Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Középiskolai felvételi 200

fidy
Létrehozva: 2009. január 3. 15:23

Ki hogyan készül a felvételire? Miből gyakoról? Mindjárt itt a felvételi

napja. Milyen jó tanácsotok van a felvételivel kapcsolatban?

  1. 2009. január 3. 16:4626.

    Persze, lehet panaszt tenni, csak nem érdemes.

    Szintén tapasztalat!

    Érdekes, vannak tanárok, akik rugalmasan kezelik a dolgokat, és tudnak több megoldást is elfogadni, és vannak, akik nem. Kezdek rájönni, de mindegy, a gyerek megoldja, aztán meglátjuk, hogy mi lesz.

    Egyébként a két ötös dogája előtt, amikor elment tanárhoz, csak gyakoroltak azt mondja a fiam, és érdekes módon az a tanár tudta, hogy mit kell mondani ahhoz, hogy a gyerek megértse, és tudjon úgy gondolkozni, ahogy a saját matek tanárja akarja.

    Szóval ebből csak azt akartam kihozni, hogy a tanár feladata, hogy megértesse a matekot, és ha kell többféle módon is tudjon magyarázni, hogy az jöjjön ki, és úgy, ahogy ő akarja, mármint a tanár.

     

    No, mennem kell, megyünk szomszédolni, este benézek!

    előzmény:
    Lujzi_18 (25)
    2009-01-03  16:41
  2. 2009. január 3. 16:4125.

    Akkor lehet panaszt tenni.

    Lehet van több megoldás is, de lehet az nem olyannyira elfogadható, hidd el tudom. Gyerek lehet megoldja, de egyszer érettségizni fog, ott meg lehet az a jo megoldás, amit a tanár elfogad, érettséginél meg csak néztek, h 1 pontot kap a 4-5 pontos feladatra, mert ő úgy oldotta meg ahogy ő akarta...Amire lehet jo a megoldás, de az senkit sem érdekel. Sok igazságtalanság van, és sokat kell nyelni, tudom, mer nap mint nap átélem...  

    előzmény:
    gyerkőcök (23)
    2009-01-03  16:30
  3. 2009. január 3. 16:3124.

    csak sejtem...

    Mivel nálad megnéztem, hogy milyen topikba írtál... és tudom, hogy fidy merre felé lakozik.

    előzmény:
    Bdora (22)
    2009-01-03  16:29
  4. 2009. január 3. 16:3023.

    Igen, ebben igazad van, hogy meg kell tanulnia a gyereknek az anyagot, de ha nincs mit, akkor az bizony küzdelem lesz a végére!

    És igenis küzdelem, ha egy tanár csak egy módon tudja elfogadni egy MATEK feladat megoldását, pedig köztudott, hogy pont matekból több módon is el lehet jutni a jó megoldáshoz.

    És oké, a gyereknek is meg kell tanulnia, úgy ahogy a tanár magyarázza, de ha másként oldja meg, akkor a tanár feladata, hogy azt is értse, és elfogadja!

    előzmény:
    Lujzi_18 (20)
    2009-01-03  16:27
  5. 2009. január 3. 16:2922.
    ezt honnan sejted?
    előzmény:
    gyerkőcök (21)
    2009-01-03  16:27
  6. 2009. január 3. 16:2721.
    Csak sejtésem szerint ellenkező irányban.
    előzmény:
    Bdora (18)
    2009-01-03  16:25
  7. 2009. január 3. 16:2720.

    Miért bent ültök az órán ls látjátok mi zajlik le?

    Miért kell küzdeni egy tanárral? Amúgysincs értelme :) gyereknek kell alkalmazkodni, bármi legyen is, jobb ha megtanulja.. Küzdeni ....

    előzmény:
    gyerkőcök (7)
    2009-01-03  16:09
  8. 2009. január 3. 16:2519.
    lakunk
    előzmény:
    Bdora (18)
    2009-01-03  16:25
  9. 2009. január 3. 16:2518.
    Mi is 80 km-re alkunk Budapesttől
    előzmény:
    fidy (16)
    2009-01-03  16:23
  10. 2009. január 3. 16:2417.

    Igy igaz...

    Félek is rendesen a gimitől.

    Minden erőmmel azon vagyok,hogy lebeszéljem róla a gyereket de hajthatatlan!

    4,3 lesz most kb az átlaga,jobban örülnék valami szakközépnek.

    előzmény:
    gyerkőcök (13)
    2009-01-03  16:20
  11. 2009. január 3. 16:2316.
    lehet, hogy egy osztályba járnak a gyekek?
    előzmény:
    Bdora (12)
    2009-01-03  16:20
  12. 2009. január 3. 16:2315.
    Ha eddig tanult, nagy meglepetés nem érheti...
    előzmény:
    fidy (1)
    2009-01-03  15:23
  13. 2009. január 3. 16:2314.

    Tavalyiak nagyon nem lettek jók az ismerettségi körömben.Volt olyan lány aki 12 pontot szerzett az 50 ból.Mégis felvették.

    Nem értettem,leblokkolt volna,hiszen kitünő tanuló volt...?

    előzmény:
    gyerkőcök (11)
    2009-01-03  16:19
  14. 2009. január 3. 16:2013.

    Én azt mondom, hogy nagyon kevés olyan gyerek van, aki MINDENBŐL tökéletes!

    Amikor valaki nekem ezt mondja, hát vitába szállok vele. Van akinek a magyar megy jobban, van, akinek a matek. Persze, olyan lehet sok gyerek aki mindkettőből jó, de hogy egyformán lenne tökéletes, azt nem hiszem.

    előzmény:
    Bdora (10)
    2009-01-03  16:18
  15. 2009. január 3. 16:2012.

