Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Asperger szindróma
Torolt_felhasznalo_739697
Létrehozva: 2004. február 18. 17:25
Van egy nagyon-nagyon kedves ismerősöm aki valószínűleg Asperger szindrómás. Ez az autizmus egyik - kevésbé ismert - fajtája. Olyan emberekkel szeretnék megismerkedni, beszélgetni a tapasztalataikról akiknek ez a téma nem idegen.
Azt pontosan nem tudom megmondani, hogy miből állt a vizsgálat, mert sem az Apa, sem az Anya nem volt benn közben. Kb. 1 órán át beszélgetett a Doktornő a gyerekkel (gondolom feladatokat is kapott), majd a szülőkel külön-külön és végül együtt, hármójukkal. Fiunknak logopédia (beszédkészsége rossz) és mozgásfejlesztés (szomathopedagógia, úszás, jóga) javasolt. Azt viszont nem tartotta jó ötletnek, hogy az iskolában feltárják a szülők, hogy Asp. -s a gyerek, mert nem biztos, hogy az iskola pozitívan állna hozzá a továbbiakban. Sajnos inkább erre volt példa a praxisában. Mivel a gyermek most 7-kes, valahogy túléljük az általánost. A nagy kérdés az, hogy innen hová menjen majd. A nyelvkészsége szédületes, mivel a Cartoon Networkot nézve szinte perfekt megtanult angolul, de ami nem érdekli, az nem megy a fejecskéjébe. Egyébként a Doktornő (és Attwood is) azt tanácsolta, hogy kitartó, kemény munkával bírjuk rá a gyereket a "normális" életvitelre, hiszen a jövője a tét. Nincs más megoldás, mint rávezetni (óriási türelemmel, nem "állat" módon) az élet és a mindennapok feladatainak megoldására. Van, amit már legalább 10-szer megmutattunk, de még ígysem akar menni, de nem mindig azért, mert nem tudja megcsinálni, hanem azért, mert szinte minden Asp. -es rendkívül makacs és valahol jól megvannak a maguk világában. Hidd el, bármit megtanulnak, ha érdekli őket, illetve ha nem hagyod békén. Tudom, hogy nehéz velük, hiszen a legnagyobb problémájuk a kapcsolatteremtési és a közösséghez való alkalmazkodási készségek hiánya, de a saját tapasztalatunkból tudom, hogy nincs más, mint meggátolni az outsider-ségben. Üdv.
Arról szeretnélek kérdezni, hogy nagy vonalakban miből áll egy ilyen vizsgálat? A doktornő tudott-e javasolni fejlesztő terápiát?
Köszönettel: Mélyvíz
Én gyerekekkel foglalkozom, de nem autistákkal. Viszont egy kisfiúnál gondoltunk erre is. Hová vihetnénk megvizsgáltatni? (Budapest)
Kérdezed a téma szakirodalmát: én Tony Attwood-tól a "Különös gyerekek" címűt ismerem azonkívül itt a Neten is találhatsz, az angol nyelvű honlapokon is.
a sulival kapcs. sajnos nem tudok segíteni - vidéki lévén. De hogy érted azt, hogy az iskolája nem viseli tovább el? Ezt milyen módon adták a tudomásotokra?
Nekem van egy 13 éves fiam, akiről azt mondták, hogy Aspergeres - mellesleg szerintünk is az. A normál iskolája a mai napig tudta elviselni, iskolát kell keresnünk Budapesten, ebben szeretnék tanácsot kérni. Kincsesház?
mintha az én gyerekemről írtál volna. uyanazokat a köröket jártuk mi is 5 éves kora óta a ma 17 éves gyerekemmel. Az a borzalmas a dologban, hogy senki sem tudott igazán tanácsot adni és azt sem, hogy mi a gyerekem problémája. Volt diszlexia-gyanús, epilepszia-gyanús és most fél éve egy psychiáter hölgyhöz járunk aki depressziós tünetekkel kezeli gyerekemet és Ő említette egy fél mondattal az asperger szindrómát, ami szóba jöhet még. Most ehhez keresek könyvet, leírást, ötletet, hogy miben tudok segíteni Neki.
Megkésve, de köszönöm a válaszodat.
