Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Pici esküvő

Consuela
Létrehozva: 2009. május 7. 13:14

Sziasztok!

 

Tudom, hogy rengeteg, és még annál is több esküvős topic született már itt az nlc-n.

Mégis, most a segítségeteket szeretném kérni. A nyáron, kora ősszel szeretnénk összeházasodni, de az erre szánt keret nagyon csekély, fontos dolgokra gyűjtünk, mégis ezt is fontosnak tartjuk.

Mindkettőnk második házassága lesz, így a fényűző, pompás esküvő már nem hiányzik az életünkből, főleg, hogy meg sem engedhetnénk magunknak, hitelt pedig erre nem szeretnénk felvenni.

 

Amiben a tanácsaitokat várnám az az, hogy kétféle verzión gondolkodunk. Az egyik az az, hogy csak mi és két tanú elmegyünk, és senkit nem hívunk meg.

A másik az az, hogy a legszűkebb családot, néhány barátot, mondjuk max. 20 fő. Milyen költségekre számoljak?

Nem tudom, hogy tartsunk-e egy vacsorát, és utána mindenki hazamegy, vagy esetleg legyen táncos mulatság is? De akkor már ugye helyet kell bérelni, zenekar stb... nem tudom mindez megéri-e 20 főért?

 

A párom azt mondja neki az is jó, ha csak tanúkkal összeházasodunk, és a családi, baráti vacsora árát egy mini nászútra költenénk.

 

Érdekelne a javaslatotok, mi mennyibe kerül, min tudunk spórolni, mennyit gyűjtsünk minderre össze.

Köszönöm.

  1. 2009. június 12. 10:12101.

    Sziasztok!!! :))

     

    Pont egy ilyen topicot vadásztam, ahol a kis esküvőket részesítik előnyben, akármilyen okból is. 

    Valamennyire vissza tudtam olvasni, de nem volt túl sok időm, mert a kislányom, 7,5 hós Dorka éppen alszik és szerintem nemsokára ébred már. 

     

    Nekünk a párommal az volt a szempont főleg, hogy nem akarunk nagy esküvőt. 

    Ő mindig azt mondja, már holnap elvesz, menjünk és intézzük el, de csak ketten. Kész. Ez azért nekem kicsit rövid... azért a szűk család, pl szülők és ilyen apróságok azért legyenek már ott na. :) Nem? :) 

    Szóval most megállapodtunk, hogy oké...

    mi ketten, kislányunk, 3 fő 

    anyukája+apukája, tesója+barátnője, nagyija, 5 fő 

    anyukám+barátja, apukám+barátnője, tesóm+felesége+gyerekük, 7 fő 

    eddig 15. 

    A videózást szerintem Anyum barátja bevállalja, gép is van. 

    A fényképészt szeretném azért ha profi lenne profi géppel. 

     

    A gyűrűket mostanában akarjuk megvenni, még ezt sem tudom mennyibe fog kerülni, de ahogy olvasgattam, 60- bármeddig. 

     

    Budapesten lakunk, az itteni házasságkötő terem enyhén szólva nem tetszik. 

    Viszont van Balatonon, a déli parton, B.világoson egy telkünk, hátul szép fű, parti telek, stég... szép víz... Itt gondoltam, hogy lehetne a polgári, elvileg kijön az anyakönyvvezető. 

    Kérdés... mennyiért szokták elvállalni a szertartást? És ha kijön, mennyivel többet illik adni neki? Vagy ezt megszabják, megmondják? 

    Aztán mindenkit el tudnánk szállásolni egy éjszakára a telken, és csak egy vacsorára gondoltam. Rendelni, meleg ételt, enni van fedett hely, gondoltam a székekre székszoknyát. :) 

     

    Mit gondoltot? Nagyon spórolhatnánk és nagyon-nagyon szép helyen van. :):)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_755121
    Torolt_felhasznalo_755121
    2009. június 2. 14:22100.

    Szia!

