Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Az embert nem csak az egyszerűsége fogja meg a házi ketchup készítésének, hanem az, hogy sokkal finomabb, mint a bolti és nincs benne semmilyen tartósítószer sem.
Hozzávalók
5 kg paradicsom, 2 nagy fej hagyma, 12 gerezd fokhagyma, kevéske olaj a megpirításhoz, 3 dl almaecet, 1 kávéskanál szegfűszeg (őrölt), 1 kávéskanál fahéj, 1 kávéskanál fekete bors, 2 kávéskanál só, 2 evőkanál mustár, kb. 30 dkg cukor, 10 dkg barnacukor.
Elkészítése
A paradicsomot jól megmostam és feldaraboltam. A hagymákat apróra vágtam és olajon megdinszteltem, erre jött rá az apróra vágott fokhagyma, amit szintén egy kicsit sütöttem az olajban. Ezután ráborítottam az összes paradicsomot egy nagy lábasba.
Következtek a fűszerek: fahéj, bors, só, szegfűszeg, majd az almaecet, cukrok, mustár. Főztem közel 1 órán keresztül, folyamatosan kevergetve. Már ekkor isteni ketchup illata volt, csak úgy terjengett az egész lakásban. Miután letelt az egy óra, az egész paradicsomos főzetet paradicsompasszírozón átnyomtam, majd még botmixerrel összeturmixoltam. Következett egy hosszabb, 3 órás főzés, amíg el kezdett besűrűsödni az egész. Ez nagyban függ attól is, hogy a paradicsom mennyire leveses.
A főzési idő alatt sokszor átkevertem és többször kóstoltam, milyen az íze. Így került még bele cukor, só és almaecet is. De ez már egyéni ízlés dolga.Mikor elég sűrűnek éreztem, a szószt forró üvegekbe töltöttem és száraz dunsztba helyeztem őket. Másnap egy üveggel óvatosan kivettem a dunsztból, hogy megkóstoljuk. Nagyon finom lett, így megérte elkészítéséhez a hosszú időt eltölteni.
Szia!!
Sajnos sokszor nem tudok aludn, de csendben kell lennem, mert más még alszik.
Szia Erikám!
Nem tudsz aludni?? :)
Hamarosan hozok én is recepteket, hiszen közeledik a Húsvét!
Hozzávalók:
• 40 dkg liszt + a formázáshoz
• 1 tk só
• 1 tk szárított élesztő
• 3 dl víz
• 30 dkg sütni való krumpli
• 4 ek olívaolaj
• 1 gerezd fokhagyma
• kis csokor petrezselyem
• 5 dkg magozott fekete olívabogyó
Előző este a lisztet keverjük el a szárított élesztővel és a sóval. Öntsük hozzá a vizet, kanállal keverjük el. Sűrű nokedlitésztát kapunk. Fedjük le konyharuhával, hagyjuk egy éjszakán át kelni, reggelre kovásszerű tésztát kapunk. Kevés liszttel gyúrjuk át a tésztát, liszttel szórt sütőlemezre formázzunk belőle 2 cm magas téglalapot. Hagyjuk további fél órát kelni. Közben melegítsük elő a sütőt 250 fokra! A krumplit hámozzuk, karikázzuk fel vékonyan. 2 evőkanál olívaolajhoz adjunk 2 evőkanál vizet, és pároljuk puhára a krumplit. Rázogassuk csak, hogy ne törjön össze. Sózzuk. A maradék olívaolajat keverjünk el aprított fokhagymával és petrezselyemmel, kenjük meg vele a kinyújtott tésztát, helyezzük rá a krumplikarikákat és a felezett olívabogyókat. Sózzuk meg, és 10-12 perc alatt süssük készre a focacciát.
Húsos gombaragu krumplipüré alatt sütve
Hozzávalók 4 személyre:
• 30 dkg csirkemellfilé
• 35 dkg csiperke
• 1 fej vöröshagyma
• olívaolaj
• 1 tk őrölt pirospaprika
• 1 tk tárkony
• só, bors
• 2 dl főzőtejszín
• 2 gerezd fokhagyma
A krumplipürékéreghez:
• 50 dkg krumpli
• 2 dl tej
• 5 dkg vaj
• 1 tojás
• 1 tk. mustár
A felkockázott hagymát dinszteljük puhára kevés olajon, adjuk hozzá a felkockázott csirkemellet és a nagyobb darabokra vágott gombát, a pirospaprikát, a tárkonyt. Pároljuk a gombát 15 percet, majd sózzuk, borsozzuk, öntsük fel a tejszínnel, forraljuk össze. Hagyományos módon készítsünk krumplipürét: a főtt áttört krumplit keverjük ki a langyos tejjel és a vajjal, sózzuk, borsozzuk. A kész, enyhén kihűlt krumplipürében keverjük el az enyhén felvert egész tojást és egy a mustárt. A gombás-húsos ragut szedjük tűzálló tálba, fedjük be a krumplipürével, és süssük 220 fokra előmelegített sütőben 30 percet.
