Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Pelenkát milyet?

varokrad?
Létrehozva: 2009. június 5. 12:37

Sziasztok!

 

Óriási gondban vagyok pelenka-ügyben. A kisfiam nemsokára három hónapos lesz, és nem találok megfelelő pelenkát. A probléma lényege, hogy a fiam egy kicsit bálna méret, most 8 kiló, és ipari mennyiségeket termel. A kaki minden alkalommal kifolyik a háta közepén. Már ha látom, hogy nyom, függőlegesbe emelem, közben valahogy kigombolom a ruháját és felhajtom, de sokszor még így is át kell öltözni. Nem ritka, hogy a nyakán a redők közül kell kitörölgetni a kakit. Szinte minden hajnalban is átöltözünk, ettől jól felébred, és nem tudom visszaaltatni.

Próbáltam már: Pampers, Huggies, Babylove, Tescós, Liberó, meg valami noname, de mindegyikből kifolyik. Sajnos nem megoldás a nagyobb méretű pelenka, ugyan annak magasabb a háta, de akkor a combjánál folyik ki. Nekem még legjobban a pampers jött be, mert amikor nincs kaki, valahogy annak a legvékonyabb az anyaga, szellős, és jól szívja a pisit. Most vettem belőle 4-es active babyt, de ennek sem gumis a dereka, mint ahogy én hittem.

Létezik olyan pelenka, aminek körkörös a gumírozása, és van rá remény, hogy legalább addig nem folyik ki minden míg elérek a pelenkázóig? A Pampersből az up & go milyen, fel lehet adni a hagyományos módon is, nemcsak bugyiként? Vagy az se gumis?

Minden ötletnek örülök (légyszi indokoljátok is meg, hogy miért vált be), kivéve a mosható pelenkát, arra nincs kapacitásom. Remélem tudtok valami használhatót ajánlani, egyszerűen nem hiszem el, hogy minden anyuka minden kakinál öltöztet.

Valszeg nem tudok itt ülni a gép előtt, de ha megint hozzájutok, minden hsz-t el fogok olvasni.

Előre is köszi!

 

  1. 2011. június 23. 14:0926.
    A 4+-os kicsit nagyobb. Próbáld ki, ha nagy félreteszed. Én most a dm-es 4+-os pelust próbáltam a babámon (járt hozzá egy cd:) ) és jó.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_997471 (25)
    2011-06-23  13:31
  2. Torolt_felhasznalo_997471
    Torolt_felhasznalo_997471
    2011. június 23. 13:3125.

    gondolom nem jár erre senki, de inkább először kérdezek itt, minthogy új topikot nyissak :)

     

    pampers pelust hazsnálunk, és 10 kiló a gyerkőc.. a 4-es méret a jó elvileg, de mostanában mindig kifolyik a pisi, annyit iszik... napi 6-7 pelus fogy, és így is sokszor át kell öltöztetni, mert kijön...

    a 4+ méret miben különbözik? az jó lehet erre a problémára? mert az 5-öshöz elvileg kilóra még kicsi...

     

    köszi, ha valaki ír tapasztalatot 

     

     

    (nem akarok addig pénzt költeni amíg nem tudom érdemes-e kipróbálni.. egyelőre van egy rakat 4-es pelusunk még itthon)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  3. 2010. február 11. 10:2224.
    Nekünk is a Libero lett jó, minden másból kifolyt valami.
    előzmény:
    varokrad? (1)
    2009-06-05  12:37
  4. 2009. június 5. 15:2823.
    Az én gyerekem nem "bálna", most 1 évesen 9,75 kiló, de viszont Libero segge van. A többiből vagy kifolyik a cucc, vagy nem bírja a bőre (mert egyébként a lila Tescos jó lett volna, de azt sem bírja).
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_468834 (10)
    2009-06-05  13:00
  5. 2009. június 5. 15:0222.

