Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Antiszociális személyiség
Létrehozva: 2009. november 2. 22:32
Sziasztok!
Van egy hatalmas problémám, elmesélem, hátha megkönnyebbülök tőle egy kicsit.
Kis koromban nagyon életre való kislány voltam, sokat barátkoztam, fecsegtem, jókedvű voltam, stb. Aztán tinédzser korom óta elkezdtem egyre jobban befordulni, a középiskola alatt már nagyon zárkózott voltam, csak a barátnőimmel beszélgettem, az osztály "menőbb" tagjai előtt viszont igen csak zavarban voltam, így képtelen voltam természetesen viselkedni. Az egyetemen tovább rosszabodott a helyzet, a régi baráti kör felszakadt, újakat szerezni nem sikerült, nem vagyok bulizós alkat, inkább komoly, így az ismerkedési lehetőségeim is viszonylag korlátoltak. Ráadásul egyedül laktam két évig albérletben, ez tovább mélyítette az izolációmat. A dolog elkezdett a tanulmányi eredményemben is megmutatkozni, pedig először kiemelkedően jó jegyeim voltak, de egyre kevésbé érdekelt az egész. Végül sikerült négy év után kirugatni magam, de.... azóta odáig jutottam, hogy gyakorlatilag iszonyú szenvedés számomra a huzamosabb ideig való közösségben tartózkodás, így a szégyen ellenére pozitívként éltem meg a kirugásomat. Titkon rég vágytam rá. Az utolsó időben már nem is jártam be, csak itthon voltam (közben haza költöztem), ki sem mozdultam a házból, hacsak nem volt nagyon muszáj és talán furcsa, de meglepően jól éreztem magam ebben a magányban. Filmeket néztem, olvastam, angol könyveket fordítgattam, és azt gondoltam, soha többé nem akarok "kimenni", mert én így vagyok boldog. Előtte évekig szenvedtem, sokszor öngyilkossági gondolataim voltak, és ez akkor teljesen megszűnt. Csak akkor érzem jól magam, ha kivonom magam a valóságból, ami nem túl nehéz számomra, mert elég jó a fantáziám, verseket is irogatok,meg hasonlók... :) Szóval ilyen vagyok én.
A baj az,hogy most elkezdtem egy másik szakot,ami könnyebb is,meg jobban is érdekel,csakhogy a mindennapi bejárkálás miatt megint kezd rám telepedni az iszonyú depresszió,ami - még egyszer hangsúlyozom - hosszabb ideig tartó egyedüllét esetén a legkevésbé sem jellemző rám. Olyan, mintha a külvilág rám gyakorolt hatása lenne. Gyakorlatilag szinte ellehetetleníti a hétköznapjaimat, megint elkezdtem szépen ellógicsálni az óráimat, és tudom, hogy ennek megint ugyanaz lesz a vége, és szegény szüleimet nem akarom még jobban elkeseríteni.
Nem tudom,mit csináljak,ez a dolog már eszméletlenül belém ivódott,képtelen vagyok a szociális életre,totálisan képtelen.Jah... kapcsolatom még nem nagyon volt,csak néhány érdemtelen szösszenet.23 éves vagyok,és szűz,de esküszöm, ezzel már megbékéltem,nem érdekel,ha soha nem is lesz,csak zárkózhatnék be a szobámba,és dobhatnám el a kulcsot mindörökre.De ez lehetetlen,mert a társadalom megköveteli az alkalmazkodást.Kár,hogy képtelen vagyok rá. Még utoljára megjegyzem,hogy pszichológusra nincs pénzem,gyógyszert szedni nem akarok,és nem hiszem,hogy segítene.Szerintem nem a szerotonin hiányáról van itt szó,amit főleg arra alapozok,hogy - mint említettem - csak közösségbe járás esetén érzem magam rosszul.Azt se hiszem,hogy szociális fóbia.Esetleg elkerülő személyiségzavar (utána olvastam ezeknek a dolgoknak).Csak attól félek,nem fogom kibírni,és valami baj lesz.A legkevesebb,hogy megint kirugatom magam,aztán mehetek utcaseprőnek... vagy esetleg még rosszabb dolgok is történhetnek,ha így folytatódik.
