Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

II. ker.-i Waldorf ovi!

bruno_mom_27
Létrehozva: 2009. Április 27. 14:25

Sziasztok Kedves Anyukák!

Én a II. ker.-i, Pesthidegkúti Len utcai Rozmarintszál/Rozmaringszál Waldorf oviról szeretnék kérdezni, tud-e valaki valamit, bármit! Pl. mennyire van túljelentkezés, várólista, mikor érdemes jelentkezni, mi alapján szelektálnak? 3 éves kortól is felveszik már esetleg? Tényleg mindenhol csak 1-ig van az ovi? Ha időközben - felvétel környékén - kistestvér születik, itt is hasonló a reakció, mint az állami ovikban, vagy a szemléletükből adódóan ez nem probléma?

Amiért választjuk: nekünk ez baromi közel van, negyedóra séta.

Plusz. Én az összes Vekerdy könyvet elolvastam a témában és sajnos a kétségbeesett, panaszkodó szülők gyerekeiről szóló sztorikban egy az egyben magamra ismertem: én is utáltam iskolába járni és még hétvégén is tanulnom kellett, annyi leckét kaptunk plusz naná, hogy nem volt kérdés a diploma otthon és a hajtós osztályokban, ahova jártam  ((. Jól meg is szívtam, mai napig nem körvonalazódott, hogy mi is akarok lenni, miben vagyok tehetséges és a volt osztálytársaim, sőt, generációm problémája ez, úgy látom. Természetesen nem állítom, hogy minden állami suli ilyen, és nem mindennel értek egyet a témában - igyekszem nem elfogult lenni - de én alapos pro-kontra utánolvasás után döntöttem: Waldorf ovi, Waldorf ált. isk. és Waldorf gimn. és a gyerek lehet kőműves, könyvelő vagy művészettörténész, a lényeg, hogy boldog legyen.

Egyébként a kisfiam 2010. szept. végén lesz 3 éves, tudom, kissé korai a topik, csak ha esetleg már 3 évesen mehetne Waldorf oviba, akkor meg még épp időben vagyunk az utánajárásban. Addig is idén aug. végén kezd a Gyerekbirodalom Alapítványi Magánbölcsiben, de csak félnapos megoldásban, tehát a Waldorf ovi a mindennapi ritmusán nem változtatna és a bölcsi sem az a túlterhelős magánbölcsi-fajta.


Köszi előre is mindenkinek!
 
Üdv,
Bruno Mom

  1. 2009. Április 27. 15:2326.
    Mivel nekem dolgoznom kell, muszáj olyan helyre vinnem ahol egész nap lehet........(ha lesz hol:)))) így gyes után) Van a Labanc utcában egy katolikus ovi, oda fog járni......Egyébként a W.oviban is nagy szerepe van a vallásos nevelésnek. Egy csomó szent kép volt a falon a Len u-ban is.
    előzmény:
    bruno_mom_27 (21)
    2009-04-27  15:16
  2. Torolt_felhasznalo_145006
    Torolt_felhasznalo_145006
    2009. Április 27. 15:2225.
    Hát igen, ezt aláírom. Nekem is rengeteget kellet feleslegesen megtanulnom.
    előzmény:
    bruno_mom_27 (24)
    2009-04-27  15:20
  3. 2009. Április 27. 15:2024.
    most nem akarok visszaszámolni, de 2x min. leírtam valamilyen formában, hogy nem azt mondom, hogy minden iskola rossz, ami más, mint a waldorf. sajnos pl. a klébiben is ez van...tavaly ősszel hallottam, nem is olyan rég. anno odajártam...hogy nálunk anno hogy volt, arra pontosan nem emlékszem, hála a szenilitásomknak, csak maga az "élmény" maradt meg, a rengeteg tananyag, de minek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145006 (22)
    2009-04-27  15:16
  4. Torolt_felhasznalo_145006
    Torolt_felhasznalo_145006
    2009. Április 27. 15:1823.
    Én most tanulok óvónéninek
    előzmény:
    E-dit (19)
    2009-04-27  15:14
  5. Torolt_felhasznalo_145006
    Torolt_felhasznalo_145006
    2009. Április 27. 15:1622.
    Ezt aláírom h nem 3 hónap alatt kellet megtanulnom olvasni. De sztem nem kell általánosítani az összes tanárra, és az összes iskolára.
    előzmény:
    bruno_mom_27 (18)
    2009-04-27  15:13
  6. 2009. Április 27. 15:1621.