    Mintha ezt én irtam volna,

    Bármit nem értett a gyereke és kérdezett az volt a válsza,hogy mindeki érti old meg!(nem értették csak nem szóltak)

    Segitség nulla,szenvedünk is rendesen....

    előzmény:
    fidy (6)
    2009-01-03  16:01
  16. 2009. január 3. 16:1911.

    75-80 %-ra megtudja oldani a gyerek, azaz 37-40 pontosak a feladatlapok, azok már jók!

    Nem tökéletes, de tudjátok, mint a sportolóknál, az adott időre kell a formájukat hozni a gyerekeknek!

    előzmény:
    Bdora (9)
    2009-01-03  16:17
  17. 2009. január 3. 16:1810.

    Én is innen töltöttem le őket.

    Nekünk valahogy a magyar jobban megy.

    előzmény:
    gyerkőcök (3)
    2009-01-03  15:34
  18. 2009. január 3. 16:179.
    Az előző évi központikat tötögetjük több-kevesebb sikerrel.
    előzmény:
    fidy (1)
    2009-01-03  15:23
  19. 2009. január 3. 16:158.

    Sajna mi 80 km-re lakunk Bp-től. Itt is van egy nívós gimi, ahová

    nagy a túljelentkezés. Persze van még 3 középiskola. Na nekünk is a nívós kellene. 

    előzmény:
    gyerkőcök (7)
    2009-01-03  16:09
  20. 2009. január 3. 16:097.

    jujuj, ez a jellemzés kisértetiesen hasonlít a mi VOLT matek tanár néninkre.

    Hetedikben a gimiben volt egy jó matek tanárja Mikinek, most kapott egy hasonlót, mint általánosban volt. Hát, mit ne mondjak, küzdenek egymással rendesen, mert nem találják a hangot. Viszont elküldtem a gyereket 2x magán tanárhoz, többször nem, mert nem engedhetjük meg magunknak, és ez a kis segítség 2 db ötöst hozott eredményként.

    Melyik a kiszemelt suli, ahová jelentkezni akar a gyerkőcöd?

    előzmény:
    fidy (6)
    2009-01-03  16:01
  21. 2009. január 3. 16:016.

    Az általános iskolai matek tanárunk nagyon rossz. Matek tagozatra jár a gyerek, de a tanár néni elérte, hogy utálják őt a gyerekek. Nem magyaráz, olyanokat kér számon, amit nem is tanít. Igy 4-es.

    Ráadásul ez a tanár tanítja a kémiát is. Egy gyerek sem 5-ös kémiából.

    Matekból is alig van 5-ös nála. 

    előzmény:
    gyerkőcök (5)
    2009-01-03  15:52
  22. 2009. január 3. 15:525.

    Akkor jó!

    Ezenkivül nagyon nem tudtok felkészülni a központi felvételire! Ehhez hasonló feladatokat adnak évről évre.

     

    Matekból például a logikus gondolkozást nézik ezeken a felvételiken, magyarból meg a szövegértelmezést.

    A most 8-os fiamnak az általános suliban a matek tanárnője azt mondta, hogy segghülye a matekhoz. Mondta ezt úgy, hogy matek felkészítőre járt, nem is akárhová, ahol azt mondta a tanár, hogy olyan logikája van, mint keveseknek.

    Az általános suliban meg alig adták meg neki a hármast matekból 6. félévében. Meg is lett az eredménye, de mindegy most már kár ezen rágódnom, jó helyen van a gyerek.

    Ja, slusszpoén, a magyart és a matekot is 70-70 %-osan csinálta meg a fiam, ami akkor az átlagon felül volt.

    Sok logikai feladatot oldass meg a gyerekkel a matek könyvből.

     

    És még valami:

    Mondd meg a gyereknek, hogy NE STRESSZELJEN, arra ott vagy Te. Sokszor az a baj, hogy a gyerekben akkora stressz alakul ki januárra, hogy amit tud, azt is elfelejti.

    Szóval, nyugi!!!!!

    előzmény:
    fidy (4)
    2009-01-03  15:42
  23. 2009. január 3. 15:424.
    Köszi a segítséget! Ezek a feladatokat csináljuk. De mégis van egy kis félelem. Az ősz hajszálakra én is felkészültem.
    előzmény:
    gyerkőcök (3)
    2009-01-03  15:34
  24. 2009. január 3. 15:343.

    Szia!

    http://www.oh.gov.hu/main.php?folderID=1145&objectID=5006435

    Én ezt tudom ajánlani, ha még nem csináltátok, akkor hajrá!!!

    Tapasztalatból mondom, hogy ha ezeket a feladatokat megcsinálja a gyerkőc, akkor nagy meglepetésben nem lesz része!

     

    Én majd figyelem a topikot, hátha tudok valamiben segíteni!

    Engem hálistennek most nem érint ez az őrület, bár van egy 8.-os fiam, de ő már 2. éve jó helyen van , egy 6+1 osztályos gimiben, ahová nagyon szeret járni, annak ellenére, hogy napi 2x1,5 órát utazik suli és a lakás között.

    Nálunk 2 éve egyszerre 2 gyerkőcöt iskoláztunk be, a nagy fiam akkor volt 8.-os. Hát, viccesen szokták mondani, hogy anya azóta festeti a haját, mikor felvételiztek.

    előzmény:
    fidy (1)
    2009-01-03  15:23
  25. 2009. január 3. 15:242.
    Középiskolai felvételi 2009.
    előzmény:
    fidy (1)
    2009-01-03  15:23

Címlap

top