Ez "mára" itt az utolsó kommentem. Nos, Lemonjuice nagyon hasznos tanácsokat nyújt, én is egyetértek abban, hogy ne hidd azt bárkiről is, hogy több joga, mint Neked, vagy hogy nincs éppen akkora értéked, mint másnak.
A kritika simán lepereghet, ha olyan illetőtől származik, aki ahhoz "gyenge helyzetben" van. Különben is, a kritika akkor jó, és hasznos, értékes, ha építő jellegű, jóindulatú.
A támadó és romboló kritika általában rosszindulatú, ne tulajdoníts neki fontosságot.
Lehet, hogy össze-vissza hablatyolok és túlságosan elméleti vagyok ebben a kommentben, de 100 szónak is egy vége: REFORM
Az eddigi gyakorlaton, szokásaidon változtass, időről-időre. És az is kell, hogy megismerj új embereket, biztosan lesz köztük szimpatikus, aki megért, bár ezen legbelső érzéseidről célszerű óvatosan nyilatkozni. Barátnők, barátok, barát. Nincs tutti recept (szerintem), de mégis tartsd ezt szem előtt, mindamellet az iskola is legyen a lehető legnagyobb prioritásban.
Ez így épül, 1-ről a 2-re, alakul, javul. Hinni kell benne, másként nem megy.
Ha van időd, akkor "találkozhatunk" még itt a későbbiekben. Talán egy kis időd lesz. Remélem!
Jó éjt és jó pihenést!
:)) Köszi,ez jól esett.Élőben sem szúrrnád ki rólam. :)
Egy csomoszór úgy érzem egyébként,hogy valahol talán nem is vagyok ilyen,és hogy csak a véletlenek groteszk összejátszása folytán alakult így az egész életem.Ez az egyik kedvelt önnyugtató fantáziám egyébként.Hogy az itt megélt valóság nem is igaz,hanem valahol,egy másik dimenzióban én egy tök bátor,vagány csaj vagyok,akinek van valami jó kis pasija... :))) Röhejes,nem igaz? :)
Azzal kapcsolatban, amit a szerelemről írtál: te a szerelembe voltál szerelmes, és a saját ábrándjaidba, nem a másik személybe. Azért erre elég szar lehet ráébredni a másik embernek, ebbe nem gondoltál még bele? (Teszem ezt hozzá úgy, hogy én is viselkedtem ám akkora görény módjára, hogy csak na!)
Persze, nekem is volt ezen a téren egy-két megzuhanásom. Az viszont jó, hogy utólag túl tudtam magamat tenni rajta. Ebben fölöttébb sokat segített, hogy az egyik plátói szerelmemből később bűnöző lett, a másikból pedig egy bigott katolikus, nagycsaládos vízóra-leolvasó.
Ezt nem mondtam.Csak nagyon félek újra próbálkozni.Iszonyatosan bele tudom élni magam pl. egy szerelembe,épp ezért tartom ilyen távol.Veszélyes dolgok ezek,volt egy-két ebből adódó megzuhanásom...
Végül is pont ez a lényege az egésznek.Rájöttem,hogy a remény sokkal rosszabb,mint a belenyugvás,mert a remény,amit nálam valahogy mindig csalódás követett... olyan mint valami mazochista körutazás.Olvastam már erről,ez a veszteségtől való félelem.
Te döntöd el, hogy beveszed-e ezt a maszlagot, vagy sem.
Ha már nem is olvasol,köszi! :)
Hát igen,még én is különcnek hívom magam.Bár ez már megint csak a társasággal függ össze: amikor egyedül vagyok,nem haragszom magamra,csak emberek előtt érzem azt,hogy nem olyan vagyok,amilyennek lennem kéne.De hát egyszer majd csak rálépek az önelfogadás útjára...
Köszi a jó tanácsokat,és jobbulást! :)
Régen nem is hittem anyukámnak,pedig... rohadt jó emberismerő.Sajnos utólag kiderült,hogy mindenben igaza volt,amit a barátaimról mondott.Ráadásul nem vethetem szemére,hogy túl kevés információ alapján vonta le a következtetéseket,mert szegénnyel nem bánt kesztyűs kézzel az élet.Csak ő sokkal erősebb,mint én.
De ettől függetlenül igazad van.Csak az a durva,hogy el se tudom képzelni,hogy leváljak róluk,mert én is,meg a bátyám (aki 27 éves) valahogy ilyen örök gyerekek lettünk.
