Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Csillivilli lakótelep
Most értünk haza a sétából, egy közeli lakótelepre járunk a kutyával. Mivel ilyenkor már korán sötétedik, észrevettük, hogy már nagyon sok lakásban kitették a karácsonyi égőket. Azaz az erkélyre meg az ablakba. Azon tűnődtünk, hogy ennek mi az oka.
Érdekelne, hogy aki lakótelepen lakik, mi értelme van ilyen villogó, zenélő, színes, csillivilli égőket kitenni, hiszen senki sem látja, senki sem figyeli, csak eszi az áramot két hónapon keresztül. Akik benn vannak, nem látják, nem nézik, akik kinn vannak, nem figyelik.
Elképzelem a párbeszédet, Kovácséknál kinn az égő, villog. Szabó megjegyzi a feleségének:
- Te Gizi, a Kovácséknak villog, a miénk meg csak ég...
- Nem baj, Apjuk, majd jövőre a miénk is villogni fog...
Szerintem ilyen szinten mozoghat. Ha a szomszéd kitesz egy mászó Mikulást, a másik szomszéd kitesz kettőt, a harmadik egy hosszabbat, a negyedik egy létrásat, az ötödik pedig mindent.
Nem baj, nem erről van szó, meg én is nagyon szeretem a karácsonyt, de egy jellegtelen lakótelepen, a nyolcadik emeletre biztosan nem tenném ki az égőimet.
Erről jutott eszembe és biztos sokan meg fognak miatta sértődni. Ameddig beljebb laktam, soha nem láttam mondjuk egy Bartók Béla úton, nem a külső részére gondolok, kidíszített erkélyt. A környéken sem. Sőt, tovább megyek, a hetes busz vonalán is a Keleti után jóval kezdtek csak megjelenni, Budán pedig a végállomás környékén, azaz a Kórház után.4-6 villamos vonalán szintén sehol.
Tényleg, a belvárosban élők tesznek ki az erkélyre égőt?
"sötétítő"
"redőny"
Szervusz!
Nem gondolod, hogy azon a "jellegtelen lakótelepen" is vannak olyan emberek, akik még tartják a hagyományokat, és nem azért rakják ki az égősort, mert a szomszéd is kirakja. Egész biztos ilyen is van, de hidd el legtöbbjük a szivében szeretettel készül a karácsonyra. És, hogy miért most rakják ki? Azért, mert Advent első vasárnapja van, a várakozás időszakának első napja. Még ha nem is vagy vallásos, én sem vagyok az, akkor is illik ezt tudni, és tiszteletben kell tartani mások szokásait. Nekem ez a véleményem.
Tudod ez azért nem kerül annyiba, mint amit egyesek - tisztelet a kivételnek - elköltenek semmire való dolgokra.
Ennek ellenére kivánok Neked, és Mindannyiotoknak szeretetteljes várakozást, és szép ünnepeket.
attól, hogy valakinek "csak" egy lakótelepi lakásra telik, még nem biztos, hogy egy igénytelen állat is.
Sehol nem mondtam ilyet és még csak nem is gondoltam. Jó annak, akinek van egyáltalán valamilyen lakása, mert nekünk még az sincsen.Az, hogy Te olyat látsz ebbe bele, ami ott sincs, az már ne haragudj, de nem az én bajom.
Mondjuk a Havanna Budapest leglepsztultabb lakótelepe. Talán még a miskolci Avast hozhattad volna fel.
Viszont akinek csak ott sikerült lakáshoz jutnia, még lehet igénye szépre.
A Havannán aztán tuti nem az egymás túllicitálása megy.
Hello,
"
Elképzelem a párbeszédet, Kovácséknál kinn az égő, villog. Szabó megjegyzi a feleségének:
- Te Gizi, a Kovácséknak villog, a miénk meg csak ég...
- Nem baj, Apjuk, majd jövőre a miénk is villogni fog..."
Ez a fogyasztói társadalom egyik alapja.
nálunk ilyenek nincsenek... sem használt tampon, sem teli pelenka, sem tegnap ebéd nem hever a ház előtt
attól, hogy valakinek "csak" egy lakótelepi lakásra telik, még nem biztos, hogy egy igénytelen állat is... Nálunk pl. rengeteg a zöld, a földszinti lakók takarítják a "kiskerteket", a kukák el vannak zárva, jónéhány belvárosi lakos megirigyelné a környéket, holott a lakások kb. felébe-harmadába kerülnek. Nem sz*runk, már bocsánat, a saját szánkba
Én is ezen szoktam gondolkodni....
nincs igazad (és ráadásul kissé úgy érzem, most rosszindulatú is vagy)
épp az imént mondtam msn-en egyik bnőmnek, hogy kimentem az előbb az erkélyre, és egyik lakásnál már kint volt az égősor....olyan karácsonyi meghitt hangulat szállt meg
szóval kedves lakótelepeken lakók, kérlek tegyétek ki azt a világítást, én biztos gyönyörködöm benne
tudoménazt idén is szép lesz, csak a férjemet kell valahogy rávennem, hogy csináljon nekem áramot az erkélyre, ahova bedughatom az új füzért
És pontosan erről beszélek, csináljon mindenki azt, amit akar, díszítsen, ahogy akar, nem tudom, hogy ez miért kell, hogy bárkinek is fájjon. A karácsonyt ki-ki kedve/pénztárcája/ízlése/hagyományai szerint ünnepli, ne legyen már ez is fikázás tárgya
Szerintem belülről is látszik, ha világít valami az ablakban.
Én ugyan kertes házban lakom, ráadásul faluban, de mindig feldiszítem a házat. És nem csak belül, hanem kívül is. Hogy minek? Mert tetszik. Nekem is, és másoknak is. Hangulatot csinál. Méghozzá jót.
Mikor panelban laktunk, még nem volt ennyire divat a dekorálás, nem is mutattak ilyen szépen a házak, mint mostanában.
Amúgy kicsi ellentmondás van abban, amit írsz: senki sem látja és senki sem figyeli az ilyen díszkivilágításokat szerinted, mégis észrevetted. A jellegtelen épületeknek meg direkt jót tesz, ha feldobják egy kis csilivilivel, nem?
A mi környékünkön ilyet nem találsz az ablak alatt az tuti, esetleg a konténer mellett. :)
Másrészt nem biztos, hogy az aki ilyen lakótelepen lakik tehet arról, hogy egyes emberek képesek akár sz@ros pelenkát kidobni az ablakon.