Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Méhszájzáró műtét után

vudumami77
Létrehozva: 2009. március 12. 14:51
Ezt a topicot azért indítom,hogy a hozzám hasonlóan műtéten átesettek megosszák tapasztalataikat egymással,és velem.Érdekelne olyanok hozzászólása is,akik így hordták ki a babájukat,szóval írjatok!
  1. Torolt_felhasznalo_678678
    Torolt_felhasznalo_678678
    2009. augusztus 17. 12:57226.

    Huhhh! Most azért megnyugodtam! Köszi!

    Tegnap volt élénkpiros + egy kis alvadt vér, az is csak pisilésnél.  Ma már jóval kevesebb és nem is élénk piros. Szúrkálni a jobb petefészkemnél szurkál, de az sem vészes. 4 hét múlva kontroll, remélem addig nem lesz gond és a vérezgetés is mihamarabb teljesen megszűnik. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_919356 (224)
    2009-08-17  12:46
  2. Torolt_felhasznalo_919356
    Torolt_felhasznalo_919356
    2009. augusztus 17. 12:56225.
    Szia T imi!hogy vagytok?el tudnád küldeni nekem annak a homeopátiás nyugtatónak a nevét amit te is szedtél?ettől a sok fekvéstől,éjszaka nem birok aludni!előre is köszönöm!Brigi
    előzmény:
    z.timi (220)
    2009-08-17  10:09
  3. Torolt_felhasznalo_919356
    Torolt_felhasznalo_919356
    2009. augusztus 17. 12:46224.
    Ha elmúlt akkor az már jó!akkor nem tudom hogy mi van ha eleven vér jön.nekem is csak annyit mondott a doki higy akkor jelentkezzem nálla.szerintem megnyugodhatsz,nincs ott már semmi probléma.tisztulási folyamat volt.szurkálni nekem is szokott ott lent.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_678678 (223)
    2009-08-17  12:29
  4. Torolt_felhasznalo_678678
    Torolt_felhasznalo_678678
    2009. augusztus 17. 12:29223.
    Nekem volt élénkpiros, de már elmúlt. Miért olyankor mi van?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_919356 (222)
    2009-08-17  12:02
  5. Torolt_felhasznalo_919356
    Torolt_felhasznalo_919356
    2009. augusztus 17. 12:02222.
    Engem szerrdán mütöttek.2 napig igazából nem vérzésem volt,inkább csak barnás,alvadt vér(bocs ha gusztustalannak tünik,de igy volt),és erre azt mondta a doki hogy ez természetes.csak meg lett ott belül piszkálva minden!azt mondta hogy nyugodjak meg,ez természetes risztulási folyamat.szombat reggel haza is jöhettem.akkor mvan gond,ha eleven piros vér jön,akkor irány a doki.Brigi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_678678 (219)
    2009-08-17  09:42
  6. Torolt_felhasznalo_678678
    Torolt_felhasznalo_678678
    2009. augusztus 17. 11:03221.

    Igen megelőző jelleggel varrtak! Téged is? 

    Nem görcsölök, csak egy kicsit néha szúrkál. A vérzés meg egyre kevesebb. Ha több lenne megyek a dokihoz.  De az az alvadt vér megilyesztett, akkor fe is hívtam.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2009. augusztus 17. 10:09220.

    Szia Juttta!

     

    Neked is megelöző jelleggel végezték a műtétet, vagy már nyílt a méhszáj, és azért varrták össze?

    Egy kicsit csodálkozom, mert engem az orvosom hétfőn műtött, és szombaton engedett haza, de azzal a feltétellel, hogy otthon is szigorúan fekszem. A kórházban kedd estig egyáltalán nem kelhettem fel, még pisilni is csak ágytállal lehetett (nekem végül ebből katéter lett, mert annyira nem tudtam pisilni az ágytálba, de még akkor se engedett felkelni). Egyáltalán nem véreztem, de minimális barna folyás, kis mértékű vérzés  műtét után amúgy belefér, egyénfüggő szerintem, és hát én mozdulatlanul feküdtem tényleg több mint 24 órát a műtét után, utána is csak kizárólag wc-re kelhettem fel. Ja, és görcs (tehát a hasfájás se jó ám), és vérzés  esetén haladéktalanul hívnom kellett volna az orvosomat, de ismétlem, én hat nappal a műtét után mentem haza, tehát első pár napban még szerintem minimálisan vérezhetsz.