Szalonnás krumplis tészta
Hozzávalók 4 személyre:
• 40 dkg széles metélt
• 30 dkg krumpli
• 15 dkg húsos szalonna
• olívaolaj
• 1 fej vöröshagyma
• 1 csokor petrezselyem
• 1 ág friss rozmaring
• 1 gerezd fokhagyma
• 40 dkg hámozott, darabolt paradicsom (konzerv)
• só, bors
A szalonnát kockázzuk fel, és egy nagy, lefedhető serpenyőben kevés olajon pirítsuk ropogósra. A sütési idő felénél adjuk hozzá a felkockázott hagymát, fonnyasszuk meg. Adjuk hozzá az aprított petrezselymet és rozmaringot, az aprított fokhagymát és a darabolt paradicsomot. Sózzuk, borsozzuk. Adjuk hozzá a hámozott, folyó víz alatt többször átöblített, felkockázott krumplit, és tegyünk hozzá annyi vizet, amennyi a krumplit éppen ellepi. Fedjük le, és keverés nélkül, takarékon főzzük a szószt, míg a krumpli megpuhul. A tésztát főzzük ki lobogó, sós vízben, szűrjük le, keverjük el a krumplis mártással, és tálaljuk.
Diós csokoládétorta
Hozzávalók egy 22-24 cm átmérőjű tortához:
• 15 dkg puha vaj
• 25 dkg cukor
• 2 egész tojás
• 30 dkg liszt
• 2 ek cukrozatlan kakaópor
• 2 tk sütőpor
• 25 dkg főtt, áttört főzni való krumpli
• 2,5 dl tej
• 15 dkg durvára vágott dió porcukor a tálaláshoz
A sütőt melegítsük elő 180 fokra! A puha vajat keverjük elektromos habverővel habosra a cukorral, majd keverjük el benne egyenként a tojásokat. A lisztet keverjük el a kakaóporral és a sütőporral, adjuk a masszához az áttört krumplival, a tejjel és az aprított dióval együtt. Keverjük simára a tésztát. Vajazzunk és lisztezzünk ki egy 22-24 cm átmérőjű tortaformát, öntsük bele a tésztát, és süssük készre 50-55 perc alatt. Porcukorral szórva tálaljuk.
Hozzávalók 4 személyre:
• 80 dkg sertésszűz
• só, bors
• olaj
A hercegnőburgonyához:
• 40 dkg sütni való krumpli
• 1 tojássárgája
• 3 dkg vaj
• fél dl főzőtejszín
• só, bors, szerecsendió
A meggyszószhoz:
• 40 dkg meggy (fagyasztott)
• 1 darab citrom,
• 3 ek kristálycukor
• 3 evőkanál kukoricakeményítő
• 1,5 dl főzőtejszín
Elsőnek a meggyszószt készítsük el: a magozott meggyet főzzük 10 percig fél liter, cukorral és citromhéjjal ízesített vízben. Keverjük el a kukoricakeményítőt a tejszínnel! Fokozatosan keverjünk a tejszínhez a forró meggyléből, majd öntsük az egészet a meggyhez. Forraljuk sűrűsödésig a szószt! A hercegnőburgonyához a hámozott, darabolt krumplit sós vízben főzzük puhára. Szűrjük le, keverjük el a vajjal, a tojássárgájával, a fél dl tejszínnel, ízesítsük sóval, borssal, szerecsendióval. Törjük át, töltsük nyomózsákba, és sütőpapírral bélelt tepsibe nyomjunk kúpokat. 220 fokos sütőben süssük 20-25 perc alatt pirosra. A húst egészben sózzuk, borsozzuk, kevés olajon süssünk rá kérget körbe egy teflonserpenyőben, majd helyezzük sütőlemezre, és 220 fokon süssük 15 perc alatt készre. Szeletelés előtt pihentessük a húst 5 percet.