     

     

    Nekünk most volt májusban az esküvőnk. Nagyon jól sikerült 16-an voltunk. Teljesen visszajött számításaink szerint a ráfordításunk! :) Kb. 120 ezerből volt meg.

    Mi is csak tanús esküvőt terveztünk először :) De változott a véleményünk... Minden volt, csak kicsiben.

    A vőlegényi szmoking, ing, nyakkendő, cipő pedig a jövőben is hordható lesz!

    Nem vendéglőbe mentünk, hanem otthon volt a vacsora. A sütik, az ételek otthon készültek, és még két hétig maradt is bőven maradék! :) Az esküvői torta volt egy kicsit húzósabb a többi kiadáshoz viszonyítva. A ruhám megvettem.

    Zene: számítógépre tettük a kiválasztott zenéket, és a HIFI-vel összekötve kiváló hangerő volt, ráadásul nagy sikerű kareoki.

    Férjem kitalálta az esküvői fotók helyszínét: budai vár. A képeket egy kedves barátunk készítette. (625 db :))

    Tipp: ajánlani tudom az Ázsia Centerben lévő esküvői ruhaszalont, ahol kedvező áron, jóval kölcsönzői alatt, lehet szép, új ruhákat venni!!

    Szóval minden az igényektől függ, persze ki lehet hozni mindent többől is, de úgy voltunk vele, hogy másra is költhetünk inkább. Ja, és 1 hónapunk volt mindenre, elég idő volt.









    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_347194
    Torolt_felhasznalo_347194
    2009. május 31. 19:4599.

    Sziasztok!

    Nekünk aug.22-én lesz az esküvönk , mivel magunknak álljuk csak szuk családi estebéd lesz. Kb 20-25 fővel.

     

    eddigi kiadások:

     

    ruhám vettem: 15000            2 részes fehér.

    abroncsom     :   3000

    diadémonom  :   2700

    nyakláncom   :   3900

    fátyol            :    4800

    cipőm            :    3500

    ezek mind saját és maradnak.

    kesztyű kölcsönzése   500

     

     

    Páromé

     

    Öltönye                      :  20000

    nyakkendő és melény: 13000

    Ing                             kb 5000

     

     

    meghivok    30db     13325

    polgári                 kb20000

    virág                    kb10000

    fényképész         kb 20000

     

    csereruha (lene egyem)  7000 + 1500 méretre igazitás

     

    A kaját mi csináljuk , a hely bérlése benne az ital fogyasztásában.

    amit kb -vel irtam még nem 100% csak 97%.

    Ha valakit érdekel hol és mit találtunk segitek. képeket küldök.Sziasztok jó tervezést!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2009. május 27. 18:0198.

    Hello Mindenkinek!

     

     

    Mi ma voltunk bejelentkezni az anyakönyvvezetőnél...egy hónap múlva tartjuk a szintén 20 fős esküvőnket egy kerti rendezvény keretében.

    Azt gondoltam, hogy majd meglesz fillérekből, de azért nem vészes..aki a helyet biztosítja, az kb. 5000 ft-ot számol koponyánként a kaja és ital fogyasztásért durván, beszerzi, megcsinálja és tálalja is a menüt. Az anyakönyvvezető 30 ezerért már jön is és hipp-hopp levezényli a tényállást.

    Ezért külön nem kell helyet bérelni,viszont ígyis csak kb. 100 lepedő a vacsora. Buli nálunk sem lesz, csak oda viszünk egy zenedobozt, ami majd a cd-inket játsza és aki akar, arra táncolhat.

    A ruha nálam is vagy kölcsönzős, vagy vásárolt lezs, max 50 ezerig, de akkor még szeretnénk egy fotóst, mert első esküvő ,mégiscsak jó lenne megörökíteni a dolgot.

    Másrészről jön a babuci, úgyhogy pörgés nem lesz a hátunkon, de azért így is reméljük jó lesz a hangulat.

