Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Munkahelyi zaklatás-felmon
Sziasztok!
Hasznos tanácsot kérnék, ilyen helyzetben mit lehet tenni :
3 fős cégnél dolgozom ( főnök + kereskedelmis + én mint asszisztens)
2009 dec 19-től szabadságon voltam (rendes évi) és ezalatt a főnök elkezdett zaklatni, minden nap sms, telefon, e-mail, jönni akart személyesen. Nem értette meg hogy nem érdekel, pedig első alkalmmal közöltem vele hogy hagyjon. A sokadik sms és mail után már szinte kiabálva közöltem vele hogy hagyjon békén, tönkretette saját és családom ünnepeit.
Most ott tartunk hogy engem hibáztat az egészért mert én nem vagyok házas ( ő az ! ) ezért szabad vagyok bárki számára és azt írogatja hogy akkor a kereskedelmis kolegánál tudok felmondani hétfőn. Nem akar odajönni mert nem mer! Én megírtam hogy mivel vele szerződtemneki kell jönnie hogy megszüntesse a munkaviszonyt!
Kérdésem, mit lehet most tenni? Ez már zaklatás? Erre én nem számoltam, egyik napról másikra ilyen eset miatt se pénz se munka. Tudom én nem akarok ott lenni mert 3 ember között ilyen helyzet nem megoldható mert a főnök nem elég magas értelmi szintű a helyzet kezeléséhez. Ha én mondok fel, nem jelentkezhetek a munkanélkülire sem, ezzel magammal csinálok rosszat.
Rávehetem hogy menjen bele a közös megegyezésbe valahogy, ha nem akar mit mondhatok neki amivel jobb lesz a helyzetem?
Kérlek írjatok valamit mit tehetnék mert erre nem igazán számítottam.
A másik alkalmazott tud mindent de azt mondta mindent tagadni fog mert félti a helyét.
Köszönöm ha válaszoltok,
Ani
Szia!
Köszi hogy írtál!
És akkor ő mit jelölhet meg felmondási okként?
2 napja egy e-mail-ben azt is megírta hogy a munkámmal nem volt baja soha, szóval mivel ennyire hülye még ezt is írásba adta.
A legújabb fejlemény az, hogy azt követeli, menjek be hétfő-kedd dolgozni mert ő nem enged el leltározás előtt engem, és majd valamikor bejön és megírhatom a papírt !
Én megírhatom? Hát komolyan az már vicc !
Én visszaírhatom neki hogy akkor gondolkozzon el hogy ha én fogok felmondani, a valós indokot fogom megjelölni, mégpedig azt hogy zaklatott !
Jelentsd fel. Lesz pénzed, munkád és egy vigyázzbaállított főnököd.
Az én főnököm is hivogatott még szenteste is, hogy utaljak át összegeket, mondtam neki, hogy most nem tudok, a gépem nincs összeállítva (előző nap költöztem az új lakásba) azt mondja, nem érdekli. Mondom, engem meg ez nem érdekel. Nekem is mondta, hogy akkor erről majd január első munkanapján még elbeszélgetünk, mert neki ez így nem jó... pedig kb 1 éve könyörögtem neki szabadságért, nem adta ki, sosem akkor, mikor szerettem volna, ha külföldre mentem, megkérdezte, hánykor száll fel a repülőm, menjek még be azért délelőtt... ha szabin vagyok, megkér, hogy ugorjak be az irodába ezért vagy azért. Úgyhogy nkem is elegem van, és én is feljelentem, ha ki akar rúgni, mert én is tdok a játékairól....
Szia!
Kővel fognak dobálni engem ezért az ötletért,de másképp nem szabadulhatsz ebből a helyzetből...Ilyen aljassal,csak aljasul,a saját fegyverével tudsz bánni!
Ha megvan még az sms,email-csomagod,amit tőle kaptál,szólj neki,hogy ha nem rendezi békésen,közös megegyezéssel az ügyet,az egészet átadod a feleségének...mellesleg meg is érdemelné...
csak akkor te nem tudsz épkézláb kikerülni ebből a kátyúból...
Akartam mondani: szinte biztos, hogy megpróbálja majd rád kenni, hogy a te hibád, a nők meg hajlamosak elhinni. Jegyezd meg, hogy nem te kezdted, és ehhez tartsd magad! Ez egy végtelenül förtelmes, primitív dolog, az ilyen nem is ember hanem valamiféle csúszómászó...
Velem is volt már ilyen, nem is egyszer, és szó szerint kiver a víz, ha belegondolok!
Nézd, egy átlagos munkahelyi zaklatás esetén nem sok esélye lenne a hölgynek,
de mikor akkora marha a főnöke, hogy ő maga szolgáltatja a bizonyítékokat... (email-ek, sms-ek)
Na, látom, agyas forradalmár barátunk is megérkezett...
"Jézusom, te diplomával vagy ennyire ostoba?!"
"Ne légy birka!"
