Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szia!
Csak néhány napja találtam rá az írásodra, de azóta, ha csak pár percem van, rögtön idekattintok. A 7 hónapos kislányom mellett lassan haladtam az olvasással és néha szinte rosszul esett, ha félbe kellett hagynom a történetedet.
Csatlakozom a többiekhez: gyönyörűen írsz!!
Köszönöm, hogy egy kis kikapcsolódást hoztál a mindennapokba!
Várom a folytatást!
És mivel időközben újra elolvastam a fórumszabályzatot, meg a regisztrációs feltételeket, úgy döntöttem, hogy ezután nem ide fogom feltenni a folytatásokat!
Időben tudatom mindenkivel az elérhetőséget, akit érdekel Ágnes és Gergely, és a többi főhősöm, Julika és Erwin, valamint, Laura története!
És köszönöm a visszajelzéseiteket, nem is hinnétek mekkora támogatást kaptam tőletek!
Én csak a húgom vigyorgós képét láttam és csak később a tükörben magamat! De kigereblyéztem a törmeléket, és utána meg boltba mentem, ahol elvették a pénzemet!
És hogy mindez ne legyen elég egy napra, megláttam egy csoki boritotta fánkot, ami nagyon gusztán nézett ki! És megpróbáltam még az autóban megenni!
Nem tudom, hogy aki ezt kitalálta, késsel villával ette meg? Mindenhol lepergett csokidarabok voltak, úgy hogy hazafelé két újjal vezettem. Amikor kiszálltam, akkor vettem észre, hogy még a lábam ujján is csoki volt!
Szia!
Egyidosek vagyunk
Gyonyoruen irtal, remelem folytatodik
Szép napot mindenkinek!
Hazaértem anyumtól. Megint felzavart a cseresznyefára!A csatom beleakadt egy ágba, el is törött, a hajam kibomlott. Aztán ez az ág is húzta, meg az az ág is húzta, tele voltam levéltetűvel, mert időközben azok is lettek rajta! Mire lemásztam, úgy néztem ki, mint egy második világháborús megőrült özvegy! Most akkor rendbe teszem a kócomat!
Szia,
tegnap találtam rá a történetedre, végig is olvastam mindkettőt, fantasztikusan jó és érdekes olvasmány. Remek ahogy irsz, a többiekhez hasonlóan várom a folytatást.
Szia Dnanga!
Tegnap találtam rá a topikodra. Nagyon tetszenek az írásaid. Kíváncsian
várom a folytatást.
Szia
Én is csatlakozom a többiekhez,hogy érezd mennyire várjuk a folytatást és milyen sok embernek okozol boldog perceket az írásaiddal.
Te írj nyugodtan mi meg várjuk a folytatást türelemmel!
Most már nekem is meg kell szólalnom. Nagyon szeretem a történeteidet, és szívesen olvasom.
Köszönöm: Kati
Sziasztok!
Én is csatlakoznék a rajongótáborhoz! :) Tegnap éjjel fél 1-ig olvastam... :)
Nagyon-nagyon tetszik mindkét történet! Ágnesé meg különösen!!
Alig várom a folytatást!!! Csak így tovább, és gratulálok! :)
Jó reggelt,Dnanga,hoztam megint kávét,ha felébredsz,tudjál nekünk írni.
Tudod sokan olvasnak ám,csak nem mindenki írja,de várunk türelmesen!
Kedves Dnanga!
Csatlakozom a rajongótáborodhoz!
Jól megtríkattál a "születésem története" cíművel. De jól esett egy ilyen katartikusat bőgni. Valaki írta és nagyon egyeterértek vele, hogy annak a stílusa Szabó Magdáéra hasonlít. Még annyit tennék hozzá, hogy van egy kis magyar népmese hangulata, amitől csak több lesz.
Ágnes története is nagyon tetszik. Várom a folytatást!
nem haraxom csak imádom olvasni a sztorit és ha itthon vagyok soxor frissitek hátha irtál.
JR!
Ma hibába siettem