    A virággal én is úgy leszek, hogy kinézek valamit és megcsináltatjuk.A torta szintén..nem tudom sajnos megengedni az anyagi helyzetünknek a nagy esküvő luxusát, mert amilyen elképzelésünk a párommal van erről az nyomdafestéket sem tűr, amibe kerülne...

    Jaa, és hát nem beszélve arról ,hogy az a híres nevezetes pörgettyűs "parasztlakzi" sem a mi stílusunk, sőt!!

    Marad a meghitt családi ,baráti 20 fős és eszünk, iszunk, beszélgetünk és kész. Jó az így is..ezt költségében úgy lehetne csökkenteni, ha van olyan jó fej a rokonság, hogy a kosztot bevállalják és van hol megrendezni az egész eszem-iszom részét, magatoknakcsináljátok a dekorációt, stb...

    De azért sok boldogságot Nektek és hidd el, így is szép lesz az, mert szeretitek egymást és ez számít.

    előzmény:
    Consuela (1)
    2009-05-07  13:14
  5. 2009. május 25. 11:5497.

    Szia!

     

    Próbálj meg szétnézni turkálókban ami az esküvői ruhát illeti, én kettőt vettem ott, az egyik 990 a másik 2990 ft volt és vadi újak, még a címke is ott volt. Kedved szerint átalakíthatod és akkor senki sem mondja meg, hogy turis.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2009. május 20. 21:4096.

    Szióka!

    Nekünk augusztus elején lesz az esküvőnk, mivel nekünk is kevés pénzből kell gazdálkodnunk ezért mi is csak a legszűkebb családi körben tartjuk!

    Ami azt jelenti, hogy a szülök,nagyszülők és persze a 2 tanú!

    Azt írtad h nem szeretnél sértődést a családban, de ha már mind a kettőtöknek ez a második házassága lesz akkor szerintem emiatt nem kellene aggódnod!

    A ruhát meg meglehet oldani olcsóbban is, nekem például rendes menyasszonyi ruhám lesz aminek a kölcsönzése 50000ft(a legolcsóbb a környékünkön)!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. Torolt_felhasznalo_629415
    Torolt_felhasznalo_629415
    2009. május 12. 21:3295.
    "Pechemre mind a 3 testvérével kiváló a kapcsolat és a gyerekeikkel és unokákkal is is:))))))))))" -bárcsak mindenki ilyen peches lehetne! Szerencsére a mi családunk is nagyjából okés, mindenkivel jó a kapcsolat, de sok ember nem mondhatja el ugyanezt. Erre mondják, hogy az ember a barátait válogathatja, a rokonait nem.. :-))
    előzmény:
    Szoljanka (93)
    2009-05-11  16:35
  8. 2009. május 11. 16:4994.
    Párom 3 tesója,a gyerekeikkel,unokákkal, házastársakkal és a szülei,szóval az ő szűk családja 22 fő,most számoltam össze.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2009. május 11. 16:3593.

    Én is ezt mondom, 20 ember pont annyi, hogy már készülni kell,de óhatatlanul kimarad egy-két ember és akkor sértődés van.

    Páromnak van 3 tesója,mind családos- unokások.

    Namost azt nem tehetem meg, hogy meghívom egy tesóját a családtagjaival,másikat viszont nem , viszont,ha mehgívok mindenkit,akkor csak ők többen vannak mint 20 fő és akkor még az én rokonaim és  a haverok?Akik szintén mind családosak:)))

    Pechemre mind a 3 testvérével kiváló a kapcsolat és a gyerekeikkel és unokákkal is is:))))))))))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_629415 (91)
    2009-05-11  06:37
  10. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. május 11. 08:4892.

    Hehe...szerinted...megnyugodhatsz:nálunk nagyon megérte.Miért ne hozná be az árát??Sokszorosan megtérült a befektett közel 300ezer ft-unk!(mellesleg a 18 fő csak a szülők,testvérek,nagyi,tanúk és családjaikat jelenti)

    Mit kellett készülni??