    Ajanlani nem tudok semmit, ha tul sok a kaki, akkor sajnos mindenbol kifolyik, de erdemben valaszolok az up&go kerdesre. Az nadragpelus, bugyikent lehet csak felhuzni, fekvo gyerekre nehezkes. Levenni ugy lehet, hogy oldalt szetteped a gumirozast.

    Alapvetoen nagyobb gyerekekre keszult, akik mar legalabb allni tudnak. Egy harom honaposra szerintem nem lesz jo, de probald meg, sose lehet tudni.

     

    Most lehet, hogy hulyenek fogsz nezni, de en inkabb a kisebb meretet javasolom, nem a nagyobbat, a kisebb szorosabban rafeszul a gyerekre, ezaltal jobban benntartja a cuccot. Nekunk mindig az a meret valt be, amelyiknel a megadott sav felso ketharmadaba esett a gyerek sulya.

     

    Nem tudom, hogyan pelenkazol, esetleg probald meg, hogy elol a pocija alatt vezeted el a pelust es hatul huzod fel jobban. Tudom, hogy furan fest, de nalunk mukodott. A pocijanak a merete eleg sokat valtozik a nap folyaman, akar az is okozhatja a kifolyast. Egy idoben az en fiam is igen mereteseket termelt, de atoltoztetni nem nagyon kellett. 

    előzmény:
    varokrad? (1)
    2009-06-05  12:37
  6. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. június 5. 14:3621.

    Szia!

     

    Második kislányom nekem is elég duci baba, most 7 hónaposan 9,5 kiló, kikísérleteztem, hogy éjjelre adok rá lila tescost, mert nagyon sok pisit felszív, nappalra meg dm-est, abból még nem folyt ki a kaki. Esetleg próbáld meg így, vagy hogy kakilás után tescost adsz rá.

    Ja, bocsi, most olvasom, hogy a kisfiad éjjel is kakil..enyém nem szokott, ezért ez így nagyon jól bevált.

    Sok sikert!!

    előzmény:
    varokrad? (1)
    2009-06-05  12:37
  7. 2009. június 5. 14:3520.

    Szia,

     

    ilyen korszakunk nekünk is volt.

    Semmelyik pelus nem "segített", aztán valahogy ez a korszak is elmúlt... 

     

    Kitartás!

     

    Jó babázást ezzel a szép szál legénnyel!

    előzmény:
    varokrad? (1)
    2009-06-05  12:37
  8. 2009. június 5. 14:2719.

    Nekünk a lila tescos és a dm vált be.

     

    A pampers kiütötte a gyerekeim fenekét a liberoból pedig mindig kifolyt minden, a plusos jó volt ugyanugy mint a pennys is.

    Most kiprobáltam a pampers sleep and play pelusát és ha nem akcioba vettük volna olcson akkor most sirnék hogy kidobtam egy rakás pénzt olyan gyenge és vékony eresztés. Max 3 pisit bir ki.

    előzmény:
    varokrad? (1)
    2009-06-05  12:37
  9. 2009. június 5. 13:5118.

    Szia!

     

    Két gyerkőcöm van. Arra a megállapításra jutottam hogy a különböző pelusok közt alig van különbség. Én általában csak az áruk alapján döntök. Ha olyan a kaka képes akármelyik pelusból kifolyni. Lehet az libero, rossmannos, dm-es, mülleres, tescós, kipróbáltuk az összeset...

    előzmény:
    varokrad? (1)
    2009-06-05  12:37
  10. 2009. június 5. 13:4117.

    Nekünk is a rossmannos pelus vált be + a Libero, de ugye annak elég húzós az ára. Most egy ideje a tesco-s lila csomagos pelust használjuk és teljesen jó. 

