Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Bagolykák igen lapulnak az oduban, gondolom nagyon tele ették magukat, az egyik az odu bejáratánál leselkedik,megent idegesit vele,hogy el ne menjen, majd együtt fognak lelépni, gondolom talán a hét végén, vagy a jövő hét elején.
Sulevék pedig rendre megetették a fiókákat, és igen családszerető magatartást tanusitanak,most ül mama a fiókákon,de nagyon billeg a házuk, lehet nem jol alapozták meg, csak nehogy lebillenjen, mert ahogy látom eléggé fujja a szél a fákat.
nem lesz semmi gond, mind elcsitulnak,és elalszanak.
baglyak futoszalagon akarnak szabadulni a fogságból
jól bezabáltak tegnap éjjel
bagolyné alig gyözte hordani a pockokat meg feketerigókat
Akkor leslek mikor röppensz be az oduba! Csak vigyázz a szél el ne sodorjon, és nehogy a sasok fészkében köss ki!
Na de hol és mikor fogsz pockot, egeret, meg ilyen ínyencségeket?????
Két bagolyka az aktóban egyik a másik hátán!
Ök tényleg egymás hegyén, hátán tolonganak!
Sziasztok
Családi vacsora Sulevéknál-nél.,....nagyszerü, megent valamit igen kajálnak, annyira aranyosak,hogy együtt az egész család, nem mint bagolyéknál,ahol cak a kicsiket lehet látni napok óta, szülők sehol, szerencsétlenek meg tutin éhen fognak halni már, kaját nem látok sehol, bár lehet,hogy döglöttek odalent az odu alján lehetnek.
Sziasztok!
Megjöttem, meg az hiszem a Sulev is egy szép hallal.
Én halat nem hoztam!
A sasok is óriási üvöltözéssel fogadtak, úgy látszik örülnek nekem!
Csak egy kicsit vagyok beképzelt
Sasókák úgy lapultak a fészek aljára mint egy egy rongydarab.
Reggel Linda egy cinege miatt kajabált, most nem láttam semmit.
Bagolykák pihiznek, lassan meg kell hogy jelenjenek a szülők.
Sulev hátatfordít a családnak és eszik békésen!
Na Linda kapott egy falatot!
Valami tévesztés van, mert sulev eteti Lindát. A gyerekek szemlélődő álláspontot vettek fel.
Bagolykáéknál viszonylag egyhangó az élet "Big úr" hol belülről néz kifele, hol megfordul és néz befele.
Na megunta a fenn tartózkodást egy kicsit alá szállt a többiek közé.
Érdekes volt, hogy Linda ugye etette a sasókákat a hozott madárból, majd Sulev megérkezett egy hallal.
Sulev el akarta csábítani Lindától sasókákat, nyújtogatta a hal falatokat, de egyik se fordult át hozzá, úgy döntöttek inkább kevesebbet, de madárhús esznek.
Sulev nagydiurcásan egyedül megette a halat.
Sulev hozott valami nagy madarat, Linda tollfosztásba kezdett.
Megvan a változatos étrend, hol hal, hol szárnyas! kell ennél jobb?
Szervusztok, jó reggelt mindenkinek!
Körbejártam a madárseregletet, gólyát, bagolyt,sasókákat, vércséket, meg volt a reggeli vizit, vannak akik megent az odu szélén lebzselnek, a többi meg az odu alján bámészkodik, várja a lehetőséget!
Linda mosdat és etet,
Gólya is rendezkedik, ül a tojáson amelyik,más meg ellátja a kicsiket békával, gondolom.
Még a pingvineket is megszemléltem volna, de adás szünet van,gondolom lefagyott a kamera
Most,hogy igy körbe bámészkodhattam, eltüzök, és majd délután ismét erre járok.Remélem mindenkit megtalálok
Szia, most fogok érte menni, remélem hibátlan lesz és tudom majd használni,mert nélküle nem igen tudok eljutni sehová Létszükséglet,mondhatnám.
Kivánok szép napot, szeretettel
Szia Bözse!
Hát még neked se javították meg a turbó seprűdet?????????
Hát ez a szolgáltató ipar, borzasztó!!!!!!!!!!!!!
Bagolyéknál a helyzet változatlan, Maxim úr az odu bejárati üregében ücsörög, hol egyedül, hol másodmagával.
Szerintem ő már nem sokáig fogja elviselni a "bezártságot"!
Sasfészekben megtörtént az örségváltás, megjött Sulev és hozzálátott az etetéshez, Linda egy kicsit elment megmozgatni a szárnyát.
Evés előtt az egyik kis sasóka hátratolatott a fészek széléig és könnyített magán.
Ha pont ilyenkor menne el a fészek alatt mondjuk egy vadász, hát szép fehérre lenne festve az biztos! és azonnal szaladnia kellene a lottózóba!