    Elmentünk ruhát venni-ezt alapból is szoktunk-tehát ez nem volt megterhelő.

    Virágoshoz amúgy is járunk,tehát ez sem.

    Az összes rákészülés annyi volt,hogy a neten kerestem fotót a csokorról-ami a fejemben már megvolt ,elküldtem e-mailben a virágosnak,majd egyszer személyesen találkoztunk.

    Az éttermet neten kiválasztottam,autóba ültünk,elmentünk ebédelni,lebeszéltük a feltételeket-ennyi.

    Ja az anyakönyvvezető is vagy félórába került...

    Ezenkívül a szülőkhöz utaztunk,hogy elmondjuk a tényállást és lebonyolítottunk 4 db telefont meghívás gyanánt.

    És kiírtuk cd-re a zenéket.

    Ennyi volt a rákészülés. Mindezekre volt 28 napunk.

    előzmény:
    Szoljanka (89)
    2009-05-11  01:11
  11. Torolt_felhasznalo_629415
    Torolt_felhasznalo_629415
    2009. május 11. 06:3791.
    Én is ezt javaslom, ha nem a két tanú mellett dönt, mert a 40-50 főnél mindenki ott van a szűk családnál és általában a költségek fele "visszajön".. -de, ha nem jött volna vissza, mi se bántuk meg, tökéletes volt a lagzi! :-)
    előzmény:
    Szoljanka (89)
    2009-05-11  01:11
  12. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. május 11. 04:0190.

    Ha nincs pénzem nem tartok esküvőt sem kicsit sem nagyot.

    Nehogy már egy esküvő a "mennyi pénz jön vissza"-ról szóljon.

    Nem azért osztom meg életem legszebb napját másokkal, hogy azt lessem ki mennyit ad vissza nekem.

    Ha egy fillért nem adtak volna a rokonok/barátok akkor is ekkora esküvőt tartottunk volna.

    előzmény:
    Szoljanka (89)
    2009-05-11  01:11
  13. 2009. május 11. 01:1189.

    20 fő szerintem pont aza létszám,amivel nem éri meg esküvőzni,vagy 2 tanúval,szülőkkel és akkor az olcsó, vagy 40-50 ember.ÉS akkor már kapsz vaalmit vissza is.

    Az a baj, hogy egy esküvőnek vanank fix költségei,egy 20 fős esküvőre azért már készülni kell, de nem hozza be az árát.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_678272 (85)
    2009-05-09  15:50
  14. 2009. május 10. 19:0288.

    Szia!

    Nekem augusztus közepén lesz.

    A családomból 5-en leszünk (szüleim,húgom és a barátja), a párom részéről 24-en lesznek, de ebből 6 gyerek. 

    Polgári esküvő 12500 + áfa

    menyasszonyi ruha: 40000 Ft krémszínű, hosszú ruha

    cipő 4000 Ft

    étterem kb. 300000 Ft. 

    szállás 4 főre 22000 Ft 

    2 gyűrű: 84000 Ft. Ebből 38000 Ft-ot törtaranyból számítottak be

    Meghívó saját kezűleg készül.

    Fotós a párom unokatesója lesz, a virágot a felesége intézi majd, ennek a költségeit még nem tudjuk. 

    Még nincs vőlegény ruha.

    Zenekar nem lesz, esetleg egy szintetizátoros, de még após nem talált arra a napra szabad zenészt. Ha talál, akkor is csak a vacsora idején, és utána 1 vagy 2 óráig lesz, mert nem tervezünk éjszakába nyúló lagzit.

    Svájci frankos lakáshitelem van, nem lehet költekezni 

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Consuela (1)
    2009-05-07  13:14
  15. Torolt_felhasznalo_321086
    Torolt_felhasznalo_321086
    2009. május 10. 12:2387.

