Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Világtalálkozó

Lingon
Létrehozva: 2004. január 2. 19:13
Tegnap egy másik forumon néhányan beszélgetni kezdtünk, felmerült hogy mivel nem mindenki Magyarországon él szervezzünk nyári találkozot talán Világtalálkozo névvel.
Gyerekesek vagyunk, gyerekeknek is jo mind Magyar mind más országban élö gyerekekkel találkozni, ismerkedni, barátkozni, a világ is jobban ”kinyilik”.
Nekünk szülöknek is kellemes lehet egymással beszélgetni, barátkozni.
Nyáron mehetnénk kirándulni, vagy csak egy séta a Margit szigeten, vagy muzeum, vagy más. Persze nekünk is vannak barátaink, egyiknek 15 éves a fia, másik még nem is szült, stb.
Az is felmerült hogy menjünk kempingezni. Igy éjjel már néhányan kék égröl, hatalmas pontyokrol álmodtunk, egy apuka pedig azok kifogásárol:)))
Gyerekeim az ötletre lázba jöttek, kislányom megkérdezte milyen szerelmesnek lenni, és most mi lesz ha Ö más országban élö fiuba lesz szerelmes:)))) hisz már lassan 8 éves.

Igy ide gyermekes barátokat várunk szertettel.
Akár Magyar akár más országokbol.
Üdv: Lingon és családja
  1. 2004. március 28. 13:042376.
    Szia!
    A kivizsgáláson már én is gondolkodtam, mert akkor jobban látjuk, milyen bajok vannak belül, amiről nem tudunk, de jó lenne ha tudnánk. Nekem nincs gondom, de lehet, hogy csak nem tudok róla. Pl. kivették az epémet és a helyette működő vezetékem, lehet, hogy már az is tele van. A párom a példa, mert 20 éve nem volt orvosnál, nem volt egy napot sem beteg, de lehet, hogy egyszerre beüt a krakk. A fiúk, meg annál inkább nem mennek. . megvárják a nagy bajt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113845 (2375)
     
  2. Torolt_felhasznalo_113845
    Torolt_felhasznalo_113845
    2004. március 27. 20:122375.
    Barátosném már figyelmeztetett. Tulajdonképpen elég jó tanácsokat kaptam. elmegyek egy teljes körü kivizsgálásra, amugy is esedékes, hogy tudjam mire számithatok. Ártani nem árt, és jó ha az ember tisztában van, milyen állapotban van, mennyire egészséges. A párodnak jó pihizést, a fiuk most feküdtek le. Remélem hamar elalszanak. most találtam egy ujságban elektroakupunkturás készüléket 22. 000. - Ft-ért.
    Az óra átállitása szerintem nem fog változtatni a gyerekek reggeli ébredésén.
    előzmény:
    szaqndy (2374)
     
  3. 2004. március 27. 19:102374.
    Semmit ne hálálkodj, mert nem azért írtam. Gondoltam ezekből talán akad valami hasznos, de ha nem majd kapsz máshonnan segítséget. A lényeg, hogy gyógyulgass és ne legyél beteg!!
    Pont most ültem a gép elé. Már a párom alszik, mert nemrég jött haza és nagyon fáradt volt. Ruhástól akart csak egy kicsit ledőlni és rábeszéltem, hogy komolyan feküdjön le. Egy jó vacsi és egy jó fürdés és már horpaszt. Holnap fura lesz az óra átállítása.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113845 (2373)
     
  4. Torolt_felhasznalo_113845
    Torolt_felhasznalo_113845
    2004. március 27. 19:012373.
    Az anyagcserémmel nincs probléma szerencsére. Azért köszönöm, majd valahogy meghálálom.
    előzmény:
    szaqndy (2372)
     