Currys krumplileves
Hozzávalók 4 személyre:
• 40 dkg kiflikrumpli
• 1 fej vöröshagyma
• 2 ek. olívaolaj
• 1 tk. frissen őrölt római kömény
• 1 tk. curry fűszerkeverék
• só
• 1 gerezd fokhagyma
• 2 dl kókusztej (ha nincs, akkor főzőtejszín)
• negyed citrom/lime
• 1 kis csokor koriander
Az apróra kockázott hagymát dinszteljük meg az olívaolajon, amikor kész, adjuk hozzá a curry fűszerkeveréket és a tört római köményt. Pirítsuk meg a fűszereket is. Adjuk hozzá a megpucolt, felkockázott krumplit, és öntsük fel 7 dl vízzel. Sózzuk, adjuk hozzá a felaprított fokhagymát. Főzzük puhára a krumplit! Amikor megpuhult, öntsük hozzá a kókusztejet/tejszínt, csepegtessünk hozzá citrom- vagy lime-levet. Szórjuk meg aprított korianderlevéllel, tálaljuk.
Hagymás-krumplis lángos
Hozzávalók:
• 40 dkg liszt
• só
• 30 dkg héjában főtt, pucolt, áttört főzni való krumpli
• 3 dl langyos víz
• 3 dkg friss élesztő
• 1 nagy fej vöröshagyma
• olívaolaj a hagymához, napraforgóolaj a lángos sütéséhez
A lisztet keverjük el 1 teáskanál sóval, adjuk hozzá az áttört főtt krumplit. Az élesztőt keverjük el a langyos vízzel, forgassuk össze a liszttel. Gyúrjunk ruganyos, homogén tésztát, ha szükséges, pótoljuk a liszt vagy a víz mennyiségét. Szobahőmérsékleten kelesszük a tésztát 2 órán át! Közben az aprított hagymát pirítsuk ropogósra egy kevés olívaolajon, csepegtessük le a felesleges olajat, majd gyúrjuk össze a megkelt tésztával. Hagyjuk ismét kelni 1 órát. Olajozott kézzel formázzunk közepes méretű lángosokat, és forró olajban süssük mindkét oldalukat pirosra.
(kb. 40 szelet)
Hozzávalók:
Tésztához:
3 tojás (közepes méretű)
90 g porcukor
1 tasak Dr. Oetker Vanillincukor
80 g búzaliszt
1 evőkanál kakaó (cukrozatlan)
Töltelékhez:
Kevés ribizlilekvár
Krémhez:
250 ml hideg habtejszín
1 evőkanál porcukor
1 kávéskanál őrölt fahéj
1 tasak Dr. Oetker Habfixáló
Ezenkívül:
250 g gesztenye massza
3 evőkanál porcukor
2 teáskanál Dr. Oetker Aroma rum
fél tasak Dr. Oetker Tortabevonó a díszítéshez
Előkészítés:
A tepsit (30 x 40 cm) sütőpapírral kibéleljük. A sütőt
előmelegítjük.
Elkészítés:
A tojást a cukorral, a vanillincukorral habosra keverjük.
A lisztet a kakaóval elkeverjük, a masszához szitáljuk, és
jól elkeverjük. A tésztát a tepsibe töltjük, tetejét
elsimítjuk, majd a sütő középső részébe toljuk, és a
süteményt megsütjük.
Alsó és felső sütés: kb. 200 °C (előmelegítve)
Légkeveréses: kb. 180 °C (előmelegítve)
Gáz: kb. 3-4. fokozat (előmelegítve)
Sütési idő: kb. 10 perc
A megsült tésztát porcukorral meghintett munkalapra
borítjuk. A tésztát széltében kettévágjuk. A tészta egyik
felét a lekvárral megkenjük, a másik felét ráfektetjük.
A krémhez a tejszínt a porcukorral, a fahéjjal és a
habfixálóval kemény habbá verjük, majd a tésztán
egyenletesen elsimítjuk.
A gesztenyemasszát a porcukorral és a rum aromával jól
elkeverjük, majd egyenletesen a krémre reszeljük.
Ízlés szerint megolvasztott tortabevonóval díszítjük.