Valóban kívánatos lenne többek bekapcsolódása, Neked, Nektek segítség gyanánt, nekem és sorstársaimnak pedig, hogy segíteni tudjunk családtagjainkon. . . . És nem utolsósorban, a kevésbé érintettek is talán jobban értenék (és elfogadnák) az ilyen állapotú embereket. . .
Kérdéseidre: nő vagyok, szólíthatsz Lótusznak. A lányom 12 éves.
Tuvaluról sajnos nem tudok.
Nagyon érdekelne hogy rajtam kívül a többi Asperger szindrómás hogyan boldogúl az életben (karrier, család, egyéb) Mert erről nem igazán találtam semmit az interneten sem a könyvekben amit olvastam.
És remélem (nem csak a magam nevében) hogy még ráakad egy néhány Asperger szindrómás erre fórumra és hozzászolnak a témához és segítenek az "egészséges" embereknek megérteni a helyzetünket és elmagyarázni hogy mien nagy az (asperger) és az autisták közötti külömség. . .
És a folyékony angol sem árt, mert mindenféle vizsgák vannak, amit bizonyos határidőn belül le kell rakni. A próbaidő fél év.
Sethike vagyok.
Egyébként érdekelne, hogy a gyermeked is hány éves, mennyi a trombocita-száma és a többi, amit az előző levélben feltettem.
Én már 24 vagyok, és régen le is vagyok százalékolva gyermekkori autizmussal.
Mindent le tudok írni, amit csak lehet, de nehezen jönnek a szavak a fejemből, ezért csak egy-két baráommal tudok beszélgetni.
Nagyon nyomorult az az állapot, amikor is az ember csak kérdéseket tud feltenni, úgy, mint én, de egyszerűen nem tud beszélgetni.
Van azonban egy-két ember, akivek elég jól tudok beszélgetni, csak az a baj, hogy ők mind pszichológusok , pszichiáterek.
Nekem az lenne a legjobb az autizmusban, ha segítene valaki normálisan kommunikálni, és az ingerfeldolgozási-zavaraimon is segítene.
Nagyon nehhéz beszélni arról, hogy az ember a fejében mennyire egyedül van.
Nagyon nehéz.
A telefonszámok, házszámok és rendszámok tudnak csak egy kis eligazítást nyújtani ebben a káoszos világban, mert ezekkel úgy gondolom, meg tudok ismerni egy - két embert belülről is.
Nagyon nehéz most írnom, befejezem, mert zakkletnak gyerekek
melltem a számítógépen, mert könyyvtárból írok. ÜDV:
Sethike
Én is meg tudom jegyezni sok telefonszámot és rendszámot is, valamint mindenféle számot, annak ellenére, hogy a számolási rész -iq- alacsony.
Egyébként számomra az iskolai tanulás könnyen ment, mert az átlagtól jóval magasabb iq -val rendelkezem.
Ezért szokták engem magasan funkcionáló autistának is hívni.
Az iskolai élet egyébként kínszenvedés volt számomra, mert állandóan zaklattak, csúfoltak, és sértegettek.
Egyébként normál iskolába jártam, mert a magas iq-m miatt nemm tettek kisegítő iskolába.
Örül, hogy írátl, mert lehetnél a barátom, és a nevedet is leírhatnád.
Ez jó lenne. Ez jó lenne.
Ha már itt tartunk:
Mikor születtél?
Mennyi a trombocita-számod?
Hanyas szám alatt laksz?
Tudod, hogy hogy kell kiejteni Tuvalu fővárosának a nevét?
(Ezt azért kerdem, mert én nem tudom, és rettentően érdekelne.
Fiú vagy lány vagy vagy nő vagy férfi?
Nagyon szeretek barátkozni, és válaszolj kérdéseimre?
