Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szia Zseti,
Remélem, hogy még olvasod ezt a rovatot, én voltam pontosan 12 éve Pécsett szerintem ennél az orvosnál, akkor bevásáróltunk ebből az olajból és ennyi, sajna én se tudok róla semmit, ha megtudok szólok, neked hol van pikkelysömöröd?
szia
Rita
Nem igazán tudott feldobni. Étkeztem húsmentesen évekig, aztán tojás menetesen, sajt mentesen és semmi eredmény.
Tartós eredményt (teljes tünetmentességet) jógalégzés gyakorlásával értem el. A jógából pusztán csak ennyi érdekelt, de ezt komolyan is vettem. Egy éves (napi 3*2 perc étkezések előtt félórával) gyakorlás után már csak enyhe színfoltok jelezték a bőrömön a betegség helyeit. Nekem ezzel kapcsolatban pozitív tapasztalataim vannak az igen makacs betegségem ellenére is. És ha az ember nem vigyáz, mindezt el lehet rontani egy-két korty alkohollal, néhány csokoládéval, egy kis feketekávézással, vagy narancs evéssel. Ez az egyszerű kis gyakorlás még a stressz elviseléséhez is nagy segítséget tud nyújtani.
Bocsánat, ha hosszan írtam le amit akartam, de hátha ezek a tapasztalatok adalékok lehetnek más gyógyulásához is.
Nem volt valaki véletlenül közületek kb. 15-20 éve egy pécsi "feltalálónál", vagy nem is tudom hogy nevezzem. Engem a szüleim vittek el hozzá és tőle kaptunk ill. vettünk egy gyógynövényekből előállított olajos készítményt amitől hosszú évekre tünetmentessé váltam. Sajnos ez a férfi gyorsan eltűnt a köztudatból valamilyen oknál fogva, pedig tényleg többekről is tudok akiknek használt a terméke. Szóval őt szeretném felkutatni, mert nálam is újra előjöttek a tüneteim.
Mi újság? Hogy haladsz a kezelésekkel?
Én még mindig nem jutottam el a bőr. dokihoz, pedig lassan már leesik az egész arcom. Tudom hogy a stressz miatt van, de tenni ellene nem tudok semmi. A térdeim is nagyon fájnak, pláne időváltozás idején/ a hideget nagyon nem bírják/. Kíváncsi leszek nekem mit fog javasolni.
Majd beszéljük meg mi volt! Jó lenne más tapasztalatait is tudni, a kezelésekkel kapcsolatban.
sajnos rossz hírrel szolgálhatok. . . az immunológiai vérvizsgálat eredménye negatív lett, ami azt jelenti, hogy a psoriasisom okozza a rheumatológiai elváltozást. . . tegnap nagyon szar kedvem volt emiatt, bár a dokinéni azt mondta, hogy nem tudja ő sem ezt a tényt 100%-an bebizonyítnai. Igazából csak reménykedhetem abban, hogy bár most 29 éves vagyok 40 évesen majd még tudok járni és nem támadja meg más izületemet idő előtt, ha van ilyen. . .
Terápia: fizikoterápia, hotemin kapszula és flector tapasz estére. . .
Küzdött már valamelyikőtök hasonló izületi problémával?? Próbáltatok már valami alternatív terápiás módszert?
Puszi nektek:
S. aki :(((
(ppp te nem bőrgyógyász vagy?)
szerintem pedig az lenne a legjobb, ha semmi betegsége nem lenne.
Jobbulást Sheepy!!! Jelezd, hogyan tovább az orvos után?!
igen azért csinálták. . . azt vizsgálják most nálam, hogy valóban a psoriasis mellékhatása e a lábamon lévő izületi gyulladás, vagy esetleg más eredetű. Ebből kifolyólag voltam már alhasi ultrahangon, nőgyógyinál, és normál vérizsgálaton is. Holnap telefonálok a dokinéninek mi az eredmény, és hogyan folytassuk a kezelést. . . de nem örülnék neki, ha kiderülne, hogy valóban a psoriasis okozza a kettős izületi gyulladásomat. . . :(((
Sziasztok:
S.
Még nem is hallottam ilyen tipusú vérvizsgálatról, valami extra? Kellett előtte valamit készülnöd, vagy csak levették a vért aztán vizsgálgatják.
Ha meg van az eredményed azért jelezd, kíváncsi vagyok!!
Fényterápia csak a javaslat szintjéig jutott, talán a közeljövőben lesz belőle valami.
Remélem tudtam segíteni:)szia
Az alapanyagokat megvasarolhatod barmilyen gyogynovenyboltban vagy nagyobb patikaban.
En a dietat nem tartom.
A dietat egyaltalan nem tartom, mert gyakorlatilag azokat a dolgokat vonna meg tolem, amiket minden nap eszem es imadok. Eleg sok aldozatot hoztam az elmult 20 ev alatt, de erre nem vagyok hajlando :)
mi ez a tea?? Csak nem Maria Treben könyvből van? Ha igen, az alapanyagokat hol szerzed be és mennyire használ? A diétát is csinálod mellé?
Köszi, szia:
S.
mi ez a tea?? Csak nem Maria Treben könyvből van? Ha igen, az alapanyagokat hol szerzed be és mennyire használ? A diétát is csinálod mellé?
Köszi, szia:
S.