Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Macska INGYEN elvihető!!!!

Timka2004
Létrehozva: 2009. december 15. 12:05

Sziasztok!

 

 

A képen látható cirmos kandúr Bandi részére sürgősen egy szerető és felelősségteljes gazdit szeretnénk találni, aki megmentené őt a menhelytől. Ahol eddig átmenetileg befogadták, már sajnos nem tudják őt tovább tartani.

Idén tavasszal született ez a kis szépség, aki respesve várja az új gazdáját. Nincsen oltva és ivartalanítva sem, de teljesen egészséges, gyönyörű dús szőre van és nem csipás. Gyerekekkel, sőt kutyákkal is nagy barátságban van. 

Jelenleg a cica Budapesten, a XII. kerületben van. Szállításban tudunk segíteni!  Itt vagy priviben, bárhol elérhető vagyok.

Jó lenne, ha találnánk gazdit ennek a szerencsétlennek, mert nagyon sajnálnám, ha a menhelyre kerülne. Megérdemelne ő is egy esélyt a boldog életre.

  1. Torolt_felhasznalo_933190
    Torolt_felhasznalo_933190
    2009. december 15. 20:4976.

    Topánkáááám!

    Hát kiírta a Timka, hogy újat nyitott!

    Nem fázott meg a lábad a nagy várakozásban? Merhogy esett a hó és lehült.

    Azt hittem, ma nem jössz, mondom biztos dógod van...

     

    Örülök Neked, hogy látlak.

     

    Hogy vagy? 

     

    PNG????

     

    Inkább akkor a hogy vagy stornó, de mi az a PNG?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_798929 (74)
    2009-12-15  20:44
  2. Torolt_felhasznalo_933190
    Torolt_felhasznalo_933190
    2009. december 15. 20:4475.

    CIRMOSCICA CIRMOSCICACIRMOSCICA

                                                             

                    

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_798929
    Torolt_felhasznalo_798929
    2009. december 15. 20:4474.
    na cééép, én amottan leslek már benneteket 40 perce....... biztos P.N.G. lettem....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_933190
    Torolt_felhasznalo_933190
    2009. december 15. 20:3573.
    Szereted Tolsztoj konyveit?
    előzmény:
    macskacsapda (66)
    2009-12-15  19:56
  5. Torolt_felhasznalo_933190
    Torolt_felhasznalo_933190
    2009. december 15. 20:3372.

     

    Igazából ez volt az első nyelv amit tanultam, csak utána jött az angol. De hát tudod, német után angol, vagy fordítva már sokkal könnyebb, mert rengeteg a hasonlóság. Nagy érték a más nyelv ismerete, mert egy kicsit új világ nyílik ki az ember előtt több tekintetben.  Illetve nem is kicsit...

    Akkor Te megelőzöl, ha még oroszul is tudsz, mert azért nehéz elképzelni, hogy elfelejtetted, ha még gépeltél is. Egyénként rengeteget gépelek angolul meg németül és azt is nagyon élvezem.

    Csapdácska, összesen mennyi nyelv bitorlója vagy?

    És hát Te nem szabtál határt a kérdésözönnek, megkockáztatom a kérdést, de tényleg nem muszáj válaszolni, de érdekelne, hogy milyen területen használtad az angolt, a nyelveket 30 éven át?                    

    előzmény:
    macskacsapda (66)
    2009-12-15  19:56
  6. 2009. december 15. 20:1671.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2009. december 15. 20:1270.

    Itt a cica, szürke cica

    Ki szeretné hazavinni?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2009. december 15. 20:1069.
    Már csak 1 cica van ! ne sokat tétovázzon, aki cicát szeretne
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2009. december 15. 20:0368.

    Szürke cirmos gazdát keres

    Aki gondoskodik róla, kényezteti, simogatja

    És akinek ő ezt sok-sok dorombolással hálálja meg

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2009. december 15. 19:5867.

    Ki szeretne egy szép szürke cirmost?

    Gyorsan jelentkezzen, mert ez az utolsó gazdára váró cica

    Utána már csak előjegyzésre lehet cicát kapni

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2009. december 15. 19:5666.

    Szia Nénnye,

     

    eddig nem is említetted, hogy németes is vagy

    Én már "öreg" voltam, mikor tanulni kezdtem, és sose éreztem még viszonylag biztosnak sem a tudásom.

    Az orosz meg az első volt. Valamikor egész jól tudtam, abból is van nyelvvizsgám, de sajnos szinte teljesen elfelejtettem. Még gépelni is tudtam cirillbetűs irógépen. Mára már csak az orosz irodalom szeretete maradt - magyarul.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_933190 (53)
    2009-12-15  18:22
  12. Torolt_felhasznalo_933190
    Torolt_felhasznalo_933190
    2009. december 15. 19:4565.

    Tényleg?

    Kis táncoslábúak!

     

    Akkor most ma este megint ők altatnak majd el Téged....

     

    Ja, és még az előbbihez: tulajdonképpen a cica az egyik oldala a dolgoknak, és lényeges oldala.

    A másik számomra még lényegesebb: a tulajdonos, illetve az, aki szereti a cicát és segíteni akar neki...mint most Te. 

    Mert Te is boldogabb leszel, ha sikerül segíteni, és nagy megnyugvás lesz a számodra.