Hogy diagnosztizáltak valamit arról nem tudok (valószínű hogy nem)
Aztán a sorozásokon töltöttem ki teszteket és ott is az volt a reakció hogy minél hamarabb keressek fel egy pszihiátert. Meg is tettem. Ő adott egy szép igazolást hogy nem vagyok alkalmas se katonai, sem polgári szolgálatra. (aminek Én nagyon-nagyon örültem, hogy nem kell bemennem egy rakás szadista közé. . . )
Röviden: Senkinek sem volt fogalma róla hogy mi a bajom…
Vizsgálatok: Szerencsémre mindenhonnan leléptem mielőtt kiköpték volna (Tévesen) hogy bolond vagy skizofrén vagyok…
Üdvözlettel: Richard Vaultdweller
ha szólíthatlak így - köszönöm a tájékoztatást. Azt valóban látom, hogy nem gyerekeknek találhatták ki az említett játékot.
Tavaly óta színjátszókörbe járatom a gyereket, épp azért, hogy tanuljon kommunikációs helyzeteket, módokat. Jelenleg is a felnőttekkel tud könnyebben beszélgetni, gondolom, nem véletlen: a felnőttek jobban disztingválnak, nem néznek rá "ÚGY". . .
Ha szabad ilyet kérdeznem: gyerekkorodban kutatták az okát, hogy nálad miből eredhetnek a problémák? Esetleg valamire jutottak is - tévesen - szakemberek /vagy a család, környezet/?
Merthogy, ugye, ha jól sejtem, az aspergerről csak az elmúlt pár év óta lehet hallani hazánkban. De még most is csak alig.
Amit írtam az egy számítógépes szerepjáték, úgy kell vezérelni mint a stratégiai játékok többségét.
A történet a harmadik világháború után zajlik ahol alig marad ember, és a túlélés a cél. Az események a tetszésünk szerint faraghatjuk, rengeteg helyen zajlik. És sok emberrel kell beszélni hogy elérjük célunkkal. És ha ez nem sikerül akkor erőszakot is lehet alkalmazni (ez az alapvető)
a Főszereplő (játékos) karakter folyamatosan fejlődik a cselekvések közben, és ez dönti el hogy mi is lesz a játék vége. (Személyes mellékhatás hogy magam is olyan lettem (részben) mint a főszereplő)
Arra akarok kilyukadni hogy megtanított kommunikálni az emberekkel, emberek nélkül. Ami fontos. (azóta merek chatelni is, meg a többi amit régebben írtam ide)
Gyerekeknek semmiképp nem ajánlanám!!! Vér és erőszak, de nekem ez segített kitörni önmagamból!
Mindenkinek más a gyógyszer. . .
De ami a számomra a legfontosabb hogy a realitás talaján marad és nem egy Fantsy világban kell varázsolgatni. . . .
1999-ben kezdtem vele játszani. . . és még most sem unom mert úgy tervezték meg, hogy képes legyen meglepni, hosszú idő után is.
Egyébként a Fallout 2 az év számítógépes szerepjátéka volt 1998-ban.
Richard Vaultdweller
Az én szóbanforgó gyermekemet is korábban a születési dátumok számomra érthetetlen módon különösképpen érdekelték. Minden rokont, barátot, vendéget kifaggatott születése pontos idejéről és ami nekem még érthetetlenebb volt, hogy 1-2-szeri hallás után meg is jegyezte s még most évekkel később is emlékszik. Kiskora óta ő az én élő telefon- és címjegyzékem. Szerintem abszolút érdektelen autó rendszámokat megjegyzett és később felismerte az úton, mellettünk vagy előttünk elhaladva, a rendszámáról. Kicsi korától kezdve számtalan számomra érthetetlen dolgot produkált, aminek csak mostanában tudom az okát /ami az állapota/.
Sethike, számodra hogy teltek az iskolásévek? ÍR-től olvasom, hogy számára /is/ elég katasztrofálisan. ÍR, tőled kérdezném, hogy milyen játék az, amit említesz? Ez is egy olyan szerepjáték, - ami az utóbbi években divatos a fiatalok körében - ahol a résztvevők kiosztják egymás között a szerepeket és van ugyan forgatókönyv, de attól el lehet térni menetközben? Mi a témája?
üdv: mélyvíz
Én is autista vagyok és 24 éves.
Szeretnék barátokat találni.
Kedvenc érdeklődési köröm a születési dátumok, a házszámok, a telefonszámok, a fővárosok, és a pszichológia.
Szeretek barátokat.
sziasztok
Én is Asperger szindrómás vagyok, illetve annak tartanak a közeli hozzátartozóim, mióta elolvasták Tony Attwood könyvét.