(kb. 6 darab)
Hozzávalók:
Tésztához:
1 doboz Dr. Oetker Brownies alappor
100 g Rama
50 ml víz
3 tojás (közepes méretű)
Díszítéshez:
1 tasak Dr. Oetker Tortabevonó ét
Dr. Oetker Dekor Toll csokoládés és karamellízű
Dr. Oetker Dekorszív vagy szív alakú bonbon
Előkészítés:
Az alapporhoz csomagolt papírformát az előírásnak
megfelelően összeállítjuk. A sütőt előmelegítjük.
Elkészítés:
Az alapport a dobozon lévő használati utasítás szerint
elkészítjük úgy, hogy a csokoládédarabokat is a tésztához
keverjük. A tésztát a sütőformába töltjük, tetejét
elsimítjuk. A sütőformát a sütő középső részébe toljuk,
és a süteményt megsütjük.
Alsó és felső sütés: kb. 160 °C (előmelegítve)
Légkeveréses: kb. 140 °C (előmelegítve)
Gáz: kb. 2-3. fokozat (előmelegítve)
Sütési idő: kb. 40-45 perc
A megsült süteményt a sütőformában hagyjuk kicsit hűlni,
majd a sütőformát eltávolítjuk. Szív alakú kiszúróforma
segítségével 6 kisebb szívet vágunk ki a süteményből.
A csokis bevonathoz a tortabevonót a tasakon szereplő
útmutató szerint felolvasztjuk, és a tasakból közvetlenül
a szív alakú sütikre csurgatjuk. Ha a bevonat megdermedt,
a süteményeket ízlés szerint dekor tollal és dekorszívekkel
díszítjük.
(kb. 20 darab)
Hozzávalók:
Tésztához:
2 tojás (közepes méretű)
120 g Rama
300 ml víz
1 tasak Dr. Oetker Képviselőfánk Tészta
Krémhez:
1 tasak Dr. Oetker Házi Krémes krém
800 ml tej
Díszítéshez:
1 tasak Dr. Oetker Tortabevonó
Előkészítés:
A tepsit (40 x 30 cm) sütőpapírral kibéleljük. A sütőt
előmelegítjük.
Elkészítés:
A képviselőfánk tészta alapport a tasakon szereplő útmutató
szerint, a víz, a lágy margarin és a tojás hozzáadásával
elkészítjük. Két teáskanál segítségével dió nagyságú
golyócskákat (20 db) szaggatunk az előkészített tepsire.
A tepsit a sütő középső részébe toljuk, és a fánkokat
aranybarnára sütjük.
Alsó és felső sütés: kb. 200 °C (előmelegítve)
Légkeveréses: kb. 180 °C (előmelegítve)
Gáz: kb. 4-5. fokozat (előmelegítve)
Sütési idő: kb. 40 perc
A megsült fánkokat sütőrácsra helyezzük, majd levágjuk a
tetejüket. A Házi Krémes krémet a tasakon lévő leírás
alapján, a tej hozzáadásával elkészítjük. A kész krémet
habzsákba töltjük, és a képviselőfánkok alsó részére
nyomjuk (nyomózsák helyett evőkanalat is használhatunk).
A díszítéshez a tortabevonót tasakostól, forró vízbe
állítva felolvasztjuk, majd a tasakból közvetlenül a kihűlt
fánkok tetejére, „kalapjára” csurgatjuk. A fánkokat
tálalásig (legalább 1 óráig) hűtőszekrényben tároljuk.
(kb. 20 szelet)
Hozzávalók:
Tésztához:
200 ml tej
50 g Rama
400 g búzaliszt
1 tasak Dr. Oetker Instant Élesztő
70 g porcukor
1 tasak Dr. Oetker Vanillincukor
1 csipet só
2 tojás (közepes méretű)
Töltelékhez:
100 g Rama
1 csapott teáskanál őrölt fahéj
70 g porcukor
1 kg alma
50 g szeletelt mandula
30 g kristálycukor
Előkészítés:
Az almát meghámozzuk, négy részre vágjuk, majd vékony
hasábokra szeleteljük. A
tepsit (40x30 cm) kivajazzuk. A sütőt előmelegítjük.
Elkészítés:
A tejet egy főzőedényben felmelegítjük, és a margarint
felolvasztjuk benne. A lisztet az élesztővel elkeverjük, és
egy keverőedénybe szitáljuk. Hozzáadjuk a többi hozzávalót
és a tejes keveréket, és az egészet konyhai robotgéppel
(dagasztó spirállal) először alacsony, majd legmagasabb
fokozaton sima tésztává dagasztjuk. Meleg helyen letakarva
kelni hagyjuk, amíg duplájára nő (kb. 50 perc).