Amúgy igen... bizony ez az önfeladás nekem is sokszor megfordult a fejemben,de talán csak mert van bennem valami olyan alkalmazkodási kényszer közösségben,ami azt feltételezi,hogy másnak mutassam magam,mint ami vagyok,mert azt gondolom,hogy az emberek olyannak akarnak látni.Vagy én akarom,hogy olyannak lássanak...?Ez bonyolult téma...
Na látod!
Megvan a "közös nevező".
"Nagyjából pontosan" értem a problémád. Komolyan gondolom, hogy el sem hinném rólad ezt, amiket írsz.
Kfejezetten társasági lény hatását kelted, millió és egy gondolattal, humorral, érzésekkel.
Talán nem lesz olyan pokoli nehéz megtörni a jeget!
Amint azt írtam
kell motiváció, felhajtó erő, energia-forrás ahhoz, hogy átvedd az irányítást az érzéseid felett. Természetesen nem az érzéseid elnyomására gondolok -mert az is egy szélsőség, torzuláshoz vezet-, hanem jó értelemben, azok kordában tartására.
MINDENKINEK → Queen - "A túl sok szeretet meg fog ölni"
Vidámabbat, viccesebbet tőlük → Egy vízió (egy békében élő, ámde bulizós világról...)
És a hab a tortára, egy kis pikáns humorral!: → Kíméletlen Királynő
Én is meghallgatom valamelyiket!
Igen.És csalódtam...
Persze,hogy kerestem,azért az fura lett volna,ha nem. :) A fiúkban is,a barátokban is,és a családi kapcsolatokban is csalódtam.Egyikben sem találtam meg azt a közelséget,vagy intimitást,amit kerestem. Összefoglalva két mondatban ennyi,persze ki lehetne fejteni.Nem voltam mindig ilyen,pl. a gimiben,igen ott is zárkózott voltam,de csak az utolsó évben kezdődött ez a durván elborult szakasz.
Szia, csak egy röpke meglátásom - s hamarosan megyek mert majd széthasad m a fejem valamiért, tehát csak röptiben-meglátás - hogy arra ügyelned kellene, hogy a "sokszor szidom is magam" semmiféleképpen nem jó pálya avagy irány mert evvel valamiféle negatív és nem megfelelő személyiségnek állítod be önmagadat magad felé, örök elégedetlenség......fogadd el önmagadat.
Talán ebben rejlik a kulcsa a gondodnak, talán ez az első lépés.
Ne másoknak vagy a külvilágnak/társadalomnak akarj megfeleni, hanem elfogadólag tekint önmagadra. Te ilyen vagy, ez a te karaktered, egyéniséged, ezt applikáld bele az "életbe" úgy, hogy nem kakukktojásként kezeled magadat.
Érted kb?
Nem kell belecsusszannod az homogén társadalomba, hanem alakítsd kia a magad életét amagad paramétereivel amiket TE megbecsülsz.
A fordítói munka remek ötlet.
Valamilyen módon - látván intelligenciádat - ki fogsz tudni törni és szinte bármilyen szakmát elsajátítani a magadra szabott igényekkel.
Ne mélyedj önsajnálatba és önmarcangolásba, kívülálló szemmel rendkívül értelmes vagy de arra vigyázz, hogy ne engedd magadat belesüppdeni egy mazochista önsajnálatba! veszélyes út kezdete lenne.
Ennyi az én fejfájós meglátásom olvasván soraidat.
Mosolygós üdvözlettel : sodrófa
Na,hát ezt megint eltaláltad. :) Én is gondoltam már rá,hogy ez nálam valamiféle függőség,teljesen olyan,mint az alkohol,meg a többi,csak ez ilyen egyéni-kreatív megoldás. :) Néha még szoktam is magamban viccelődni vele,hogy nekem még drog se kell ahhoz,hogy mindent elfelejtsek.De mondjuk ez a fantáziálás dolog már szebb napjaimban is elég élénken működött,kiskorom óta tart.Csak most inkább ilyen menekülés jellegett öltött,és egyszerűen nem lehet abbahagyni.Minél zordabb és sivárabb a valóság,annál mélyebben merülök bele az egészbe.Tulajdonképpen most is az a bajom,hogy a suliba járás,meg a tanulás miatt annyira mégsem tudok belemerülni.Megvonták tőlem a drogomat. :) Ez durva,ebbe még így nem is gondoltam bele.