    hát ez nem túl jó hír. :(

     

    na, majd az ismerősömet kifaggatom, legfeljebb a solymáriba vagy nagykovácsiban lévőbe viszem, ha az jobb, bár kicsit messzebb van.

    előzmény:
    napoli (17)
    2009-04-27  15:13
  7. 2009. Április 27. 15:1420.

    Akkor lehet, hogy mar lattuk valamikor egymast, eleg sokat setalunk arrafele is.

     

    A bolcsivel nem ijesztgetni akartalak, csak en is kerestem a sracomnak, es korbekerdezgettem anyukakat. Az egyiknek odajart a gyereke, de inkabb atiratta mashova.

     

    Van keddenkent babaklub a Muv. hazban, ott sok kornyekbeli kismamaval ossze tudsz ismerkedni, hatha tudnak meselni neked a bolcsikrol.

     

    Egyebkent mennyi a Gyerekbirodalomba a felnapos bentlet? Engem az is eltantoritott onnan, hogy vagy kocsival viszem a gyereket, vagy a tudom is kikopom, mire a hegyre felmegyunk, eleg meredek utca vezet fel. 

    előzmény:
    bruno_mom_27 (15)
    2009-04-27  15:09
  8. 2009. Április 27. 15:1419.

    Én is! Viszont emlékszem olyan osztálytársaimra, akik még fesőben is csak bagadoztak, kínszenvedés volt kivárni, mire megbírkóztak egy mondattal.

     

    És a gyomorgörcseimre is emlékszem, egészen ovis koromra visszanyúlóan, amikor megkaptuk otthonra HÁZI FELADATNAK a halványzöld feladatlapokat (biztos van róla emléke mindenkinek), és íráselőkészítés gyanánt kisebb és nagyobb köröket kellett sorba rajzolni. Nem lettek szépek, ezért anyukám kiradírozta. A WC papír minőségű lap viszont nem bírt el egy radírozást, így a papír kilyukadt. Sírva mentem reggel oviba, mit fogok ezért kapni!!!!

    Mesélhetnék még pár ovis emléket.....nem is értem, hogy lettem végül óvónő!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145006 (14)
    2009-04-27  15:09
  9. 2009. Április 27. 15:1318.

    jó neked, meg az anno volt, de szerintem ezt nem 3 hónap alatt lehet elsajátítani, ahogy ma "módi" az ált. isk.-ban, ez viszont megkérdőjelezhetetlen tény.

     

    ...de most már tényleg a waldorf-fan-ekkel szeretnék beszélgetni...igen, igen, van, akinek jó, van, akinek, nem, mindenki maga eldönti, stb., stb....ez mind szép és jó, de akkor minek nyitottam volna fórumot? :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145006 (14)
    2009-04-27  15:09
  10. 2009. Április 27. 15:1317.

    Szia, én voltam ott személyesen.  A vezetőnő nem éppen barátságos volt, a férjem nem messze dolgozik a Len u-tól.A nő kitalálta, telefonon kérjünk időpontot, nem engedett be hármunkat(gyerek is ott volt) 3 és fél éves kortól vesznek csak fel gyereket.Az enyém szept.-ben pont annyi lesz.....azt is mondta jobban örül ha 4 évesen visznek oda inkább gyereket. Ez is benne van a pedagógiájukban. Ja, igen 13 órakor bezár az óvoda. Így szerintem csak olyanok mehetnek akiknek az édesanyjuk egyébként is otthon van illetve meg tudják oldani a gyerek elhelyezését máshol.........