  5. 2004. március 27. 14:422372.
    Nagyon sok mindent ír itt a könyv, de nem akarom nagyon részletezni. A jógát is nagyon dicséri, de inkább a más tájékon szenvedő betegekre gondolnak. Az alternatív gyógymodok az orvos tudtával kell végezni. Most nem írok erről többet, de ha olvasok valami fontosat azt majd megírom. Azt még olvastam, hogy örökölhető is.
    Ez még fontos: Több mint száz izületi betegséget különböztetnek meg. Ide tartozik az izületi kopás és a reumás izületi gyulladás. A köszvényt az anyagcsere folyamán képződő, a betegek izületeiben lerakódó HÚGYSAVKRISTÁLYOK idézik elő.
    Ez azért fontos, mert nem mindegy mit eszünk és mit választ ki a szervezetünk. Talán ezért is ajánlják a diétát. Na már nem fárasztalak, mert gondolom, most te is kutakodsz a gyógyulásod érdekében és már fárasztó lehet. Egy kicsit átadom a gépet, mert kapok a pofámra, hogy mindig csak én ülök itt. Jó napot, majd írok még!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113845 (2371)
     
  6. Torolt_felhasznalo_113845
    Torolt_felhasznalo_113845
    2004. március 27. 13:432371.
    Tündéri vagy! köszönöm szépen! Nagyon érdekel az egész.
    előzmény:
    szaqndy (2370)
     
  7. 2004. március 27. 13:362370.
    Olvasom a könyvemet, remélem találsz hasznosakat abban amiket írok:
    Otthon:Főként növényi alapú, teljes értékű élelmiszerekből álló étrendet ajánlanak. Sok salátával és alig főzött zöldségekkel, esetleg allergiát okozó ételek(pl. tejtermékek) mellőzésével. Tojás, hal, csirke!
    Kerülni kell a vörös husokat és a fehér lisztből készűlt ételeket. Ne egyen savas gyümölcsöket( citrom, narancs stb. . )Kerülni kell a sót és a cukrot, helyette méz.
    Nagyon jó a zeller a répa-uborka-céklalé.
    Orvos: Egészségi állapot megvizsgálása, allergia teszt, diéta. Itt még jöhet a fokhagyma és az élőkultúrás joghurt.
    A vitamin-vagy ásványianyagok hiányábán szenvedő izületi betegeknek:A, -B, - B12, C és E, cink és kálciumot ajánlanak.
    Nagyon jók a tengeri algák és herkentyűk:-))
    Még otthon(népi gyógyászat): Glicerinből és (ha a bőre nem sebes) cayenne-i borsból készült meleg lemosó, vagy dunszt kötés, borogatás.
    Egy recept: 1 rész cayenne bors
    4 rész olivaolaj
    8 rész alkohol, vagy kámfor
    2. recept: almaecet, a méz és tőkehalmáj

    igyon meg mindjárt felkelés után, majd minden étkezésnél 2 teáskanál almaecetet egy pohár vízben, kevés mézzel elkeverve, vagy vegyen be lefekvés elött 2-2 teáskanál tőkehalmájolajat 5 napon át.
    Egyesek azt mondják, hogy a réz karkötő is csökkenti a panaszokat.
    Írja még a meleg gyógyfürdőt, az akupunktúrát, maszírozást. Olvasom tovább mert hosszú, de most el kell mennem egy kicsit. Ha nem akarod nem írok tovább.
    De szerintem talán találsz hasznosat az írásomban. Jövök még!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113845 (2369)
     
  8. Torolt_felhasznalo_113845
    Torolt_felhasznalo_113845
    2004. március 27. 12:462369.
    Köszi. Évente jártam dokihoz fizikóterápiás kezelésekre. Két kicsi gyerek mellett nem tudom megoldani. Szerintem az nem megoldás, hogy évente egyszer elmegyek a kezelésre és egy ideig jó, de utánna minden kezdődik előről. Most éppen azon vagyunk, hogy valami olyan kezelési módot találjunk, ami teljesen megszünteti ezt az állapotot. Elkezdtem a Mudrával foglalkozni és most már ezt is bevettem a talpmasszázs és pakolások mellé mint kezelési módot. Valamint előástam a taoista gyakorlatokról kapott jegyzeteket és most azt is tanulmányozom. Valamit majd csak összehozunk, mert szerintem kell valami jó megoldás a peoblémára. A tüneti kezelésekből elegem van. Ha nem lesz más megoldás elmegyek még egy akupunkturás kezelésre is.
    Veled mi ujság? Nálunk esett a hó, most eső szerü valami esik. A fiuk szunyáznak.
    előzmény:
    szoprán (2368)
     