    Mindig azt szoktam mondani, aki "utálja" a cicát, amit soha nem vagyok képes felfogni, hogy de akkor minimum tisztelje azt, hogy én meg szeretem, és rólam is van szó...

    előzmény:
    Timka2004 (63)
    2009-12-15  19:05
  13. Torolt_felhasznalo_933190
    Torolt_felhasznalo_933190
    2009. december 15. 19:4164.

    A macskások nem fogják azt hinni!

     

    És ide inkább csak azok jönnek!

     

    És jöjjenek is, mert azok segíthetnek kínálni utolsó "darabunkat", a gyönyörű kis cirmos cicánkat.

     

    Milyen szép szó: cirmos cica CIRMOS CICA--------->

    előzmény:
    Timka2004 (62)
    2009-12-15  18:57
  14. 2009. december 15. 19:0563.
    2 óra volt nekik most, mert múlt héten elmaradt. Eléggé elfáradtak, remélem, hogy ezért legalább korábban lesznek hajlandóak lefeküdni este. Imádják a táncot, a kisebbik 2 évesen pelusban kezdte el.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_933190 (61)
    2009-12-15  18:57
  15. 2009. december 15. 18:5762.
    Állítom, hogy sokan azt gondolják, hogy meghülyültünk itt a nagy macskaprojectbe.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_933190 (60)
    2009-12-15  18:56
  16. Torolt_felhasznalo_933190
    Torolt_felhasznalo_933190
    2009. december 15. 18:5761.

    Hát persze.

     

    Lánykák élvezték a jazz táncot?

    előzmény:
    Timka2004 (58)
    2009-12-15  18:49
  17. Torolt_felhasznalo_933190
    Torolt_felhasznalo_933190
    2009. december 15. 18:5660.

    Teccik a Kaczor Andris? 

     

    Csapdácska, angolul így hangzana:  Andrew Kaczor the first.

     

     

    előzmény:
    Timka2004 (59)
    2009-12-15  18:49
  18. 2009. december 15. 18:4959.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_933190 (55)
    2009-12-15  18:40
  19. 2009. december 15. 18:4958.

    Látom tartjátok a frontot!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_933190 (56)
    2009-12-15  18:43
  20. 2009. december 15. 18:4557.
    Irtam privit, bocsi, csak most értem haza.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178286 (50)
    2009-12-15  16:55
  21. Torolt_felhasznalo_933190
    Torolt_felhasznalo_933190
    2009. december 15. 18:4356.

    Ez az új CIMA TOPIK! (CicaMentőAmbulancia)

     

    Ezt a kiscicát kíváljuk, de ha valaki szeretne még kiscicát kérni tőlünk, szívesen segítünk! 

     

    Mert már ez is megtörtént itt, hogy kértek cicát!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_933190 (55)
    2009-12-15  18:40
  22. Torolt_felhasznalo_933190
    Torolt_felhasznalo_933190
    2009. december 15. 18:4055.

    Kedves Látogató!

     

    Jól tetted, hogy idekattintottál, van itt egy tavaszi kiscica. Cirmos, fiú és nagyon szeretne egy jószívű gazdikát.

     

    Névajánlatunk: Kandúr Bandi.

    Ez lenne cicadinasztiád elsője, így nevezhetnéd I.Kaczor Andrásnak.

     

    Nálunk évtizedekig volt Kaczor dinasztia, legaláb 6. Andrásig, ha nem tovább...

     

    Rendkívüli példánya fajtájának!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_933190 (54)
    2009-12-15  18:24
  23. Torolt_felhasznalo_933190
    Torolt_felhasznalo_933190
    2009. december 15. 18:2454.

    Huh, ne is idegesíts!remélem nem lesz gond vele, olyan édike volt. Ha valamit megtudsz ugye szólsz????

    Egyénként ha náluk ugrik ki nem olyan nagy baj, majd a hasikája és a melegre vágya beviszi. Új helyen ez így van...

    előzmény:
    macskacsapda (47)
    2009-12-15  16:49
  24. Torolt_felhasznalo_933190
    Torolt_felhasznalo_933190
    2009. december 15. 18:2253.

    Szia Csapdácska!

     

    Ich war fast sicher, dass  Deine andere Sprache Deutsch ist!

    (Szinte biztos voltam, hogy a másik nyelved a német.)

     

    Szerintem még mindig ez a két nyelv a legjobb párosítás nálunk. Van is olyan diákom, aki mindkettőre jön. Én előbb tanultam a németet, aztán az angolt, de mindkettőt nagyon szeretem.

     

    Hát valóban nem, de én ezt sajnos már tapasztaltam, hogy van benne igazság  -  mondom van benne, mert hát persze van kivétel. Te és én mindenképpen

     

    Így bejön Nálatok az orosz süti? Pavlova, már a neve is szép. Ja, én különben is szeretem az orosz neveket és az orosz dolgokat. Egyet sajnálok, hogy annak idején utáltuk és nem tanultam, és amikor külhonban dolgoztan, óriási szükségem lett volna az oroszra is, így csak azt tudtam mondogatni: ócsenyhárásó, meg ócsenykrászívá.

     

     

    előzmény:
    macskacsapda (46)
    2009-12-15  16:43
  25. Torolt_felhasznalo_933190
    Torolt_felhasznalo_933190
    2009. december 15. 18:1352.
    Köszi Mazzaroni, hogy segítesz, ez kedves Tőled! És az is, hogy drukkolsz, hogy sikerüljön!
    előzmény:
    mazzaroni (43)
    2009-12-15  15:53

Címlap

top