     

    Nálunk a Pampersből folyt ki mindig már a kevéske pisi is, úgyhogy én az nagyon nem szeretem.

    előzmény:
    varokrad? (1)
    2009-06-05  12:37
  11. 2009. június 5. 13:2216.
    Ez abszolút igaz, én azért kezdtem el nagyobb pelust használni, mert úgy láttam, hogy a pocakját szorítja a kisebb, ami ugyan súlyhatárban még jó volt... erre a nagyobból minden egyes pelusnál hátul-oldalt kifolyt a pisi! Most Huggiest használunk, mert ebből a kicsi sem szorítja, mert nagyon jó gumis a háta!
    előzmény:
    szesztre (7)
    2009-06-05  12:55
  12. 2009. június 5. 13:1715.
    Bár az én kisfiam nem volt óriás, de nálunk a libero vált a pamperst,ha esetleg nem tudtam pont időben kicserélni pisis lett stb. Én azt szeretem benne, hogy a gumirozása hátulján sokszor megmentett, hogy ne legyen a háta közepéig kakis. Nem használsz túl nagyot? Mondjuk én szorosabbra csatolom mindig mint jel rajta, mert úgy lötyög, persze arra vigyázok, hogy ne szorítson. Nálunk ez a tuti, egy néhány órás út alatt, ha nem tudom kicserélni, akkor is kibírja, ha már van benne pisi, nem kell a kocsiban kinlódni a cserével, kivéve ha kaki van... :-) Nálunk Hughes kisebbnek bizonyult, mit ami rá van írva, így azt cask egy csomaggal használtunk...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2009. június 5. 13:1614.
    Szia!Nekem is rengeteget termelt a lányom a pelenkájába.Eleinte Pampers-t használtunk,majd kb.3 hónaposan váltottunk át a Penny-s pelenkára.Semmivel nem volt rosszabb,nekünk ez volt már utána végig míg szobatiszta nem lett.Igaz hamarabb vettem neki a nagyobb méretet,mert hosszú a kislányom.Nálunk a legrosszabb ami volt az a Liberó,ajándékba kaptuk de mindig sikerült kifolynia belőle mindennek.Próbáld meg a Penny-ét hátha neketek is beválik.
    előzmény:
    varokrad? (1)
    2009-06-05  12:37
  14. kml
    kml
    2009. június 5. 13:1313.

    Szia!

    Nekem ugyan mindkét gyerekem "átlagos" nagyságú, de azért mi is próbálkoztunk pelusokkal.

    A nagyobbiknál egészen kicsinek a Liberó volt jó, a derékgumírozása miatt, aztán pár hónaposan váltottunk a Pampers-re, mert a lába között folyt ki a "cucc", a derekánál ugyan renbden volt minden. Meg amikor már mászott sokkal kisebb csomag volt a P. mint az L.Amikor már lépegetett akkor próbáltuk a DM-es ökopelust, de azt sokkal gyakrabban kellett cserélni, nem szívta annyira a nedvességet.(Mondjuk amikor már kezdtük elhagyni a pelust, akkor direkt jó volt, hogy érzi a nedvességet)

    Most a kisebbiknél szintén Liberóval kezdtük, aztán váltottunk Pampersre, de ugye szintén a háta közepéig kaka, ugyhogy én is gondoltam egyet és kipróbáltam a Tescóst(de a színeset, nem a simát). Ennek egy kis gumírozása van hátul, de azért nem olyan "nagy"csomag mint az L., és ha pelusozásnál "rendesen" elrendezem-igazgatom akkor többnyire szivárgásmentes.(Na, persze előfordult hogy tök száraz volt a pelus, de a body-rugi tiszta pisi.......amikor a férjem sitty-sutty tisztába tette, és ilyen apróságokra nem figyelt.)

    A többi fajtát nem próbáltuk, úgyhogy azokhoz nem tudok hozzászólni.

     

     

    előzmény:
    varokrad? (1)
    2009-06-05  12:37
  15. Torolt_felhasznalo_230934
    Torolt_felhasznalo_230934
    2009. június 5. 13:0712.

    Ne haragudj, segíteni nem tudok, de jót nevettem, ahogy elképzeltem, ahogy az óriásbébid nyaki redöiböl törölgeted ki a kakit

    Mit eszik a babád? Anyatejes?