    Ha továbbra is vérzel, vagy görcsölsz, akkor szerintem azonnal kórház!

    Majd írj! Drukkolok!

    Timi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_678678 (219)
    2009-08-17  09:42
  8. Torolt_felhasznalo_678678
    Torolt_felhasznalo_678678
    2009. augusztus 17. 09:42219.

    Engem pénteken megműtöttek, szombaton hazaengedtek nem véreztem. Viszont szombat este és tegnap végig ilyen alvadt vér csordogált, de csak pisilésnél. Hívtam a dokit, azt mondta ha bővebb akkor menjek vagy ha hétfőig még véreznék. ma már sokat csillapodott, tényleg csak egy pár csepp van. Lehet, hogy azért volt mert tisztul? Vagy mert hazajöttem és nem sokat feküdtem?

    Ja, meg  egy kicsit fájdogál a hasam. Ez természetes?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_919356 (218)
    2009-08-17  07:26
  9. Torolt_felhasznalo_919356
    Torolt_felhasznalo_919356
    2009. augusztus 17. 07:26218.
    Szia!én 2 napig véreztem a műtét után.utánna semmi.Brigi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_678678 (217)
    2009-08-16  18:25
  10. Torolt_felhasznalo_678678
    Torolt_felhasznalo_678678
    2009. augusztus 16. 18:25217.
    Légyszi segítsetek! Más is vérzett a műtét után?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2009. augusztus 14. 20:25216.

    Szia!

     

    Privit küldök, és próbálok képet csatolni.

    Pusz

    Timi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145183 (215)
    2009-08-14  18:31
  12. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. augusztus 14. 18:31215.

    Szia!!!

    Egyenlőre gyógyszereket írt fel,aztán meglátjuk,de nem érdekel az egész.Nincs időm erre,beindult a szezon,sok a megrendelés a melóban,nem tehetem meg,hogy dokihoz rohangálok.A fogorvost beiktatom,mert a rossz fog sok baj forrása lehet,de aztán ennyi.

    A kisfiadról nagyon várom a képeket!!!!Már nagyon kíváncsi vagyok a kispöcsösre!!!!!

                     Puszi!!!!
     

    előzmény:
    z.timi (214)
    2009-08-14  09:08
  13. 2009. augusztus 14. 09:08214.

    Szia!

     

     

    Júúúj, ezek nem jó hírek ám. Mit javasolt az orvos? Úszás v. valami terápia? Azért ez nem úgy van, még csak 30 éves vagy!!!!!!!!!! Valami terápia csak van rá, nem? Melóhelyen nincs más, aki cipelne? Muszáj Neked?

    Jó, igazad van, este átpakolom a gépre az összes képet végre, és akkor megpróbálok Neked képet csatolni.

    Addig is pusz,

     

    Timi

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145183 (213)
    2009-08-13  21:43
  14. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. augusztus 13. 21:43213.

    Szia!!!Illetve sziasztok!!!!Jól elcsodálkoztam mikor benéztem a topicba,és láttam,mások is írogatnak!!!Ne izguljatok lányok,minden rendben lesz!

    A Timi példája legyen elöttetek!Nektek is sikerülni fog!!!A megelőző cerclage jó esély a terhesség végigvitelére!Szerintem nekem is jó esélyem lett volna,ha jobban odafigyeltek volna az orvosok,és nem ambulánsan,hanem megelőzve végezték volna a méhszájvarrást.

    Mindenkinek sok sikert,én drukkolok nektek!!!

    TimiFogdokihoz hétfőre bejelentkeztem.A zsibbadás miatt voltam dokinál,volt röntgen,és nem jó,de legalább az ok megvan erre a tünetre.A nyaki 5-ös és hetes csigolyám teljesen elkopott,a derekamnál szintén,a terhelés miatt(valószínű a munka...),ezért a fájdalom,és a többi.60 éves embernek megfelelő a gerincem állapota,mondtam a dokinak akkor azért elég jól tartom magam!!!

    Hát ez van.

    A kisfiadról írj,és a képet is hiányolom már nagyon!!!

                                                Puszi!!!!
     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_919356
    Torolt_felhasznalo_919356
    2009. augusztus 13. 17:54212.
    köszönöm a biztatást!az én lányom is hasfájós volt,egészen 3 hónapos koráig.és a védőnő irt fel nekem cseppeket,ami nagyon jol bevált!minden jot nektek!majd jelentkezem még biztosan!szia!Brigi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_919356 (210)
    2009-08-13  17:14
  16. 2009. augusztus 13. 17:33211.