Hát igen,zene. :) Hatalmas gyűjteményem van,minden stílusból hallgatok,a klasszikustól kezdve a rock-on,meg a metálon át a poppig,meg az r'n'b'-ig.Az egyik legjobb dolog a világon.A Queen pedig valóban fantasztikus,mindjárt meg is hallgatom a "Too Much Love Will Kill You"-t... :)
Én is csak akkor tudtam meg, amikor már elvégeztem:)
A pszichológusnál bőg az ember - és akkor mi van? Mindenki bőg, mert nehezen feldolgozható dolgokról van szó.
Maga az intézmény is okozhatja a problémáidat - kreditrendszer, nincs szorosabb közösség. Lehet, h hasznosabb lett volna az intézményt változtatni (talán még vannak olyan helyek, ahol csoportok, fix órarenddel működnek). Itt kisebb, jobban funkcionáló közösségek jönnek létre. Az előadás-rendszerben mindenki elveszik.
A férjem ilyesmi volt, mint Te (ő a Műegyetemen "veszett bele" a tömegbe), mára eléggé társaságivá kupáltam ki - amióta gyerekek vannak, be nem áll a szája társaságban, az öccse is gratulált, h milyen jól megnyílt.
baranyai vagy...?
Arra gondoltam, hogy budapesti...
Lehet,hogy igazad van.Már én is gondoltam rá,hogy a munka pozitív hatással lenne rám,meg a magamra utaltság,biztosan fejlesztené a felelősség tudatomat.Bár... igazából ez az önálló albérlet témánál eléggé befuccsolt két-három éve,de lehet hogy azóta fejlődtem.
Bocsi a cseléd kifejezésért,de azt gondolom te is belátod,hogy nem élethivatás,az viszont tuti,hogy nyelv tanulásnak remek.
Nem. Tévedsz. A beilleszkedés nem önfeladás. Én is azt hittem, óriási tévedés volt. Ha rájössz, hol hibás ez az elmélet, abban a pillanatban meg is oldottad a problémát. sokáig hasonló cipőben jártam, mint te, de csak hasonlóban, nem teljesen ugyanolyanban. Ebben nagy szerepet játszott az, hogy az én kritikai vénám a szüleimre és az ő nézeteikre is kiterjedt, tehát képes voltam anyám elhibázott nézőpontját felülvizsgálni, és azt mondani, köszönöm, de ezt a következtetést túl kevés információ ismeretében vontad le, ezért én meglennék nélküle. Akkor jöttem rá, hogy másvalaki tévedésének az áldozata vagyok. És leesett, hogy a világ teljesen más, mint amilyennek a szüleim csőlátásos szemüvege mutatja, de ez már legyen az ő saját problémájuk. (Az is maradt bizonyos értelemben véve, én viszont tovább tudtam lépni.) Tele van a világ érdekesebbnél érdekesebb módon gondolkodó emberekkel, akiktől bármikor, bármiféle kötelezettség nélkül lehet tanulni, anélkül, hogy teljesen el kellene fogadnod őket olyannak, amilyenek. Nagyon sürgősen le kellene válnod a szüleidről.
Ja, igen, és a való élet messze érdekesebb és több fölfedeznivalót tartogat, mint a könyvek meg a filmek, amik mindig egy bizonyos ember nézőpontján keresztül mutatják a világot. Én a saját szememmel szeretek látni, és a saját fejemmel véleményt alkotni.
Pont a pécsi BTK-ra járok,nem is tudtam,hogy van ott pszichológus. :) Amúgy már régóta tervezek egy ilyen beszélgetést,puszta kíváncsiságból,hogy mit mondana.Csak,kicsit tartok tőle,hogy keményen elbőgném magam... Természetgyógyásznál is voltam két éve,nem nagyon merültünk bele a részletekbe,mégis majdnem sírva fakadtam.
Amúgy igen,lehet,hogy most vizsgadrukk előzetes,de már szeptembertől nem valami jó... Túl nagy a kontraszt,ugyanis a nyaram halál nyugodt és kellemes volt,csak augusztus végén kezdtem el szorongani,hogy jajj szeptember... most meg kicsit messze van a következő nyár.Ráadásul ha egyszer dolgozni fogok,többet nem lesznek menedéket nyújtó nyarak... :(