Majd a masszát enyhén lisztezett munkalapon még egyszer
átgyúrjuk, elnyújtjuk, és a tepsibe helyezzük.
A töltelékhez a margarint a porcukorral és a fahéj
hozzáadásával, konyhai robotgéppel (habverő) habosra
keverjük, majd a tésztán egyenletesen elsimítjuk.
Az előkészített almaszeleteket a tésztán elrendezzük.
Tetejét megszórjuk mandulával és kristálycukorral.
Az egészet egy tiszta ruhával letakarva, további 20 percig
pihentetjük, majd a tepsit a sütő középső részébe toljuk,
és a süteményt megsütjük.
Alsó és felső sütés: kb. 200 °C (előmelegítve)
Légkeveréses: kb. 180 °C (előmelegítve)
Gáz: 4. fokozat (előmelegítve)
Sütési idő: kb. 25 perc
Sütés után a tepsit együtt sütőrácsra helyezzük, és
hagyjuk a süteményt kihűlni.
(kb. 12 darab)
Hozzávalók:
Tésztához:
125 g Rama
225 g búzaliszt
1 tasak Dr. Oetker Instant Élesztő
20 g porcukor
1 csipet só
2 tojás (közepes méretű)
1 tojásfehérje (közepes méretű)
Ezenkívül:
1 tojássárgája (közepes méretű)
Előkészítés:
A muffin-sütőformát (12-es) kivajazzuk vagy muffin papírral
kibéleljük. A sütőt előmelegítjük.
Elkészítés:
A lisztet az élesztővel elkeverjük, és egy keverőedénybe
szitáljuk. Hozzáadjuk a többi hozzávalót és a tejes
keveréket, és az egészet konyhai robotgéppel (dagasztó
spirállal) először alacsony, majd legmagasabb fokozaton
sima tésztává dagasztjuk.
Meleg helyen letakarva kelni hagyjuk, amíg duplájára nő.
Majd a tésztát enyhén lisztezett munkalapon még egyszer
átgyúrjuk, és 4 részre osztjuk. A tészta 3/4 részéből 12
gömböcskét formázunk, és az előkészített formákba tesszük.
A maradék tésztából is szintén 12, de kisebb méretű golyót
készítünk, és a formában lévő tészta közepére helyezzük.
Az egészet egy tiszta ruhával letakarva, további 20 percig
pihentetjük. Ha kellően megkeltek a briósok, tetejüket
megkenjük tojássárgájával.
Majd a sütőformát a sütő középső részébe toljuk, és
a süteményt megsütjük.
Alsó és felső sütés: kb. 180 °C (előmelegítve)
Légkeveréses: kb. 160 °C (előmelegítve)
Gáz: 6. fokozat (előmelegítve)
Sütési idő: kb. 25 perc
Sütés után a briósokat a formában hagyjuk kicsit hűlni,
majd a formából kivéve, sütőrácsra helyezzük.
A briósokat ízlés szerint vajjal, lekvárral tálaljuk.
(Kb. 14 szelet)
Hozzávalók:
Kelt tésztához:
330 g búzaliszt
1 tasak Dr. Oetker Instant Élesztő
70 g burgonyapehely
90 g porcukor
2 tojás (közepes méretű)
100 g Rama
1 csipet só
1 tasak Dr. Oetker Vanillincukor
150 ml langyos tej
1 citrom reszelt héja
2 teáskanál Dr. Oetker Aroma rum
50 g mazsola
Ezenkívül:
1 felvert tojás
Előkészítés:
A tepsit sütőpapírral kibéleljük. A sütőt előmelegítjük.
Elkészítés:
A lisztet az élesztővel elkeverjük, és egy keverőedénybe
szitáljuk. Egyenként hozzáadjuk a többi hozzávalót, és
konyhai robotgéppel (dagasztó spirállal) először alacsony,
majd a legmagasabb fokozaton sima tésztává dagasztjuk.
Meleg helyen letakarva kelni hagyjuk, míg láthatóan megnő.
A tésztát enyhén lisztezett munkalapon átgyúrjuk, és
tetszőleges méretű cipókat vagy vekniket formázunk belőle.
Majd az előkészített tepsibe fektetjük, és tetejüket a
felvert tojással megkenjük. Meleg helyen még kb. fél óráig
pihentetjük, majd újra megkenjük tojással. Végül a tepsit
a sütő alsó harmadába toljuk, és a süteményt megsütjük.
