Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Korai magömlés
(Először is a viccelődni próbáló topiktársakat kérném, hogy menjenek máshová, épp elég hülye topik nyílt ma, ez komoly! Köszönöm!)
Szóval a probléma adott, erre keresek megoldást. 4 éve vagyunk együtt, a helyzet azóta semmit nem javult!
Sok mindent olvasgattunk már e témában, de eredménytelenül, bízom benne, hogy azért van erre megoldás a párom lecserélésén kívül, azt ne is ajánljátok!
Főleg olyanok segítségét keresem, aki találkozott már ezzel a helyzettel, esetleg sikeresen meg is oldotta! 1-2 régebbi topikot olvastam korábban, de ott is olyanok adtak tanácsot, akik csak olvastak erről, de tapasztalatuk kevés volt.
Szóval, léteznek olyan emberek/párok, akik találtak megoldást?
Postás? Na, jóvan, mondj még valami épületes dolgot!
Egyébként ezt próbálgatjuk és még fogjuk is, kár, hogy most nincs itthon, szívesen gyakorolnék...
Tudom, hogy arról van szó, csak te olyan vehemenciával állítottad a magad igazát, hogy reagálnom kellett. Holott nagy valószínűséggel nem szexeltél még férfival, tehát tapasztalatod nincs (a sajátodat kivéve), így maximum a szóbeszédre alapozhatsz a többi férfi tekintetében.
És ha a saját véleményemet megoszthatom veled: sokkal inkább egy hosszú aktus, mint több rövidebb, ha választani lehet. De szerencsére nem vagyunk egyformák.
Mindegy, nem hinném, hogy ebben a témában megegyezésre fogunk jutni, kár erre több szót vesztegetni.
Szerencsére az én tapasztalataim jóval pozitívabbak annál, mint amit te mondasz. Tudom, mert elég sok tapasztalatom van, hogy a férfiak kb. 10 %-a az, aki ezt tudja. Nem szándékozom bizonygatni, hogy igazam van, elég ha én tudom. Tudom milyenek a szeretkezéseink és azt is, hogy mennyi ideig tart neki. Nekem ez elég. És azt is tudom, hogy milyen hatalmas szerencsém van, amiért a férjem ilyen.
Nyugodj meg hogy annak a nőnek akinek fontos a szex, meg is találja a módját hogy az inpotens férje mellett kielégüljön.
Ha csak már nem olyan korú, amikor már nem fontos annyira neki a szex.
Olvastam valahol, hogy önfegyelemmel sokat lehet javitani a dolgon.
Arról volt szó, hogy el kell kezdeni, da abba hagyni, mielőtt kész lessz, de továbra is folytatni az előjátékot.Utána behatolás, de megint abba hagyni, mielőtt kész.
Van aki közbe másra gondol,pl..munkára, csak kicsit elterelni az érzést/figyelmet, tulajdonképpen minden a késleltetésre megy.
Talán a lényege, hogy ne legyen neki "nagyon jó".
Ha másképpen nem megy, hát csengetess a postással, minden alkalommal mielőtt elélvez.Utána pedig folytatni......aztán megint csengetés.....
Itt konkrétan nem arról volt szó hogy meddig tart a szeretkezés, hanem arról hogy a pasi bedugja és két perc alatt elélvez.
Hogy kinek meddig áll a farka az más tészta, állhat az akár fél éjszakán is át , még ugy is hogy közben alszik az ember.
De hogy egy nőnek három és félórán keresztül tologatják ki be , nem tudom elképzelni hogy jólesik. Az már nem a szeretkezés kategória szerintem.
Ugyan ennek a topiknak nem ez a témája, de muszáj hogy válaszoljak.
Az átlagidőket, mint tudjuk, a legrövidebbek és leghosszabbak átlaga adja. Ebben nagyon nagy lehet a szórás, ahogy itt is olvashatjuk. Van aki - sajnos - nem tanulta meg elhúzni az aktust, van aki igen. És azért, mert az átlagnak nem ennyi az időtartama, azért (szerencsére) ebben is vannak kivételek.