  9. 2004. március 27. 11:562368.
    Nem nagyon jött elő azóta, de az "izületi" dolog lehet annak előzménye is akár. Sokáig nem volt semmi gondom, de mostanság elég keményen van. . . .
    Azért vigyázz, mert könnyebb megelőzni-elodázni a bajt, mint megszüntetni!!!!:(((
    Ismerős helyzet:"nem érek rá, nem tudok elmenni. . . "
    Aztán mikor valóban gondok vannak: furcsamód rögtön EL KELL MENNI, és láss csodát!!!!
    Valahogy rögtön lesz rá idő. . . !?:((((
    No ez az amit nem kellett volna megvárni. :(((
    Ellenben ahogy én sem hittem el akkor:Te sem, más sem. . .
    Ezt csak azért mondom, mert ugyan nekem is teljesen hiába mondták. . . , de tán Te okosabb lehetsz!:)))
    Vigyázz magadra!!!!Sok puszi!!!*****
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113845 (2363)
     
  10. Torolt_felhasznalo_113845
    Torolt_felhasznalo_113845
    2004. március 27. 10:422367.
    Sajna én is elaludtam. Pedig nagyon jó volt, legalábbis amit láttam.
    előzmény:
    szaqndy (2365)
     
  11. 2004. március 27. 10:292366.
    Mi mindent tudok meg rólad:-)) Lassan apránként megismerlek mégjobban.
    Sok oldalú vagy Te is. Igaz, hogy ha nem kérdeznek nem mesélünk dolgokról, pedig lenne mit beszélgetni.
    Hogy nevess egy kicsit, én meg tudok traktorral szántani:-)) Ezt tanúltam.
    Jobb a kedved egy kicsit? Este szerettelek volna vidítani, de elmentél. Ma milyen lesz a napod? Mit föztök? Én vasipecsenyét kreálok és linzer sütit.
    előzmény:
    szoprán (2362)
     
  12. 2004. március 27. 10:232365.
    Sziasztok!
    Tegnap elaludtam a filmet:-(( Bánom, hogy nem vettem fel, de egye fene.
    Van egy csomó szuper könyvem és megnézem, hogy mit lehet javítani a kezeden.
    Most pakolászok és főzök, de néha benézek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113845 (2364)
     
  13. Torolt_felhasznalo_113845
    Torolt_felhasznalo_113845
    2004. március 27. 08:292364.
    Köszi. Igyekszem gyógyulgatni.
    előzmény:
    szaqndy (2361)
     
  14. Torolt_felhasznalo_113845
    Torolt_felhasznalo_113845
    2004. március 27. 08:282363.
    Köszi, aggódásod nagyon jól esik. Voltam fizikóterápiás kezelésen, de csak átmenetileg javult. A doki azt mondta, hogy meg lehetne müteni, de valószinü, ujból előjönne. Most még a mütétre sem lehet gondolni, mert akkor mi lesz a fiukkal? Ki látja el a házimunkát? Segitségem csak annyi, hogy a barátnőm ideköltözött a házba, és lejár maszirozni. Igyekszem vigyázni magamra, de ez nem olyan egyszerü. A reumatologus nálam is inhüvelygyulladást állapitott meg, de azt mondta az izületeimmel komoly problémák vannak és lehetnek. Majd kitalálunk valami törpöset! Neked azóta mi van a kezeddel?
    előzmény:
    szoprán (2362)
     
  15. 2004. március 26. 21:482362.
    Wal!!!Ez nem játék!!!
    Valamikor anno műszakirajzoló voltam, aztán iskolatitkár(gépelnem kellett, holott nem is tudtam. . . ). Akkor úgy "bedurrant" a kezem(csuklóm), hogy azóta is, ha kicsit megeróltetem "kiugrik". Te ezt biztos ismered. . . !!!
    Már tudom, hogy ez ínhüvelygyulladás volkt. Be kellett volna gipszelni!!! Mivel nem voltam orvosnál, örökösen újra gond van vele. Azóta még más is, ezért mostanság járok rheuma-rendelésekre. . . :((((
    Ezt ne várd meg!!!A talpmasszázs jó, de tán gyógyvíz sem ártana! Szóvalj vigyázz magadra kicsit jobban, KÉRLEK!!!:)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113845 (2360)
     