Alsó és felső sütés: kb. 180 °C (előmelegítve)
Légkeveréses: kb. 160 °C (előmelegítve)
Gáz: 3. fokozat (előmelegítve)
Sütési idő: kb. 25-28 perc
Az elkészült süteményt egy sütőrácson hagyjuk kihűlni.
Tipp: Szép fényes marad a sütemény teteje, ha a sütőből
kivéve egy konyharuhával azonnal végigsimítjuk.
(Kb. 90 db)
Hozzávalók:
Tésztához:
300 g búzaliszt
fél csapott teáskanál Dr. Oetker Sütőpor
125 g porcukor
1 kezeletlen narancs héja
150 g Rama
1 tojás (közepes méretű)
125 g mazsola (rumos tejbe áztatva)
Ezenkívül:
4 evőkanál tej
2 teáskanál Dr. Oetker Aroma rum
Mázhoz:
100 g porcukor
kb. 4 teáskanál víz
1 teáskanál Dr. Oetker Aroma rum
Előkészítés:
Egy tálkában elkeverjük a tejet és az 1 teáskanál
rumaromát, és a mazsolát beáztatjuk. A tepsit
(kb. 30 x 40 cm) sütőpapírral béleljük. A sütőt
előmelegítjük.
Elkészítés:
A lisztet a sütőporral elkeverjük, és egy keverőedénybe
szitáljuk. A rumos mazsola kivételével hozzáadjuk a
maradék hozzávalót és konyhai robotgéppel
(dagasztó spirállal) kezdetben alacsony, majd legmagasabb
fokozaton sima tésztává dagasztjuk. Hozzáadjuk a mazsolát.
A masszát elfelezzük, és egyenként 45 cm hosszú hengerré
formázzuk. A hengereket 1 cm vastag szeletekre vágjuk,
kiflivé formázzuk, és a tepsibe fektetjük.
A tepsit a sütő középső részébe toljuk, és a süteményt
megsütjük.
Alsó és felső sütés: kb. 180 °C (előmelegítve)
Légkeveréses: kb. 160 °C (előmelegítve)
Gáz: 2-3. fokozat (előmelegítve)
Sütési idő: kb. 15 perc
Sütés után a süteményt sütőpapírral együtt sütőrácson
hagyjuk kihűlni.
A mázhoz a porcukrot a rumaromával és a vízzel
összekeverjük, és a kiflikre csurgatjuk.
Tipp:
Jól záródó fémdobozban a sütemény akár 3 hétig is
eltartható.
A máz felvitele még egyszerűbb, ha egy fagyasztózacskóba
tesszük, melynek sarkát kicsit kivágjuk.
(Kb. 16 szelet)
Hozzávalók:
Tésztához:
4 tojás (közepes méretű)
1 tojássárgája (közepes méretű)
2 evőkanál víz
70 g porcukor
80 g búzaliszt
1 teáskanál Dr. Oetker Sütőpor
1 evőkanál kakaópor
Krémhez:
150 g Dr. Oetker Marcipán
200 g lágy mogyorókrém
400 ml tejszín
2 tasak Dr. Oetker Habfixáló
2 tasak Dr. Oetker Bourbon vaníliás cukor
Díszítéshez:
Dr. Oetker Dekorgyöngy mini
Előkészítés:
A tepsit (kb. 25x35 cm) sütőpapírral béleljük. A sütőt
előmelegítjük.
Elkészítés:
Egy keverőedényben a tojást, a tojássárgáját, vizet és a
cukrot elkeverjük, és konyhai robotgép (habverő)
legmagasabb fokozatán habosra keverjük. A lisztet a
sütőporral elkeverjük, és egy keverőedénybe szitáljuk,
hozzászitáljuk a kakaóport is, majd a tojásos masszához
forgatjuk. A masszát a sütőpapírral bélelt tepsiben
egyenletesen elsimítjuk.
A tepsit a sütő középső részébe toljuk, és a süteményt
megsütjük.
Alsó és felső sütés: kb. 200 °C (előmelegítve)
Légkeveréses: kb. 180 °C (előmelegítve)
Gáz: kb. 3-4. fokozat (előmelegítve)
Sütési idő: kb. 9 perc
Sütés után a piskótát sütőrácsra helyezett sütőpapírra
borítjuk, majd a piskótáról a sütőpapírt óvatosan lehúzzuk.
