Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Macska INGYEN elvihető!!!!

Timka2004
Létrehozva: 2009. december 15. 12:05

Sziasztok!

 

 

A képen látható cirmos kandúr Bandi részére sürgősen egy szerető és felelősségteljes gazdit szeretnénk találni, aki megmentené őt a menhelytől. Ahol eddig átmenetileg befogadták, már sajnos nem tudják őt tovább tartani.

Idén tavasszal született ez a kis szépség, aki respesve várja az új gazdáját. Nincsen oltva és ivartalanítva sem, de teljesen egészséges, gyönyörű dús szőre van és nem csipás. Gyerekekkel, sőt kutyákkal is nagy barátságban van. 

Jelenleg a cica Budapesten, a XII. kerületben van. Szállításban tudunk segíteni!  Itt vagy priviben, bárhol elérhető vagyok.

Jó lenne, ha találnánk gazdit ennek a szerencsétlennek, mert nagyon sajnálnám, ha a menhelyre kerülne. Megérdemelne ő is egy esélyt a boldog életre.

  1. 2009. december 16. 08:58126.

    Addig is:

     

     

    Szürke cirmos kandúr Bandi szerető befogadóját nagyon-nagyon várja már!

    előzmény:
    Timka2004 (1)
    2009-12-15  12:05
  2. 2009. december 16. 08:55125.
    Lesz macskaszállító ketrec? Anyósék max. tudnak vinni majd egy karton dobozt, hogy abba átrakják...
    előzmény:
    Timka2004 (124)
    2009-12-16  08:52
  3. 2009. december 16. 08:52124.

    Szia!

     

     

    Beszéltem anyósékkal, rendben a mai 2 óra körüli szállítás. Pontos helyet és időt kérnék priviben, esetleg egy elérhetőséget, ha nem találnának oda A.S.A.P Nehogy mán csak én ne rövidítsek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_798929 (118)
    2009-12-15  22:49
  4. 2009. december 15. 22:57123.

    Én is csak azért jöttem vissza, hogy jó éjszakát kivánjak mindenkinek.

    Szép álmokat, holnap találkozunk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_933190
    Torolt_felhasznalo_933190
    2009. december 15. 22:54122.

     

    Maj holnap még az is megkérdem: mi az a HFK

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_798929 (120)
    2009-12-15  22:51
  6. Torolt_felhasznalo_933190
    Torolt_felhasznalo_933190
    2009. december 15. 22:53121.

    Kedves vagy, hogy még megkérdezed, akkor majd holnap, mert azért Te egy dolgozó nő vagy,,, és azért én ezt nem hagyom figyelmen kívül...

    Szép álmokat, a kérdést nem feledem

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_798929 (118)
    2009-12-15  22:49
  7. Torolt_felhasznalo_798929
    Torolt_felhasznalo_798929
    2009. december 15. 22:51120.
    ne őríjjé mán meg Nénnye, mert mingyá kitííípem az összes hajamt... mééék,, H.F.K.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_933190 (117)
    2009-12-15  22:48
  8. Torolt_felhasznalo_933190
    Torolt_felhasznalo_933190
    2009. december 15. 22:51119.

    Feladom.

    Maj holnap postázom a pótszemüvegemet Húgom, Tománkám

     

    Aludj jól, Mindenki aludjon jól, szép álmokat.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_798929 (116)
    2009-12-15  22:47
  9. Torolt_felhasznalo_798929
    Torolt_felhasznalo_798929
    2009. december 15. 22:49118.
    mire kell?????? nem is vót kérdés....gyorsan, me
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_933190 (115)
    2009-12-15  22:45
  10. Torolt_felhasznalo_933190
    Torolt_felhasznalo_933190
    2009. december 15. 22:48117.
    De válaszoltaaaaaaaam!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_798929 (116)
    2009-12-15  22:47
  11. Torolt_felhasznalo_798929
    Torolt_felhasznalo_798929
    2009. december 15. 22:47116.

    na, a Nénnye nem válaszolt  akérdésemre.. meghyek akkor magamtol,, ... alunni....

     

    jóccakát Nénnye.. jóccakát, Csapdácska.... jóccakát Timka, és jobbulást...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_933190 (114)
    2009-12-15  22:42
  12. Torolt_felhasznalo_933190
    Torolt_felhasznalo_933190
    2009. december 15. 22:45115.

    Neeem hát még nem válaszoltál.

    Ha mostan nem felelsz, büntiből nix több kérdés...mondhatnám meleg érdeklődés/hsz

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_798929 (113)
    2009-12-15  22:41
  13. Torolt_felhasznalo_933190
    Torolt_felhasznalo_933190
    2009. december 15. 22:42114.

    Csapdácsak, köszi amit megosztottál velem, velünk.

