Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Betegen új párt találni
Létrehozva: 2010. január 24. 20:54
Sziasztok!
Nemrég egy ronda betegséget állapítottak meg nálam. Nem halálos,de nem is gyógyítható, szinte teljes életet élhetek vele, de pl.gyógyszereket kell szednem, és kihat egy esetleges gyermekvállalás lehetőségére is.
Jelenleg nincs párom. Persze szeretnék....de úgy érzem, hogy nem terhelhetek valakit, amikor annyi egészséges nő van a világon, akivel sokkal egyszerűbb-könnyebb az élet.
Szerencsére jelentkezők vannak bőven, találkozgatok is néha valakivel, és itt jön a gond.
Mikor megmondani, hogy baj van?
Egyrészt nem szeretném, hogy sokan tudják, viszont azt se tehetem meg, hogy valaki belémszeret úgy, hogy nem tudja, nem átlagosak velem a mindennapok.
Ez elég zagyva lett, de ha jön valaki beszélgetni, kifejtem érthetőbben. 
Köszi a válaszod.
Sajnálom....de hiszel benne,és így biztosan újra rád talál a szerelem. Örülök, hogy túl tudtál lépni a dolgokon, és már volt is kapcsolatod. csak így tovább!
Nekem van egy jó ismerősöm, aki úgy tudta évekig, h neki már nem lehet gyermeke... /nemcsak ezért, de talán ez a tény játszott közre benne, h tönkrement az első házassága/. Aztán a férjem egyik barátjával megismerkedtek, egymásba szerettek. Az ismerősöm átesett egy nőgyógyászati kezelésen, aminek köszönhetően állapotos lett később.
Iker gyermekeik vannak, egy nagyon szép kisfiú és egy kislány. Szépen élnek azóta is.
Tehát... ha megismerkedsz álmaid lovagjával, akivel igazán szeretni fogjátok egymást, sztem ha igazán szeret, akkor is fog, ha esetleg nem lesz babátok. Ha meg ez az oka annak, h nem lesz jó a kapcs. köztetek, akkor talán amúgy sem maradnátok együtt.
Mint ahogy írtuk többen is, ne parázd túl ezt a dolgot. Az élet kiszámíthatatlan. Az biztos, h nem kell egyből lerohanni a leendő választottadat a problémáddal, mert lehet, h álmaid hercegét riasztanád el azzal, ha a problémáiddal traktálnád. Hagyj időt arra, h a kapcsolat megérjen arra, h erről is tudjatok beszélni. Ismerjétek meg egymást közelebbről, először magadat fogadd el úgy, ahogy vagy, aztán avasd őt be.
Kedves személy ! Tényleg lelkiismeretes nő vagy , hogy ezen tépelődsz. Ha komoly kapcsolatod alakul, aki szeret és Te is szereted, öszintének kell lenned . Ha szeret , vállal betegségeddel együtt.
Ezt előre bejelenteni szükségtelen, mert nem tartozik betegséged másre , mint családodra , barátaidre és mejd társadra . ne ijeszd el előre ,kivetítve rá szorongások.Írásodból olvasható , hogy szorongsz betegséged miatt ezt szükságnek érzed megosztani valakivel. ez íhy helyes is , de ne a fiú legyen az első. Először tanulj meg élni " önmagaddal " , utána mejd meglátod , hogy más hogy tud élni Veled. Még korai bármi döntés, most még nem látod a fától az erdőt
Szeretettel egy nagyi
Az őszinteség nem azt jelenti, hogy mindent kimondunk, amit gondolunk, hanem azt, hogy meggondolunk mindent, amit kimondunk
Szép napot mindenkinek!
Nagyon érdekes volt olvasni amit írtatok,
örülök hogy véletlen rákattintottam a fórumra,
mintha a sajátgondolataimat olvastam volna többetektől.
96.04.30 a szemből jövő és utólag kiderült alvó sofőrös PEPSI kamion telizöldes lámpánál rajtunk keresztül próbált balra kanyarodni. Kicsit meghaltam, de közvetlen utánam mentő jött és talán az azonnali segítségnyújtás, vagy a hatalmas életösztön,
de szerintem anyukámék kitartása miatt 10 hét mély kóma után a gépek szerint "feléberdtem".