  16. 2004. március 26. 21:262361.
    Gíyógyulgass! Kérd meg a párod, hogy simogassa a kezeidet. Szép álmokat!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113845 (2360)
     
  17. Torolt_felhasznalo_113845
    Torolt_felhasznalo_113845
    2004. március 26. 21:232360.
    Jó éjszakát! Nekem elfáradt a kezem, ugyhogy elvonulok pihenni.
    Szióka!
    előzmény:
    szaqndy (2359)
     
  18. 2004. március 26. 21:182359.
    Ismerem nagyon, volt benne részem. Ahova jártam suliba ott tanúltak a hűtőiparisok is és utólag bánom, hogy nem kértem el tőlük a szakkönyveket. Szeretek lefagyasztani nyáron sok mindent, de van sok jó trükje is. Tőlük lehetett volna tanúlni. Tudod mire fáj még a fogam? A szakácstanulók könyveire és a kömüvesekére. Egyszer elmegyek egy ilyen boltba és megveszem ezeket, de biztos csak pesten kapom meg.
    Nem haragszol ha lelépek? Már nehezen tudok ülni, fáj a hátam. Különben most lesz egy film az RTL en. Kedvenc szinészeimmel. Banderasz. . majd róla álmodok:-))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113845 (2358)
     
  19. Torolt_felhasznalo_113845
    Torolt_felhasznalo_113845
    2004. március 26. 21:102358.
    Számitógépközpontban operátorként. Majdnem olyan mint a hütőház, egy kicsivel azért melegebb van és egy rakás számitógép, printer szalagegység stb.
    előzmény:
    szaqndy (2357)
     
  20. 2004. március 26. 21:082357.
    Csak nem hűtőházban dolgoztál? Annak nagyon örülnék. Egyébként örökölhető is? Mit gondolsz?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113845 (2356)
     
  21. Torolt_felhasznalo_113845
    Torolt_felhasznalo_113845
    2004. március 26. 20:592356.
    12 évig müszakban adatrögzités+ kb 30kg-os papirdobozok cipelése+ nagyüzemi klima.
    előzmény:
    szaqndy (2355)
     
  22. 2004. március 26. 20:572355.
    Mitől van ez a betegség? Én úgy hallottam, hogy a megfázástól. Mivel foglalkoztál? Sokat nyúltál vízbe?
    Én sokáig motoroztam még télen is és azt mondták, hogy majd izületes leszek. Még nem, de kitudja mit hoz a jövő.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113845 (2352)
     
  23. Torolt_felhasznalo_113845
    Torolt_felhasznalo_113845
    2004. március 26. 20:562354.
    Eddig csak a jobb kezem, de most amikor két hete elkezdett fájni a bal is.
    előzmény:
    szaqndy (2353)
     
  24. 2004. március 26. 20:542353.
    A talpmasszázs jó ötlet. Mind a két kezed, vagy csak az egyik?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113845 (2352)
     
  25. Torolt_felhasznalo_113845
    Torolt_felhasznalo_113845
    2004. március 26. 20:522352.
    Nyolc évvel ezelőtt a jobb kezem ugymond "lebénult" nagyon csunya és komoly izületi gyulladásom volt. A doki begipszelte, majd két hét után levette a gipszet és ennyi. Ha saját magam barátnőm segitségével nem teszek rá pakolásokat, akkor ma valószinüleg nyomorék lenne a jobb kezem. Elvileg nem erőltethetném meg, és nem cipekedhetek. Gyakorlatilag meg nincs más megoldás. Időnként fáj, de kb két hete nem tudok rendesen fogni és minden kicsuszik a kezemből. Most jelenleg a pakolás mellett a talpmasszázzsal is próbálkozunk. Egyenlőre ugy néz ki sikerrel.
    előzmény:
    szaqndy (2350)
     

Címlap

top