Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hogyan felejtsem el Őt?

Torolt_felhasznalo_145284
Torolt_felhasznalo_145284
Létrehozva: 2009. szeptember 10. 19:09

Huszonéves lány vagyok, és fülig szerelmes egy harmincas férfiba. Sajnos ez a tény az idióta kollégái miatt a fülébe jutott, és azóta kerül, mint a leprást. Ha én megyek, képes még a munkából is lelépni, ha megjelenek, szabadnapot kérni, csak hogy ne legyen ott, és nagyon gyorsan elhúz. Eddig jól érezhető finom kis feszültség volt köztünk, most pedig mindenki mással feltűnően kedves, előlem meg feltűnően menekül. Pedig nem zaklattam, csak szemmel flörtölgettünk. Belebolondulok ebbe az egészbe, meg abba, hogy el kell felejtenem. Hogy tegyem? Hozzá se tudok fogni. Otthon őrjöngve dobálok 1-2 párnát a falnak, de legszívesebben magamat verném oda.


Ma másfél órával hamarabb hazament a munkából, csak mert arra kellett mennem, ahol ő van! De már rá se nézek, a véletlen tekintetét is kerülöm, persze nincs mit kerülni, mert ő sem néz rám! De annyira ciki volt az is, hogy a kollégái keresték, hogy hol van, aztán úgy kellett rájönniük, hogy lelépett, hiszen ott vagyok! Nem bírom, reszketek a sírástól, meg fogok őrülni! Legszívesebben a lábai elé ülnék, és ott lennék egy örökkévalóságon át! Szeretem őt!!! Miért történik ez velem???

 

Mit csináljak? Hogyan felejtsem el? Annyira kétségbe vagyok esve! 

  1. Torolt_felhasznalo_648350
    Torolt_felhasznalo_648350
    2009. szeptember 12. 08:5781.

    Harminc évesen így viselkedni egy férfinak.....elég furán kezeli a dolgokat.

    Tizenévesen még elmegy a menekülősdi de később....Szerintem próbálj meg túllépni rajta és egyetértek azokkal a véleményekkel, amikben arra ösztönöznek, hogy foglald el magad, sportolj, járj bulizni, dolgozz, ismerkedj, keress egy tanfolyamot akár: tánc v. ilyesmi. A lényeg hogy ne sok időd legyen feleslegesen rajta pörgetni az agyad.

    Akinek ez a reakciója azok után, hogy ő kezdett el flörtölni a lánnyal, annál (érzelmileg, lelkileg) nincs minden rendben, te meg csak az időd vesztegetnéd.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145284 (1)
    2009-09-10  19:09
  2. 2009. szeptember 11. 10:3680.

    a pasi és valszeg már az egész cég is tudja  topic indító érzéseit.

     

    akármilyen "baráti-kollegális" levelet is írna, az csak szánalmas lenne, hidd el.

     

    Minek???

     

    Majd normalizálódik magától.

     

    Mennél inkább akarja valaki görcsösen tisztázni a helyzetet, annál rosszabb...

     

    Gondolod végig, te mit gondolnál a pasi helyében.

    Én azt, hogy ez a nő mennyire elkeseredetten próbál kapcsolatban maradni, meg mennyire szánalmasan magyarázkodik.

     

    Hidd el, más szituban jó lenne a te javaslatod. pl. munkahelyen egyik kollega rossz indulatúan megnehezítené a másik helyzetét, akkor azt levlében tisztáznák.

    De itt elég kényes a dolog, mert egy nő fut egy pasi után...

    na ezek után pláne nem kell még plusz leveleket is irogatnia....

    előzmény:
    Krisz8 (78)
    2009-09-11  09:01
  3. 2009. szeptember 11. 10:1179.

    Szia!

     

    Nekem az a véleményem, hogy egyáltalán nem kell semmit tennie, mert elképzelhető -sőt, valószínű- , hogy azt is félreértené a férfi. Hagyni kell a dolgokat a feledés homályába veszni. Biztos, hogy annak, aki szeret, nagyon rossz és nehéz, de meg kell tenni, hogy keresztülnéz rajta és senkinek egy szót nem beszél az érzéseiről. 

    előzmény:
    Krisz8 (78)
    2009-09-11  09:01
  4. 2009. szeptember 11. 09:0178.

    Jó-jó, akkor ne írjon neki semmit.

    De mint már említettem, nem olyan levélre gondoltam, amiben kiadja magát, vagy kitárulkozik, hanem amiben arra kéri a pasit, hogy normalizálódjon a viszonyuk és mint kolléga a kollégával tudjanak újra beszélni,  ne legyen több kínos szitu. Ennyi.

    előzmény:
    drágamama (77)
    2009-09-10  22:12
  5. 2009. szeptember 10. 22:1277.

    Nincs értelme, hogy írjon levelet, tudomásul kell vennie, hogy a férfit egyáltalán nem érdekli, sőt, zavarja! Miért kellene mégjobban kiszolgáltatnia, megaláznia magát bárkinek is, vicc tárgya lenne a munkahelyén!  A levelet meg valószínű fű, fa, virág, mindenki olvasná, nagyon jól elszórakoznának a kollégák.

     

    El kell felejteni, akármilyen nehezére is esik, miért kell egy olyan ember után epedezni, aki semmibe veszi? 

    előzmény:
    Krisz8 (42)
    2009-09-10  20:54

Címlap

top