    Ha érdekel még vmi kérdezz nyugodtan! Mint kiderült- Én is II.kerületi vagyok:-)

    előzmény:
    bruno_mom_27 (1)
    2009-04-27  14:25
  11. Torolt_felhasznalo_145006
    Torolt_felhasznalo_145006
    2009. Április 27. 15:1116.
    Remélem most nem kell kellemetlenül éreznem magam mert az első hsz.-ben elmondtam a véleményem?
    előzmény:
    bruno_mom_27 (12)
    2009-04-27  15:07
  12. 2009. Április 27. 15:0915.

    jaj, ne ijesztgess a rémhírekkel a bölcsiről... :(

     

    reptér mellett lakunk.

     

    van egy ismerősöm, a nagykovácsis waldorf alapításban vastagon benne volt, na majd őt jól kifaggatom. ;)

    előzmény:
    ritasuni (10)
    2009-04-27  15:03
  13. Torolt_felhasznalo_145006
    Torolt_felhasznalo_145006
    2009. Április 27. 15:0914.

    Dehogy állítom

    Nem vagyok túl öreg, de azt állítom én első osztályosan tudtam írni, olvasni. Ez tuti.

    előzmény:
    E-dit (11)
    2009-04-27  15:07
  14. Torolt_felhasznalo_145006
    Torolt_felhasznalo_145006
    2009. Április 27. 15:0813.

    No ahogy észrevehetted és nem vitázok, teljesen nyugodtan elmondtam a véleményemet amit szabad.Ennyi történt...nekem ez a meglátásom, nem vita tárgya csupán vélemény. Ahányan vagyunk annyi féle a véleményünk... Én nem íratnám a gyerekem W. suliba. Ennyi. De ez Én vagyok.

     

    A másik:

     

     

    a Waldorfból nem szeretnek hiányozni a gyerekek...

     

     

    ???? Nos, én egyik suliból sem "szerettem" hiányozni. Mint kisdiák örültem ha volt lyukas órám stb. de soha nem lógtam, csak azt hiszem 8.-ban a pénteki utolsó tesiről. Imádtam az o.társaimat, a tanárokat

    előzmény:
    bruno_mom_27 (6)
    2009-04-27  14:52
  15. 2009. Április 27. 15:0712.

    maradandó nekem sem, csak éppen még ennyit sem szeretnék a kisfiamnak, hogy áteljen...egyetlenegy tanárra emlékszem, akit szerettem, ő is fősulin volt...hogy miért emlékszem rá? laza volt, a padon ülve tanított, máshogy mint a többi vaskalapos tanár...nevetve tanultuk a közgázt az órán...hát ezért...sajnos a mai magyar közoktatásban kevés ilyen tanár van...ja, édesanyám is tanár...

     

    milyen módi??!! ugyan kinek hiányzik a görcsös feleltetés és a véget nem érő adathalmaz? biztos elfogult vagyok, de szeretném, ha a kisfiam nam tartozna azon gyerekek közé, akikről felmérések bizonytíják, milyen hamar - hónapok alatt! - veszítették el érdeklődésük nagy részét az iskolakezdés után...

     

    EGY DOLOG: A KREATIVITÁS, A MŰVÉSZETI TEVÉKENYSÉGEK PÁRTOLÓJA A WALDORF - AMI MELLESLEG A HAGYOMÁNYOS SULIKBAN LASSAN ELTŰNIK, AHOGY ÁLLÁSKERESÉSKOR IS MI SZÁMÍT? NYELVTUDÁS, SZÁMÍTÓGÉP, KÉSZ, VÉGE...MINT A BIRKÁK. SZÓVAL. AZ ÉRZELMI INTELLIGENCIÁT EZ FEJLESZTI! ÉS AZ ÉLETBEN VALÓ BEVÁLÁST - BOLDOG! NEM BIZTOS, HOGY KARRIERT FUT BE, DE  BOLDOG! MUTASS NEKEM OLYAT, AKI ÉLVEZI A MUNKÁJÁT! BIZTOS VAN...NÉHÁNY... - NEM A VASKOS TANANYAG ALAPJÁN VALÓ PILLANATNYI OSZTÁLYZÁS PROGNOSZTIZÁLJA! ENNYI.

