Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Világtalálkozó

Lingon
Létrehozva: 2004. január 2. 19:13
Tegnap egy másik forumon néhányan beszélgetni kezdtünk, felmerült hogy mivel nem mindenki Magyarországon él szervezzünk nyári találkozot talán Világtalálkozo névvel.
Gyerekesek vagyunk, gyerekeknek is jo mind Magyar mind más országban élö gyerekekkel találkozni, ismerkedni, barátkozni, a világ is jobban ”kinyilik”.
Nekünk szülöknek is kellemes lehet egymással beszélgetni, barátkozni.
Nyáron mehetnénk kirándulni, vagy csak egy séta a Margit szigeten, vagy muzeum, vagy más. Persze nekünk is vannak barátaink, egyiknek 15 éves a fia, másik még nem is szült, stb.
Az is felmerült hogy menjünk kempingezni. Igy éjjel már néhányan kék égröl, hatalmas pontyokrol álmodtunk, egy apuka pedig azok kifogásárol:)))
Gyerekeim az ötletre lázba jöttek, kislányom megkérdezte milyen szerelmesnek lenni, és most mi lesz ha Ö más országban élö fiuba lesz szerelmes:)))) hisz már lassan 8 éves.

Igy ide gyermekes barátokat várunk szertettel.
Akár Magyar akár más országokbol.
Üdv: Lingon és családja
  1. Torolt_felhasznalo_799324
    Torolt_felhasznalo_799324
    2004. november 6. 10:182461.
    Na megtaláltam a jelszavam, így bejutottam a régi nick nevem (is). Itt ülök és semmi mozgás, gyerekek játszanak, én főzzők, mosok stb. . .
    Épp a héten döntöttem úgy, hogy bár ledtam 12 kg a válás miatt, de még van kb 10-15 kg, szóval fógyozok. Van valakinek olyan recept, ötlet stb. . Ami nem kíván külön pepecselést, furfangiát, bonyolultságot, különleges dolgokat a fógyohoz???Most egy hete csak kávén, cigin, és némi gyümölcsön élek, 2X ettem kiflit. De nem nagyon láttttok már, szédülök, fáj a fejem, gyomrom stb. . .
    Egyébként hogy vagyunk, hogy vagyunk. . . ????Semmi mozgás itt sem!!???
    előzmény:
    Lingon (2458)
     
  2. 2004. október 25. 12:532460.
    Élek, vírulok, vagyok. Dolgozok. Épp váló-félben. Most még nagyon szenvedek. Sehogy sem jó.
    De remélem veletek minden rendben van, minden ok????
    előzmény:
    Lingon (2458)
     
  3. 2004. október 25. 12:512459.
    Én vagyok most csillaggal, aki régen csillag nélkül volt.
    Semmi különös nincsen csak réges rég voltam, de ez már írtam. Kb 2 hét múlva már otthon is lesz netem, akkor majd minden nap tudok írni.
    előzmény:
    Tündös (2457)
     
  4. 2004. október 23. 00:022458.
    Szio:)))

    Mi van Veled?
    előzmény:
    Mithrill* (2456)
     
  5. 2004. október 21. 11:182457.
    Halihó!
    Te vagy az csillaggal, aki régen csillag nélküli voltál?
    És merre jártál?
    Velem semmi extra.
    előzmény:
    Mithrill* (2456)
     
  6. 2004. október 21. 10:432456.
    HALIHÓÓÓ!!!!
    Megjöttem!!Bár valószinű már senki nem emlékszik rám!!!??
    Réges rég voltam itt. Kivel mizújs????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2004. május 28. 21:362455.
    Mi újság felétek? Nekem is van mesélni valóm, amit most megteszek, de nálatok mi a hézag?
    Fura érzés, hogy eddig mint főállású anyának, nem volt más fontos dolgom, mint helyt állni itthon, de most csak magamra kell öszpontosítani. Kicsit hanyagolom a családomat is, nem csak a barátaimat, mert muszál:-(, de a cél szentesíti az eszközt:-))Ma vígan vagyok, mert hosszú hétvégénk van. Ráérek izgulni holnapután nemde????? Ti nem így vagytok? Lazítsatok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2004. május 28. 21:152454.
    Jaj de jó, hogy itt vagytok! Zsu neked most akartam írni, de meg is teszem. Mi újság meséljetek? folytatom. . . . .
    előzmény:
    fe-zsu (2453)
     
  9. 2004. május 28. 20:502453.
    Sziasztok!
    Zsu. Marcsi puszi nektek!
    Mindenkinek üdv. :-))
    Zsu érzem a szavaidon, hogy nagyon rendben vagy. . :-)
    Egyszerüen érzem, hogy mennyire kiegyensulyozott vagy, mennyire jó most Neked! Hál Istennek!

    Írjál, már légyszíves, mi az a sok jó, ami történik veled mostanság! Persze, amikor ráészr.
    Én, sem sokat vagyok a net-en, igazából időm sincs, meg nem találom "helyem". . :-(
    De, azért rendben minden!
    Kellemes hétvégét!
    P. -Zsuzsa
    előzmény:
    szaqndy (2451)
     
  10. 2004. május 28. 20:292452.
    Szia! Örülök, hogy minden rendben!:) Mindenkit üdvözlök!SZIASZTOK!:)
    előzmény:
    szaqndy (2451)
     

Címlap

top