A marcipánt a porcukorral hintett munkafelületen
25x35 cm-es lappá nyújtjuk. A kihűlt piskótatésztán a
mogyorókrémet egyenletesen elsimítjuk, majd a kinyújtott
marcipánt is ráhelyezzük. A tejszínt a habfixálóval és a
vaníliás
cukorral kemény habbá verjük. A tejszínből 3 evőkanálnyit
nyomózsákba töltünk, és a díszítéshez félreteszünk.
A maradék tejszínkrémet a kinyújtott marcipánra
simítjuk. Végül a süteményt (az alatta lévő sütőpapír
segítségével) feltekerjük.
A félretett tejszínből csillag mintákat nyomunk a
süteményre, és dekorgyönggyel díszítjük. A süteményt
tálalásig, legalább 1 órára hűtőszekrénybe helyezzük.
Tipp:
Díszítéshez használhatunk Dr. Oetker Hópelyhet is!
(Kb. 12 szelet)
Hozzávalók:
Töltelék:
250 g gyorsfagyasztott garnéla
100 g újhagyma
3 tojás (közepes méretű)
125 ml tejföl
4 evőkanál tej
2 evőkanál piros pesztó
só
Tésztához:
300 g búzaliszt
1 tasak Dr. Oetker Expressz Élesztő
1 kávéskanál só
1 tojás (közepes méretű)
200 g Gouda sajt (reszelve)
125 ml tej
100 ml napraforgóolaj
Ezenkívül:
2 evőkanál zöldfűszer keverék
2 evőkanál búzaliszt
Előkészítés:
Az újhagymát megmossuk, és vékonyan felszeleteljük. A
garnélát a tasakon feltüntetett utasítás szerint
felolvasztjuk. A sütőformát (kb. 28 cm átmérőjű)
kivajazzuk. A sütőt előmelegítjük.
Elkészítés:
A töltelékhez egy keverőedényben a tojást elkeverjük a
tejföllel, hozzákeverjük a tejet és a pesztót, majd
hozzáadjuk az újhagymát és a garnélát, ízlés szerint sóval
ízesítjük.
A lisztet az élesztővel elkeverjük, és egy keverőedénybe
szitáljuk. Hozzáadjuk a többi hozzávalót és az egészet
konyhai robotgéppel (dagasztó spirállal) sima tésztává
dagasztjuk. A massza háromnegyed részét a sütőformába
tesszük, és a forma aljához és széléhez simítjuk.
A tölteléket egyenletesen elosztjuk rajta. A maradék
tésztához hozzágyúrjuk a zöldfűszereket és a lisztet,
elnyújtjuk, majd különböző újévi, szilveszteri motívumokat
szaggatunk (pl. malac, évszám). A motívumokat a tésztára
helyezzük.
A sütőformát a sütő alsó részébe toljuk, és a quiche-t
megsütjük.
Alsó és felső sütés: kb. 180 °C (előmelegítve)
Légkeveréses: kb. 160 °C (előmelegítve)
Gáz: 2-3. fokozat (előmelegítve)
Sütési idő: kb. 45 perc
Sütés után, még melegen tálaljuk.
Karácsonyi svéd sütemény (Pepperkakor)
Hozzávalók:
55 dkg liszt
30 dkg margarin
2 db tojás sárgája
10 dkg porcukor vagy darált barna cukor
10 dkg méz
1/2 evőkanál szegfűszeg
1/2 evőkanál fahéj
1/2 kiskanál szerecsendió
1/2 kiskanál gyömbér
1 kiskanál sütőpor
4 dkg kakaó
Elkészítés:
A lisztet összekeverjük a kakaóporral, majd elmorzsoljuk a margarinnal. A többi anyagot hozzáadva határozottan összegyúrjuk. A kész masszát pihentetjük min. 3 órát, de legfeljebb 1 napot. Pihentetés után a tésztát kinyújtjuk 2-3 mm vékonyságúra, majd tetszés szerinti formákat szaggatunk belőle. Előmelegített sütőben 180-200 fokon 5-6 percig sütjük. Kihűlés után tálalhatjuk. Jó étvágyat!