     

    de mondom még1x: ismerem az általános városi legendákat, hogy kinek miért nem jött be. És hangsúlyozom: biztos vannak teljesen jó hagyományos sulik is, én ezt sohasem vitattam!

     

    ehhez csak 2 dolgot tudnék hozzáfűzni, ami Mao.-n különösen igaz.:

     

    1. az emberek mindig félnek az ismeretlentől, az alternatívától, a mástól, az útjól.

     

    2. pont emiatt az ellenérvek ált. tájékozatlanságból, tudatlanságból fakadnak. annyira nem érdekli őket, hogy utána is olvassanak, de azért mondják és mondják...

     

    szóval térjünk vissza a topik eredeti céljához és már rég nem arról akarok beszélgetni, hogy jó-e a waldorf vagy sem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145006 (3)
    2009-04-27  14:41
  16. 2009. Április 27. 15:0711.

    Értem, és elhiszem.

    De azért remélem, te sem arra céloztál, hogy én hazudok.

     

    Ha nem is napi szinten kapom a híreket, de gyakran beszélgetünk a nagybátyámmal, és mindig előjön ez a téma is, mert bár évtizedeket töltött már a pályán, még mindig megdöbbenti, mennyire nullán kerülnek ki a gyerekek az általános iskolából. És szó szerint idézve: mennyire nem tudnak se írni, se olvasni.

    Remélem, ő se hazudott, neki sem szokása.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145006 (9)
    2009-04-27  15:03
  17. 2009. Április 27. 15:0310.

    Szia!

     

    Igen, csak 4 eves kortol lehet vinni, de allitolag van valami ovi-elokeszito a gyerekek 2 eves koratol heti 1x. Aki arra jar, azokat fel is veszik. Most is jo sokan vannak az oviban, tehat elegge keresett.

    En is sokat gondolkoztam rajta, de most inkabb bolcsibe megy, majd utana keresek valami ovit, mert mint kiderult, nem adnak itt sem ebedet (egyebkent minden Waldorf csak fel napos, ez is a szemleletukhoz tartozik). 

    Most nalunk is a 2 evesem Budaligeten egy "jatszohazba" jar, ami akar lehetne egesz napos is, ott alvassal, ebeddel, de mi csak delelottre hasznaljuk heti 1-2x, de sokan egesz nap ott vannak, esetleg erdemes azt is megneznetek. A gyerekbirodalomrol en mar hallottam rosszat is, hogy nem ugy foglalkoznak a gyerekekekkel, hogy a gyerek is szivesen jarjon oda.

     

    Merre laktok egyebkent?

    előzmény:
    bruno_mom_27 (1)
    2009-04-27  14:25
  18. Torolt_felhasznalo_145006
    Torolt_felhasznalo_145006
    2009. Április 27. 15:039.
    Nos, én napi "híreket" hallok, egy szakmunkásképzőből....és egy építészeket, mérnököket "kinevelő" jónevű gimmnáziumból is. És egyszer sem hallotam még h a szakmunkásban vagy a gimiben nem tudnak olvasni. Aláírom h vannak olyan tanulók akiknek finoman kifejezve (nem betegség miatt) gondot okoz az írás, olvasás...de ők vannak kevesebben.
    előzmény:
    E-dit (8)
    2009-04-27  14:55
  19. 2009. Április 27. 14:558.
    A kérdésre nem válaszoltál
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145006 (5)
    2009-04-27  14:51
  20. 2009. Április 27. 14:537.

    Sajnos én is csak elméletben ismerem a Waldorf pedagógiát, de ha lenne a közelünkben egy W. ovi, biztos, hogy nagyon-nagyon elgondolkodnék, inkább oda írassam-e a lányom, pedig meg vagyok elégedve a helyi ovikkal is. De úgy érzem, szemléletében a W. közelebb áll hozzám. Legalábbis elmennék megnézni, az biztos.

     

    Ha jól csinálják, szerintem nagyon sokat ad a gyerekeknek. Úgy gondolom, Magyarországon a W. ovis rendszer bejáratottabb, mint az iskola, pláne a gimi, de lehet csak azért gondolom így, mert nincs róla elég tapasztalatom.