    Na, másfél hét múlva, akkor már 22. hétben leszel, mindenképp írd meg, hogy mi volt! Addig meg ne aggódj amennyire lehet, maradj nyugodt, azért ez a cérna tart ám, jó, hogy megelöző jelleggel csinálták. A lányod tök ari, hogy már így próbál segíteni, biztos nagyon várja ő is a kistesót.

    A kisfiam most épp ébredezik, de egész nap nyügösködött, a hasa is fájt, szóval elég rossz napja van. Amúgy eszik, növekszik, és nagyon aranyos. :)

    Lassan lépek is, mert ugyebár kajaidő van!

    Majd jelentkezz, hogy vagy!

    Szia,

    Timi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_919356 (210)
    2009-08-13  17:14
  17. Torolt_felhasznalo_919356
    Torolt_felhasznalo_919356
    2009. augusztus 13. 17:14210.
    köszönöm a válaszodat!igyekszem sokat feküdni,bár valóban nagyon nehéz igy hogy már van egy gyerek.tünemény az én lányom,a maga módján segit nekem sokat!szedem a magnéziumot 3 szor 1-et naponta.majd másfél hét múlva kell mennem kontrollra.remélem minden oké lessz!hogy van a pici fiad?szopizik?
    előzmény:
    z.timi (209)
    2009-08-13  17:04
  18. 2009. augusztus 13. 17:04209.

    A varrat a vége felé szúrt nekem nagyon, ill.nem a varrat volt ,hanem a méhszáj, de még ekkor is szépen tartott a varrat. Elvileg nem érzed a varratot, de ne nagyon ülj, hanem inkább mindig vizszintesben legyél, mert csak abban az esetben nem terheled a méhszájat. Amit ilyen nyilalásoknak, meg szúrkálásszerűnek érezhetsz, az maga a baba, ahogy ott mocorog a méhszájnál, és hát Neked ott érzékenyebb. Ilyeneket én is éreztem, aztán megszüntek, és a vége felé meg újra előjött a dolog, de akkor sokkal erősebben, de ez már 34. hét körül volt. Szóval, szerintem a mostani szúrkálás nyilalgatás el fog múlni, csak most még ott mocorog és érzed.

    A gratulációt köszi, de igazából az orvosom volt szuper, hogy mindenre maximálisan figyelt. :)

    Feküdj amennyit csak bírsz, tudom ,hogy nehéz, főleg, hogy Neked már nem az első gyereked, nekem ez könnyebben ment, mert csak erre koncentrálhattam, de próbáld meg!

    Ha van még kérdésed, bármikor írj!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_919356 (208)
    2009-08-13  16:49
  19. Torolt_felhasznalo_919356
    Torolt_felhasznalo_919356
    2009. augusztus 13. 16:49208.
    Szia Timi!már régóta olvasom a fórumot,csak most szántam rá magamat arra hogy irjak!minden tiszteletem a tied a kitartásért,és gratulálok a kisfiadhoz!nagyon ugy néz ki hogy mindkét vetélésemet méhszájgyengeség okozta!pihenek sokat,bár van egy 6 és fél éves leányom,aki szeptemberben kezdi az iskolát,aki mellett nem unatkozom.készülni kell a sulira.megkérdezhetem azt hogy te a műtét után érezted e azt hogy mintha szúrna a varrat?főleg mikor ülök akkor érzem.válaszodat előre is köszönöm!Brigi
    előzmény:
    z.timi (207)
    2009-08-13  16:34
  20. 2009. augusztus 13. 16:34207.

    Szia!

     

    Ha lesz időd, akkor olvasd végig az egséz topikot, mert amikor elkezdtük, akkor pont a Te helyzetedben voltunk. Teljesen normális, hogy tele vagy félelmekkel, de a megelöző jelleggel végzett műtétek azért tényleg segítenek. Két középidős vetélés eléggé feltételezi, hogy Neked is méhszájgyengeséged van. Ezzel a műtéttel jó eséllyel kivédhető a dolog szerintem, de feküdj amennyit csak tudsz, szedd a magnéziumot, meg hát gondolom az orvosod ellát jó tanácsokkal, mindent tarts be, és sikerülni fog! Gondolj arra, hogy minden egyes nap Neked dolgozik! Drukkolok Neked, és azért majd jelentkezz időnként, hogy mi újság.