Sziasztok! Jó reggelt és vidám napot mindenkinek! Szépet is írnék, de felénk pocsék, hideg idő van!
Parancsoljatok:
Két napra el voltam tünve, de majd az ideg evett meg, hogy mi történik itten!
De látom minden rendben van, mindenki megvan! És olvastam, hogy már a leg kisebb is felrepült a nyílásig! Ez igazán öröm.
A Kamera honlapján, valami olyasmit olvastam, hogy a papa (Klaus) tegnap kicsit móresre tanította "Big urat" azaz a legnagyobb fiókát, egyrészt, hogy nem engedte be sorozatosan Klaarat, másrészt, hogy még őt is egy ragadozó hogy megtudná cincálni, ezért egy kicsit meglifteztette az oduba, hogy ne érezze magát a világ legerősebb madarának.
A saspár egy csoda pár!
Csodálatos képek vannak kettejük összhangjáról a kamera honlapján!
http://www.looduskalender.ee/forum/viewtopic.php?f=18&t=79&start=1325
És mekkorák lettek a fiókák, eszméletlen gyorsan nőnek!
pedig néha nem ártana egy köpetkidobáló akció, mert amíg +nem szárad addíg van szaga...
szóval már a picuri is nagylegény...
Sasfiókák egyedül vannak!
Elcsitult a bagoly odu, ugyhogy én is csendesen kukkantok rájuk,nehogy felverjem a klaviatura csattogással had aludjanak
Sulev meg őrzi a fiókáit, rendesen
csi..így jó a link:
http://feszekfigyelo.multiply.com/video/item/174
ott vannak mindketten az odu bejáratánál
a fölrepülés pillanatai:
http://feszekfigyelo.multiply.com/video/item/1 74
Sulevéknál még mindig együtt a család, jó nézni őket
A pici bagolykák éhesek lehetnek,mert igen nézegetnek az odu kijárata felé,várják anyát,és nem jön,nem hoz semmit
Szia Maci,
végig néztem a betett linkeket, nagyon érdekesek voltak, köszönöm.
Kellemes hetet neked is
Szép jó reggelt mindenkinek, kellemes napot és vidám hetetnektek is!
Sulevéknél együtt a család, igazán gyönyörüek, bagolyéknál is megvannak a kicsik,mamát nem láttam, de látom, valaki irta,hogy a pici is már próbálkozik, addig nem repül el egyik sem,mig mindannyian meg nem tanulják, összetartó kis banda, igazán tündériek
Köszönöm a linkeket,meg fogom nézni
Szép estét Nektek !
Én is szeretnék a figyelmetekbe ajánljani egy kedves videót. Fórumunk egyik tagja Baby készítette.
Ma lett egy hetes a huelva-i gólyafészek első kis gólyája. A videó a fiókák etetését mutatja be. A születésnapos úgy eszik, hogy majd megfullad.
http://www.youtube.com/watch?v=rOdmeOaVNa k
A kamera ezen a linken nézhető :
http://icts.ebd.csic.es/VerCamaraWMPAction.do?idUsuario=1&idCamara=5
További érdekes videókat, híreket találtok az alábbi oldalon :
http://madarlesok.lapunk.hu/
További jó leskelődést kívánok Nektek.
Mackó
A mama benézett hozzájuk.Mentettem pár képet.Itt megtekinthető :
http://webmadarasz.forumx.hu/viewtopic.php?t=185&mforum=webmadarasz
:)
Bagolkák elfáradtak, Sulevéknál etetés van, igen, ebéd idő van náluk is.
Csoda érdekes látvány,
Sziaaaaaaaaa
Sikerült megnéznem, köszönöm, igen érdekes volt, mint a csirkék,mikor kibujnak a tojásból, tök jó volt,
Nem bagoly..de érdekes. Ma reggel az egyik gólyafészekben kibújt a harmadik tesó...szerencsém volt..végignéztem.
Aki érdekel hogyan bújik ki egy fióka a tojásból itt megtekintheti:
http://webmadarasz.forumx.hu/viewtopic.php?t=248&mforum=webmadarasz
Szóljatok ha nem működik a link. (lehet csak úgy jó ha kijelölitek..majd ctrl+c és ctrl+v)
Szép jó reggelt valamennyiünknek, boldog szép napot
Ahogy kinyitottam,egyből azzal kezdtem,hogy megnéztem mit irtatok,aztán a madarakat, minden rendben, a bagolykák már kint ül aze gyik az ajtóban,mire vár nem tudni? de sejtéseim vannakgyakorol.
Sulev várja a párját, fiókák békésen henteregnek a fészekben.Remélem ilyen nyugalom marad egész napra.