És már én is annak tartom magam, mert szintén elolvastam. (közel 94%-ban magamra ismertem)
Az iskolai éveim nekem is borzalmasak voltak. Rendszeresen megbuktattak, de közben hangoztatták hogy nagyon jó képességeim vannak. Különösen a technika területén. (viszont csak azt nem voltam hajlandó csinálni ami kötelező volt az órákon)
Gyerekként mindenkinek a céltáblája voltam. Többek közt ezért is lettem magántanuló 7-8 osztályban.
Mindig menekültem mindenki elöl. Rettegtem a külvilágtól, az emberi kapcsolatoktól. Pedig szeretnék feleséget és egy „normális” életet.
Egyszerűen nem éreztem magam „embernek”, de most hogy már tudom hogy mi okozhatja ezt az állapotot, megpróbálom átalakítani magam hogy beilleszkedjek a társadalomba.
Ehhez nagy segítség volt a Fallout 2 nevezetű szerepjáték. Játék közben egyre erősebbnek és magabiztosabbnak éreztem magam és azt vettem észre hogy a változás állandósult. Már elmerek menni vásárolni egy hipermarket-be is nem okoz gondot ha idegenekkel kell beszélnem. (de azért a tömeget most sem szeretem)
És megnyugodtam hogy nem én tehetek róla hogy „olyan” voltam, anno, hanem gyártási hiba… :)
Üdvözlettel: Richard Vaultdweller.
Most bukkantam rá erre a fórumra, miközben az asperger szindrómáról kutakszom. Ez nem pusztán kíváncsiság részemről: szomorú aktualitása is van: idősebbik gyermekem révén - úgy tűnik - érintett vagyok. Kálváriánk nem egyedülálló és szokatlan: éveken keresztül hurcoltam a gyereket egyik szakembertől és fejlesztő központtól a másikig, látva, hogy valami nem stimmel. Ezeket a köröket minden eredmény nélkül futottuk le, mígnem a legutóbbi helyen több havi foglalkozás után nagyon óvatosan kitöltettek velem 1-2 kérdőívet, amely, mint később megtudtam, az asperger szindróma diagnosztikus kritériumait tartalmazta. Mivel e kérdőív eredménye "pozitív" lehetett, ezek után adták a kezembe Tony Attwood népszerűvé lett könyvét - igaz, azzal a kikötéssel, hogy kritikusan olvassam, tehát ne akarjak mindjárt kategorizálni. Döbbenetes élmény volt számomra a könyv, mivel úgy éreztem, a gyerekemről íródott! Tehát ilyen értelemben hasonló cipőben járok Tallulah-kal!
Ezután kerültünk egy szakemberhez, aki - bár nem kimondottan szakértője a szindrómának, - mivel városunkban ilyen nincs - találkozott már ilyen állapotú gyerekekkel. Ő szintén úgy vélte, hogy ugyan enyhén vagy részlegesen, de érintett lehet a gyermek. Ezek után nem kerestem tovább a mindenáron diagnózist. . . A könyv és általa a felismerés abban segített és segít, hogy végre megértsem: miért olyan, amilyen és mit miért tesz a gyermekem. . . pl. mikor érzéketlennek és közönyösnek látszik, az nem gonoszkodás részéről, hanem ő észre sem veszi, hogy az. .
Jusztícia soraihoz kapcsolódva: az iskolai közösségben nálunk nem csak a tanárokkal van gond, hanem inkább a gyermekközösséggel, hiszen a gyerekek sokkal szókimondóbbak és nem jól viselik a másságot.
Ezek után talán nem meglepő, hogy végzős grafológus hallgatóként az asperger szindrómások - főként gyermekek - kézírását szeretném vizsgálni, az írásukban fellelhető sajátságokat, abban a reményben, hogy talán ez is egy módszer lesz ennek az állapotnak a felimeréséhez, ezáltal hamarabb út nyílhat az ezzel együtt élő gyerekek /felnőttek/ megértéséhez sőt fejlesztéséhez.
Aki úgy érzi, hogy tud vagy akar segíteni írásmintával, kérem, e-mail címemen keressen meg!
ezt láttad már???