Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Boxzsák

adrijan
Létrehozva: 2010. január 25. 14:43
Sziasztok NLC fórumozók!

Itt a fórumon adrijan vagyok, egyébként Szeberényi Adrián, a Nők Lapja Cafe szerkesztője.

Azért indítom ezt a topikot, hogy legyen egy olyan hely itt a fórumon, ahol maga a fórum a téma. Ahol megbeszélhetők a technikai gondoktól kezdve a moderációs nyavalyákig minden. Nem helyettesíti ez a topik a moderációs topikot sem, meg az Ügyfélkaput sem - inkább olyan 0-24 órás szerkesztőségi fogadóóra-szerűségnek gondolnám.

A címe pedig azért lett boxzsák, mert sejtem, hogy jópáran fogtok püfölni majd itt. Nem mondom, hogy 100%-ban nyugodtan várom a kérdéseket, biztosra veszem, lesznek mélyütések is - azért mégis valamiféle baráti meccsre készülök. Hát ez.

És akkor indulhat a menet, ha ti is akarjátok...
  1. 2011. május 4. 15:572951.
    Azt vártuk Pihével, hogy Adrián maga kínálja fel egyszer végre
    előzmény:
    Uborkata (2949)
    2011-05-04  15:54
  2. 2011. május 4. 15:552950.
    Igen nagyon szeretnék! De ha már itt járunk akkor kérjünk egy 6 os készletet
    előzmény:
    pihe** (2945)
    2011-05-04  15:49
  3. 2011. május 4. 15:542949.
    Az nem úgy van. Ha én nem szomorkodom a játék miatt, nektek eszetekbe sem jut a bögre - ami szerintem egyébként csésze.
    előzmény:
    pihe** (2946)
    2011-05-04  15:50
  4. 2011. május 4. 15:542948.
    Deeeeeee :D:D:D
    előzmény:
    Uborkata (2941)
    2011-05-04  15:33
  5. 2011. május 4. 15:522947.

    az előbbi csak vicc volt ám :)) (pedig nemis)

     

    milyen tréningen kaptad? :) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_477006 (2944)
    2011-05-04  15:48
  6. 2011. május 4. 15:502946.

    akikapjamarja játék!!!! stipistopi én győztem :D

     

    (rondairigymohópihe:(() 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_477006 (2944)
    2011-05-04  15:48
  7. 2011. május 4. 15:492945.
    ahhoz lehet hogy menne :) babóca!!!!!!!!!! a gulyáshoz is szeretnél egy szép bögrét ugye? :))))
    előzmény:
    Uborkata (2943)
    2011-05-04  15:46
  8. Torolt_felhasznalo_477006
    Torolt_felhasznalo_477006
    2011. május 4. 15:482944.

    Adrián,

     

    Találjunk ki valamilyen kis játékot, én felajánlom a bögrémet, tányérkámat, amit a tréningen kaptam, nem használtam;o)

     

    Na?

     

    előzmény:
    adrijan (2932)
    2011-05-04  14:13
  9. 2011. május 4. 15:462943.
    Hát a gulyáshoz?
    előzmény:
    pihe** (2942)
    2011-05-04  15:42
  10. 2011. május 4. 15:422942.
    az nem úgy van, mert a fehérboros sajtos pogácsához nem megy ám akármelyik mintás ;))))
    előzmény:
    Uborkata (2941)
    2011-05-04  15:33
  11. 2011. május 4. 15:332941.
    Ajándék bögrének ne nézzed a mintáját!
    előzmény:
    *Babocza* (2938)
    2011-05-04  15:31
  12. 2011. május 4. 15:322940.
    jólvan, értemén :(((( addig márcsak mennyi sokat kell aludni? :)))
    előzmény:
    Uborkata (2939)
    2011-05-04  15:31
  13. 2011. május 4. 15:312939.
    Tessék játszani! Már lehet. De javaslom, hogy csak a jövő hónapban próbálkozz, mert a májusi bögrét én fo-gom meg-nyer-ni.
    előzmény:
    pihe** (2937)
    2011-05-04  15:26
  14. 2011. május 4. 15:312938.
    Én olyan szép virágmintásat kérek mindenféle felírat nélkül!
    előzmény:
    Uborkata (2936)
    2011-05-04  15:22
  15. 2011. május 4. 15:262937.
    így már nem ér!!! hallottam az egészet és eredetit kérek :)))))
    előzmény:
    Uborkata (2936)
    2011-05-04  15:22
  16. 2011. május 4. 15:222936.

    Maximnak van több tonna bögréje. Üzletelj vele! Ő megszabadul tőlük, Neked meg csak annyi a dolgod, hogy ráírod "Nlc bögre by Adrián" és már küldheted is Pihének és Babóczának mint a legújabb generációs bögre prototípusai.

    előzmény:
    adrijan (2932)
    2011-05-04  14:13
  17. 2011. május 4. 14:332935.
    Részemről nem kövezlek meg, de nagyon boldogtalan lennék!
    előzmény:
    adrijan (2932)
    2011-05-04  14:13
  18. 2011. május 4. 14:322934.

    Adrián nagyon helyes fiatal ember, de mindenki foglaltÍgy ez a része kilőve. Pihének és nekem is most elég a bögre!

     

    űAdrián!!! Pihével ellentétbe az enyémet ne firkáljátok össze

    előzmény:
    Uborkata (2929)
    2011-05-04  13:56
  19. 2011. május 4. 14:282933.
    nekem bármilyen jó lesz :)))*
    előzmény:
    adrijan (2932)
    2011-05-04  14:13
  20. 2011. május 4. 14:132932.
    Húha, csak aztán meg ne kövezzetek csajok, ha nem bírok ilyen bögrét szerezni... 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  21. 2011. május 4. 14:112931.
    előzmény:
    adrijan (1)
    2010-01-25  14:43
  22. 2011. május 4. 13:572930.
    ... hát bevallhatom, ez lett volna a következő kérésem ;)))))
    előzmény:
    Uborkata (2929)
    2011-05-04  13:56
  23. 2011. május 4. 13:562929.
    Feleségül ne vegyen rögtön mind a kettőtöket? Kis telhetetlen
    előzmény:
    pihe** (2928)
    2011-05-04  13:53
  24. 2011. május 4. 13:532928.

    óóó dejóóó!! :))) 

    dedikálod is nekünk? :)) 

    előzmény:
    adrijan (2924)
    2011-05-04  13:47
  25. 2011. május 4. 13:512927.

    nem írtak.. telefonszámot meg idegennek nem adok meg. nem és nem, bármennyire is írország volt a tét :((

    meg még asszem dánia? valahová utazni lehetett, ezekre voltam rászállva :))) 

    nyereménylista.. hát ezaz. nem mentem vissza sose megnézni hogy hogy állunk :(  lustakutyapihe:( 

    előzmény:
    Uborkata (2920)
    2011-05-04  13:36

Címlap

top