Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Halálközeli élmények
Létrehozva: 2009. március 3. 15:39
Kedves Fórumozók!
A segítségeteket szeretnénk kérni. Egy hamarosan megjelenő Nők Lapjában cikket írunk a halálközeli élményekről. Arra a kérdésre keressük a választ, hogy kell-e félnünk a haláltól?
Olyan embereket keresünk, akik pl. már átélték a klinikai halál állapotát, és szívesen elmesélnék nekünk, hogy az alatt a pár perc alatt mit tapasztaltak (ha semmit, számunkra az is érdekes).
Olyan olvasók is érdekesek lehetnek, akik mondjuk egy baleset során átélték a "lepergett előttem életem filmje" élményt, de nem haltak meg. Viszont esetleg a halál közelségének hatására változtattak az életükön.
Ha esetleg rendelkeztek ilyen élménnyel, vagy ismertek valakit, aki igen, kérlek titeket, írjatok nekem egy levelet a g.kertesz@sanomabp.hu/%22">g.kertesz@sanomabp.hu email címre vagy privit ide, a Caféra, benne egy telefonszámmal, amelyen elérhetlek titeket.
Addig is, miközben a cikk készül, azért dobjuk fel a kérdést itt is, a Fórumon: kell félnünk a haláltól?
Segítségeteket előre is köszönjük,
Kertész Gábor
Nők Lapja
Már sokszor feltettem magamban a kérdést, hogy miért nevezik ezt az állapotot halálközeli élménynek?
Mivel nekem is volt élményem, amit akár halálközeli élménynek is lehetne nevezni a hasonlósága miatt, de szerintem semmi köze nem volt a halálhoz.
Adott volt egy helyzet, amiben az én fogalmaim szerint csupán egy testelhagyás részese lehettem. Ez egy állapot, amiben semmi félelemnek nincs helye. Talán egy megváltozott tudatállapotról lehetne beszélni.
Sőt ha jól tudom, azok, akik narkotikumot fogyasztanak kis mértékben, azok is valami hasonló élményt élnek át.
A "halalkozeli elmeny" temahoz nem tudok hozzaszolni, de a "kell-e felnunk a halatol? " kerdesre nekem is van egy tortenetem.
Nagymamam a halala elott par oraval azt mondta halk hangon, hogy "itt volt nagyapad.... azt mondta, hogy mar var", nagyon meglepodtem akkor - meg most is visszagondolva szinte hihetetlen - de nagyon jo volt hallani, akkor ugy ereztem hogy jo helyre megy, konnyebb volt Ot elengedni is igy mar ...... ( annyit most meg hozza kell tennem, hogy anya-lanya "kapcsoltban" voltunk).
Es talan ez az elemeny az ami megkonnyiti elviselni azt a panikszeru felelmet amit akkor ezek amikor az ejszaka csendjeben , a gondolatok kozul elougrik az a kerdes ," vajon mi lesz majd velunk? ", es nem maga a halatol valo felelem ez hanem inkabb a SEMMI erzesestol....
Van kliensem,aki átélte már a klinikai halál állapotát.Megkérdezem,megadhatom-e az elérhetőségét Önnek.
Üdvözlettel,
Morvay Kendra jósnő
Azt vonzod magadhoz ( tárgyak, események ) amire hittel gondolsz vagy amit kimondasz.
Szerintem ez igaz.
Sziasztok!
Sajnos nekem is meghalt édesapám, és mi is hárman maradtunk, anyu egyedül nevelt fel bennünket (én 7, hugom6 és a kissebbik hugom fél éves volt). Nagyon sokat volt halálfélelmem elalvás előtt. rettegtem még tizenévesen, hogy mi lesz velem, ha meghalok, nem fogok magamról tudni stb. Borzalmas érzés. Hiába olvasás, meg más program nagyon sokszor nem tudtam emiatt elaludni. Sokat álmodtam, hogy egyszer visszajön.
Aztán egyszer álmomban eljött édesapám olyan 18-19 lehettem, akkor már nem haragudtam rá, eljött és álmomban beszélgettünk. Bocsánatot kért és akkor életemben előszőr őszinté megbocsátottam neki! felemelő érzés volt. Majd elmesélet hugomnak aki majd leesett a székről, mert azt mondta ugyanazt álmodta aznap este!