    Egy ovit mindenképpen megpróbálnék, még ha utána esetleg nem is vinném W. iskolába a gyerekem. Mivel nekem az iskolai rendszerük beláthatatlan, nincs elég ismeretem róla, attól most így, jelen helyzetben tartanék, de egy W. szemléletű ovi, ahol a pedagógusok is teljes hittel és odaadással végzik a munkájukat W. szellemben, az csak hasznára válhat a gyereknek, akkor is, ha később mégsem W. iskolában folytatja a tanulmányait.

    előzmény:
    bruno_mom_27 (1)
    2009-04-27  14:25
  21. 2009. Április 27. 14:526.

    szia,

     

    köszi, ismerem ezt a véleményt, ezért írtam, hogy pro-kontra utánajártam... ;)

     

    az átlagos hajtáshoz képest biztos le vannak maradva...de az nem érdekel, mert ismerem a végtermékét és abból nem kérek. Egyébként ált. egy mondattal nem tudnak mit kezdeni a másképp gondolkodók: a Waldorfból nem szeretnek hiányozni a gyerekek...

     

    de ezen ne nyissunk vitát, nekem a saját 15 év suli-tapasztalatom bőven elég a döntéshez, pedig "budai elit iskolákba" jártam, ott aztán nem volt lemaradás. Papíron nem is...csak aztán most mindenki teng-leng valahol és a tizedére nem emlékszik abból a rengeteg dologból, amit a fejébe tömtek.

     

    szóval köszi, de inkább waldorf-fan-ek, ill. globálisan világra tojók írjanak, akik majd anno leszarják, hogy mindenből 2-es a gyerek, mert ugyanakkor teszem azt a kémia a mániája és abból kiváló és éjjel-nappal bújja, csak az érdekli...mert akkor már sokkal boldogabb lehet az a szülő, mint a színjeles bizonyítvánnyal rendelkező: ugyanis megtalálta a gyerek a saját újtát, hogy mi érdekli és ez ma nagyon nagy dolog!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145006 (2)
    2009-04-27  14:37
  22. Torolt_felhasznalo_145006
    Torolt_felhasznalo_145006
    2009. Április 27. 14:515.
    Nekem meg az anyukám is tanár meg a párom anyukája is
    előzmény:
    E-dit (4)
    2009-04-27  14:47
  23. 2009. Április 27. 14:474.

    Biztos vagy benne, hogy a "normál" iskolákban minden 3. osztályos tud írni, olvasni?

    A nagybátyám szakoktató egy szakmunkásképző iskolában. Azt mondta, gyakorlatilag alig van olyan tanítványa, aki nem analfabéta! Ok, hogy "csak" iparisok, de 14 éves korukra nekik is illett volna megtanulniuk olvasni!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145006 (2)
    2009-04-27  14:37
  24. Torolt_felhasznalo_145006
    Torolt_felhasznalo_145006
    2009. Április 27. 14:413.
    Ja azt elfelejtettem hozzátenni, hogy ez a lemaradás "a különleges " tanítási módszereiknek köszönhető. Mert ott az a módi, hogy a gyereknek nem kell tanulni, majd a saját ütemében megtanul írni olvasni. Én annyit tudok mondani, hogy az ált. isk. nekem is rengeteget kellet tanulnom, 4ig iskolában voltam-DE túléltem, és maradandó károsodásom sem lett.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145006 (2)
    2009-04-27  14:37
  25. Torolt_felhasznalo_145006
    Torolt_felhasznalo_145006
    2009. Április 27. 14:372.
    Nincs gyerekem, de az unokatesóim példáján tudok véleményt mondani. Ők már megbánták, hogy Waldorf suliba iratták a gyerekeket, mert nagyon le vannak maradva. 3osztályosok és alig tudnak irni, olvasni.... És a "hagyományos" iskolásokhoz képest nagyon keveset tudnak.
    előzmény:
    bruno_mom_27 (1)
    2009-04-27  14:25

Címlap

top