Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
50 felett újra boldogan?
Kiváncsi vagyok, hogy 50 felett van-e még esély a boldogságra,
vagy ez csak egy álom?
Öt éve özvegy vagyok. Nehéz évek voltak,
de most már lelkileg helyrejöttem, és úgy érzem, hogy hiányzik valaki mellőlem.
Van egy kedvenc versem az ideálisról, de úgy látom már nem él illyen a földön. Vagy mégis..........?
Ime:
"... Tudnál-e csendesen hozzám bújni?
Esténként gyengéden átölelni?
Hallgatni a madarak énekét,
S megcsodálni a naplementét?
Tudnál-e esőben is nevetni?
Egy szúrós fenyőfát megölelni?
Élvezni a pillangók táncát,
S átélni két ember nászát.
Tudnál-e táncolni a gyönyörtől?
Könnyezve sírni az örömtől?
S kitárni felém a szívedet.
Hogy megsimogassam a lelkedet.
Mondj igent, s akkor a Boldogság majd Rád talál!..."....
Lehet, hogy túl szentimentális vagyok?
Másnap nagypapa már teljesen megfeledkezett a vitáról, de nagymama továbbra sem figyelt rá, és nem is szólt hozzá. Tehetett a nagypapa akármit, nem tudta a párját kihúzni sértődött hallgatásából.
Végül is nagypapa hozzáfogott turkálni a szekrényekben és a fiókokban.
Miután ez így ment egy darabig, nagymama már nem bírta türtőztetni magát:
- Mi az ördögöt keresel ? - kérdezte dühösen.
- Istennek legyen hála, megtaláltam! - mondta nagypapa hamiskás mosollyal.
- A hangodat!"
(Anthony de Mello)
A Nő a legmagasztosabb eszmény.
A Férfi helye a trón, a nőé az oltár.
A trón magasba emel, az oltár megszentel.
A Férfi az ész, a Nő a szív.
Az ész tápláléka a fény, a szívé a szeretet.
A fény termelékennyé tesz, a szeretet életet ad.
A Férfi ereje elméjében rejtőzik, a Nőt könnyei teszik legyőzhetetlenné.
Az elme bebizonyít, a könnyek meglágyítják a lelket.
A Férfi bármely hőstettre képes, a Nő bármely áldozatra.
A hőstett nemessé teszi a lelket, az áldott isteni tisztasággal ruházza fel azt.
A Férfié a hatalom, a nőé az érzelem.
A hatalom forrása az Erő, az érzelemé az Igazság.
A Férfi vágya a legvégső győzelem, a Nőé a legmagasabb erény.
A győzelem hatalmat ad, az erény istenivé tesz.
A Férfi törvénykönyv, a Nő szentírás.
A törvény irányt szab, a szentírás elvezet a tökéletességhez.
A Férfi gondolkodik, a Nő érez.
A gondolkodás feltétele a tökéletes elme, a megérzésé a szentség fénykoszorúja.
A Férfi: óceán, a Nő pedig tó.
Az óceánt gyöngyei teszik ékessé, a tavat a költészet fénye árasztja el.
A Férfi merészen repülő sas. A Nő szépen éneklő pacsirta.
Repülni annyi, mint uralni a teret, énekelni annyi, mint meghódítani a szívet.
A Férfi templom, a Nő a szentély.
A templom előtt letesszük a fejrevalónk, a szentély előtt térdet hajtunk.
A férfi helye ott van, hol véget ér a Föld, a Nőé pedig ott, ahol kezdődik az Ég.
(Victor Hugo)
Ha a nő a tükörbe néz....a NŐ tükörbe néz ...Ha a NŐ tükörb
Ha a NŐ tükörbe néz ...Ha
3 évesen: Amikor tükörbe néz egy királynőt lát.
8 évesen: Amikor tükörbe néz Hamupipőkét látja.
15 évesen: Amikor tükörbe néz egy rémséget lát (Anya, ilyen fejjel nem mehetek iskolába!).
20 évesen: Amikor tükörbe néz, azt látja, hogy "túl kövér/túl sovány,túl alacsony/túl magas, túl egyenes/túl göndör" - de mégis úgy dönt,hogy attól még kimegy az utcára.
30 évesen: Amikor tükörbe néz, azt látja, hogy "túl kövér/túl sovány,túl alacsony/túl magas, túl egyenes/túl göndör" - de úgy érzi nincs már ideje változtatni rajta, szóval így megy ki az utcára.