A főiskolai diplomám elvitte a kamion, de talán még lehetek boldog nő,
anya, társa és párja Ő neki :-)
Sajnos nem voltam a magamnál, tolókocsiba ültem, ....
elutasított minden férfi aki szeretete visszaadhatta volna az életkedvemet. Nagyon féltem a magánytól, és annak a karjaiba kötöttem ki, aki talán szeretett, de hátráltatta a "fejlődésem",
mert tudta hogy ha magamra találok akkor nem fogok tudni tovább vele élni :-(
Az a 9 év szép volt a maga módján, de értéktelen, elvesztegetett időnek látom vagy inkább érzem így utólag.
Azt hittem a külsőm (a varratok nyomai, a tolókocsi majd a biccegésem) miatt nem találok férfit magam mellé.
Elkezdtem az interneten ismerkedni, barátkozni, találkoztam több férfivel és kezdtem elhinni, hogy nem bennem van a hiba!
Mikor megcsaltam, elhagyott és gyorsan megnősült és gyereket csinált, hogy leláncolja a hasonló adottságokkal rendelkező nőcskét.
Nagyon sokat segített és vissza adta az önbecsülésemet a férfiak véleménye, mégha nem is lett komoly kapcsolat az ismerettségből.
Másfél évig "szeretője" voltam a háromgyerekes pasinak akivel együtt éltem. Élveztem a kulúrális eseményeken a résztvételt, túrákat, sétákat, beszélgetéseket, mozizást, a szüleivel átbeszélgetett estéket, ....
Sajnos megint keresgélek, de kedves embereket ismerhetek meg a sok szexéhes pasi között.
Talán több barátot is megismertem, szeretek lelkiszemesláda lenni, próbálok segíteni ha tudok, ...
Nagyon jó érzés erőt adni másoknak, hogy igenis vannak még csodák :-)
pont valami mártír típust vonzol be, aki "meg akar menteni"
Hú, de igazad van!
De már kezdek lazulni a témát illetően.
De azt még mindig nem tudom, hogy, és főleg mikor kell előadni egy pasinak, hogy 'figyelj, lehet, hogy nem lehet gyerekem,de ha igen, akkor is szinte biztos, hogy lesz előtte jó néhány vetélésem, tudod, amikor már örülsz, hogy sikerült, de aztán mégse. Majd egy idő után újra sikerül, újra örülsz, és mégse. És ezt így X-szer '.
Ehhez egyrészt nincs köze addig, amíg nem komoly a kapcsolat, másrészt ha akkor mondom el, amikor aktuális, akkor már belémszeretett (gondolom, ha már gyerket akar tőlem), akkor meg már túl késő, tehát mondhatni eltitikoltam.
Szerencsére még nincs pasi a láthatáron (komoly), így ez még elmélkedés.
Ezt hadd döntse el majd Ő....nem? Ezen nem neked kell problémáznod. Neked annyi a dolgod hogy lehetőleg nyílt és öszinte legyél vele (mint ahogy sokan leirták, nem kell táblát akasztanod a nyakadba...de eljön a pont ahol beszélni kell róla) és kezeld természetesen a problémádat, ez egy dolog ami hozzád tartozik.
Hogy a másik vállalja-e a többletnehézséget az az ő döntése. De lehet hogy annyi pozitívumot adsz neki hogy ez el fog törpülni számára mint probléma.
Viszont amíg te úgy látod ezt a betegséget mint egy szörnyű terhet ami csakis elriaszthatja a másikat, az nem jó...ez ugyanis azt is okozhatja hogy pont valami mártír típust vonzol be, aki "meg akar menteni" és "ápolni" és lehet hogy egyáltalán nem ilyen pasi kéne neked, hanem egy olyan aki egyenrangú, erős társat lát benned azzal együtt hogy tisztában van a betegségeddel.
"...tudom, hogy neki mással könnyebb lenne... "
nem, nem tudod. mindössze feltetelezed.
a dolog eldönteset bizd RA. ö el a sajat böreben, nem te...
Mindenkinek a maga baja a legnagyobb. Megértelek, h nehezen lépsz túl ezen, sokszor kisebb dolgokon jobban aggódunk, mint a világrengető problémákon.
Megaztán kívülállóként objektívebben lehet látni néha dolgokat, mint aki benne van egy szituációban.
Köszi a bíztatást!
Az én bajom a tiéd mellett 'kismiska', csak idő kell,azt hiszem.
Köszi!
Mint többen is írtuk, ne parázzál ezen sokat. Megértelek, de sztem is úgy működik ez, h magadat kell elfogadni így, ahogy vagy, aztán amikor összejössz valakivel és egy ideje jól megvagytok, akkor hozni a tudomására ezt, de légy laza. Élj a mának. Nálam is voltak mélypontok, féltem is a jövőtől, nem hittem volna néhány éve pl., h a lányom 18. szülinapját megünnepelhetem, aztán itt vagyok Hál' Istennek és örülünk egymásnak.