    Megosztom én is ami publikus, persze, szívesen.

    Nénnye nem lenne nénnye, ha ennyire fiatal lenne és a Nénnye örül, hogy nem annyira fiatal. Sök szempontból is...Ha még a szocilizmusban élnénk, akkor jövőre mehetnék nyugdíjba...de jó lenne! Legalább ez maradt volna meg belőle...

     

    Jó lesz, ha holnap a többit?

     

    Mert ha nem jön a mi szélvészlyánykánk, én is elmennék...

    előzmény:
    macskacsapda (100)
    2009-12-15  22:15
  14. Torolt_felhasznalo_798929
    Torolt_felhasznalo_798929
    2009. december 15. 22:41113.
    kérdezek!! Mehetek alunni????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_933190 (111)
    2009-12-15  22:31
  15. Torolt_felhasznalo_798929
    Torolt_felhasznalo_798929
    2009. december 15. 22:40112.

    én kéremszépen dolgoztam!! este 8 óráig,, ottan meg nix gép...... csak pénztárgép 

     

    még  reggel pontositjuk a dolgot..... mer kicsit nehézkesen megy az  ügyintézés, de meg fogjuk oldani.... Mert Kinai barátném is felajánlotta a segitségét  

     

     

    R.K.K.

    előzmény:
    macskacsapda (110)
    2009-12-15  22:25
  16. Torolt_felhasznalo_933190
    Torolt_felhasznalo_933190
    2009. december 15. 22:31111.

    Dehogy, én ilyenkor már nem megyek a konyha tájékára se.

    Túl voltam a Lórincnél illedelmesen elköszönni a Keridtől és az ÁB-től...és ottan azt mondtam, Tőled maj itten...

     

    V.V.H.SZ.

     

    Megmondom mit jelent, mer már eltünsz mindjárt aludni.

    Emlékkönyvekbe írtok réges régen: Választ Várok Ha Szeretsz

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_798929 (109)
    2009-12-15  22:25
  17. 2009. december 15. 22:25110.

    Hát hogy mondhatsz ilyet? Én már voltam itt délután is, Te meg???

    na ugye Kis feketét helybe viszik? Kolléganődnek csak várnia kell? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_798929 (104)
    2009-12-15  22:20
  18. Torolt_felhasznalo_798929
    Torolt_felhasznalo_798929
    2009. december 15. 22:25109.

    lehet, h, Nénnye is aztat számolja?

     

     

    O.k.Timka....

    előzmény:
    macskacsapda (103)
    2009-12-15  22:19
  19. 2009. december 15. 22:24108.
    Ok. Akkor holnap beszélünk! Most mentem aludni. Sziasztok!
    előzmény:
    Timka2004 (107)
    2009-12-15  22:22
  20. 2009. december 15. 22:22107.
    A lényeg!!!!! Lesz nála macskaszállító ketrec?????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_798929 (104)
    2009-12-15  22:20
  21. Torolt_felhasznalo_798929
    Torolt_felhasznalo_798929
    2009. december 15. 22:22106.
    kimenetem megszámolni az evőszközeimet,,, a a villám és   a kanalam.....   gyors vagyok, mint Szpidi Gonzálesz
    előzmény:
    macskacsapda (103)
    2009-12-15  22:19
  22. Torolt_felhasznalo_933190
    Torolt_felhasznalo_933190
    2009. december 15. 22:21105.

    Jó. 

    Ez ugyanaz a kérdés, amit amott a Lőrincnél is kérdeztem hogy kérdezhetek-e.

    Már tegnap is feltettem,de Te szabotáltad a választ.

    Azt szeretném tudni, hogy Ti a Lédivel tényleg kiskorotok óta ismeritek egymást? Mert ilyesmit írtál, ami most vagy cukkolás, vagy igaz...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_798929 (99)
    2009-12-15  22:13
  23. Torolt_felhasznalo_798929
    Torolt_felhasznalo_798929
    2009. december 15. 22:20104.

    Csapdácskaaa, te gyanus vagy nekem, mer mikorra megérkezem eltünsz,,, amikor meg én tünnék, akkor megjelensz.......

     eddig is itt voltam, csak -tunk Timkával a holnapi szállitáson, ugy néz ki sinen van a dolog....

     

    előzmény:
    macskacsapda (100)
    2009-12-15  22:15
  24. 2009. december 15. 22:19103.
    Etnő most hova a villámba tűnt?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2009. december 15. 22:17102.

    Hát ha még mindig itt vagy, akkor én is jobbulást kivánok, aludd ki a bajt, és gyógyulj meg gyorsan

    Meg persze a család is. 

    előzmény:
    Timka2004 (95)
    2009-12-15  22:08

Címlap

top