    Tavaly férjhez ment a barátnőm, nem akart semmi nagy lakodalmat, és anyagilag sem engedhették volna meg, ezért úgy oldották meg, hogy a szűk család - az ifjú pár, a mennyasszony testvére, aki egyben a tanú is volt (sajnos a szülei már meghaltak), valamint a vőlegény anyukája, apukája és tesvére voltak az esküvőn, és a fotós, ezután ők megvacsoráztak egy étteremben, másnap az udvarukon sátrat állítottak, ahol a barátok voltak ott, számítógépen megnéztük az esküvőt, és hallgattunk zenét, jókat beszélgettünk, mert voltunk akik rég nem találkoztunk, a sütit szinte összehordtuk, valamint a saláták jó nagy részét, ők üdítőt (nem márkást), valamint egy-két üveg bort, rövidet, valamint a húst vették, és azt gondolom többet kaptak mint amit befektettek, kaptak egy fagyasztót amire nagy szükségük volt, konyhai gépet, szintén jól jött, egy fali képet, egy nászútat (kishazánkba egy hosszú hétvégét), és némi pénzt. A ruhát úgy vette, nem kölcsönözte, mert így olcsóbb volt, 20000 körül lehet venni szép ruhákat, nem fehér volt és aztán ma már divat nem fehérben esküdni.

    Szerintem mindenki jól érezte magát és ott volt mindenki aki fontos volt számukra!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_629415
    Torolt_felhasznalo_629415
    2009. május 9. 23:4786.

    Sziaa!

     

    Én a párommal két fős-esküvőt terveztünk előszőr, méghozzá a nászútal együtt. Ez Corfun lett volna, az egyik utazási iroda hirdette is és cakli-pakli a szertartás, a nyaralás, a repülő és az összes illeték kijött volna kettőnknek 330.000 Ft-ból. A bonyolult papírmunka és utánajárás miatt elgondolkoztunk, itthon "a tanúk, meg mi" -verzión, de ez se jött be, mert nem akartunk a családban sértődést.. Végül megállapodtunk, hogy max. 20 fő. El is kezdtük szervezni, mire kb.: 60 fővel megtartottuk az esküvőt, mindent fillérre kiszámoltunk, és a végén annyit "összetáncolt" asszonk, hogy a költségek nagy részét fedezték, s így olyan volt, mintha csak 20 főre fizettünk volna.. Nem bántuk meg és jó volt, hogy volt vőfély, fotós és videós, meg zenész is! Én bátran számolnék a helyedben 50-60 fővel, mert a költségeknek általában a felét visszakapod a menyasszonytáncnál, nincs sértődés a rokonoknál és tuti, hogy jól fogjátok magatokat érezni! Üdv: Mirkó

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. május 9. 15:5085.

    Még így sem hihető számomra.

    Nézzük tételesen:

    A ruhánk összesen 50 000 ft-ba kerültek,tetőtől talpig.

    70ezer volt a két gyűrű.

    15ezer a virág.

    130ezer az étterem.

    Ez eddig 265 ezer.

    Volt még pár tízezer ft-nyi egyéb költség.

    Meg szerintem a  vidéki menyasszony ruhája sem 2 ft...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_982657 (79)
    2009-05-09  15:25
  18. 2009. május 9. 15:4684.
    Mármint a bérlés volt 85.000. A vétel ár 320.000.
    előzmény:
    lucifer21 (81)
    2009-05-09  15:33
  19. 2009. május 9. 15:4583.

    sziasztok!

    nekünk négy éve volt az esküvőnk vidéken, egy étterem gyönyörű kerthelyiségében.