(kb. 12 db)
Hozzávalók:
Tésztához:
1 doboz Dr. Oetker Csokis Muffin alappor
2 tojás (közepes méretű)
125 ml étolaj
75 ml víz
Ezenkívül:
175 g mandarinbefőtt
Krémhez:
250 ml hideg habtejszín
2 tasak Dr. Oetker Habfixáló
2 evőkanál porcukor
1 tasak Dr. Oetker Vanillincukor
4 evőkanál csokoládéforgács vagy reszelt csokoládé
Díszítéshez:
200 g Dr. Oetker Marcipán
100 g porcukor
néhány csepp Dr. Oetker Ételszínezék piros
Dr. Oetker Dekor Toll csokoládé- és karamellízű
Előkészítés:
A dobozban lévő muffin sütőformákat egy tepsibe állítjuk.
A sütőt előmelegítjük.
Elkészítés:
Az alapport egy keverőedénybe öntjük, hozzáadjuk a tojást,
olajat és a vizet, és konyhai robotgéppel (habverő) sima
tésztává keverjük (kb. 2 percig). Majd hozzáforgatjuk a
mandarint is. A tésztát két evőkanál segítségével az
előkészített formákban egyenletesen elosztjuk. A sütőformát
előmelegített sütő középső részébe toljuk, és a süteményt
megsütjük.
Alsó és felső sütés: kb. 180 °C (előmelegítve)
Légkeveréses: kb. 160 °C (előmelegítve)
Gáz: 2-3. fokozat (előmelegítve)
Sütési idő: kb. 20 perc
A tejszínhez hozzáadjuk a habfixálót, cukrot,
vanillincukrot, és kemény habbá verjük.
A csokoládéforgácsot hozzákeverjük. A krémet két kávéskanál
segítségével a muffinokon egyenletesen elosztjuk, majd
hűtőszekrénybe tesszük.
A marcipánt a porcukorral összegyúrjuk. A marcipánmassza
feléből 12 egyenlő nagyságú golyót formázunk. A golyókat a
krémre helyezzük. A maradék marcipánmasszát piros
ételszínezékkel színezzük. A piros masszából 12 pici
golyócskát formázunk a mikulás orrának, illetve 12
valamivel nagyobb golyót formázunk a mikulás kabátjának és
sapkájának. Ez utóbbit frissentartó fólia között, kör
alakúra nyújtjuk. A marcipánkörök 1/4 részét kivágjuk, a
maradék
3/4 részt a mikulás kabátjaként a krém köré borítjuk.
A kisebb cikkből sapkát formázunk. Dekortollal megrajzoljuk
a mikulás arcát és felhelyezzük az orrát is. A mikulások
ruháját tetszés szerint fehér színű vagy fehércsokoládé ízű
dekor tollal díszítjük.
Tipp:
A mikulás sapkáját marcipángolyóból is megformázhatjuk,
úgy, hogy a golyót csepp alakúra formázzuk.
(kb. 40 darab)
Hozzávalók:
Tésztához:
3 tojás fehérje (közepes méretű)
250 g porcukor
1 tasak Dr. Oetker Vanillincukor
2 teáskanál Dr. Oetker Aroma rum
1 csapott teáskanál őrölt fahéj
350 g őrölt mandula
Díszítéshez:
40 szem mogyoró vagy mandula
Előkészítés
A tepsit (kb. 30 x 40 cm) sütőpapírral kibéleljük. A sütőt
előmelegítjük.
Elkészítés:
A tojásfehérjét egy keverőedénybe tesszük, és konyhai
robotgép (habverő szár) legmagasabb fokozatán kemény habbá
verjük. A porcukrot átszitáljuk, és fokozatosan a
tojáshabhoz keverjük. 3 evőkanál tojáshabot félreteszünk.
A vanillincukrot, rumaromát és fahéjat, valamint az őrölt
mandula felét óvatosan, alacsony fokozaton hozzákeverjük a
maradék tojáshabhoz. A maradék őrölt mandulát fokozatosan a
masszához keverjük, mindaddig, amíg a massza már alig
ragad.
Két teáskanál segítségével a masszából apró halmokat
formázunk a tepsire, egymástól kb. 4 cm távolságra.
Kiskanál vagy nyomózsák segítségével, a félretett
tojáshabból csúcsot formázunk a halmok tetejére.
Mogyoró vagy mandula darabkákkal díszítjük.
A tepsit a sütő középső részébe toljuk, és a
süteményt megsütjük.
Alsó és felső sütés: kb. 140 °C (előmelegítve)
Légkeveréses: kb. 120 °C (előmelegítve)
Gáz: 2. fokozat (előmelegítve)
Sütési idő: kb. 25 perc
A megsült halmocskákat sütőpapírral együtt sütőrácsra
húzzuk, és hagyjuk kihűlni.