Szóval elköszönt és azóta nem álmodom vele. Tudom hogy jó helyen van és majd találkozunk és már nem félek. Azóta sokat foglalkozom ezotériával, meditációval, tanultam ilyen suliban is, hogy megkapjam a válaszokat és nagyon csodálatos élményekben volt részem. Persze itt vannaka gyerekeim és szeetném nekik megadni amit csak lehet, és imádok ÉLNI!
Nem teljesen idevágó dolog, de engem pl. az tud nagyon idegesíteni, amikor a hírekben azt mondják be, hogy életveszélyes állapotba kerület vagy valami ilyesmi.
Ezek szerint veszélyes lehet, hogy életben marad?
Rossz a kérdés. Kell e félni? Nem kell, lehet. Az ismeretlen mindenkiben okozhat félelmet.
A lényeg, h a félelem ne váljon rettegésé. Akkor már lehet járni kezeltetni a problémát, ami roppant költséges mutatvány tud lenni.
Szia!
Egy furcsa dolgot szeretnék leírni, lehet hogy nincs semmi köze a halához.Öt évvel ezelött terhes voltam és kellett mennem vérvételre és szokás szerint rosszul voltam és nem a megszokott fekete folt volt utána hanem valami más. Mintha egy fehér felhőben lebegtem volna és nagyon jó volt aztán valaki elkezdte rángati a kezemet és észhez tértem. Mielőtt ez megtörtént volna előtte féltem a haláltól, ma már nem.
Pontosan így voltam én is. Az utolsó pillanatban húztak ki a Dunából, előtte volt a kétségbesett kapálózás, majd az életem-filmje hangulat, végül a kimondhatatlan boldogság. S megmentőim legnagyobb döbbenetére köszönet helyett letolást kaptak tőlem, amiért a partra húztak.
És van még valami: Apám halálakor mellette voltam. Sose fogom elfelejteni az üdvözült mosolyát, ahogyan azt suttogta: Elmegyek! Elmegyek!
Összegezve: szerintem a haláltól nem kell félni, de az odavezető út lehet nagyon keserves. Attól viszont félek!
Sziasztok!
Szerintem nem kell félni tőle. Életünk része.
Gépkocsikarambol szenvedője voltam.Azthittem nincs tovább, mikor a másik kocsi jött velünk szembe. Elvesztettem az időérzékem. Az a pár pillanat talán óráknak tünt.Tudtam hogy meghalok, és semmi félsz nem volt bennem.Igen, lepergett az életem. Mindent láttam ami adig volt. Láttam ahogy meghaltam, és tolnak a hordágyon, láttam a gyerekeimet ahogy sirnak, és hogy magukra maradtak, mégse féltem.Aztán mikor ütköztünk és megúsztam borda, szegycsont töréssel, miliméterre a szivemtől a törés.Sok sok zuzódással.Olyan életveszélyes sérülésem nem is volt.Magamtól száltam ki a kocsiból, aztán jött a félelem, a remegés, és később a fájdalom.Hálát adtam a Jóistenek, hogy mégse kellett még elmenem.
Az ember fél minden ismeretlentől, így törvényszerűnek tűnik, hogy a haláltól is fél.
Már történt velem olyan, mikor megfordulhatott volna a fejemben, hogy "most meghalok, vége stb", de nem jutott rá idő... egyébként borulásos autóbaleset, hátsó ülésen ülve, biztonsági öv nélkül.
Végtelenül tudom sajnálni azokat, akiknek idő jut a közelgő halálról gondolkodni.
Szerintem az emberek többsége nem konkrétan a haláltól fél, hanem az azt megelőző időszaktól..
Tudatában leszek-e annak, hogy meg fogok halni, ha igen meddig?
A környezetem mikor megtudja, hogyan viseli majd..?
Nem szeretnék a szeretteim arcán fájdalmat látni, nem szeretnék kiszolgáltatott lenni idegeneknek egy kórházban...
A nagyapám mikor már nagyon beteg volt azt mondta, meg akar már halni, és, hogy nem értünk mi semmit...
Szerintem nem kell félni a haláltól, sőt !
Én pl. egyáltalán nem akartam visszajönni, pedig nagyon kapacitáltak, aztán mégis, de csodálatos volt ott, olyan amit szavakban nem lehet elmondani, mert nincs rá szó.
Olyan szinek és olyan fények itt a földön tiszta fejjel nem láthatóak, nekem gyönyörü volt.
Dr. Pilling János pszichiáter
Vele beszélt már valaki?http://www.lelkititkaink.hu/halal_koze li_elmeny.html