40 évesen: Amikor tükörbe néz, azt látja, hogy "túl kövér/túl sovány,túl alacsony/túl magas, túl egyenes/túl göndör" - ám azt mondja, "de legalább tiszta vagyok" és kimegy az utcára.
50 évesen: Amikor tükörbe néz 'saját magát' látja és oda megy ahova akar.
60 évesen: Tükörbe néz és azokra az emberekre emlékezik, akik nem láthatják magukat a tükörben soha többé. Kilép az ajtón és meghódítja a világot.
70 évesen: Amikor tükörbe néz bölcsességet, tudást és vidámságot lát és élvezi az életet.
80 évesen: Nem nyűglődik a tükörrel. Csak felteszi a bíbor kalapját és megy, hogy nevessen a világgal együtt.
Talán mindannyiunknak korábban kellene megragadnia azt a bíbor kalapot...
"Emlékszel még, amikor először voltál szerelmes? Az első randi, az első csók, az első együttlét, az első igazán borzongató szeretkezés, ami néha-néha még ma is bevillan? Emlékszel az izgatottságra, amikor először vezettél autót? Amikor először tettél olyat, amivel sikert arattál, és mások felnéztek Rád? Amikor először tettél valami jót valakivel, csak úgy? És a csalódásokra is emlékszel? Amikor először törték össze a szíved? Emlékszel a fájdalmakra, a veszteség gyomorszorító érzésére? Amikor elkezdtél páncélt növeszteni, bizalmatlan lenni, óvatosan kihátrálni? Távol tartani magad, hogy ne sérülhess még egyszer úgy és annyira, mint akkor? Feltételekhez kötni a megnyílást, és szép kis listákat gyártani az ideálisról?
Én emlékszem. És jó sokáig ültem a szépen berendezett, komfortos kis elefántcsont tornyomban, és nagyon meg voltam lepődve, hogy miért is vagyok egyedül. Kívül kerestem a hibát, pedig az már rég ott lakott velem a toronyban, a megoldással együtt. Aztán egyszer leóvatoskodtam a lépcsőn, szép csendben becsuktam magam mögött az ajtót, és elindultam világot látni. Összetéptem a listámat, és a darabjait a szélbe szórtam. Azóta is ballagok, néha egyedül, néha társakkal. Néha fúj a szél, és előfordul az is, hogy pocsolyába lépek, de tudom, hogy a nap mindig süt - ha máshol nem, hát a felhők felett. És már nem hiányzik az elefántcsont torony. Lehet, hogy ott biztonságosabb volt, de nem érte meg az árát."
Megfontolandó szavak az öregedésről
Egy nap, egy fiatal barátom azt kérdezte tőlem, milyen érzés öregedni.
Meghökkentem kérdésén, mert én sosem gondoltam arra, hogy öreg lennék. Az
ifjú , látván reakciómat, rögtön zavarba jött, de megmagyaráztam neki,
hogy számomra ez egy érdekes kérdés,elgondolkodom rajta és majd később
válaszolok neki.
Végül is úgy döntöttem, hogy az öregedés egy ajándék.
Tulajdonképpen életemben most lehetek először az, aki mindig is szerettem
volna lenni. . Persze, nem a testem! Időnként én is kétségbeesem a ráncaim,
a táskás szemem miatt.
Sosem cserélném el az én nagyszerű életemet,a szerető családomat, az én
csodálatos barátaimat a kevésbé ősz hajért vagy egy feszes hasért. Ahogy
korosodtam, egyre kedvesebb lettem a magam számára és kevésbé kritikus
magammal szemben. A saját barátommá váltam. Nem tolom le magam, ha több
süteményt eszem a kelleténél, vagy nem vetembe az ágyat, vagy megveszem azt
a virágtartót az erkélyre, amire semmi szükség nincs, de jól néz ki.
Felhatalmazva érzem magam, hogy élvezkedjek,hogy rendetlen legyek, hogy
extravagáns legyek.
Annyiszor megéltem, hogy legkedvesebb barátaim idő előtt elmennek; mielőtt
még megérték volna azt a szabadságot, amit az öregség hoz magával.
Ki törődik azzal, hogy hajnali 4 -ig olvasok,vagy játszom a computeren?
Táncolhatok a régi muzsikára, ha úgy tartja akedvem és sírhatok a régi
szerelem emlékén.....és meg is teszem.
Tudom, persze, azt is, hogy időnként feledékeny vagyok. És hát van is néha
mit, elfelejteni az életből. De azért a legfontosabb dolgokra emlékszem.