"A munkahelyi terror blogon el fog küldeni strici a véresbe és teljes joggal!"
"Emberek, ne hagyjátok már hogy így kitoljanak veletek!"
Végre valaki, aki tudja, mit és hogyan.
Csak hát ugye az idea meg a valóság...
Már szóban figyelmeztetted. Figyelmeztesd írásban is a főnöködet! Add fel a levelet saját kezéhez, vagy legyen tanud, amikor átadod. Ha ezekután is zaklat, jelentsd fel! Tényleg ne legyél birka. Ha ki is rúg, akkoris megküzdöttél vele, és adtál magadnak egy esélyt, hogy ne kelljen munkahelyet váltanod, ebben a mai világban.
Mielőtt bármit teszel, beszélj egy munkajogásszal!!!
Gyüjtsd a zaklató sms-ket e-maileket! Még jól jöhetnek.
Itt az NLC-n is van munkajogász...
Ne mondjál fel, mert ő nyer. Azt az örömet már ne add meg neki.
Szia!
Nehogy belemenj a közös megegyezésbe se!!!
Hétfőn vedd fel rendesen a munkát, semmilyen megegyezést ne írj alá, addig várj, amíg ő nem mond fel MUNKÁLTATÓI RENDES FELMONDÁSSAL! Te mindenképp így jársz a legjobban és így illet meg a legtöbb jog! Közös megegyezésbe semmi szín alatt ne menj bele!
Ezt olvasd el:
Felmondás után - mit tehet az alkalmazott?
"Rendes felmondás esetén a munkáltatónak indokolási kötelezettsége van, vagyis a felmondás indokát úgy kell megjelölnie, hogy abból a munkavállaló egyértelműen megtudja, miért nem tartanak igényt a munkájára. A menesztés indokának valósnak, tényszerűnek és munkaviszonnyal összefüggésben lévőnek kell lennie, amit vita esetén a munkáltatónak kell bizonyítania.
Ha az indoklás nem valós tényt jelöl meg, vagy ezt nem tudja a munkáltató bizonyítani a bíróságon, a felmondás önmagában jogellenes."
És emellett én a helyedben feljelentést tennék munkahelyi szexuális zaklatás miatt, mert ez bizony tényleg az! Hiába munkahelyen kívül történt, a főnököd visszaélt a hatalmi helyzetével, ez szerintem már bőven elég! Sok sikert!
"tudom nem újdonság de diplomával én voltam a mosogató-kávéfőző-takarító..."
Jézusom, te diplomával vagy ennyire ostoba?!
Te normális vagy?!!
Téged zaklatnak és te alázkodsz meg?!
A munkahelyi terror blogon el fog küldeni strici a véresbe és teljes joggal!
Emberek, ne hagyjátok már hogy így kitoljanak veletek!
Akkor most összeszeded az emaileket, smseket és feljelented a főnöködet. Esetleg még hétfőn viszel magaddal a munkahelyedre valamilyen hangfelvevő eszközt (akár mobil) és felveszed a főnök zaklatását.
Vagy akár holnap is, egy telefonbeszélgetést.
Ne légy birka!
A szüleim is itthon voltak akik akkor még nem tudtak az egészről és ezért írtam vissza hogy ide ne merjen jönni.
Komolyan sokáig nem válaszoltunk, gondolván hátha abba hagyja. Az ovisoknak van eszük hogy ha piszkálnak valamit és nem reagál a másik akkor befejezik de neki felnőtt létére nem volt.
Köszi és jó éjt, remélem ennél jobb lesz a helyzet.
Köszi, remélem jobban alakul mint eddig.
Köszi a bíztatást!
Szép estét Nektek!
Nem kellett volna vissza sms-ezned neki. Ha be akart volna jönni, nem engedted volna be, ha meg tovább zaklat, kihívtad volna a rendőrséget!
Ne ajánj fel neki semmilyen "szépen elintézzük"-et, hanem ahogy Irene írja, leülsz, szépen elkezdesz dolgozni, kész. Ha behív, végighallgatod, amit mond, és nem hagyod provokálni magad. Ha kirúg, mindenről papírt kérsz, vagyis indoklást. Jó lenne, ha holnap felkészülnél, pontosan mik a jogaid a végkielégítést illetően. Ahhoz tartsd magad, bármit is mondjon!
És te ne lépj ki magadtól! Ha bánt, azonnal kifordulsz az irodájából és hívod a rendőrséget!
Na, jó éjt.
Hát azt én sem tudom hogy milyen jogon gondolta hogy idejön, de megvan az az sms is amiben írta hogy reggel 8ra itt van nálunk mert ő beszélni akar!
Ekkor küldtük neki az első üzit hogy ide ne merjen jönni.
Én 10re megyek, bár lehet előbb hátha előbb oda mer menni amikor arra számít én nem leszek ott.
Megmondom neki hogyy vagy szépen elintézzük vagy rosszul jár.
Nagy az isten állatkerje ahogy mondani szokták.