    BP-en lakunk, de mivel sokkal olcsóbb volt minden, mint Pesten, így nem sokat gondolkodtunk a helyszínen:-)))

     

    A szertartáson a kollégák, barátok, család is ott voltak, de a vacsorára már csak a családot, meg a legjobb barátokat hívtuk meg. (a pezsgős koccintáson még mindenki ott volt,  vacsira negyvenen maradtunk))

    a munkahelyemen ebből elég rendes sértődések is keletkeztek, de ezzel nem foglalkoztam:-D

     a dekorációt saját magunk vállaltuk, a ruhámat vidékről kölcsönöztem(rám varrták, de nem vettem meg, így ez sem volt horror összeg)

    a tortát, és a csokrokat is vidékről rendeltük, ezen is rengeteget spóroltunk.(ezeket pedig a nagy napon kiszállították a helyszínre)

    a fotóssal is nagy szerencsénk volt: az interneten akadtunk rá, nagyon jó képeket készített,igazán kedves lány volt.

    zenészek helyett az egyik barátunkkal együtt összeállított zenék mentek "számítógépről". több blokkot csináltunk(pl:vacsi,roki, diszkó, egy kis mulatós zene is belefért)

     a kaja szuper volt, apincérek is rendesen dolgoztak, és lehetett vinni egy kis házi süteményt is , meg valamennyi szeszes italt is vihettünk.

     

     

     

    UI:nem volt egyházi szertartás nálunk.....

    jó készülődést, szép 7 végét, K

    előzmény:
    hocsim (68)
    2009-05-07  21:06
  20. Torolt_felhasznalo_865157
    Torolt_felhasznalo_865157
    2009. május 9. 15:4382.
    hát az én ruhámat nem állt módomban megvenni mert 300-ba került a kölcsönzési díjja 100 volt. eredetileg egy egyszerű ruhát akartam venni 40000-t de nem volt nekem való (mint tehénen a gatya efektus)
    előzmény:
    lucifer21 (81)
    2009-05-09  15:33
  21. 2009. május 9. 15:3381.
    Én béreltem a ruhát, mert én személy szerint hülyeségnek tartom megvenni. 85.000 ft volt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_865157 (80)
    2009-05-09  15:29
  22. Torolt_felhasznalo_865157
    Torolt_felhasznalo_865157
    2009. május 9. 15:2980.

    hogy mit nem hagynék ki így utolag sem az esküvőmből?

     

    -ruha és kiegészítők, mert soha nem leszel ilyen szép

    - a vőlegény ruhája

    - kis koszorús  pár mertnagyon szeretjük őket

    -  a szűk család jelenléte

    - a torta

    - az egész éjszakás tánc természetessen menyasszonyi ruhában

    - az emlékek szabadtéri fotók Ópusztaszeren ami szép emlék és jó móka volt. 

    - videó mert jó nézni (de ezt én egy ügyes rokonra is rámerném bízni)

     

     

    Lehet soknak tűnik de lehet már 40ezerért is m ruhát venni. Ha kell segítség a sporoláshoz írj bátran. Van egy pár ötletem

    előzmény:
    Consuela (1)
    2009-05-07  13:14
  23. Torolt_felhasznalo_982657
    Torolt_felhasznalo_982657
    2009. május 9. 15:2579.
    Vidéken ugye jó esetben ott egy csomó idös rokon, akik tartanak még állatokat(a csirkét, sertést, általában a nagyszülök nagynénik stb hozzák otthonról)Ez nem kis összeg, ha pénzt kellene érte adni.A felszolgálást, fözést szintén a rokonok-barátok intézik-ingyen.igy már azért belefér 300ba egy jó kis esküvö.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_678272 (76)
    2009-05-09  15:12
  24. 2009. május 9. 15:1978.

    Bár ha azt vesszük mihez képest.
    Mégsem találom soknak.

     

    Mert pl. valakinek a ruhája 20.000 Ft, míg másnak 200.000 Ft.

    Van pár, akinek csak a gyűrűje volt annyi, mint a mi egész esküvőnk.

    Szóval relatív az összeg.

    előzmény:
    lucifer21 (75)
    2009-05-09  14:48
  25. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. május 9. 15:1477.
    Én a 6000 ft/fő éttermi árat-korlátlan étel-ital fogyasztással,sütivel,tortával-nem sokallom.
    előzmény:
    lucifer21 (75)
    2009-05-09  14:48

Címlap

top