     Timi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_919356 (204)
    2009-08-13  16:12
  21. 2009. augusztus 13. 16:27206.

    Szia!

     

    Én csak hallottam erről a fajta műtétről, amikor terhesség előtt operálnak, szóval nem igazán tudok rá mit mondani, de hátha jön valaki, aki többet tud róla. Drukkolni viszont drukkolok, hogy minden rendben legyen!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_678678 (203)
    2009-08-13  14:04
  22. 2009. augusztus 13. 16:25205.

    Szia!

     

    Hajhullás: várképet ellenőriztesd, ha lesz időd. addig meg szedj valami vitamint. Gondolj bele, hogy a szervezetednek kb. félév amíg visszaáll a terhesség után. Adj egy kis időt neki! Nyugi, nem leszel kopasz, azért az látszana, ha valami extra betegség, mit tudom én akkor foltokbna hullana meg iylesmi. A fogdoki jó ötlet,t mert az is simán okozhatja. Majd számolj be a fejleményekről!

    Hááát, igen, én is parásabb vagyok még most, mint hogy nagyon messzire utazgassak a gyerekkel. A másik meg az, hogy még én magam is bizonytalanul oldom meg a problémáit, és talán magabiztosabb vagyok az itthoni környezetben. Na, de tényleg mindenki másképp csinálja.

    Ha lesz nyaralás előtt időd, akkor még írj! :)

    Pusz,

    Timi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_145183 (202)
    2009-08-11  20:56
  23. Torolt_felhasznalo_919356
    Torolt_felhasznalo_919356
    2009. augusztus 13. 16:12204.
    Sziasztok!nekem tavaly előtt volt egy 20 hetes vetélésem,tavaly meg egy 21 hetes vetélésem.most ismételten terhes vagyok,de hogy ne ismétlődjön meg a vetélés múlt hét szerdán méhszájzáró műtétet végeztek.még igyis tele vagyok félelmekkel.holnap lépek a 20.hétbe,és félek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_678678
    Torolt_felhasznalo_678678
    2009. augusztus 13. 14:04203.

    Sziasztok!

    Nekem holnap lesz a műtét, de még terhesség előtt. Ugyanis volt egy középidős vetélésem a 19. héten.

    Aki tud kérem segítsen!

    Azt szeretném tudni, hogy hogyan zajlik a műtét? És hogy mire számítsak utána?

    Ja és a főorvos ahhoz köti a műtétet, hogy egy 6,5 mm-es pálcika ha gond nélkül felmegy akkor műthetnek!? Tud erről valaki valamit?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. augusztus 11. 20:56202.

    Helló!

    Hát van ilyen időszak a piciknél,mikor minden mindegy,így is,úgy is sírdogálnak.A lényeg,hogy ne pánikolj,ha mindent leellenőrzöl,és minden rendben,akkor csak rossz kedve van,ennyi,nálunk is van ilyen,nála miért ne lehetne???Senki sem mindig happy!

    A védőnő....hát igen,mindegyik roppant segítőkész,csak hát sok közülük túlzásba is viszi...az pedig már idegesítő nem kellemes...

    A rokonokhoz sok türelmet kívánok!

    Képzeld a barátnőm is lebabázott(de kedvesen írtam!),egy hónapos a kislánya,de már mindenhová viszi!Beteszi az autóba,és megy vele egész nap!!!Már vagy két hetes korától!Mondtam neki megőrült,hiszen még olyan picike!!!De ő csak legyint rá.Hát mindenki más.Én ezt nem csinálnám az tuti.

    A te kisfiad már elég nagy lesz szeptemberben az utazáshoz,és hát a nagypapának látnia kell a kissrácot!!!Biztos nagyon büszke lesz a kisunokára!!!

    Jaj,ezt le akartam írni!Képzeld elkezdett nagyon-nagyon hullani a hajam!!!De már annyira,hogy félek!A héten elmegyek fogdokihoz,aztán meglátom hogyan tovább,remélem marad némi szalmám,mert már vészesen ritkulok!!!!

    Na nem zavarok tovább,jó legyél,és vigyázz a kis Marcellra!!!

                                                       Puszi!!!
     

    előzmény:
    z.timi (201)
    2009-08-11  20:28

Címlap

top