyőzni a másikat.
Megszaporodtunk erősen és bizony ez avval jár hogy már követhetetlen a nick változás,és nincs türelmünk(sokszor idő sem ) megismerni a másikat,hanem mindjárt be egy skatulyába,és a szerint bánunk vele.
A skatulya szerint.
Aztán.
Régebben csak egy politikai topik volt,(ezen a címen is futott) sokkal egyszerübb volt a dolog.
Aki politizálni akart az ott elmondta amit akart.
Azt gondolom,hogy most is lehetne egy ilyen nyílt topik .
Csak egy,...és ott bárki ,bármely oldalhoz tartozik elmondhatná amit a témában gondol.
Nem lehetne szelektálni,hogy nem mihozzánk tartozik,tehát menjen máshová pl..
Egy női lap amely nem politikával foglalkozik zömében megtehetné,hogy kevesebb teret adjon a politizálóknak.
Aki pedig oldalakhoz tartozónak vallja magát az csak zártban(lakat)egymás között beszélgethesse ki a másik oldalt.
Akkor nem lenne értelme a fikázásnak sem,hisz úgy sem olvashassa a másik.
Azt az egy direkt politikáról szóló nyílt topikot pedig könnyü lenne moderálni.
Azonkivül legalább itt az nlc-n megvalósulna az oldalak egyesitése.
Legalábbis"látszólag"..
Azért azt is megnézhetnéd,hogy ti milyen stilusban és szóhasználattal kommunikáltok a "Jobban...." nickjeiről.
Nem ott a gond hogy mit írtok,...az belefér...hanem hogy hogyan.
A szálka-gerenda effektusra gondolok.
Hozzáteszem,én még SOHA semmiért,senkire sem kértem moderációt,....de hát ez a Boxzsák ,itt talán megemlithettem.
De be is fejeztem,...csak egy reakció volt.
Szia!
Először másold a linket a vágólapra.Kijelölés,majd ctrl+c.
Írd be a szöveget a szövegmezőbe,és jelöld ki az egérrel.
Klikkelj az 5. ikonra a szövegmező felett (link hozzáadása)
A megjelenő ablakba másold be a linket ctrl+v.
Oké.
Szeretnék segítésget kérni, remélem nem baj h ebben a topikban..
Mit csináljak, hogy a link biztos h pirossal jelenjen meg?
És azt, hogy kell csinálni, hogy pl beírom, hogy "ez" ... és az ez szó piros, és rákattintva a link, adott oldal nyílik meg.
Köszönöm a segítséget
Szia!
Nem probléma az, ha véleményt írsz, sőt, a kiritka épít.
Viszont az, ahogyan leírod (leírjátok), nem mindegy.
Egy másik topikban írtam neked (nektek), hogy a boxzsák topikban várja Adrián a panaszokat, ez a topik ezért van. Illetve a régi boxzsák topikról beszéltünk akkor.
Így lehet az, hogy töröltük azon hozzászólásokat, melyek eltávolítását kifogásoltad.
Azt fontosnak tartom elmondani, hogy a moderátorok sohasem törölnek vagy tiltanak önkényesen, ezt egész egyszerűen nem tehetik meg.
Mindennek nyoma van, utána lehet keresni, minket is lecsekkolnak, szóval a szabályok ránk is ugyanúgy vonatkoznak.
Az pedig, hogy írjatok az ügyfélkapunak tényleg egy jó dolog, mert az egy teljesen hivatalos "kerek" eljárás.
Nem csak a panasz "jöhet" ide, hanem bármilyen észrevétel, ötlet is.
Ha panasz jön és az jogos, annak is örülünk, mert bármilyen fucsának tűnik is az örömünk, a lényege az, hogy tanulunk belőle, és ha azt megbeszéltük, kielemezzük, legközelebb nem történik olyan hiba.
Biztos vagyok benne, hogy itt mindenki mindent megtesz azért, hogy Ti, Fórumozók jól érezzétek magatokat a fórumon.
Most mennem kell, vár a fórum, várnak a Fórumozók:)
A topikot ezenel visszadnám a tulajdonosának, de úgy éreztem, hogy erre válaszolnom kellett Neked;o)
Remélem, nem bánja senki.