Hát igen, életem során azért megtört néhányszor a szívem. Hogyne tört
volna meg, amikor elveszítesz valakit, akit szerettél, amikor egy gyerek
szenved, vagy elüti a cicádat egy autó? De a megtört szív az, ami erőt ad
és megértést és részvétet kelt. Egy olyan szív, mely sosem szenvedett,
érzéketlen maradt minden iránt, az sosem fog örömöt érezni a tökéletlenség
felett.
Én nagyon boldog vagyok, hogy elég soká éltem ahhoz, hogy megőszülhessek,
hogy a fiatalos nevetésem mély ráncokat mart az arcomra. Oly sokan vannak,
akik soha nem nevettek és oly sokan, akik nem érték meg, hogy ősz hajszálaik legyenek.
Ahogy múlnak az évek, úgy egyre könnyebb pozitív lenni. Egyre kevesebbet
kell törődni azzal, mit gondolnak mások. . .Én nem teszek fel magamnak se
kérdéseket. Ráadásul fenntartom magamnak a jogot, hogy ne legyen igazam.
Nos, válaszolva ifjú barátaim kérdésére,elmondhatom, hogy nem bánom, hogy
öregszem. Szabaddá tesz. Szeretem azt, akivé váltam. Nem akarok örökké
élni, de amíg itt vagyok, nem fecsérlem olyanra az időmet, mint, hogy mi
lett volna ha... vagy azon izgassam magam, mi lesz majd. És minden áldott nap
eszem édességet /már ha kedvem van hozzá/.
Mindig mosolyogj és a szívből fakadó igazbarátságokra nagyon vigyázz!
Szeretettel ajánlom a fenti gondolatokat kor-és kórtársaimnak.
És ajánlom még, hogy mindig nevessetek a saját hülyeségeiteken, mert a
nevetés az élet legnagyobb adománya és erősíti az immunrendszert!
A szerelem veszte....
".... A szerelem lopakodó gyilkosa a lustaság. Amikor a megszerzett boldogság biztonsága elkezdi rongálni a hétköznapokat. Amikor már lusták vagyunk udvarolni, csábítani, kívánatossá tenni magunkat - a mosakodást, a fogmosást, a fésülködést, a kölni használatát és a vonzó ruhát, pizsamát is beleértve. Minek? Hiszen már a miénk. Csakhogy ezzel kondul meg a halálharang egy férfi-női kapcsolat felett. Mert a szívünkbe kellene felírni csupa nagybetűvel: AZ EMBER NEM TULAJDON!.... ""
Szia!
Sokszor olvasok bele, így figyeltem fel Rád is!
További szép napot!
Szia Vera!
Örülök, hogy itt jártál, szerintem sok szép gondolatot olvashatsz, ha időd engedi.
Szép napot - nekem csodás
Üdv.
Gabi
Kedves Gabi!
Ez nagyon szép gondolat, engedelmeddel átlopom az én szeretteimnek!
Dal, egy vén gúnárhoz......avagy egy pökhendi bájgúnár végnapjai...
Gágog, sziszeg még a gúnár
fájdalmas, hogy minden múlt már…
Hol vannak a régi idők!
Gácsérkirály nimbusz megdőlt.
Szomorúan ül magában
liba ólnak bal sarkában.
Elmélázik a sok libán
akiket nyert’ egykor, azám!
Vagy csak szép az emlékezet?
Nem is volt több csak egy eset?
Ezt bizony csak Ő tudhatja
a gúnárok öreg atyja’…
Sokatmondón, néha gágint,
had higgyék: hogy titokzatos,
és amit tud, csodálatos’!
Ravasz a vén gúnár pára.
Sikerült a terve mára!
Kergült libák serege tülekedne be vele …
Bájgúnárcsók csattanóra vágynak,
nem parancsolhatnak a libavágynak.
De Ő meg csak hímez- hámoz:
„sorban kérem”!
Szól a két legjobb libához…
Kopasz fejét felemelve,
kopott csőrét megreszelve
szétnézett jó nagy háremén:
Libasült legyek, ha egyszer
ezek közül valakit is valóságban
meghágok én…
Ezzel hátratotyogott…
Közben az ól ajtajára,
feltett egy nagy lakatot.
Azt, hogy öreg, tudja belül
de nyíltan nem gágog ’errül’…
Csak legyint a semmibe.
Gágog, sziszeg még egy kicsit,
de már tudja, nincs mire.