A szeretkezés nem arról van szó, hogy X percig ki-be húzogatja , ezt gondolom mindnyájan tudjuk. De attól még nem lankad le, mert éppen nincs bennem, tehát igen, valóban addig marad kemény, amíg ő akarja. Nem hinném, hogy ez beteges. A férjem, legalábbis teljesen egészséges.
Én azt tudom javasolni a topikindítónak, amit már írtam a 11. hsz-ben. Ez a technika tudomásom szerint sokaknak segített. Ha pedig valóban nem megy, akkor jobb szakemberhez fordulni, mert hosszú távon megmérgezheti a kapcsolatukat ez a helyzet.
Ezexerint ha pl. 10 éve együttélsz valakivel, és akkor impotenssé válna, pl. cukorbetegség miatt, akkor elhagynád, mert már nem működik vele a szex?
Másban is ilyen teljesítménycentrikus vagy? Pl. ha pár hét együttjárás után kiderül, hogy a pasi keveset keres, az hidegzuhanyként érne, és kiszeretnél belőle?
Nem is tudom, mit értettem szervi gond alatt, csak annyira kerested az okát ennek a dolognak, pedig nem tudok mondani semmit. Lelki ok. Oké, de mi? Rendben van a gyerekkora, a felnőttkora, a kapcsolatunk is, így nem tudom, milyen lelki ok lehet.
Amit írsz (stop-and-go), azt próbáltuk. Sőt, az előjátékunk része, de eddig nem vezetett eredményre. De jó olvasni, hogy ez orvosolható probléma, azt hiszem ez a fontos, mert már kezdtem kételkedni benne, hogy valóban van rá megoldás, azt hiszem ezért nyitottam csak most topikot erről.
És igazad van abban, hogy ne is beszéljünk annyit róla. Amióta fel-felhozom a témát, szegény még frusztráltabb lett!
(Csak akartam végre valakikkel erről beszélgetni, mert ketten vagyunk ezzel a problémával! A mi baráti kapcsolatunk összekapcsolódik, illetve ugyanaz, és senkinek nem akarom őt kiadni, nem tartozik rájuk, illetve ha akarja, ő elmondhatja, de én nem fogom.)
Jaj könyörgöm én is tudok dugni egy órán keresztül, de akkor az nem azt jelenti hogy bedugom és egy óra múlva is még kökeményen tudom ki be tologatni.
Itt arról van szó amikor már betették a pasik, és egyfolytában kivétel nélkül mozgatják. A dugáskor erre gondol az ember, nem arra amikor nyalogatja az ember a csiklót , meg ujjaz, meg simogat , meg szopat meg stb.
Aztán mint mindenben biztosan vannak nagyobb teljesítményre képesek emberek, csak nem tudom az a három és félórás pasi tud e mondjuk rendszeresen naponta produkálni, mert ha én egy kis teljesítmányünek számítok, akkor elmondom én naponta képes vagyok és nem csak egyszer.
Sternglass, ugyan már, hát a film az film, az nem viszonyítási alap.
"köztudott hogy a férfiak között beszédtéma a szex" - akkor beszélgess erről pld közép- és hosszútávfutókkal is.
Meg fogsz lepődni :-)
"A nők nagytöbbsége megfelelően ki tud elégülni egy 30 perces ki betologatással is ez biztos. " - persze, ez igaz, de itt most az volt a kérdés hogy vannak-e férfiak akik 60-90 percig bírják. És vannak.
Másfelől pedig... nem "ki-be huzogatásról" van szó - kicsit több fantáziát, please.
bármi bajom = bármi problémám
Ha nem volna semmilyen problémád, nem nyitottad volna ezt a topikot.
Asszem megyek a modikhoz topikcím-átírást kérni!
Hmmm, mondjuk: Kinek a párja bírja legtovább.... (asszem én itt elvéreznék)