Szerencsére nagy életösztönnel vagyok megáldva és ha csak egy hajszálnyi esélyt is látok arra, h meggyógyulhatok, már nem úgy gondolok a betegségre, mint ami nem gyógyítható dolog. Meg vagyok győződve affelől, h pozitív hozzáállással talpra lehet állni.
Neked is sikerül, csak tégy rendet a fejedben.
Drukkolok Neked!
Huh, nem semmi. Gratulálok a kitartásodhoz!
Olyan jó ilyen pozitiv emberekről olvasni! Büszke lehetsz a bátorságodra!!!!
Viszont néhányan még mnidig nem értik a problémámat...nem attól tartok, hogy egyedül maradok, inkább erkölcsi kérdésről van szó - úgy pár találni, hogy tudom, hogy neki mással könnyebb lenne... De mindegy is.Először magamban kell rendet tennem, aztán jöhet a többi!
"Hany es hany beteg ember kot kozos eletet. Majd talalsz egy nalad is betegebbet es apolhatjatok egymast oromben szeretetben."
Remélem ezt nem gondoltad komolyan. Miért előírás egy beteg embernek csak beteg emberrel élni? Megaztán egy betegséget is meg lehet élni egészséges felfogással. Azzal lehet meggyógyulni.
Mert minden a fejben dől el.
Szia Bety!
Régen láttalak.
Örülök Neked.
No igen, én is olyan vagyok, mint egy hadirokkant, tele vágásokkal, sztem is ez a legkisebb gond . Én elfogadtam magamat ilyennek, a szteroidoktól, amit nagy dózisokban kaptam, száz kilós, buszkeréknyi hátsóm lett, de már nem úgy érdekel, mint pár éve. Így ha a környezetem látja, h teszek a világra, akkor nekik is könnyebb elfogadni a helyzetet.
Remélem jól vagytok.
Sztem próbáld meg félretenni azt, h beteg vagy. Próbálj úgy élni és gondolkodni, mintha teljesen egészséges lennél. Aztán idővel beszélhetsz róla a leendő párodnak is. Ha valaki igazán szeret, elfogad úgy is, ha bármilyen bajod van.
Nekem 15 éve vannak agydaganataim. /az első műtét után 4 éves túlélési esélyekről olvastam... ehhez képest itt vagyok és még sok dolgom van a világban, ezért itt is leszek
/Szerencsés vagyok, mert a férjem, akivel 20 éve vagyunk együtt, mindenben mellettem állt. A betegségből "csak" annyi maradt, h a fejem tele van agyoedemákkal a sugárkezelések mellékhatásaként, de rendszeresen kontrollálva vannak a folyamatok a fejemben, szedem a gyógyszereket és emellett igyekszem élni a normális életemet. Nem akarok tudomást venni a múltról, a jelennek élek. Örülök annak, ha süt a nap, a gyerekem ötösének, amikor mosolyogva hazajön a suliból , a kutyusaim vicces dolgainak, annak, amikor most a hólapátoláskor megfürdetett a férjem a hóban..... sorolhatnám.
Hagyd a dolgokat történni, légy pozitív, mindenből próbáld meg a legjobbat kihozni. Ha pedig egyik pasival nem jön össze a kapcsolat, majd lesz másik. Légy laza és vidám. Szeressél élni!
A legjobbakat kívánom!
Szia!
Azt gondolom, hogy a hozzáállásod teljesen normális, mert van benned félelem. Minél több idő telik majd el, minél több emberrel találkozol, minél több sikered lesz, annál lazábban és természetesebben fogod te is és más kezelni a problémád.
Nem értek azzal egyet, hogy mindjárt ezzel kell indítani az első, a második randevún is. Hisz nem állhatsz oda Fix Ipszilon elé, hogy engem így is így hívnak és ez és ez a betegségem. De előbb-utóbb szóba kerül és akkor kell szépen megfogalmazva el kell mondanod.
Szerintem egy kis időnek el kell telnie.
Sok sikert!
Szerintem se magában a betegséged a probléma, hanem a Te hozzáállásod. Elfogadni is tudni kell ám a szerelmet, szeretetet. Te meg azon parázol, hogy a másik akar-e adni...ez legyen az ő gondja!
Remélem érted...