Üdvözlettel: Silvi
Szia Silvi !
Örülök Neked !
Nem...nem írtál még nekem, csak szó nélkül töröltetek.....rendszeresen !
Gyakorlatilag érthetetlen, hogy miért.
A véleménnyilvánítás szabad Mo-on, a médiában is, a fórumokon is.
Bocs....de megszoktam, ha valami változik a hozzászólásaim körül, arról értesítenek.
Tehát..... beszélgetek, véleményt nyilvánítok...kultúráltan..... növelem a látogatottságotokat, nem értem mi velem a problémátok, de szívesen elolvasom......
...akár egyetlen hsz-emet, ami nem volt a "fórumra való" .
Nem káromkodok, nem politizálok, semmi trágárság, ledérség......
akkor mi is?
Tudod...én EZEN a nicken 2005 óta vagyok itt....előtte egy másikkal.
Tudok viselkedni (megjelenni is), tudom mit ILLIK, mit lehet.
Soha, egyik fórumon sem volt ilyen problémám......
Nem ovisokat terelgettek, nevelgettek itt, hanem felnőtt emberek akarnak kikapcsolódni, lazítani, szórakozni, a munkanap után.
...tehát...nem futok az óvónénihez, sem az ügyfélkapuhoz.....
ember vagyok ....ti is...... BESZÉLGESSÜNK !
Míg nem értem mi van itt, azt csinálom, amit eddig is,
régen is, és megsértődöm, ha szó nélkül likvidálnak.....:)
Kellemes estét Neked.....
és sajnálom, ha problémás vagyok........
Szia Adriján!
Köszönöm a válaszod.
Így nem csak priviben, hanem más számára is elérhető a válaszod.
Mégegyszer köszönöm.
Üdv. sapientia
Kedves unikum!
Csak azok a hozzászólásaid kerülnek törlésre, melyekről már írtam neked is, hogy nem a fórumra valók.
Ha a moderációval kapcsolatban észrevételed van, kérlek, hogy az ugyfelkapu@nlcafe.hu címre írd meg, ott válaszolni fognak neked.
Senki sem üldöz téged;)
Üdv: Silvi
...nem is kértelek rá, csak találtam a topikot, a régi problémákkal. Mivel szó volt róla, és, hogy nem találja.....aaaa.... nem emlékszem ki kereste, ....ezért írtam be a címet.
Köszönöm, megoldódott közben.....
Sokaknak volt vele gondja, mint kiderült, és volt aki tudott rá megoldást!
....miközben a fele topikomat kitörölték a modik !
TE.... adrijan...... ezek utaznak rám......ha tüsszentek, már törölnek, pedig zsebkendőbe csinálom.......
Kellemes napot.....unikum
Szia unikum!
Milyen böngészőt használsz?
Mit jelent, hogy "csak a nyilad" van ott?
Feltennél egy screenshotot is?
Üdv:
Adrián
Kedves Sapientia!
Az idézett hsz-ben nem találtam olyan adatot, ami elégséges volna arra, hogy annak alapján bárkit azonosítani lehessen, de ezt már a privát üzenetedre is megírtam, nem értem, miért írsz újra ugyanebben a tárgykörben.
Kérlek, a moderálásra vonatkozó kéréseidet a modis topikban, vagy a moderator@nlcafe.hu mailcímre küldd el.
Üdv:
Adrián
Hát ezt már nem tudom, nem figyelek minden egyes topik- és hozzászólástörlést.
Javaslom, ha a moderációval kapcsolatban kérdésed van, írj az ugyfelkapu@nlcafe.hu mailcímre, és válaszolni fognak.
Üdv:
Adrián
Kedves Csillucska!
A probléma nem az oprendszer, hanem a böngésző miatt lehet - sajnos az Explorerek (ezek közül is az IE8) hibásan kezelik a javascript fókusz parancsokat, és ezért nem tudnak hangulatjelet beilleszteni az Explorer 8-ast használók.
A probléma fejlesztők körében közismert, több fórumon foglalkoznak vele: a megoldást az IE8 hibájának javítása fogja elhozni.
Javasoljuk addig Firefox vagy Chrome böngésző használatát, azzal be lehet illeszteni a hangulatjeleket.
Üdv:
Adrián