     

    előzmény:
    varokrad? (1)
    2009-06-05  12:37
  16. 2009. június 5. 13:0411.

    Szia!

    Nekem is nagy volt a fiam (4 hónaposan 10 és fél kiló), és nekünk a Pampers volt a legjobb. Annak a legmagasabb a hátulja. Biztos, hogy elég szorosan adod rá?

    előzmény:
    varokrad? (1)
    2009-06-05  12:37
  17. Torolt_felhasznalo_468834
    Torolt_felhasznalo_468834
    2009. június 5. 13:0010.
    Nekem a "bálna" gyerekeimnél a Libero vált be.
    előzmény:
    varokrad? (1)
    2009-06-05  12:37
  18. Torolt_felhasznalo_966512
    Torolt_felhasznalo_966512
    2009. június 5. 12:579.

    Szia!

    Én mindegyik gyereknél a rossmann-osat használtam. AHuggesból folyik ki  pisi,kaki,pedig a kisebbik fiam már 15hós.

    előzmény:
    varokrad? (1)
    2009-06-05  12:37
  19. 2009. június 5. 12:558.

    szia!

     

     

    Nekünk is a DM-es vált be,a Pampersről jót vagy semmit,tehát semmit....

    Egyébként még a tescos lila zacskós is jó

    előzmény:
    aenya (5)
    2009-06-05  12:52
  20. 2009. június 5. 12:557.

    A rossmannos pelust nagyon dicsérik ilyen téren és az ára is baráti. Én is próbáltam. Tényleg nincs vele semmi gond.

     

    Teljesen  gumis pelust nem fogsz tudni találni. 

    Liberoból, Pamersből hanyas méretet használsz? 

     

    Anno nekem is voltak ilyen problémáim, s ekkor kezdem el használni a pampers sleep and play pelusát. Nem volt utána gond.  És nekem pl. az is baj volt egy ideig, hogy nagyobb pelust használtam, mint kellett volna. 

    előzmény:
    varokrad? (1)
    2009-06-05  12:37
  21. 2009. június 5. 12:556.
    lehet,hogy nem szoritod meg neki rendesen!! nekunk a pampersbol folyt ki mindig es a libero valt be, abbol minden fajta, bar a bugyist ilyen esetekre nem ajanlom
    előzmény:
    varokrad? (1)
    2009-06-05  12:37
  22. 2009. június 5. 12:525.

    Szia!Mi annakidején a DM-es pelenkát használtuk és sosem volt ilyen gondunk.

     

     

    előzmény:
    varokrad? (1)
    2009-06-05  12:37
  23. Torolt_felhasznalo_639602
    Torolt_felhasznalo_639602
    2009. június 5. 12:514.
    Nekem is óriásbébim volt, nekünk a Libero vált be végül.
    előzmény:
    varokrad? (1)
    2009-06-05  12:37
  24. Torolt_felhasznalo_792339
    Torolt_felhasznalo_792339
    2009. június 5. 12:493.

    Ez nálunk is így volt. Akkor oldódott meg a dolog, amikor már nagyobb volt, és nem csak anyatejet kapott, így sűrűbb állagút kakált, nem azt a folyékony anyatejes spriccolósat.

     

     

    előzmény:
    varokrad? (1)
    2009-06-05  12:37
  25. Torolt_felhasznalo_747232
    Torolt_felhasznalo_747232
    2009. június 5. 12:442.

    Szia!

     

    Nekem is 3 hónapos a babám, most a héten váltottunk Pampers-ről Huggies-re, ajándékba kaptuk. De nem tufom, mikor fogom elhasználni, mert 2x már kifolyt a hátán a cucc, hiába van a hátán gumírozás. Ehhez képest a gumírozás nélküli Pampers álom volt, soha nem volt ilyen gondom. A Pamperst is úgy használtam, hogy nagyon alaposan megigazítottam hátul, így sosem volt gond.

    előzmény:
    varokrad? (1)
    2009-06-05  12:37

Címlap

top