Persze hogy elpbb-utóbb beszélni kell róla őszintén, szerintem érezni fogod, mikor...
És tudod, aki emiatt lelép, az nem volt az igazi.
Amúgy meg, ilyen alapon, leléphetne a melled formája miatt is, nem? Sok olyan pont van egy kapcsolatban amikor bizonyos dolgokat a másik először lát, először tud meg rólad....nem biztos hogy pont a betegséged lenne az ami elijeszti.
Sok egészséges nőt is elhagynak, ott sincs semmire garancia hogy örökre velük marad valaki csak azért mert egészségesek.
No risk, no fun! :) Csak lazán, szeresd magad, így ahogy vagy!
Köszi szépen a soraidat, azt hiszem, igazad van.
Először nekem kell elfogadnom ezt, és ez az ami még nem történt meg.
Úgy érzem, nincs szükségem pszichológusra , sok jó barátom, barátnőm van, akik támogatnak, meghallgatnak stb. Túlleszek rajta.
Jóéjt neked is!
Szia, túlreagálod a dolgot. Komoly önértékelési gondod lehet, ha azt hiszed, értéktelen vagy betegen. Sajnos a média és minden körülöttünk ezt sugallja valóban, hiszen minden csak a szépségről, egészségről és fiatalságról szól, a többi ember meg, aki nem felel meg ennek, az lúzer kategóriába van sorolva.
Szállj szembe a saját kishitűségeddel. Ne tedd magad mérlegre, mondván, vesz a pasi 55 kg egészséges húst és egy csinos pofit, mert az jár neki, máskülönben nem venné meg az árut. Próbálj összetettebben gondolkodni.
Én a helyedben szép lassan, ahogy egy kapcsolat mélyül, teljes természetességgel elővenném a gyógyszert, amit be kell venni a betegségedre, pl. az esti ágybabújás előtt. Nem fogja megkérdezni, mi az, max. megnézi a dobozát, és esetleg máskor rákérdez: ezt mindig szedned kell? Erre megvonnám a vállamat és azt mondanám: hát igen, úgy néz ki... Aztán mennék tovább a dolgomra.
Amiből nem csinálsz te problémát, abból nem fog a másik sem, mert elfogadja veled együtt. De ha te magas se vagy képes elfogadni a betegségedet, és ebből ügyet csinálsz, más is úgy érzi, jaj de nagy baj ez és akkor mi lesz. Jobb esetben csak hülyének néz, hogy lehet így beparázni.
Ha nem vagy halálos beteg, és van esélyed megfelelő életminőséget élni gyógyszer mellett, semmiképp se tűzd zászlódra a témát, ne csinálj már mártírt magadból.
Egy vagy a sok betegből, de attól még épp olyan értékes ember, mint más, és aki ezt máshogy gondolja, kapja be egyszerűen :-D
Ne akajr másoknak megfelelni. Fogadd el először önmagad, amit el kell viselned, ha kell, menj el pszichológushoz, kineziológushoz, vagy beszélj itt másokkal még.
Ami neked nem fáj, a párodnak sem fog fájni.
Végül még egy: az orvosok oly sokszor tévednek, ill. a tudomány oly gyorsan fejlődik, hogy ami most még problémásnak látszik, lehet, hogy pár év múlva már megoldható.
Koncentrálj a mára, a holnapra, ne parázz olyasmin, ami még nem jött el. Majd ráérsz akkor aggódni.
Lazulj, élj, fogadd el magad, és lesz olyan pasi, aki önmagadért, a gondolataidért és persze a testedért is szeret, de így, komplexen. Élvezd az életet, amíg lehet. Ha meg már nem lehet, akkor szomorkodjunk. Szép estét és jó pasizást, kevesebb önmarcangolást és több egészséges önbizalmat.
Köszi a véleményeket, visszaolvastam. Látom, mindenki másként gondolja, de legtöbben úgy vagytok vele, hogy túlparázom a kérdést. Legalább ezen elgondolkodok egy kicsit, hátha egyszerűbben látom majd a dolgokat.
De jelenleg nem tartom fairnek, hogy valakit, akit (majd) szeretek, kitegyek egy csomó megpróbáltatásnak. Ellentmondásos.
Hm....
Ha ennyire"latvanyos" a dolog akkor en megmondanam rogton az elejen, amikor meg senki sincs nagyon melyen benne a dologban.
Ugyanis igy ha lelep te sem szenvedsz ha marad tudja mit vallal.
En igy gondolom.