Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Dévény vs Katona

nyunyori
Létrehozva: 2008. november 28. 11:26

Sziasztok!

 

2.5 hónapos kislányomat nyaki hypotónia miatt a gyerekorvos beutalta gyerekneurológushoz kivizsgálásra. Én - mivel ismertem a módszert- elvittem előtte egy Dévény-módszer szerint dolgozó gyógytornászhoz, aki masszírozza Zsófit ésazt mondta napi 3x 5 percre muszáj hasra tenni (eddig nem tettük, mert üvölt, mint a sakál).

 

Tegnap voltunk a neurológusnál, aki Katona-módszer féle gyakorlatokat írt elő, amit Zsófi nagyon élvez!

 

A gyógytornász leszólta a Katona-módszert, míg a neurológus a Dévényt. 

 

Van vkinek tapasztalata mindkettővel? Szívem szerint nem sírattatnám a gyerekem a hasalással, de ismerősi körben nagyon bevált a Dévény 'tornáztatás', így meg vagyok lőve... 

Vagy csináljuk mindkettőt, oszt ennyi???

 

Várom a tapasztalatokat.

  1. Torolt_felhasznalo_895398
    Torolt_felhasznalo_895398
    2008. december 27. 14:1531.

    Sziasztok!

     

    Én gyógytornászként eltérő izomtónusú és megkésett mozgásfejlődésű gyerekekkel dolgozok. A tapasztalatok szerint a Dévény terápia és a szenzomotoros terápia konbinációja  a leghatékonyabb, mivel az egyik az izomzat ingerlésével hat az idegrendszeri izomtónus szabályozásra, a másik az idegrendszer egyensúlérzékelő központjának ingerlésével hat az izomtónusszabályozó központra és az izmokra. Ha ugyanazt a rendszert kétfelől támogatjuk, akkor gyorsabb és tartósabb eredményt érünk el.

     

    A Katona módszer elvileg 8-9 hónapos korig alkalmazható, mert addig válthatók ki azok az elemi mozgásminták, amikkel dolgozik!!! utána nem ennek egy módosított formáját lehet csak alkalmazni, ha fenntartjuk továbbra is az elemi mozgásmintákat az kifejezetten káros a baba idegrendszerének!!!A Katona terápia sokszor túl nagy terhet ró a családra mert napi 5-6 torna kivitelezhetetlen, más szenzomotoros tornákkal (pl: TSMT módszer) is elérhető a fejlődés, ami akár 10éves korig is alkalmazható, és napi 1*30percet vesz csak igénybe, ami könnyebben kivitelezhető a család számára.

     

    Panni néni nem szereti, ha máshová is hordják a gyereket (így nem igazolható, h az ő módszere gyógyította meg a gyerkőcöt) de vannak olyan Dévényesk, akik kimondottan ajánlják mellé a tornát (én ezekhez szoktam irányítani a gyerekeket, hiszen nem az a fontos, h melyikünktől, hanem az, h rendbe jöjjön a gyerek!!!).

    A hasrafektetés pedig sokmindentől függ, annak a gyereknek, aki nem tudja egyáltalán emelni a fejét, és így nem tudja átfordítani, nem szoktuk javasolni, a többieknek igen.

     

    Remélem ez segített kicsit, látatlanban csak ennyit tudok :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2008. november 29. 16:0530.
    Én a Katonát nem ismerem. Az én lányomat a Dévény kezelés hozta rendbe. És a Dévény-es gyógytornász javasolta a TSMT tornát. A TSMT-s nő is javasolja a Dévény-t. Szóval ott úgy látszik nincs ellentét.
    előzmény:
    nyunyori (1)
    2008-11-28  11:26
  3. Torolt_felhasznalo_186213
    Torolt_felhasznalo_186213
    2008. november 28. 15:1629.

    mondtam, hogy ahány csoport, annyi variáció...

     

    Egyébként bölcsödétől fogva"figyeltem" a feladatsorokat... A "figyelésről" pedig még eszembe jut a kötelezően függönyözött ablak...

     

    Még most is figyelek, bár most már inkább a házifeladatokon keresztül, mert szülőin kétszer voltam bent, de... öö hogy is mondjam, elég volt, uis nem akarok rosszat gyerekemnek....

     

    Kellemes hétvégét!

    előzmény:
    granatvira (28)
    2008-11-28  14:52
  4. 2008. november 28. 14:5228.

    A Petőben az a szemlélet a nagyobb gyerekeknél, hogy egyszerre gyakoroltatjuk az összes hely- és helyzetváltoztató mozgást (persze a babáknál csak azt, amit már tudnia kellene kor szerint, és azt is sorban). Egyébként ha megfigyeled a napi feladatsorok felépítését, szépen végigmegy a törzsfejlődés állomásain.

     

    A magyar csoportokban sajnos elég ritkán változik a program (ne kérdezd, miért , elvileg a gyerekek állapotához kell mindig igazítani). Nálunk a nemzetközin havonta van új program, meg akkor is változtatunk ha valamiért megfelelő a gyerekeknek. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_186213 (27)
    2008-11-28  14:28
  5. Torolt_felhasznalo_186213
    Torolt_felhasznalo_186213
    2008. november 28. 14:2827.

    ki mondta, ki mondta, hát Én

     

    A járást erőltették, pedig még mászni sem tudott... Otthon, maszekban erőltettük (mint a talicskázást is, hogy kezei is erősödjenek)

     

    Sajna, kevés statisztika áll rendelkezésre (már csak azért is, mert nincs "tiszta" értsd egyetemes módszer) hogy a "lábra állított" 2-3-.. évesek hogy néznek ki 5-10 év múlva,  és kinek, vagy minek a számlájára írható a túlkopott izület, túlnyúlt szalagok....

     

     

    Egyébként most is most mondom, hogy van (gyereknél) átmenet az állandó ülés-fekvés, és a járás között

     

    Egyébként Pető ide, oda, nem úsztuk meg sem az achillesz, sem az adduktor, sem a térdműtétet

     

    monoton: 2 évig ugyan az a zsámolyos feladatsor, ugyan az az ének, mondóka.. Szerinted mennyire érdekelte már ? 

    előzmény:
    granatvira (16)
    2008-11-28  13:37

Címlap

top